Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)

1932-07-12 / 155. szám

I932. jVfuS 12. JSflfÍKYISéK. 500 méter magasságban az esti fényben úszó Nyíregyháza felett Hogyan tfselkedlfc egy bátor fokszl a repülőgépen ? őszinte vallomás az első repülésről A felelős szerkesztőnek a sza­va, melyet hozzám intézett, 'vil­lámcsapásként érintett. Mindjárt megmondom, hogy miért. "Hát kérem... Méltóztassanak elképzelni engem, amint ott ütök az íróasz­talomnál a szerkesztőségben, ne­kigyürkőzve egy oldai korrekturá­nak, a mit Sem sejtve, nyugodtan végzem a dolgomat, fei sem nézve munkámbó', csak néha-néha tö­rülöm meg homlokomat, 'nagyi csend van a Szobában és egyszerre csak ezt a csendet egy hátborzon­gató rövid mondat töri meg, ennyi az egész: — Lengyel, maga repüln/'fog­Ijedten kapom föl fejemet. Mi az ? Talán nem . jól hallottam ? De nemi Kénytelen vagyok beösmeml, hogy . ez a kijelentés tényleg el­hangzott. Még pedig a "felelős szerkesztő szájából. Ránézek a felelős szerkesztőre, ott áll a telefon mellfltt... A kagy­lót ebben a pillanatban tette le; de m£g rfem engedte ei, a keze ott nyugszik a viHán, 8 ő, egek ege> megismétli előbbi vé sztjós!ó mon­datát : — Lengyel, maga repülni* fog... — De miért?... — kérdeztem ijedten. — Én nem voltam... én... — Éppen ezért lóg repülni... — hangzik a hátborzongató válasz. Te jó Isten, — gondolom magam­ban, — Tudtommal én nem csinál­tam semmit, de itt baj van. Ez csak vaÉmi aljas intrika lehet, még pedig a hátam mögött. Ki tette? Ki tette? Vagy talán valamelyik cikkemmel van baj? Peráza, ' ez< valószínűbb... Biztosan mellé­fogtam... Istenem, ez olyan köny­nyen megeshetik egy újságíró­val és most kellemetlensége lett belőle a felelősnek. — Na, mit néz rám olyan két­ségbeesetten ?... — Értse meg, hogy repülni fog! Mi az, talán tje van .gyulladva? Nem szégyenít magát?... — Kérem, — feleltem, — most már higgadtan — én nem vagyok begyulladva, férfiasan vállalom a következményeket, — és itt ennél az utolsó szónál már felálltam — szeretném tudni, miről Van szó?... — Miről van szó?... Arról, hogy repülni fögl Talán egy egész előadást tartsak magának?... — Ezt már tudom... De én nem elégszem meg azzal, hogy repülni fogok, én... — Mit, talán még fizessek is magának azért, hogy potyán lesz alkalma körülsétálni Nyíregyháza fölött... . i Amikor ezt hallottam, nagyolt \ íbárgyup, nézhettem!" a felelősi®, aki nevetve megszólalt: — Igazán kár, hogy ntncs itt egy tükör, most legalább láthatná magát, öregem, mága be vah gyulladva, hisz egészen elsápadt. Nézze, jobb, ha bevallja őszintén, fél hz első repüléstől!... Most kezdett c sak agyamban "de­rengeni halványan. Hohó! Itt egé­szen másfajta repülésről van szó... — Ja, ugyl — kiáltottam—, már értem! Dehogy félek! — vágtam ki bátran. Azaz dehogy is nem, — gon­doltam magamban, — de ezt már nem mondtam ki, — várjunk csak barátom. Hisz itt az életedről van szó! Mit is mondott a felelős? Hogy .repülni fogok Nyíregyháza fölött! Első repülés! Kivert a hideg... A homlokom gyöngyözni kezdett, eszembe ju­tottak az utolsó időkben történt összes repülőszerencsétlenségek. Ott láttam magamat zuhanni, égni, vérezni á füstölgő gépron­csoic között. Láttam azt az óriási pánikot, amit ez a v szerencsét­lenség előidéz majd a városban. Hallani véltem a vészes hírt: amit maja az emberek adnak egymásnak szájról-szájra: ( — Haüotta ? Lezuhant egy rek­lám repülőgép Nyíregyháza felett. A pilóta és egy újságíró, valami Lengyel nevezetű ültek ber#ie. Mind kettő szörnyet haiti Láttam a szerkesztőséget. Nagy zűrzavar... A felelős sajnálkozik, Izgatott beszélgetés tölti meg a, kis szobát. — Én mondtam neki, hogy csak ugy menjen, ha akarl Engemet nem furdal a lelkiismeret. Láttam a tanár urat, amint be­ront az ajtón: —• Nahát! Barátom, ez a szé­gény fiu, kár érte, jó gyerek volt, de minek is engedtétek?... Láttam Walter kollegámat, a­rr.mt ott ül a gép melleítt és megrendült arccai írja a nagy szen­zációt, melynek utolsó s 0rai így hangzanak: Hivatása teljesítése közben érte a tragikusvégü szeren­csétlenség munkatársunkat. Lqn­gyei Antalban egyik legbuzgóbb munkatársunkat veszítettük el... Láttam a nyomdal személyzetet, láttam a sajnálkozó Urbán urat... Láttam az örökké "dörmögő fö­tördel^nket, Schmidtet, aki, mi­közben az én szerencsétlenségem­ről szóló Szenzációt tördeli be, azt mondja; Szegény pasas, na ezt sc hittem volna... Láttam a szedő­ket, ammt izgatottan tárgyalnak Láttam minden ösmerősömet, ro­konomat es végül a feleségemét.,. — Ohó, barátom, én nem repü­lök 1 Én nem akarok még ilyen fiatalon elpatkolni. Maholnap csa­ládapa vagyok. Feleségem van... — Hát kérem, — szóltam mind,' ezeket jói átgondolva — én... —- Mi az, fél? Azért spekulál annyit — vág közbe igen fürge és gyorsbeszédü nőmunkatársunk. — Ha maga nem megy, én me­gyek, én nem félek, (.?) én már há­romszor tettem meg az utat P.esti* és viasza. lii Mikor ezt hallottam, eLpirui­tam. Látod, ez nem fél! Szégyel­hetnéd magad, barátocskám! Pe­dig ez egy nő! Igen, nő és nem férfi! Hol a férfiúi büszkeség?... Nosza, állj elő férfiúi büszkeségi Kimondottam a döntő szót: — Tévedni tetszik, kérőm, én nem félek! Sőt, mi több — kiál­tottam kipirult arccal —«gy perag' sem gondoltam a félelemre. Én megyek! Püff neklf — gondoltam ma­gamban. Ezt már nem lehet visz­szaszívnl. A'aposan ráfizethetek erre a férfiúi büszkeségre. Sorsom ei volt döntve. Lessz amt lessz... Most már repülni kell.., Repülni fogok... < Elszántan fölvettem a telefon­kagylót : — Hallói... Kérem a Koronát 1 Kérem Kirják urat a telefonhoz... Halló? Hogy ki az a Kirják? Ugyan maga nem ösmeri? Hát hogy lehet az? A híres pilóta! Igen!... Akí most érkezett ide... Igen;, ' igien, hivja gyorsan a telefonhoz... — Halló! Kirják ur?... — "Itt Lengyei, a »Nyirvidék« munkatársa. Hát kérem, kedves Kirják ur, én lennék az ön ma esti útitársa... — Legyen szerencsém... — Kérem, mondja, a kutyámat nem lehetne fölvinni? Nagyon in­telligens állat. A huszadik század kutyája. (Jit már experssen, mo­torcsónakon, autón, kocsin,' most már csak a repülőgép hiányzik... — Hogy hány kiió? Ki?. £,«» vagy a kutya? összevissza hat­vanöt kilót teszünk ki. Szóval jö­het ? . — Igen... , , — És mondja, kedves ' Kirják ur, nem lesz semmi baj ? Már ugy értem... » — ötször már lezuhantam, de szerencsére nem történt nagyobb bajom. Azt hiszem nem valószí­nű... Tehát félnyolckor a szálló előtt! Autót küldök. Pardon, siet­nem kál. ' v í — Halló! Halló! — ordítottam a kagylóba — mit mondott? Hogy ötször lezuhant és nem valószínű... Halló! Hallói... ' Hiába Kiáltoztam a drót túl­só végén már letették a kagylót pedig az én szivem vadul vert. Mit tegyek?... Most már semmit.,. Menni kell... 1 Vigasztalni kezdtem magam, fi­lozofáltam... Ez egy kicsit könnyí­tett... Nézd, —ismételtem magam­ban, egyszer ugyi s meg ken halni. Hátha így van megírva á sors könyvébe, slu sz ,pász... Nem töprengtem tovább. Fél­nyolckor ott voltam a randevún a kutyámmai együtt... Előzőleg persze felszereltem magam jegyzetpapirrai, ceruzá­val. Balga fejjei valami modern gépről álmodoztam, azt hittem, vil­lanyvilágítás is lesz a gépen és annak lénye mellett jegyezni is tudok. Legalább annyi ;haszna gyen a vállalatnak — gondoltam — ha lezuhanok, ezek a jegyzetek megmaradnak és óriási ' "értékeit, fognak képviselni. , Tehát Félnyolckor ott voltam a szálló előtt a kutyámmal. Én őszintén mondom, ideges voltam. A kutyám nem. ÁHandoan a felhő­ket néztem, meg a templomtor­nyot. Onnan is elég volna le­potytanni — gondoltam. Közben megérkezett az autó. A kuytám, miután látta, hogy, beszállok, egy kecses mozdulattal az ölembe termett és megindultunk az ideiglenes repülőtér felé. Mi­nél jobban közeledtünk, annál jobban vacogott a fqgam^ Szé­dülve néztem a rohanó mezőket^ búzatáblákat. Egészen sötét volt^ már, mire megérkeztünk. Egy nagy kaszáló előtt állott meg az a utó. A félhomályból egy hatal­mas , sátor körvonalai bontakoz­tak ki... ' í , —. Itt alszik ma éjjel a gép, — mondta a sofőr. — Igen ha alszik, ha közbe ío nem pottyan. — Hát azt sose lehet tudni... Erre a megjegyzésre Szédülni kezdtem. N Közben éktelen berregést hal­lottam. A 'mező közepén ott ál­lott a gép. Most próbálták. Kö­rülötte a sötétben rengeteg ember állott. Odacsődült a tanyai lakoS­sag. Nem győztek betelni a husza­dik 'század ördöngös masinájának látásával. , Elszántan odamentem a géphez, bár a lábam remegett. A pillái már várt rám. Kölcsönösen bemu­tatkoztunk egymásnak. Majd be­szélgetésünk során odatolt az or­rom elé égy papírt. Mi ^z? — kérdezem. • • — A végrendelet, melyben a szerkesztő ur kijelenti, hogyha ki­töri a nyakát, az örökösök semmi igényt sem támaszthatnak a cé­gemmel szemben. Reszkető kezekkel aláirtam. Az­tán bemásztam a szörnyeteg gyom­rába, ugy estem rá az ülésre... Most már mindegy. A kutyám, a kis fokszi, büszkén meXlémJ^' ug-i rott. Szinte szégyeitem 'magiam előtte. Én fázom, ő nem. Fejét nagyun megszokottsággal hor­dozta körül, királyi módon ült' ölembe. De nem volt Időm kutyá­mat nézegetni, megragadtak a segédek 'é s kegyetlenül odaszíjjaz­tak az üléshez, ugy hogy mozdulni sem tudtam. Ugy éreztem ma­gam, mintha villamos Székben üi­nék. Jaj', mindjárt végem van! Ha sokáig tart ez a ceremónia, el­ájulok. Kutyám morgott is az em­berekre. Erélyes rendreutasnás vo-t hangjában. Szinte ő védett meg. Mintha ezt mormogta volna: Na, mi'azj mikor megyünk?... Nem kellett sokáig várni. • -Hirtelen eszeveszett lárma, fülsiketítő zú­gás, forog a légcsavar, megindul a gép.... Isten segíts! Isten veled föld... Szaladunk, szaladunk. Elől a gép orrából ömlik a kékes láng­gal kiszökő gáz. Egyszer csak azt érziem, hogy a levegőben lebe­günk. Mindig magasabban, maga­sabban járunk, egy körivet írunk le és mire még egy fordulót teszünk, messze fönt járunk a magasba. A foxi láthatólag nagyon jói érzi magát. Fölágaskodik az ülés pere­mére és lenéz. Amikor látja, hogy hot járunk, megnyugszik és vissza­ül az ölembe. Csupáji a szirénák bugása és a lecsavar éktelen lár­mája idegesítti. Újra feláll és vonyítani kezd a légcsavar ^felé, majd amikor látja, hogy az nem engedelmeskedik kéréséneűsi, ujjrai visszaül és farkcsóválva 'rám­néz. Én őszintén szólva nagyon furcsán érzem magam, lehet hogy be vagyok gyulladva, lehet hogy sá padt vagyok. Mindig a motort le­sem. Azt várom, hogy mikor áll le. Mikor zuhanunk... ' •, Később megemberelem magam é3 szét próbálok nézni. A pilótát nem látom, csupán a fejebubját. Hoi előbukkan, hol "eltűnik bőr­sapkás feje. Dolgozik. Alattunk koromsöttétséjg. ' >Mö i göttünk nevet a sárga hóid, lehet hogy rajtam. Távoi nagyokat vil­lámlik, néha-néha világosság szökik az ég aljára. Lenézek a városra. Kimondha­tatlanul gyönyörű látvány tárul a szemem exé. Az a benyomásom tá­mad, mintha alattunk lenne a csi.'lagos ég. Nyíregyháza villany­Kerékpárok és alkatrészek, kerékpár gumik, rádió alkatrészek és készülékek, Villamossági alkatrészek és felszerelési anyagok, gramofon és varrógép alkatrészek bámulatosan olcstí árban kaphatók Rádiő-kerékpár Kereskedelmi Vállalat, Villamossági Szaküzletében Nyíregyháza, |j Jókai-U. 4. (Bessenyei-tér sarok.) Telefon 561. Használt kerékpárok vétele és eladása^ Nagy László

Next

/
Thumbnails
Contents