Nyírvidék, 1933 (54. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-21 / 17. szám

Tóth Mihály 2 mázsa tűzifája Egyszerű, de igaz történet, bár manapság valószínűtlenül hang­zik. Havi 40 filléres tagsági dijak­ból tartja fenn egyesületét az Országos Frontharcos Szövetség nyíregyházi főcsoportja. Ezekből a szerény dijakból kerülnek ki a szervezés, az adminisztráció költ ségei, a felvételi és felvilágosító iroda fűtési és világítási kiadása, valamint és legelsösorban a sze­gény és támogatásra szoruló baj­társak segélyezése. Ha ehhez megemlitjük még azt is, hogy a tagsági dijak felerészét, tehát minden 40 fillérből 20 fillért a központnak kell felküldeni és hogy a tagsági dijak ma nagyon szűkösen folynak be, könnyen megérthető, micsoda áldozatos munkát kell végeznie a helybeli frontharcos vezetőségnek, hogy önként vállalt nemes feladatának a frontharcos bajtársak együttar tásának és testvéri támogatásának meg tudjon felelni 1 És megfelel. Ha nem is or­szágra szóló hangzatos eredmé­nyekkel, de segit ott, ahol a se­gítségre a legnagyobb szükség van és segit ugy, ahogy tud. — Egvik lerongyolódott, munkakép­telen, rokkant bajtárs ruhát, vagy cipőt kap, a másik a legkemé nyebb hideg ellen egy kis tűzi­fát. A legnagyobb gond a segé­lyezésére legjobban rászorult baj­társak kiválogatása, hogy a ne­hezen összekuporgatott segítség valóban a leginségesebbnek, a legszegényebbnek jusson. És most térünk rá Tóth Mi­hály 2 q. tűzifájára. Tóth Mihály szegény, de de­rék frontharcos, azok közé tar­tozott, aki a vezetőség megité iése szerint a segélyezendők közé került. Egy szép napon minden felesleges kérvényezés, utánjárás nélkül 2 q tűzifa terem tődött az udvarába, mint a front­harcos vezetőség adománya. Tóth Mihály becsületes ma­gyar magyar szive nagyot dob bant annak tudatában, hogy hála a jó Istennek, nem ő a legsze­gényebb, vannak nála még sze­gényebbek is, akiktől a 2 q tűzi fát ő el nem veheti Fogta ma­gát. elment a frontharcosok nagy­szerű, csupa sziv elnökéhez, ka­tonásan összeütötte a bokáját és alázatosan jelentette, hogy a 2 q tűzifára nem méltó, vannak nála szegényebb bajtársak is, átadja a fát azoknak. Egy elhagyatott, roskadozó viskóban didergő szegény csa­lád ma sem tudja, miért jutott oly váratlanul 2 q tűzifához Sok ilyen derék Tóth Mihályt kérünk ebben az uj esztendőben a magyar Hazának ! (v. g.) Árleszállítás A Flóra szalonban, Kiss Ernő.u. 10 Ondolálás vassal 40 f., Viziel 50 f.s Női hajvágás 40 /., Hajmosás 50 f.,' Szemöldök szedés 10 f., Hajfestés. 1-50 tol, Borotválás 10 f., Kölnivel. 20 f., Diák nyirát 30 {., Gyerek) nyirás 30 f., Uri hajvágás 40 f.) Kopasz nyirás 20 fillér, ^fegjj Kiváló tisztelettel Flóra uri- ás hölgyfodrász szalon.I Kiss Ernő.u. 10. « jtfSfünriDíi. Megindul az élet rövidesen az országban és negszfinik a munkanélküliség A magyar gazdasági étet. leve-, gője megtel a nyugtalan fsz&lt­»ég vi lamosságáva'. Az ígéretek­nek lélektani határához értünk és fei keli rázni az elfásult gazdasági életet. Valami kés zül- is a korimány bérkeiben. Ez kiderül 'az alábbiak­ból. ; Tervbe van véve ugyanis, hogy felállítják az Országos Gazdasá­gi Tanácsot, amely a gazdaságt miniszterekkel együtt küzdőn" a vál­ság megszűnéséért. Komolyan foglalkoznak a mun­kanélküliség leküzdéséver re "és ál­lítólag elfogadták Komfeld Móric bárónak egy olyan ideális javasla­tát, amely gyöker esjn megváltoz­tatja a roppant nagy munkariékü­liséget. Kornfe d önálló ipa í hite'intéze­tet akar felállítani, melynek alap­tőkéjét az iparválla'atok sajátjuk­ból jegyeznék, ha az állam az uj intézetnek a Nemzeti Banknál meg­felelő hiteelkeretet biztositana. Az uj ipari hitelintézet megszaba­dulna a rövidlejáratú kölcsönök terhétől és produktív beruházási rrmnkaa kalmak fe'miit;itá cá .aTmeg índllaná a sóvárgott termelőmun­kát. A német Ankurbelung politi­kája gyökeret verhetne ná-unk is, Miénk a pálma 1 ba ezt a tervet az iparvállalatok 6o mi.itás ál-ama követelése és a z állam uj köicsöntervei meg nem buktatják. -Sok Szó esjk a vidéki pénzintéze. kok helyzetéről is. A vidéki bau­kok szombati gyüésén meglepő eréllyel jelentették ki, hogy a vi­déki bankok a »begyuj tási« hite­lek gyors folyósítása né küi 'kép­teienük a mezőgazdaság rendes tavaszi' igényeit e.látni. Számo nunk kell azzal "is, hogy a bortörvényjavasiat rövidesen a parlament elé kerül és megjelenik a iégóta esedékes energiatörvény végrehajtási utasítása is, ami azt jelenti, hogy mii iós közmunkák fogr&k megindulni és szabályozzák az áramdijszabást is. Németország­gal í'övidesen kereskedelmi tárgya­lás indul, Bukarestbe gazdasági »dclegáció megy. A MÁV~ot és az á lami gépgyárat s z aná ják, az OTI megegyezett a be ügyiminiszterrel, hogy a tartalékalapból "io millió pengőt társasházak és csa'ádi há­zak sürgős építésére fordítanak. — Ha a fentiek igazak — ami­ben nincs okunk kételkedni — ak­kor tényleg uj élet kezdődik Ma­gyarországon. , r Miénk a győzelem I Mindeat legyőzött! Mindenkit meggyőzött I Éts topább rohan I I I I A SZÁGULDÓ ELET (Ü EH I O N DEPOT) Péntektől vasárnapig a Diadalban Táncosok, nem láncosok egyformán jól mulatnak a Városi Dalegylet február l-f vígesfjén A't'áncoSok jól mulatnak, mert a február i-i vigest gyorsan pergő műsora után megkezdődik a viga­dás jegyében lezajló tánc. amely kivüágos-kivírradtig tart a Koro­na tükörsima parkettjén. Jói mu­latnak a nem táncolok 'is, mert a műsor a farsang csapongó jókedvé­nek szelemét sugározza, s zi vet derítő, lelket viditó, pompás szá­mok együttes e. Azt írtuk, hog a műsor igen-igen rövidnek mutat­kozik, mert hiszen csak egy víg­játék s zerepel rajta. Ezt a hírt most korrigáljuk. Nem lesz hosz­Szu műsor ugyan, de azok a szín­padi bohóságok, amelyek sszinre ke­rülnek olyan frappánsan ható tré­fák lesznek, hogy egy-ketőre véget érnek, mint minden, ami elevenen foga'lkoztat, ami érdeke'. Színre kerü lel^ősorban a Tíz év mu'.'va ctmü vígjáték, az A sszonyfurfang c. parasztkomédia és a Hajnali támadás című vígjáték. A legjobb Szereplők kacagtatják a -közönsé­get, oiyan nevek, amelyek ma­gukban fényes sikert jelentenek. — Raksányi Sándor. Batáry Béni, Kiss Béa, Szembratovics Inmia, Kovács Kató, Fekete Margit, Fe­kete András a szereplők. A mű­sor a vigjátékszámokon kivü' be­mutatja a Dalárda uj énekszámait és meglepetésül egy Nyíregyhá­zán eddig seho'sem látott spanyol táncot mutatnak be az est $gyik fénypontjaként. A D a egylet elnöksége most kül­di s zét a meghívókat. Belépődíj Személyenként t P, emeleti kis­páholy -t P, nagypáholy 5 P. A jegyeket az Uj ságbolt árusítja. Új államvasuti jegyfeedves­méayek Az Államvasutak igazgatósága közli, hogy a nehéz gazdasági vi­szonyokra tekintett ei január 15-től az alábbi uj szociális kedvezményes jegynemeket lépteti életbe. A) Vonalbérlet jegyek: éves, fél­éves' és negyedéves a'akban kerül­nek kiadásra, bárki á'tal igényelhe­tő és 200, 300 és 40J kilométer távolságú Szabadon választható vonalakon. B) Havi részietekben fizethető, mérsékelt áru éves bérletjegyek; Hi\ atásos kereskedelmi utazók, piaci és vásári árusok, va'amint utazóval nem rendelkező önálló iparos és kereskedő cégfőnökök részére kerülnek kiadásra. E bér­letjegyek megváltása a"kalmával az' évi ár két tizenketted részét, vagyis két hónapra eső részárat kell fizetni. Ebből egytizenketted rés z az első, egytizenketted rész pedig az utolsó tizenkettedik hó­napra eső bérletjegyárnak tekin­tetik. A további tizenketted rész ár a második hónappal kezdődő havonként esedékes tíz egyenlő részben fizetendő. j C) Korlátolt munkás hetijegyek. A rendes munkáshetijegyekíe, igényjogosult, de csak korlátolt munkanapokon (nem 1 teljes héten) 1913" január aa. foglalkoztatott munkások részére kerülnek kiadásra. E kedvezmények érvényben tevő s "hét menetiért* utazásra érvényes munkás hetije­gyekkei ' szembén csak heti; négy menettérti utazáshoz érvényesek s áraik ehez képest vannak megát­lapitva. r D) Munkás menetjegyfüzetek. Kizáró ag munkakeresés célját szol­gálják, tehát csak munkanélküli, mindkét nembe i ipari munkások ié"sérc l,* űrnek kiadásra. A mun­kás menetjegyfüzet tíz egyszent utazásra érvényes jegyszeivényt tar ta maz. A 'menetjegyfüzet ér­vénytartama 30 nap. Munkás me­netjegyfüzettei tett egy utazás ára egyenlő a munkás hetijegyek­kei történő egy utazás árával. " A nyíregyházi Ipartestület táncestje Az Ipartestület azzal az elha­tárolásával, hogy tekintet nélkül a nehéz gazdasági viszonyokra/" megrendezi hagyományos táncest­jét. az »öregek' Bálját®, többféle cé't akar szolgáim. Elsősorban fel akarja eleveníteni' a köze mul­tat,, amikor Nyi egyháza minden társadalmi rétege szinte testüle­tileg vett részt az iparosmulatsá­gon ami által a társadalom egy­ségét , harmóniáját szolgálta. £ cét elérésére most is felkérte véd­nököknek városunk po inkái és hi­vatai előkelőségeit, élükön Káll.iy Mikió földmive ésügyi mii:i>zter­rei, aki személyes megje enését is kilátásba helyezte. Kifejezést akar adni' az ipartes­télet vezetősége annak az állás­pontnak, táncmu atságának megren dezésévei, amely azt hirdeti, h<5gy a mai nyomott gazdasági viszo­nyok között sem szabad elcsüg gednünk, mert a reményt és ke­dé vtvesztett ember nem tud ujat, nem képes nagyol a'kotni. Hogy a hangú at emelkedett lesz és a tánc regge'ig fog tartani, arr?>l Száztagú rendezögá'da gondosko­dik. A vígat yu' bizottság ezúton is fe kén mindazokat, akik meghí­vót tévedésbői nem kapnak, igé­nyüket az ipartestületi jegyző hi­vata'ában bejelenteni SziVeskedje nek, mert beépőjegy kizárólag meg hivó fe mutatása miel ett vá'tható. Aj egyek árát a fi léres gazda­sági'helyzetnek megfelelően igen a'acSonyan szabták meg. Mind a táncos, mind pedig a "kisérő höl­gyekét fe'kérjük, hogy Jehető'eg egyszerű ruhában je'enjenek meg. Egy külföldi pészcsoport érdekes játeEkesdnói terye a Sóstőn Erről az eseményről közö' cik­ket a > Ke etrnagyarorSzág»ma meg jelent legújabb száma, ami tete van é 'dekes ebbné -érdekesebb cik­kekké'. amiknek főbb címei: Itt a legújabb mumtuS: a lakbér óva­dék. — Romantikus történet egy 50 éves férfirőt és egy 18 éves nyíregyházi 'ánvról. — E. M­Nyíregyháza. — Rendet kell te­remteni a piacon. Egy nyíregy­házi "író érdekes szerzői bonyodal­ma egy vi'ágsikert aratott szín­darab körül. — Művész ur kérek egy autogramot. — Miért drágább a szódavíz mint a tej és a huS. — A Nykise jégpáfya premierje. Hírek. — Azt suttogják, hogy... Érdekességek stb. stb. — Egyes Szám ára 20 fillér. Kapható a tra­fikokban, uj ságbódékban és a rikkancsoknál. K EK LAMTAB LAKAT több színben u kfesat A J ő B A - NYOMDA

Next

/
Thumbnails
Contents