Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 124-149. szám)
1933-08-17 / 137. szám
2. oldal frEJTCOLCSIHIBlj jj) 1933. augusztus hó 17. Ha ugy érzed magad, Hogy nehéz az élet, Fél pohár n 8 S kedved újra éled ! i Az OrszágosRelormátus Szeretetszövetség 1932—33. évi beszámolója s az 1932—34. évi munkaprogrammja 1 A Szeretetsző vétség f. évi jul. 20-án Debrecenben, Téglássy Andor elnöklete alatt tartotta íg. választmányi gyűlését, ame lyen Kiss Ferenc ügv vezetőigazgató beszámolt a mult év eredményeiről s előterjesztette a következő év programmját. Beszámolásának anyaga a következő • A Szövetség propaganda célból értesítőt adott ki 14.000 példányban, amelyet a lelkészi hivatalok utján osztott szét a diakonusok munkájának bevezetése és megkönnyítése céljából. Huszonöt egyházmegyébe huszonnégy taggyüjtő diakónus ment ki, akik 50,000 tagot és 26,214 P-t gyűjtöttek. Két egyházmegyében női kiküldöttek az ORSz. női osztályát igyekeztek elég szép eredménnyel meg szervezni. Ugyancsak propaganga céljából a Szövetség 73 helyen rendezett szeretetszövetségi napot, istentiszteletek és estélyek tartásával. Szintén ezt a célt 'szolgálta a Lelkészegyesület 'Diakónia cimü rovata. A Szövetség munkájának ismertetésére most \an nyomás alatt a 60,000 példányban megjelenő szövetségi naptár 10 íven 50 képpel, amelyet 40 filléres árban a lelkészek irányítása mellett hadirokkantak fognak árusítani, amely munkáért 6000 P-t kapnak. A Szövetség működő intézményei Hejőpapiban az Erzsébet-árvaház, 12 gyermekkel, a Júlia ál'al vezetett árvaház, 2 árvával, Szikszón Csontos Margit árvaanyasága mellett 4 árvával. A Szövetség Hejőpapiban 11,000 P költséggel uj árvaházat építtet s a bérelt árvaházat uj helyiséggel láttatta el. Az özv. Vizsolyiné-féle telken gyümölcsöst létesített, az összes udvarokat fásitotta s faiskolát szervezett. Ugyanitt özv. Kádár Józsefné házas beltelkét s másfél hold földjét árvaház céljaira a Szövetségnek adományozta. Szikszón egy nagyobb lakást bérelt ki a bővítendő árvaház céljaira. A fehérgyarmati kórház épületadományozását a Belügyminiszter jóváhagyta s az ingatlan átvétele megtörtént. A felszerelés érdekében Kézy Innác helybeli lelkész és felesége, Sipos József esperes, Szabó János kocsordi lelkész és felesége indítottak nagyszabású, már eddig is szép eredményt mutató gyűjtést. Földesen özv. Karacs Elekné ötszobás lakóházát ajándékozta a Szövetségnek. Beretyóujfalu község két tisztviselői lakást adott át használatra ugyanerre a célra. Derecske község ma ís működő szegényházát ajánlotta fel kezelésre a kibővítés esetén tulajdonjoggal. A kiskunhalasi egyház a Topán Ger gelyné-féle árvaház alapítványt kész átengedni használatra árvaház céljaira. A kisújszállási Nőegylettel ügyvezető szintén tárgyalást folytat a most szünetelő árvaház átvétele és működésbe helyezése iránt. (Folytatjuk. Az országban egyedül Nyíregyháza kap Filléres Gyorsot Szegedre és a Balatonra Ugy látszik a Máv engedett merevségéből és Nyíregyházat, Debrecent ez alkalommal a többi vidéki városoktól előnybe helyezve e hó 27-án Szegedre és szeptember hó 2-án és 3-án a Balatonra filléres gyorsot índit. Most már csak a közönségen tnulík a fenti vonatok indításának a lehetősége, mivel ezek a Filléresek csak kellő jelentkezések esetén indíthatók. Jelentkezni a Menetjegyirodaban lehet, ahol részletes felvilágosítást is j nyújtanak. A szegedi Filléres költsége oda-vissza 5'90 P. A balatoni két napos Filléres költsége oda-vissza 7'40 P. Jelentkezni a szegedi Fi léresre 23-án estig, a balatoni Filléresre pedig augusztus 26 an estig lehet. Az utak részletes programmjat és menetrendjét közölni fogjuk. Bencs Kálmán dr* polgármester elragadtatással beszél a jamboreeről Elfogultság nélkül mondom: a szabolcsi tábor volt a legszebb Bencs Kálmán dr. kir. kormányfőtanácsos polgármester most jött haza budapesti útjáról. A polgármester hosszasabban időzött a Jamboreen, ahol a magyar cserkészet hatalmas organizáló ereje és tökéletes rendezői művészete számos érdemes vonatkozásban foglalkoztatta és mélyen meghatotta. Bencs Kálmán dr. bejárta az egész tábort, részletesen foglalkozott a szabolcsiakkal, akikről ő megállapítja, hogy a legtárgyilagosabban itélve az egységes hatás, a rendezettség, csín, ízlés szempontjából a legkiemelkedőbb a világtáborban. A polgármestert Buttler Sándor báró vármegyei cserkészelnök fogadta és kalauzolta a szabolcsi csapatok mintaszerű táborában. A Jamboree-ról az elragadtatás lelkes hangján beszél a polgárVÁROSI MOZGÓ. Szerda, csütörtök, aug. 16-17. Örült féltékenység I ^Dráma egy ten geralattjárón Előadások 5, 7 és 9, órakor. mester. Bámulatos az a munka, amelyet a magyar cserkészek kifejtettek a tábor rendjének, biztonságának ellenőrzése, óriási forgalmának sima lebonyolítása terén. Tanuja volt egy balesetnek, amikor egy személyautó nekiment egy teherautónak, amely felborult, összetört és az árokba esett. Alig történt meg a baleset, ott voltak a cserkész mentők, pillanatok alatt megtörtént az ügyes, szakszerű segélynyújtás, a kötözés, az elszállítás, a forgalmi akadály elhárítása. A látogatóknak lépten-nyomon ügyes eligazítást adtak a cserkészrendőrök, a postán az óriási távirati anyagot, a telefon és levélposta gyors lebonyolítását. A magyar ügynek beláthatatlan értékű propagandát jelent a gödöllői tábor, amelynek megtekintése a maga nemében páratlan gazdasági élményt nyújtott. A polgármester kijelentette, hogy mindent megtesz a Nyíregyházán megrendezendő nemzeti cserkésznagytábor érdekében. Számla-blanketta kapható a kiadóhivatalban Naponta induló MÁV. Ház-Ház forgalom. Ne felejtse el Budapestről rendelt áruinál előírni, hogy a „SIN 44 adandó át továbbítás végett. Nyíregyházi képviselet: RÓTH SÁNDOR szállító 2671-3 Telefon: 323. Interjú néhány számmal Egy évi jelentés fekszik előttem. Természetesen tele van számokkal. Statisztikai adatok. Unalmas kimutatások. Az ilyen száraz dolgot rendesen félrelöki az ember, ki a csodának van kedve ilyen unalmas, álomrakésztető számokkal foglalkozni, ilyen meleg időben. Pedig ha az ember vesz magának fáradságot és behúzódik ezekkel a számoszlopokkal a beárnyékolt szoba hűs falai közé és elkezd velük társalogni, nagyon érdekes dolgokat mesélnek el az ilyen számok. Megtanítanak ezek a számok bennünket arra, hogy ha a társadalomnak az a része, amelyik nem tartozik egyetlen betegsegélyző vagy nyugdíjintézet kötelékébe sem. mit alkothatna, ha összefogna és komolyan gondolkozna, kzmolyan akarna segíteni önmagán és családján. De mindennél ékesebben beszélnek a számok, amelyek'a hozzájuk intézett kérdésekre a következő érdekes feleleteket adják: A 4075 ös szám azt mondja, hogy ennyi tag fizetett hetenkint átlag illetéket az elmúlt esztendőben. Ezzel szemben tudnunk keli, hogy a szóbanforgó egyesületnek mintegy 7000 tagja van, tehát a nem fizetőnek mutatkozó mintegy 3000 tag munkanélkül van és ezt a létszámot támogatja, segiti a fizető tagok áldozatkészsége. A következő számoszlop, melynek végösszege, az 1,462.405 P azt mutatja, hogy ilyen összegű volt a bevétel különféle címeken, mint tagdíj, jótékony adományok stb. Ezzel szemben 1,013.548 P-t fizettek ki segélyek cimén. Ha tovább kérdezzük a számokat, megtudjuk tőlük, hogy ezen összegből az évközben betegségben szenvedettek, a munka nélkül levők, a szülés folytán munkájukban akadályozott munkásnők, az utasok, rokkanttá vált tagok, valamint az árvák és özvegyek segélyeztettek. Nem valami óriási számok ezek és nem is azért szólaltattuk meg, hogy nagyságukkal imponáljanak, hanem csupán azt akartuk vele érzékeltetni, hogy az a közel hét évtizedes munka, amelynek eredménye egy ilyen mindenre kiterjedő segélyezési apparátus, a legnehezebb időkben is megtermi a maga tápláló gyümölcsét. És ennek a gyümölcsnek a megtermeléséhez nem kell más, csak céltudatos munka, vasakarat és rendkívüli szociális érzék. Sajnos, ezekkel a tulajdonságokkal ma még csak a nyomdai munkások rendelkeznek. Száz legény véres harca egy leányért Bánfaluból jelentik: Tegnap száz legény verekedett meg egy leányér. A harcban három súlyos és több mint ötven könnyebb sebesülés történt.