Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)
1932-07-10 / 154. szám
jSriwiDéz. 1932. JU.iUS 10. Érdemes-e a burgonyát és tengerit töltögetni ? Irta: Wesíslk Vilmos mezőgazdasági kamarai szaktanár. Az országban ugy magángazdák, mint hivataios intézmények, már néhány évtized óta számos kísérletet végeztek a töltögetéssel és a sima műveléssel. Azt lehet mondani, hogy tengerinél az összes kísérletek döntő eredményre vezettek, mely szerint a tengerinél nem előnyös a töltögetés, ku Iönösen száraz évben. Tehát számos és több éven át végzett kísérletsorozat állapította meg azt, hogy a tengerit simán kell művelni, különösen a száraz jellegű Alföldön. Nem ilyen egybehangzó eredményt adott a burgonyatöltögetési kísérlete. Itt az eredmény évek szerint nagyon váltakozó volt. Ugyanis országos átlagban egyik évben nagyobb termést adott a töltögetett, viszont egy másik évben nagyobb eredményt adott a sima művelésű burgonya. A nyíregyházi homokjavitó kísérleti gazdaság működésének kezdete óta tovább tanulmányozta a burgonya töltögetési kérdését és kisér- 1 Ieti kertjében minden évben beállított töltögetett és "sima művelésű, burgonyát. Mivel a kísérleti gazdaság most már harmadik éve tanulmányozza ezt a kérdést, ez okból most mar a nyilvánosság előtt bemutatja, hogy a nyírségi laza homokon mikén^f^jIődik a burgonya gumója és gyökér zete töltögetés és sima müvelés mellett. Ezen célból fnost vásárnap, julius 10-én "délelőtt féf ' [ 1 órakor bemutatóelőadást tartunk a helybeli »'Gazdaszövetseg« Bethlen-utcai helyiségében, ahol élő burgonyabok rokon és tengeritöveken mutatjuk be, mily hatással volt reájuk a töltögetés és a si ma müvelés. A töltögetés hatása, évek szerint, junius végétől vagy julius elejétől mutatkozik jellegzetesen, s ez okból használjuk fel a mostani időt a bemutatásra. A burgonya töltögetéséről minden gazdának meg van a maga véleménye és tapasztalata és az előadás után hozzá is lehet szólani ezen kérdéshez. Egy azonban világosan fog látszani az élő burgtfliyabokrokon, "hogy a nem töltött, vagyis simán művelt burgonya gumója a junius végi, vagy julius elejei időszakban sokkai'előbbre van, tehát fejlettebb, mint a töltögetett burgonyabokrok gumói. Kétségtelen, hogy Őszig, vagyis október haváig a fejlődésbeli különbségek kiegyenlítődnek, s gyakran látható ama tünet, hogy rendes kiszedéskor fejlettebbek a töltögetett burgonyabokrok gumói. Ez az eset akkor szo kott bekövetkezni, ha a nyár vévégén többször kiadós esők jönnek. A korai burgonyát azonban mindeilki már junius havában viszi a piacra, Mivel a későbbi gazdaság laza homokjai most már 3 év óta mindig a simamüvelésü burgonyabokrok adták a íeg^gyobb gumót, ez okból ajánlatos megkísérelni a a korai burgonyák Sima művelését. Ugyanis a töltögetés minden növénynél késlelteti a fejlődést. Nyíregyházán a yáros két hónapon kérésztől 80 szegénysorsn gyermeket nyaraltat a sóstói Szeréna lakban A városnak öt festőmővésznövendék is a vendége Mint ahogy minden esztendőben, a s uiyos gazda sági viszonyok efenére Nyíregyháza várós az idén is vállalta a szokásos gyermeknyaraltatási.'A pompás levegőjű Sóstóercfo árnyas íombsátrai aiaít a Szeréna-lak már "hangos a vidáman játszó gyermekek kacagásától. Most 40 szegénysorsu ftugyermek élvezi a vakáció örömeit, a gondos ápolást, a jó és bőséges étkezést, a tiszta ágyat és az erdő Üde, gyógyító levegőjét. A fiukat egy hónapi nyaralás után 40 ugyancsak szegénysorsu léanygyeimek váltja fel. A ' nyaraló gyermekek határtalan örömére az idén egy uj, nagyszerű és egészséges szórakozás teszi még; kellemesebbé" a vakációt. — Átgyermekek ugyanis minden reggel gondos felügyelet mellett fürödnek a sóstói strand vizébe.n és élvezik a napf'ürdő gyönyörűségeit. Itt em'i'j'ük m-g, hogy a város idén a Rudnay festőiskola öt müvésznövendékét is vendégül látja. A fnüvésznövendékefc a~ svájci lakban kaptak Szpbát. Egész nap palettájukkai és ecsetjükkel a hónuk alatt barangolnak az erdőben és vázlatokat készítenek egyegy megkapó, szép tájrészletről. A miivésznövendékek a nyaralás végén bizonyára sok értékes festménnyel "fogják meglepni egy kiállítással kapcsolatban a város közönségét. r •' — Julfusi divatlapok nagy választékban kaphatók az Ujságboltban. 1 vnHnnmiiiwiy i x< Akció indáit a korcsmaipar képesítéshez kötése érdekében Kőszegről 'jelentik: A Magyar Vendéglősök és Korcsmárosok Országos Egyesülete ma délelőtt tartotta Kőszegen ezévi'kongresa-szusát. Szűcs Mihály dr. elnök üdvözölte a jubiláló várost. Az üdvözlésre a polgármester meleg szavakkal válaszolt. Somlyó Sándor és SzőIIősi Ferenc kérték a korcSmaiparnak képesítéshez való kötését, amit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. A "közgyűlés után bankettre jöttek össze a megjelentek. A banketten az elnök mondott pohárköszöntőt a Korínányzóra, ezenkívül több felköszöntő hangzott még ei. ' , Megjelent a Keletmagyarország e heti száma A nyíregyházi riportujság ma megje ent Számának szenzációsabb cikkei a következők: Találékony szerelmesek, akik saját magukat csapták be. A "kirakatba kitett fénykép leleplezte a ^atalokat. — Lehóczky Dezsőt, a Nyíregyházi Gazdasági' Hitelszövetkezet v. ügyvezető igazgatóját felmentette a törvényszék. — Riport a strandokról, beszámoló a szenzációs női pizsamákról. — Egy német nevelőnő különös öngyilkossági kJ érlete az erdőben. — Számos névtelen feljelentés történt. — Panasz a varn sorompókra. — Megfu'ladunk. a porban. A nyíregyházi kereskedők és iparosok demonstrálása a gazdamoratórium rendelete miatt. — Megkezdtük strandé'egáncía versenyünket. — Azt suttogják, hogy... Salamon EHa tragédiája. Hírek, stb. » Józ Részvénytársaság vegyészeti gyár ala 27. számú fiók. * Nyíregyháza Zrínyi Xlona-u. 5. Cséplőgép és mezőgazdasági anyagok: Gép- és motorkenő olajok: 1 kg. 1 „ 1 „ 1 kg. 1 „ 1 ,, 1 „ 1 „ 1 „ 885-ös fajsúlyú vékony olaj P -'52 V—VI. visc. gépolaj ; ... >» -'88 gőzhenger- és gőzeke olaj >> —'88 (260—270 lobbanási pont) Traktor-olajok : Fordson traktorhoz P 116 H' S« C, S« jy • •• • •• • • •• ti 1-48 Cormick • • • • • • • • • • • • • • • • • • »i 1-98 nehezitetlen finom csapágy zsir ... —82 nehezített Ha gépzsir >i -•58 kék uszó kocsikenőcs -•58 1 kg. carbolineum 1 „ kátrány ... • • • • • • 1 )) szurok • • • • • • 1 tek. kátrány fedéllemez 1 kg. rézgál ic 1 „ kénpor 1 „ kénrud *«* * * k *«« • • • • • • ••• ••• ••• 1 „ káliszappan • • • • •« P — 36 >I — •26 >> -•30 )t 490 >» -•60 »» —•48 >> -•50 >I -'58 ,Agro a növényvédelmi szerek !