Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 146-172. szám)

1932-07-22 / 164. szám

1932- julius 22. ,<-:&í&nmtmmuBmm J^fÍRYIDÉK. h új inségalciék problémái Inségliszt helyett: munkaalkalmakat Irta: DSkány István. A napokban számoltam be csak arról, hogy végre elkészült a Polgár—Miskolc közötti útszakasz kikövezése és máris mégál apitliató, hogy a kiépítéshez fűzött remények nem voltak alaptalanok, mert a napról-napra növekvő forgalom azokat teljes mértékben igazolta. Az útszakasz kiépítése azonban nem s

zabad, hogy többet jelentsen^ mmt az első lépést annak a céltudatos gazdasági "tervezetnek a kereszt ül\ ite ében, am'ely hivatva van e vidék, eddig kevéssé figyelemre mé.'tátott gazdasági érdekeit szolgaim. Kétségtelen, hogy a mai álta ános válság szűkre szabta azokat a határokat, amelyek között a továbbépítés és uj 'alkotások munkája mozoghat, mégis meg kel: és ..helyes érzékkel meg is lehet találni azokat a fedezeteket, amelyek ezt a munkát lehetővé teszik, mert ma már nemcsak gazdasági, de fontos Szo:iálpo'ítikai szempontok is sürgetik azoknak a szükségszerű követelményeknek mie'őb bi megoldását, amelyek már a (miult leladatai voltak és épen ezért ma elodázni többé nem lehet. Itt van elsősorban az uj Tl'zahid ugyancsak régóta vajúdó kérdése. A Tiszahid megepítésének időpontja lehet vitás, azonban földmunkáíatainak megindítása máris időszerű lehetne, már csak azért is

? mert e vidék sokezer lakossának nyújtana munkaalkalmat. De ha ez lehetetlen, vannak közelebb fekvő^ könnyebben megoldható, Ia

:ebb terheket igénylő feadatok is. A polgári útszakasz fe'épült Szaboksvármegye határáig, a szomszédos Borsodvármegyén a sor, hógy a kiépítést folytassa, a nehezen járható tiszai kornp-Iejáratot kikövezze és bizonyára igy könnyen akadna válaikozó arra is, hogy a mai ósdi kötél segítségével járó komp helyett motoros komppal gyorsítsa meg e fontos útvonal közékedését. Amióta köztudomásúvá vált az a katasztrófális terméseredmény, amely e nagyrészt földmunkások által lakott vidék kenyérgondjait ismét szomorúan aktuálissá teszi, még sürgetőbbé vált ennek a kérdésnek a napirendre hozása. Uj, kétesértékü. mségakciók fenyegető kérdőjelei vetik e őre sötét árnyékukat az elkövetkező télre és már most meg keli, hogy induljon azoknak a helyesen alkalmazható terveknek a feldolgozása, amelyeknek termékenyítő hatása — az mségciók nyomán természetszerűleg fellépő demoraizá'ó következményeket — megfelelően ellensúlyozhatja. Meg keh .szüntetni elsősorban azt az évek óta tapasztalható téves felfogást, amely minden kezdeményezést a központi kormányzattól vár és amely végeredményben meddő közönyével minden nemes intenciót a bürokrácia útvesztőjében hagyott elpoSványoíodni. A kezdeményezés feladata a községek, járások és vármegyék vezetőinek legyen hivatott fe adata és azonkívül, hogy a segítő eszközök kellő időben és he#en álljanak rendelkezésükre, e vezetőknek kell megszerezniük ü etékes helyeken azoknak a nélkülözhetetlen közműn káknak a fedezetét, amelyek községük, járá-uk és vármegyéjük gazdasági fejlődésének jövőbeni záloga; lehetnek, pillanatnyilag pedig sokezer magyar e

xisztencia megmentésérc ^iKaimasak. A nagy magyar ugar legégetőbb kérdései "aggodalmas felkiáltójelként állanak ma nemcsak a felelős tényezők, de az egész magyar közönség előtt és a szociális bajok gyógyítást váró sebeit nem lehet tovább a gazdasági válságra hivatkozás büvö' takarójával eltüntetni. Feltétlenül meg keli teremteni idejekorán mindenütt, ahol erre szűkség van, az évek óta megvalósításra váró közmunkák beállításával, 'a napi kenyérgondokat elhárító becsű etes munkaalkalmakat. Erre lenni "keu, ha nincs, bárhonnan meg keli szerezni a fedezetet. Nem szabad előfordulnia többé annak, hogy ebben az országban, ahol csak az elmúlt évben is, búzatermésünk jelentős feleslegét takarmányozás céljaira denaturálni "kellett, — ne jusson kenyér mindazoknak, a'-ík ázért becsületesen megakarnak dolgozni. InségIiszt helyett; munkaalkalmat, éz a helyes szociálpolitika és ez a nemzeti fejlődés egyetlen igaz utja! Mindenkinek: lent és fent, ennek a gondolatnak a

z aposto'aivá keli szegődnie és mindenki annyit tegyen meg e törekvés érdekében, mmt amely mmden magyar embernek ott, ahová hivatása állította, nemzetmentő kötelességeArra, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet az erkölcsi értékeket romboló inségTiszt a'amizsnája helyett munkaalkalmat teremteni, hogyan lehet az náégakciót produktívvá tenni, nagyszerű példát mutatott csak a közelmúltban dr. Erdőhegyi Lajos, SzabofcSvármegye tm főispánja, amikor a rendelkezésére álló, bizonyára szűkös anyagi eszközökkel mségmunka keretében megvalósulásra segítette éppen az emlegetett Polgár—Miskolc 'közötti útszakasz megépítését. Egy c

ca'< nemrégen Polgáron megtartott díszpolgári "banketten egyébként klasszikus tömörséggel je'öte meg a ma főispánjának feladatait és a régi rekvizitumok helyett, megszabta azokat az uj, a mai rendkívüli idők á

:taí megkövetelt, emberi irányelveket, amelyek lehetővé teszik a gondjaira bízott tömegek sokrétű szociális bajainak gondos megismerését, okozó forrásainak felkutatását és a gyakori érintkezés révén fél tudja mérni a gyors és kellő időben való intézkedések jótékony hatását. Ezek azok az örökéletű emberi dokumentumok, amelyek egy neimzfet társadalmának egységét létrehozhatják és fejlődésének egyenes útját „megjelölik. Ezek az irányelvek felkivánkoznak mmden hivatalvezető szobájának falára, mert há mindazok, akik erre hivatva vannak ez irányelveket magukévá teszik és lelküsmeretes gonddal vég rehajtják, lehetetlen el nem érni, hogy mindenütt meginduljon a munka, az uj' honfoglalás lázas tevékenysége. Az ínségakció céljaira fordított tekintélyes összegek nem fognak szegyenteljes alamizsnák gyanánt s

zétfoIym, hanem tqremtő erővé válva, a tisztességesen elvégzett munka révén elfognak jutni ahová keh, a nincste'en fö!dmunkási üres tarisznyájába, a ma munkanélküli kisiparos műhelyébe és a kiskereskedő kiapadt bolti kasszájába. A megdermedt társadalomban talán meglehet indítani egy uj életre hívó vérkeringést, hogy uj.a tudjon hinni és bizni a feltámadásban! 3 Rt: i Szibéria végtelen hómezöitől Nyíregyházáig Tizennyolc év szomorú története dióhéjban Egy most hazatért nyíregyházi hadifogoly elbeszéli oroszországi élményeit VII. Egy e'ti napon tudtuk meg ezt a hátborzongató hírt. Emlékszem, valamennyien, ahányan csak voltunk ábban a barakkban, ahol én feküdtem, ott kuporogtunk a fenyőfával jói megrakott la

s kályha körül, hallgattuk a tüz mormogását... Odakünn fujt a szél, néhanéha Félelmetesen elordította magát az ablak alatt. Minden egyes sikitásánál összeborzongtunk. Hátunkon végigfutott a hjdeg. Megmeredt szemmei néztük a lángok játékát, a káiyha nyílásain át kiszökkenő világosság fantasztikus rajzokat vetett a sötét barakk falára s mi ott ezekbe a rajzokba beleképze'tük Szibériát, az örökös hómezőivel. Elvonultak szemeink előtt az eljövendő ismeretlen uj szenvedések s talán a vég... Mindannyiunknak gondolata és érzese akkor jutott igazán kifejezésre, amikor a sötét hideg fabarakkban fölsírt, fiatai pesti bajtársamnak a Szajhermónikáján, az akkor nagyon is ismert és kedveit háborús dal: Ki tudja hol lesz a sírom?... IIoi temetnek el? Talán egy meszes gödörben Vitézek ezrivel Ott ahol lelógnak tenni, Síromra nem borul senki Senki, aki él... Tavasz sem fakaszt rám zöldet, Lehordja rólam a földet Messze majd a szél... Mire végigjátszotta ezt a dalt, mindannyian könnyeztünk... — Eszünkbe jutott minden... Másnap hajnalba már vonaton ültünk. Kilencnapi fáradságos ut után megérkeztünk Nizsnij-Udinszkába. Itt volt a tu ajdonképeni fogolytábor. 74.000 ember vergődött ezen a helyen egy barakkvárosba szorítva. A fogolytáborban nagyon rossz ál apótok uralkodtak. Az élelmezés, a bánásmód, a lehető legrosszabb volt. Ismét kisérteni kezd tek a régi" napok. Visszatért a büdös hal'e

ves, mely ezuttai a teával váltakozott. Nagyon sokan nem bírták ezt a kosztot. Egymásután nyavalyát kaptak tő'e az emberek. Volt olyan éjjel, amikor 2—300 fogoivtáisam zárta le öröká'omra a szemeit. A tisztálkodás a lehetetlenséggel vo t határos. Mindannyiunkban hemzsegtek a hivi-tlan vendégek. Vízhez, folyóhoz nem engedtek. A táborból kimenni, vagy kiszökni nem lehetett. Csak akkor volt számunkra nyitva az ut, amikor kirendeltek valami" munkára... Nagyon ki tudtak használni 5o, 3«? 2o filléres helyárakkal! Ma csütörtökön utoljára y Gusfav Fról)iicl)

f Líane Haid 1 A HALHATATLAN LUMP I (HAVASI TÜZEK) az HFOLLOBAN minket. Én például egy élelmezési raktáíba voltam beosztva. Itt betett zsákolni addig, míg össze nem roskadtam. Kancsuka, legjobb esetben szidás, mmdig kijárt. Kereken egy esztendőt töltöttünk ei a fogolytáborban. Egy esztendő lete te után egy kis változatosság következett be egyhangú életünkbe. Ugyanis elvittek minket az Uraiba fát vágni. PetrovSzki-Závodtól 80 kilóméteres utat tettek meg velünk gyalog. E'cSigázoU állapotba érkeztünk meg. Olyan kegyetlenek voltak gazdáink, hogy még jóformán pihenni sem hagytak minket. Másnap a Szószoros értelemben kivertek minket a kozákok a barakokból és hajtottak ki az erdőbe, a

z

; égbenyúló faóriások közé. E'szprnyülködtünk, amikor megláttuk azokat a hatalmas fákat. Vo t olyan vastag fa is ott, hogy 3 ember ha összefogózott, nem érte körül. Ezeket a fákat kel ett nekünk kiirtani. Mindegyikünknek a kezébe nyomtak egy fejszét, aztán gyerünk. Hajrá! — ordítoztak a kozákok. Mi, akik soha.életünkben nem foglalkoztunk fadöntéssel 'és kivágássá^ azt sem tudtuk^ hogy kell megkezdeni' Kínlódtunk, vergődtünk, a kozákok meg röhögtek a markukba. A nagyszerű jókedvre az szolgáltatott okot ugyanis, hogy pk, mielőtt " ..üdültünk, azt mondták, hogy mindenki ugy és annyit kap enni, amennyit dolgozik. Tehát ezek Szerint mi, akik semmit sem értettünK éé konyítottunk az öles fák kidönté:éhez, valamennyien éhen halhatunk! Eleinte azt hittük, hogy az egész csak üres fenyegetés, de este

% amikor bemasfroztunk, akko

r láttuk, hogy ennek fele sem tréfa. Nem tudtunk kidönteni egy szál fát sem, nem i

s kaptunk enni. Halie

vest löktek oda kenyér nélkül. : — Nesze, zabáld, ezt sem ér

j demled meg — mondották. Mi aztán mikor láttuk, hogy ez igy nem mehet, mert valamennyien elhullunk, mint ősszel' a tegyek,! könyörgésre fogtuk a dolgot és megígértük, hogy becsületesen, magyar módra fogunk "dolgozni, csak adjanak rendes táplálékot, hogy össze tudjuk magunkat egy kicsit sjedm. Majd megmutatjuk mi akkor, hogy mit tud a magyar. Nagy kegyesen meghallgatták nmánkodásunkat, s néhány napi pihenőt adtak. Ezalatt a pár nap alatt amennyire lehetett^ összeszedtük magunhat és kemény elhatározással hozzáfogtunk a nehéz, ál ati munkához. Nyolc hosszú hónapon keresztül magyar munkások kasenes jajgatasatöi volt hangos az Ural. Csattogtak a lejszék. Recsegtek, ropogtak az égbenyúló fák. Véresre dagadt a fogolytenyér ís fogytak a

z emberek. Ugy hul ottak ei meu tőlem gyengébb testű bajtársaim, mmt a búzakalász aratáskor. Köz'-.