Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)

1932-07-12 / 155. szám

I932. jVfuS 12. JSflfÍKYISéK. 500 méter magasságban az esti fényben úszó Nyíregyháza felett Hogyan tfselkedlfc egy bátor fokszl a repülőgépen ? őszinte vallomás az első repülésről A felelős szerkesztőnek a szava, melyet hozzám intézett, 'villámcsapásként érintett. Mindjárt megmondom, hogy miért. "Hát kérem... Méltóztassanak elképzelni engem, amint ott ütök az íróasztalomnál a szerkesztőségben, nekigyürkőzve egy oldai korrekturának, a mit Sem sejtve, nyugodtan végzem a dolgomat, fei sem nézve munkámbó', csak néha-néha törülöm meg homlokomat, 'nagyi csend van a Szobában és egyszerre csak ezt a csendet egy hátborzongató rövid mondat töri meg, ennyi az egész: — Lengyel, maga repüln/'fogIjedten kapom föl fejemet. Mi az ? Talán nem . jól hallottam ? De nemi Kénytelen vagyok beösmeml, hogy . ez a kijelentés tényleg elhangzott. Még pedig a "felelős szerkesztő szájából. Ránézek a felelős szerkesztőre, ott áll a telefon mellfltt... A kagylót ebben a pillanatban tette le; de m£g rfem engedte ei, a keze ott nyugszik a viHán, 8 ő, egek ege> megismétli előbbi vé

sztjós!ó mondatát : — Lengyel, maga repülni* fog... — De miért?... — kérdeztem ijedten. — Én nem voltam... én... — Éppen ezért lóg repülni... — hangzik a hátborzongató válasz. Te jó Isten, — gondolom magamban, — Tudtommal én nem csináltam semmit, de itt baj van. Ez csak vaÉmi aljas intrika lehet, még pedig a hátam mögött. Ki tette? Ki tette? Vagy talán valamelyik cikkemmel van baj? Peráza, ' ez< valószínűbb... Biztosan melléfogtam... Istenem, ez olyan könynyen megeshetik egy újságíróval és most kellemetlensége lett belőle a felelősnek. — Na, mit néz rám olyan kétségbeesetten ?... — Értse meg, hogy repülni fog! Mi az, talán tje van .gyulladva? Nem szégyenít magát?... — Kérem, — feleltem, — most már higgadtan — én nem vagyok begyulladva, férfiasan vállalom a következményeket, — és itt ennél az utolsó szónál már felálltam — szeretném tudni, miről Van szó?... — Miről van szó?... Arról, hogy repülni fögl Talán egy egész előadást tartsak magának?... — Ezt már tudom... De én nem elégszem meg azzal, hogy repülni fogok, én... — Mit, talán még fizessek is magának azért, hogy potyán lesz alkalma körülsétálni Nyíregyháza fölött... . i Amikor ezt hallottam, nagyolt \ íbárgyup, nézhettem!" a felelősi®, aki nevetve megszólalt: — Igazán kár, hogy ntncs itt egy tükör, most legalább láthatná magát, öregem, mága be vah gyulladva, hisz egészen elsápadt. Nézze, jobb, ha bevallja őszintén, fél hz első repüléstől!... Most kezdett c

sak agyamban "derengeni halványan. Hohó! Itt egészen másfajta repülésről van szó... — Ja, ugyl — kiáltottam—, már értem! Dehogy félek! — vágtam ki bátran. Azaz dehogy is nem, — gondoltam magamban, — de ezt már nem mondtam ki, — várjunk csak barátom. Hisz itt az életedről van szó! Mit is mondott a felelős? Hogy .repülni fogok Nyíregyháza fölött! Első repülés! Kivert a hideg... A homlokom gyöngyözni kezdett, eszembe jutottak az utolsó időkben történt összes repülőszerencsétlenségek. Ott láttam magamat zuhanni, égni, vérezni á füstölgő géproncsoic között. Láttam azt az óriási pánikot, amit ez a v szerencsétlenség előidéz majd a városban. Hallani véltem a vészes hírt: amit maja az emberek adnak egymásnak szájról-szájra: ( — Haüotta ? Lezuhant egy reklám repülőgép Nyíregyháza felett. A pilóta és egy újságíró, valami Lengyel nevezetű ültek ber#ie. Mind kettő szörnyet haiti Láttam a szerkesztőséget. Nagy zűrzavar... A felelős sajnálkozik, Izgatott beszélgetés tölti meg a, kis szobát. — Én mondtam neki, hogy csak ugy menjen, ha akarl Engemet nem furdal a lelkiismeret. Láttam a tanár urat, amint beront az ajtón: —• Nahát! Barátom, ez a szégény fiu, kár érte, jó gyerek volt, de minek is engedtétek?... Láttam Walter kollegámat, arr.mt ott ül a gép melleítt és megrendült arccai írja a nagy szenzációt, melynek utolsó s

0rai így hangzanak: Hivatása teljesítése közben érte a tragikusvégü szerencsétlenség munkatársunkat. Lqngyei Antalban egyik legbuzgóbb munkatársunkat veszítettük el... Láttam a nyomdal személyzetet, láttam a sajnálkozó Urbán urat... Láttam az örökké "dörmögő fötördel^nket, Schmidtet, aki, miközben az én szerencsétlenségemről szóló Szenzációt tördeli be, azt mondja; Szegény pasas, na ezt sc hittem volna... Láttam a szedőket, ammt izgatottan tárgyalnak Láttam minden ösmerősömet, rokonomat es végül a feleségemét.,. — Ohó, barátom, én nem repülök 1 Én nem akarok még ilyen fiatalon elpatkolni. Maholnap családapa vagyok. Feleségem van... — Hát kérem, — szóltam mind,' ezeket jói átgondolva — én... —- Mi az, fél? Azért spekulál annyit — vág közbe igen fürge és gyorsbeszédü nőmunkatársunk. — Ha maga nem megy, én megyek, én nem félek, (.?) én már háromszor tettem meg az utat P.esti* és viasza. lii Mikor ezt hallottam, eLpiruitam. Látod, ez nem fél! Szégyelhetnéd magad, barátocskám! Pedig ez egy nő! Igen, nő és nem férfi! Hol a férfiúi büszkeség?... Nosza, állj elő férfiúi büszkeségi Kimondottam a döntő szót: — Tévedni tetszik, kérőm, én nem félek! Sőt, mi több — kiáltottam kipirult arccal —«gy perag' sem gondoltam a félelemre. Én megyek! Püff neklf — gondoltam magamban. Ezt már nem lehet viszszaszívnl. A'aposan ráfizethetek erre a férfiúi büszkeségre. Sorsom ei volt döntve. Lessz amt lessz... Most már repülni kell.., Repülni fogok... < Elszántan fölvettem a telefonkagylót : — Hallói... Kérem a Koronát 1 Kérem Kirják urat a telefonhoz... Halló? Hogy ki az a Kirják? Ugyan maga nem ösmeri? Hát hogy lehet az? A híres pilóta! Igen!... Akí most érkezett ide... Igen;, ' igien, hivja gyorsan a telefonhoz... — Halló! Kirják ur?... — "Itt Lengyei, a »Nyirvidék« munkatársa. Hát kérem, kedves Kirják ur, én lennék az ön ma esti útitársa... — Legyen szerencsém... — Kérem, mondja, a kutyámat nem lehetne fölvinni? Nagyon intelligens állat. A huszadik század kutyája. (Jit már experssen, motorcsónakon, autón, kocsin,' most már csak a repülőgép hiányzik... — Hogy hány kiió? Ki?. £,«» vagy a kutya? összevissza hatvanöt kilót teszünk ki. Szóval jöhet ? . — Igen... , , — És mondja, kedves ' Kirják ur, nem lesz semmi baj ? Már ugy értem... » — ötször már lezuhantam, de szerencsére nem történt nagyobb bajom. Azt hiszem nem valószínű... Tehát félnyolckor a szálló előtt! Autót küldök. Pardon, sietnem kál. ' v í — Halló! Halló! — ordítottam a kagylóba — mit mondott? Hogy ötször lezuhant és nem valószínű... Halló! Hallói... ' Hiába Kiáltoztam a drót túlsó végén már letették a kagylót pedig az én szivem vadul vert. Mit tegyek?... Most már semmit.,. Menni kell... 1 Vigasztalni kezdtem magam, filozofáltam... Ez egy kicsit könnyített... Nézd, —ismételtem magamban, egyszer ugyi

s meg ken halni. Hátha így van megírva á sors könyvébe, slu

sz ,pász... Nem töprengtem tovább. Félnyolckor ott voltam a randevún a kutyámmai együtt... Előzőleg persze felszereltem magam jegyzetpapirrai, ceruzával. Balga fejjei valami modern gépről álmodoztam, azt hittem, villanyvilágítás is lesz a gépen és annak lénye mellett jegyezni is tudok. Legalább annyi ;haszna gyen a vállalatnak — gondoltam — ha lezuhanok, ezek a jegyzetek megmaradnak és óriási ' "értékeit, fognak képviselni. , Tehát Félnyolckor ott voltam a szálló előtt a kutyámmal. Én őszintén mondom, ideges voltam. A kutyám nem. ÁHandoan a felhőket néztem, meg a templomtornyot. Onnan is elég volna lepotytanni — gondoltam. Közben megérkezett az autó. A kuytám, miután látta, hogy, beszállok, egy kecses mozdulattal az ölembe termett és megindultunk az ideiglenes repülőtér felé. Minél jobban közeledtünk, annál jobban vacogott a fqgam^ Szédülve néztem a rohanó mezőket^ búzatáblákat. Egészen sötét volt^ már, mire megérkeztünk. Egy nagy kaszáló előtt állott meg az a

utó. A félhomályból egy hatalmas , sátor körvonalai bontakoztak ki... ' í , —. Itt alszik ma éjjel a gép, — mondta a sofőr. — Igen ha alszik, ha közbe ío nem pottyan. — Hát azt sose lehet tudni... Erre a megjegyzésre Szédülni kezdtem. N Közben éktelen berregést hallottam. A 'mező közepén ott állott a gép. Most próbálták. Körülötte a sötétben rengeteg ember állott. Odacsődült a tanyai lakoSsag. Nem győztek betelni a huszadik 'század ördöngös masinájának látásával. , Elszántan odamentem a géphez, bár a lábam remegett. A pillái már várt rám. Kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak. Majd beszélgetésünk során odatolt az orrom elé égy papírt. Mi ^z? — kérdezem. • • — A végrendelet, melyben a szerkesztő ur kijelenti, hogyha kitöri a nyakát, az örökösök semmi igényt sem támaszthatnak a cégemmel szemben. Reszkető kezekkel aláirtam. Aztán bemásztam a szörnyeteg gyomrába, ugy estem rá az ülésre... Most már mindegy. A kutyám, a kis fokszi, büszkén meXlémJ^' ug-i rott. Szinte szégyeitem 'magiam előtte. Én fázom, ő nem. Fejét nagyun megszokottsággal hordozta körül, királyi módon ült' ölembe. De nem volt Időm kutyámat nézegetni, megragadtak a segédek 'é

s kegyetlenül odaszíjjaztak az üléshez, ugy hogy mozdulni sem tudtam. Ugy éreztem magam, mintha villamos Székben üinék. Jaj', mindjárt végem van! Ha sokáig tart ez a ceremónia, elájulok. Kutyám morgott is az emberekre. Erélyes rendreutasnás vo-t hangjában. Szinte ő védett meg. Mintha ezt mormogta volna: Na, mi'azj mikor megyünk?... Nem kellett sokáig várni. • -Hirtelen eszeveszett lárma, fülsiketítő zúgás, forog a légcsavar, megindul a gép.... Isten segíts! Isten veled föld... Szaladunk, szaladunk. Elől a gép orrából ömlik a kékes lánggal kiszökő gáz. Egyszer csak azt érziem, hogy a levegőben lebegünk. Mindig magasabban, magasabban járunk, egy körivet írunk le és mire még egy fordulót teszünk, messze fönt járunk a magasba. A foxi láthatólag nagyon jói érzi magát. Fölágaskodik az ülés peremére és lenéz. Amikor látja, hogy hot járunk, megnyugszik és visszaül az ölembe. Csupáji a szirénák bugása és a lecsavar éktelen lármája idegesítti. Újra feláll és vonyítani kezd a légcsavar ^felé, majd amikor látja, hogy az nem engedelmeskedik kéréséneűsi, ujjrai visszaül és farkcsóválva 'rámnéz. Én őszintén szólva nagyon furcsán érzem magam, lehet hogy be vagyok gyulladva, lehet hogy sá padt vagyok. Mindig a motort lesem. Azt várom, hogy mikor áll le. Mikor zuhanunk... ' •, Később megemberelem magam é3 szét próbálok nézni. A pilótát nem látom, csupán a fejebubját. Hoi előbukkan, hol "eltűnik bőrsapkás feje. Dolgozik. Alattunk koromsöttétséjg. ' >Mö

i göttünk nevet a sárga hóid, lehet hogy rajtam. Távoi nagyokat villámlik, néha-néha világosság szökik az ég aljára. Lenézek a városra. Kimondhatatlanul gyönyörű látvány tárul a szemem exé. Az a benyomásom támad, mintha alattunk lenne a csi.'lagos ég. Nyíregyháza villanyKerékpárok és alkatrészek, kerékpár gumik, rádió alkatrészek és készülékek, Villamossági alkatrészek és felszerelési anyagok, gramofon és varrógép alkatrészek bámulatosan olcstí árban kaphatók Rádiő-kerékpár Kereskedelmi Vállalat, Villamossági Szaküzletében Nyíregyháza, |j Jókai-U. 4. (Bessenyei-tér sarok.) Telefon 561. Használt kerékpárok vétele és eladása^ Nagy László