Szabolcsi Hírlap, 1933 (1. évfolyam, 75-97. szám)

1933-06-09 / 81. szám

1933. junius hő 9. SZABOLCSI HIBI J!J> 3. oldal. Mezőssy László tárgyalását az orvosszakértők kérelmére ismét elnapolták Mezőssy Lászlót. az uri lótolvajt ma ismét fogházőr ve­zette elő a folytatólagos főtár­gyalásra. A kép ugyanaz, mint az előző alkalmakkor: hallgató­sággal zsúfolt padsorok. A hall­gatóság között ül Mezőssy iz­galomtól remegő kisirt szemű felesége. Mezőssy ugyanazzal az eleganciával ül a vádlottak padján, mint előző alkalmak­kor, icsak most idegesebbnek látszik, meg-meg remeg és va­lahányor összeakad tekintete a feleségével, izgatottan rágja szájaszélét. Horváth Dezső törvényszéki biró tanácselnök megnyitja a főtárgyalást és felkéri Konthy Gyula dr. és Demjén József dr. törvényszéki orvosszakértőket, hogy terjesszék elő Mezőssy elmeállapotáratvonatkozó szak­véleményüket. Dr. Konthy Gyu­la bejelenti, hogy az eddig rendelkezésükre állott idő nem volt elegendő arra, hogy ko­moly szakvéleményüket meg­állapíthassák, miért is kéri a tárgyalás elnapolását- A beje­lentés után Horváth elnök enun­ciálta, hogy a tárgyalást elna­polja. A bejelentés után Mezőssy László halálsápadtan állt fel a helyén és szinte siró hangon, könnyes szemekkel kérte, hogy ne halasszák el a tárgyalását. — Inkább ítéljenek el ma akármilyen súlyosan — mon­dotta — de már nem birom to­vább. A folytatólagos tárgyalás uj határnapját későbben fogják kitűzni. VP Biztosítva van a vitorlázó repülés bemutatása a vasárnapi repülő-napon A :,Nyiregyházi Torna és Vivó Egyesület vasárnapi meetingjé­nek műsora véglegesen elké­szült­A szenzáció erejével kell has­son az a biztos hiradás, hogy a vitorlázó repülés a műsor 2. számát foglalja el, igy a nagy­közönség a vitorlázó repülés módjának minden részletét meg­láthatja. A vitorlázó gépet 2 részletben hozza le egy motoros repülégép. Szombaton Miskolcra viszi, on­nan aztán vasárnap reggel von­tatja át a levegőn keresztül. En­nek az módja, hogy a vontató gép egy hosszú kötélén maga után húzza a vitorlázó gépet­A vontató gép pilótája Takátsy szigorló mérnök, a vitorlázó gépé pedig felváltva : Rotter La­jos oki. g. mérnök és vitéz Hefty Frigyes lesznek. Ez a kü­lönös vontatás a maga nemé­ben példátlan s nem lehet elég­gé hálás a vármegye és a vá­ros sportszerető közönsége a magyar repülő ügy szerveinek, hogy ennek a látványos és egé­szen különleges repülési mód­nak tanuja lehet. Kiemelkedő része lesz a műsornak természetesen a „Gerle 13° mürepülése, amelynek pilótája Bánhidy Antal lesz, aki ezzel a kis sportrepülőgéppel repülte körül a Földközi tengert az egész világ bámulatára. Nagyon érdekes és látványos lesz a feleresztett ballon vadá­szata is. A részletes műsort a rendezőség a helyszínen fogja néhány fillérért árusítani. Összesen 9 repülőgép érkezik a városba részben már szom­baton, részben pedig vasárnap. Érkezik egy 8 személyes utas­gép is. Ez az ünnepély után 10—15 perces sétarepüléseket fog végezni a város felett külön dij ellenében. Vasárnap délben, 12 órakor a gépek egy része tisztelet­köröket fog repülni a város felett, ezzel óhajtja tolmá­csolni hazafias üdvözletét az a 26 személy, a magyar repülő ügy reprezentánsai, a pilóták és kísérőik, akik Nézze meg! Hallgasson reám! „CITROSAL" citromos, kristályos, mesterséges karlsbadi sót vegyen azonnal és hat hétig. Karcsú lesz! Boldog lesz! Csak'„eredeti üvegekben P 1 20 Mindenütt kapható. Utánzatot ne fogadjon el I ff az ünnepélyen ténylegesen közreműködnek. A rendezőség ezúton hivja fel a közönség figyelmét, hogy je­gyeket szíveskedjenek lehetőleg elővételben kiváltani a Menet­jegyirodában, mert ezzel nagyon megkönnyítik a rendezőség dol­gát s elkerülhetővé teszik a tor­lódást, de meg azért is, mert a jegyek árai elővételben lénye­gesen olcsóbbak. Jegyárak elővételben a Menet­jegyirodában : Diákjegy 20 fill., (a 18 éven aluli ifjúságnak, te­hát az ipar és kereskedelem kö­rében alkalmazottaknak is). Gyermekjegy mind elővételben, mind a pályán 20 fill. Állóhely 40 fill. 11. ülőhely 1 P és az 1. ülőhely 1 P 30 fill. Diákjegyet csak elővételben árusítanak, a repülőnapon már csak rendes felnőtt jegyet szolgálnak ki. Di­ákok és gyermekek szüleikkel a szülök által váltott helyre mehetnek. A sétarepülés dija személyen­ként 5 pengő. Külön 50 filléres sorsjegyeket is árusit a Menet­jegyiroda a sétarepülésre. A szerencsés nyerő egy felszállásra jogosult. Taxik és bérkocsik egy sze­mélyt 30 fillérért szállítanak ki a repülőtérre bármely állomás­ról. Autóbuszjárat a Koronától. 1 w A Nyíregyházi Villamossági R T. villamos keresztrejtvény pályázata A Nyíregyházi Villamossági R. T. érdekes újítással kedves­kedik fogyasztó közönségének. E lapban e hó 10-én egy ke­resztrejtvény pályázatot tesz közzé, amelynek megfejtői kö­zött értékes jutalmakat fog ki­sorsolni. A jutalmak között látunk vil­lamos vasalót, főzőt, csillárt, hangulatlámpákat, villamos to­jásfőzőt stb. stb. mindmegannyi praktikus és szép tárgy, ame­lyeket a szerencsés nyerők biz­ton igen jól tudnak majd fel­használni. A jutalmak e hó 10-től kezdve a villamos társaság városi üz­letének kirakatában láthatók. A villamos társaság minden kínálkozó alkalmat felhasznál arra, hogy a fogyasztó közön­ség figyelmét az olcsó háztar­tási áram használatára felhívja. A nyári idény különösen alkal­mas a villamos háztartási ké­szülékek használatára. Hiszen már 3 és fél fillérért 1 liter tejet fel tud forralni, 10-12 fillérért egy óra hosszat vasalhat. A keresztrejtvény pályázaton minden nyíregyházi áramfo­gyasztó résztvehet, aki az az e hó 10-én megjelenő Szabolcsi Hírlapban közzétett 'keresztrejt­vény helyes megfejtését a hoz­zátartozó szelvénnyel együtt e hó 24-ig a Nyíregyházi Villa­mossági R. T. propaganda iro­dájába (Horthy Miklós-tér 8.) beküldi- A helyes megfejtők kö­zötti sorsolás eredményét e hó 29-én ugyancsak a Szabolcsi Hírlapban közöljük. Vegyen tehát mindenki részt a pályázatban ! Vasárnap nyílik meg az ev, Kossutiweáigimnáziuni rajz­ás Az ev. Kossuth-reálgimnázium junius 11 — 13. napjain rajz- és gyüjteménykiállilást rendez az iskola rajztermében. A szines és változatos kiállítás anyaga felöli nemcsak a kötelező mun­kák anyagát, hanem teret ad arra is, hogy a rajzolásban és festészetben kiválóbb tanulók értékesebb munkáikat is bemu­tathassák^ Pasztell, aquarell és olajképek egész sora, plakát tervezések s a Gyüjtőegyesület érdekes anyaga méltán fog vonzó hatást gyakorolni az érdeklő­dőkre. A kiállítást vasárnap délelőtt 9 órakor nyitják meg. Vasárnap egesz napon át nyitva marad­Hétfőn-és kedden délután 3—6 óráig lesz nyitva. Belépődíj nincs. Az iskola ezúton hiv meg minden érdeklődőt a kiállításra. 5Urdoruha yjdonsdgok ra^válajzfékban (Hvatdruhdzdban — Megszűnt az emberek öl­tözködésének problémája, mert Sárkány János olcsón és ga­rancia mellett női és férfi ru­hákat vegyileg tisztit és minta után a legsötétebb szinből is világosat fest. Gallér tisztítás 8 fillér. Felvételi üzlet Vay Ádám­utca 5. — Ügyvédi nyomtatványok kaphatók a Szabolcsi Hírlap ki­adóhivatalában, Bethlen utca 1. Telefon 77. Mielőtt bevásárlását eszközölné, Férfi oxford és freskós ingek Férfi alsó nadrágok Férfi hálóingek Férfi gallérok, minden szám ... P 2 80 tói —"98 f.-től P 4.80, 3 60 P —"20,,—'48, —"60 vételkényszer nélkül figyelje óraimat. Tájékozásul közlöm Selyem harisnya Női nadrágok, trikó Hálóingek gyönyörű mintákkal ... Női kombinék megnyitási feltűnő olcsó néhány cikknek az árait: .. P 1'68, 128 ... P 1'68, 1*48 ... P 238 P -'98 Mlttl? XiS "ZS&L SZILAGYI BARNA Vay Adám-u. 2. Taka rt, 0,.,

Next

/
Thumbnails
Contents