Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 225-248. szám)

1933-12-07 / 230. szám

1933. december hó 7. < MOLCSI HÍB UP 3. oldal. Mikecz Ödön dn főispán: Nyíregyháza város társadalma hitet tett a sport mellett A Nytve hétfői fényesen sikerült tornaünnepélye után ünnepi áldo­másra gyűltek össze mindazok, akik a Nytve; fejlődését a maguk ügyé nek is tekintik s akik a magyar test­nevelés ügyét szivükön viselik. A Korona éttermét teljesen megtöltő előkelő közönség soraiban meg­jelentek dr. Mikecz Ödön főispán, dr. Virányi Sándor alispán, dr. Bencs Kálmán kormányfőtanácsos, polgármester, a lovassági tiszti­kar élén vitéz Rády József ezre­des, a gyalogsági tisztikar tagjai, vitéz Imrédy Róbert alezredes ve­zetésével, Debrecenből a Dte kép­viseletében Szarukán Sándor, Schmidt Gyula intéző Kulcsár Izabella és Juhász Juci, dr. sasi Szabó László, a Nytve diszelnö ke, Szoller Aladár a Nemzeti Bank nyíregyházi fiókjának főnö­ke, Mikecz Miklós dr. vármegyei tiszti főorvos, dr. Tesléry Károly tanfelügyelő, dr. Tóth László vm. főjegyző, a Tisztviselő Dalkör küldöttséggel képviseltette magát a lakomán, azután a Nytve tor­nász hölgyeinek, vezetőinek, tag­jainak hatalmas gárdája mutatta, hogy valóban ünnepe van a ma gyai sportnak. Mikecz Ödön dr. főispán beszéde Az ünnepi lakomán az első po bárköszöntőt dr. Mikecz Ödön fő­ispán mndotta. Annak a másfél­órás disztornának a hatása alatt áll — mondotta — amelynek ta nui voltunk a Városi Színházban Ezen a sportünnepélyen hitet tett Nyíregyháza város társadalma a magyar sport mellett, hitet tett amellett, hogy bizik a jobb ma gyar jövőben. Á felmutatott ered ményben a jobb jövő ígérete rej lik. Nem óhajtja szép szavakkal méltatni a nagyszerű eredményt, de kötelességet teljesít, amikor mindazok nevében, akik az egye­sület élén állanak, köszönetet mond az Egyesület minden tag jának, akik törekvéseikkel s az elért eredményekkel az optimiz­mus hitét vitték bele a lelkekbe. Az a nagyszerű eredmény, ame­lyet az Egyesület újjászületése óta felmutat, magában hordja a leg­teljesebb elismerést s a jutalmat is. Ezt a stílust, amelyet a más féléves fejlődés során felmutattak, soha sem szabad elhagyniok. Küzdelmüknek nagy értékét a mindenkori sportszerűségben ta­lálja. A Nytve sohase akarjon r* győzelmet szerezni a zöld asztal mellett. A mi küzdőterünk a me­zőn, a planson van — mondotta felgyúlt szavakkal —, ahol ellen­felek állanak szemben egymással és sohasem ellenségek. Es inkább legyünk a második helyen, de becsületesen, mint győzzünk, de becstelenül. Szavai végén buzdit arra, hogy ezt a tömeget nevelő értéket vi­gyék bele a napi életbe is s ha a jövőben át fog alakulni ennek a városnak a képe, ezzel a lel­kesedéssel tudjanak küzdeni a város életében is és küzdjenek a jobb magyar jövőért is. A német diákegyesületek jelszavával kö­szönti a Nytve-t: „Vivát, cres­cat, floreat!« A nagy tetszéssel fogadott po­hárköszöntő után az egyesület választmányának határozatából át­nyújtotta a Nytve jubileumi emlékplaketjét azoknak a férfiak­nak, akik a Nytve válságos nap­jaiban nem csüggedtek s uj életre hozták az egyesületet s akiknek sportbéli és vezéri tevékenysége biztosította a Nytve eddigi éle­tét és jövőjének biztositékát je­lenti. Átnyújtják a kitüntetéseket Szlnni nem akaró taps között nyújtja át az emlékplaketteket dr. Sasi Szabó Lászlónak, Brenner Mihálynak, dr. Erős Jánosnak, mádi Szabó Józsefnek, dr. Rosen­stein Zsigmondnak, Mácza Ist­vánnak, Geiger Györgynek, Kurz Ma, szerdától péntekig FENEVADAK Főszereplők: Anita Page, 01 ive Beatty és a pompás kisérő műsor Szombattól jön Haway rózsája Ábrahám Pál operettje Főszereplő: EGGERTH MÁRTA VEREBES ERNŐ Előadások hétköznapi, 7," 9, Ünnep és vasárnap 3, 5, 7, 9 Lászlónak, Milotay Gábornak és Sípos Gyulának. És újra felcsendül a taps és éljenzés, amikor Csipkés Juci két Nytve atléta, Jakab György és Makara József kíséretében át­nyújtja az egyesület elnökének, dr. Mikecz ^Ödönnek a fehéren erezett fekete márványlapon álló, ezüst babérkoszorúval övezett egyesületi jubileumi plakettet. A plakett felirata szerint „Vezérének hálás követői" adták az emléket. A próféták megérték eszméik diadalát A kitüntetett 10 sportember nevében dr. Sasi Szabó László kormányfőtanácsos, a Nytve disz­elnöke mondott őszinte szavakkal köszönetet. Álmát látja megvaló­sulni a mai napban. Azért nagy az öröme, mert a próféták soha­sem szokták megérni eszméiknek diadalát, sőt elbuknak s ő nem­csak hogy látta a Nytve bölcső­jénél állókkal együtt elgondolásuk­nak valóra válását, hanem diada­lát is megérhették. Kívánja, hogy a mai ifjúság és közeli utódai érjék meg a másik nagy álmot, az ezer éves haza feltámadásának valóságát is. Az egyesület buz­ditó kiáltásával üdvözli a működő tagokat: , Tempó Nytve." Hall Géza a bajtársias szel­lemre emeli poharát. Mácza Ist­ván Margócsy Emil felső keresk. iskolai c. főigazgató üdvözlő le­velét mutatja be. Az emelkedett szellemű lakoma után a fiatalság táncra perdült s Rácz Marci muzsikája mellett záróráig a legkellemesebb órákat töltötte együtt. A vacsora Papp Lajos konyhá­jának jóságát dicsérte. Nagykállóban szabadegyetemi előadássorozat indul meg Nagykállóban megnyilt a nép­iskolán kivüii oktatás legmaga­sabb fokú intézmény, a szabad­egyetem. Ebben az ősi szabolcsi község­ben már évtizedekkel ezelőtt in­tenzív népművelési munka szol­gálta a legnemesebe célt, a nép felvilágosítását. Görömbey Péter esperes, Nagy­kálló díszpolgára már akkor meg­rendezte a népművelési előadáso­kat, amikor erről hivatalosan szó­sem volt. Most a nagynevű espe­res tudós fia, Görömbey Péter ref. lelkész a népművelési bizott­ság elnöke, akinek agilitása ele­venítette fel az egykor virágzó nép­iskolán kivüli kulturális tevékeny­ségét. Az ő hivó szavát megértette és teljes mértékben méltányolta az áll. gimnázium tanári kara, élén fiatal, lelkes és agilis igazgatójá­val, Schrőder Imre dr. igazgató­val és az idei évadban lehetővé vált a nagykállói szabadegyetem megnyitása. Vasárnap, december 3-án délután nyilt meg ünnepé­lyes keretek között a szabadegye­tem. A megnyitó ünnepségen meg­jelentek Nánássy Andor dr. kir. kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő, Süle Dénes népműve­lési titkár, Téger Béla kir. áll. tanitóképző-intézeti tanár, a vár­megyei népművelési bizottság tagja Görömbey Péter ref. lelkész, el­nök, Scröder Imre áll. főgimná­ziumi igazgató vezetésével a ta­nári testület tagjai, a nagykállói intellektuális élet számos kitűnő sége. Az ünnepélyes megnyitás a Szó­zattal kezdődött, amelyet a vegyes kar adott elő a kitűnő karnagy, Gáspár Endre tezetésével olyan művészi tökéletességgel, amely a legkiválóbb énekkaroknak is di­cséretére válna. Az énekkar még több figyelemre méltó számmal szerepelt és rendkívüli sikert ara­tott. Majthényi Károly főg. tanár ér­tékes előadást tartott a társada­lom értelmi osztályainak szere­péről, a tisztviselő réteg nélkülöz­hetetlenségéről. A szabad egye­temi előadásokat Schrőder Imre dr. igazgató lelkesítő előadása ve­zette be, aki a tudás, a művelő­dés jelentőségéről beszélt meg­győző erővel. Nagy hatást keltett Süle Dénes népművelési titkár, aki a vármegyei népművelési bi­zottság üdvözletét és elismerését tolmácsolta. Schmitzer professzor a honfoglaló magyarokról tartott értékes előadásával vezette be a szabadegyetemi előadásokat, majd Sajó Sándor Magyarnak lenni c. verse hangzott el egy VIII. o. tanuló hatalmas erejű interpretá­lásában, majd Görömbey Péter ref. lelkész, elnök szólalt fel tü­zes magyarsággal, a japán test­vérek előretörő kultúrájának mél­tatásával buzdítván a hallgatósá­got és előadókat a kitartó, lelkes, magyar kulturális munkára. Nagy­kálló mindenesetre első a várme­gyében a szabadegyetemi kultura meggyökereztetése terén. Kölcsönkönyvtár a Ujságboltban. | Karácsonykor & megbízható Stibi cipőben i i iá^h^f mert áraimat 1933 > december elsejétől kezdődő és 1934. január 6 ig tartó Karácsonyi vásár ] JC1I I IC3 l, alkalmából mélyen leszállítottam. — Ezenkívül minden vevő ingyen kapja j meg az 1934. évre szóló és kedvezményes vásárlásra jogosító igazolványt. — Óriási választék mindennemű cipő- | árukban, nemkülönben hó és sárcipőkben. — Szenzációs újdonságok a „Pannónia" báránybőr cipők. Külön mértékosztály! Specialista hibás.és fájdalmas lábakra készítendő cipőkben. Stibi József cipőáruháza, Zrínyi Ilona-utca 2.

Next

/
Thumbnails
Contents