Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 124-149. szám)
1933-08-17 / 137. szám
Ma reggel kigyulladt a sóstószőlőtelepí Az a gyanú, hogy a tüzet gyújtogatás okozta Ma reggel hat óra tiz perckor a sóstó-telepi postahivatal telefonon segítséget kért a nyíregyházi tüzoltóparancsnokságtól és bemondotta, hogy Sóstószőlőtelepen kigyulladta Jakobovics és Silberstein R.-T. tulajdonát képező szeszfőzde. Vitéz László Árpád parancsnok egy őrmesterrel és hat tűzoltóval, egy motoros fecskendővel nyomban kivonult a tűz színhelyére és megkezdte az oltást. Amikor tűzoltóink megérkeztek, a szeszfőző déli oldalán a tetőzet lángban áliott. A tűzoltók a szőlőtelepi lakosság segíségével megállították a tűz pusztító munkáját, úgyannyira, hogy szeszraktárból felvezető falépcsőn, háromnégyzetméter menyezeten, tizenötnégyzetméter tetőszerkezeten kivül az épület többi része épségben maradt. A csendőrséggel a tüz eloltása után nyomban megejtett vizsgálat megállapította, hogy a tüzet nyilvánvalóan gyújtogatás okozta. A tűzoltók 8 óra 4o perckor vonultak be a tűztől. Machadó ellen sorozatos gyilkosság címén bűnügyi eljárást índítanak Havannából jelentik: A lakosság megnyugvással fogadja az uj kormány intézkedéseit, amelyekkel rendet akar teremteni. Ma hire terjedt, hogy Machado volt elnök ellen bűnügyi eljárás indul meg sorozatos gyilkosság cimen és a közpénzek üelytelen felhasználása miatt. Az elnök a gyilkosságot a vád szerint ellenfeleinek kivégeztetésével követte el. Londonból jelentik • Az Egyesült Államok elismerték Cuba uj elnökét, Gespedost. Machado volt elnök valószínűleg Németországban fog letelepedni. A csehek Hlínka pátert a bíróság elé állítják a nyítraí beszéd miatt A városi költségvetés (pj.) Közületi költségvetéseknek egybeállítása az utolsó két évtized alatt, nem volt könnyű feladat. Már a háborús első évben sem fedték egymást a szükséglet és fedezet oldalai és ez az eltolódás a későbbi idők folyamán mind nagyobbá vált. Volt esztendő, amikor a Korona, a január 1-i értékről december végéig egytizenegyed részére szállt alá, amikor a költségvetés irrealitása, soha nem látott mértéket öltött. Ezekben az időkben a rendkívüli bevételek és kiadások sokkal nagyobbak voltak, mint a rendesek, ugy hogy a költségvetés még tájékoztatónak is alig számított. Most, amikor a teljesen leromlott gazdasági viszonyok és az egyes költségvetési tételeknek számba alig vehető ingadozásai ismét kiütköztek, a költségvetés realitását ismét nem lehet fixnek tekinteni. Látjuk ezt az állami költségvetésnél is, ahol az 1932—33. évi költségvetésre a pénzügyminiszter a realitást kimondotta és minden igyekezettel ilyent kivánt egybeállítani, mégis annak lezárásakor, a legnagyobb óvatosság mellett is 87.9 millió pengő deficit mutatkozott, amit „áthidaló hitellel" kellett eliminálni. Pedig hol van az 1932—33-as állapot, az 1933—34-estől?! Különösen nehézségekbe ütközik a városi költségvetés egybeállítása, ahol — sok tekintetben, — másfél esztendei előrelátás szükséges. Ilyent a mai viszonyok között senki emberfia számadó nem birtokol, legyen bárminő tapasztalata is! Éppen ezért érdeklődéssel tekinthetünk Nyiregyháza 1934 évi költségvetésének egybeállítása elé, mert tudjuk, hogy szinte a levegőben tapogatózás és nem fix ."realitás, amely ahhoz alapot szolgáltathat. Miként alakulPrágából jelentik: A Felvidéken nagy felháborodást keltett az a hir, hogy a csehek Hlinkát a törvény elé állítják a Nyitrán mondott beszéd miatt, amelyben autonómiát követelt a tótok számára. Bezárult a gödöllői vilagtábor A gödöllői világtábort augusztus 15-én zárták be. Egész délelőtt szentségimádás volt az arénában. — Az ünnepi szentmisét hatott, a városi pótadó mértéke? Sajnos a városoknak, igy Nyíregyházának sincs módjában áthidaló hitelekkel pótolni a költségvetési bevételi hiányt, amely évközben jelentkezik, igy kétszeresen nehéz jó költségvetést készíteni a lakosság túlterhelése nélkül. Az adósságok Hangoztatják, hogy ezzel a perrel második Tuka pert akar Prága és a tót nép elkeseredetten látja azoknak a férfiaknak üldöztetését, akik a tót érdekek mellett bátran szállanak sikra. De Valera halálbüntetéssel sújtja a politikai bűnösöket Londonból jelentik: Az ír válság mindjobban kimélyül. A kékíngesek pártja hatalmasan szervezkedik. De Valera kétségbeesett lépésre szánta el magát, amikor elrendelte az uj büntető rendelkezések behozatalát. Ezek szerint a jövőben halálbüntetéssel sújtják a politikai bűnösöket is. A rendőrség razziáin sok ezer fegyvert koboztak el. A kormány erősen készül az általános választásokra. A németek győztek az uszószámokban A tegnapi nagy úszóversenyeken a száz m-es gyorsuszáson kivül valamennyi számot német versenyző nyert, ugy hogy a németek 27—17 pontaránnyal győztek. A vizipolomérkőzést az európai válogatottal szemben a magyar csapat 9 : 2 arányban győzött. Balbó távirati köszönete Horthy Miklós kormányzónak Italó Balbó, Olaszország légügyi marsallja, ma meleghangú köszönő táviratban válaszolt Horthy Miklós kormányzónak a diadalmas Azúr flotta teljesítménye alkalmából a tábornokhoz intézett üdvözlő soraira. Olaszország szerződést köt a szovjettel A francia sajtó élénken kommentálja azt a hírt, amely szerint Olaszország kölcsönös barátsági és még nem támadási szerződést kötött a szovjettel. Hanauer püspök mondotta. A sporttéren Ravasz László püspök tartott istentiszteletet, amelyen megjelent Horthy Miklós kormányzó is. Az idegen cserkészek ma utaztak haza. ólomsullyal nyomják ezt és — egyelőre legalább —r semmi remény sem látszik az adósságok leszállítására, ami pedig, végül mégis elkerülhetetlenné válik. Máris túlterhelt lakosság a közéleti szükségletek fedezésére alkalmatlanná kell, hogy legyen; ezt bevárni, késő lenne! A búzatermő országok sokat várnak a londoni buzakonfereneiától A londoni buzakonferencia végleges döntésre készül az egyes búzatermő országok kontingentálása tekintetében. Az eddigi megállapodások szerint a négy búzatermő nagyhatalom kötelezi magát, hogy búzatermelését 15 százalékkal csökkenti. Az elszász-lotharingiaiak tiltakoznak a német menekültek beözönlése ellen Párisból jelentik: Áz elszászlotharingiai kereskedők tiltakozó gyűlésben foglaltak állást a Németországból menekülő letelepedése ellen, mert az idegenek elviselhetetlen konkurrenciával fenyegetik őket.