Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 73-97. szám)

1932-04-13 / 82. szám

JNÍYÍRYIDÉK. 1932. áprijs 13. Ankét a gyümölcseKportről Budapestről jelentik: A földmi­velésügyi minisztériumban tegnap az éraekeit hatóságok és szervek, valamint a termelők és kereske­dők bevonásával értekezletet tar­tottak, amelyen az 1932 .évi gyü­mölcs és zöldségexport kérdését tárgyalták. Az érdekeltek hang­súlyozták, hogy a kereskedelem forgótőke szükségletét biztosítani keh és hogy a valutabeszoigálta­tásoknál is egyszerűsítéseket kell alkalmazni. w Hegedűs József romániai szenátor a tanítókért Bukarestből jelentik: Hegedűs József magyarpárti Szenátor in­terpellált, hogy a felekezeti taní­tók egy éves hátralékos fizetésüket megkapják. Rámutatott szörnyű nyomorukra és felhívta a kormány figyeimét a mostoha elbánásban részesülő tanítókra. Öngyilkos házaspár Budapestről jelentik: Faragó László Kereskedő és felesége ön­gyilkosságot követtek el. Először Iuminállal megmérgezték magukat. Az asszony meghalt, a férj azon­ban életben maradt és felakasztot­ta magát az ablakkilincsre. Mire rájuk találtak ő is meghalt. Üz­letük tönkre ment és ezért válasz­tották a halált . Biztosítási csalással gyanúsítanak egy fővárosi keresfteti'öt Budapestről jelentik: A főkapi­tányság bünügyi osztályán nyo­mozás indult mleg egy fővárosi nagykereskedő ellen, aki állítólag biztosítási csalást követett el és 120 ezer pengős kárt okozott. A nyomozás és a kihallgatások zárt ajtók mögött folynak. Eddig még nem sikerült érdemleges bizonyí­tékokat szerezni. 1 A köpenicki kapitány sikere a Városi mozgóban A német filmgyártás ismét re­mekelt y-A köpenicki kapitány", ci­mü filmmel. Ez a maró guanyai megirt társadalmi szatíra pompás feltálalásban került a mozilátogató közönség elé. Nagy sikere volt és nemcsak azok, akiknek idejében az eset megtörtént, hanem mindnyájan kacagtunk az emberek hiszékeny­ségén és ostobaságán. Kitűnőién összeválogatott együt­tes vitte sikerre a nagyszerű fil­met, amely már csak ma kerül színre a Városi Mozgóban. Holnap kerül bemutatásra Wimsloe Christa újszerű és érde­kes filmje, a "Láiyok az Lilézet­becK amelynek minden szerepét mők, fiata/ leányok játsszák. Az elotasitott szerelmes bosszúja Miskcucról jelentik: Mezőnyéken Baga Flórián gazdalegény, aki a kisbíró leányának udvarolt, bosz­szubói, mert a szülők elutasították, felgyújtotta menyasszonya szülei­nek házát. A nagy szélben csak alig tudták a tüzet eloltani. A legényt letartóztatták. Egy hónapi fogházra ítélték a Névtelen Újságért Budapestről jelenetik: A rendőr­bíróság a Népszava kiadóhivataíi igazgatóját, Haas Kálmánt egyhó­napi elzárásra és 300 pengő pénz­büntetésre Ítélte a Névtelen Újság előállítása miatt. Esztergályos Já­nos képviselő ügyében pedig a mentelmi "jog felfüggesztését kérik. Lindbergh másodszor is megfizette a váltságdíjai, de a gvermekrabiók tovább zsarolják Newyorkból jelentik: Hír szerint Lindbergh már kétszer megfizet­te gyermeke elrablóinak az ötveu­9 ezer dolláros váltságdijat. Először két hét előtt, másodszor a mult vasárnap. Állítólag a rablók a gyermeket tovább adták egy má­sik bandának, hogy a z is felhasz­nálhassa zsarolási célokra. Lind­bergh hajlandó a z egész váltság­díjat aranyban megfizetni, mert a bankjegyeket nem tudják a rab­lók értékesite.ni. 5 Az egyik newyorki péküzletben felismerték az egyik raegjelölt 10 dolláros bankjegyet, de az a nő> aki a pénzzel fizetett észrevette, hogy nagyon vizsgálják a pénzt, mire autójába ugrott és nyomtala­nul eitünt. Lindberghné idegállapota nap­ról-napra súlyosabb, azt hiszi, hogy gyermeke már nincs életben. Az orvosok aggódnak máju sban születendő gyermekéért. 130 ember jelentkezett az állami itéletvégre­hajtói állásra Budapestről jelentik: Tegnap dél­ben. járt le a pályázat az állami Íté­letvégrehajtói állásra. A határidőig 116 pályazatot adtak be. Ha szám­bavesszük azonban a vidéki jeienet­kezéseket és az igazságügymiínislz­tériumhoz beadott pályázatokat ugy 130-ra tehető a jelentkezők száma. Főként földművesek és mun kások jelentkeztek. A diplomás em­berek inem tülekedtek. A legmaga­sabb végzettségű jelentkezőnek négy reáliskolája van. Győri Sándor az ideiglenesen meg­bízott ítéletvégrehajtó, villamos el­lenőr visszavonta pályázatát, mert a Beszkárt nem engedélyez mellék­foglalkozást, viszont nincs annyi szolgálata, hogy nyugdíjba mehes­sen. Az itéí-tvégrehajtót a hét vé­gére nevezik ki. Olaszország kilép ha nem oldják meg a Rómából jelenük : A fasiszta nagytanács politikai manifesztumát általában ugy ma­gyarázzák, hogy ez nyilt fenyege­tés a római kabinet részérői' a Népszövetség felé. Olaszország ei van. szánva, hogy az esetben, ha a Népszövetség a nagy nemzetközi kérdésekben nem szánja e* "magát komoly cselekvésre, kilép ennek | a Népszövetségből, békerevizió kérdését kötelékéből. A Népszövetség a sorozatos összeomlásokkal és a civilizált vi­lág legújabb megrázkódtatásaival szemben tökéletes idegenséget és tájékozatlanságot árul ©i, holott ma már nyilvánvaló, hogy a világ bajainak túlnyomó része a béke­szerződések végre nem hajtható rendelkezéseire vezethető vissza. Arzénmérgezésben meghait egy debreceni tisztviselő Debrecenből jelentik : Pár nap­pal ezelőtt beszállították a belgyó­gyászati klinikára Hadzsi József debreceni tisztviselőt, aki a "Kut­utca 45. szám alatt lakott. A tiszt­viselő beszállítása után nem sok­kal meghalt. A klinikai orvosoknak gyainus volt Hadzsi halála s az volt a feltevésük, hogy a szerencsétlen tisztviselő arzónmérgezés áldozata lett. Az esetről a kórbonctani intézet pénteken jelentést tett a debreceni ügyészségnek, ^melynek indítványá­ra dr. Preineszberger Jenő vizs­gálóbíró vizsgálatot indított és fel­boacoftatta a holttestet. A boncolás azt állapította meg^ hogy arzénmér­gezés okozta Hadzsi halálát és ép­pen ezért a hu-CLa azon részeiből, amelyben az orvosi megállapítás sze rint az arzén kimutatható, felküld­te az Országos Igazságügyi" Vegy­vizsgáló Intézetbe. A vizsgáfóbiró intézkedésére a rendőrkapitányság detektivjei több kihallgatást eszközölj az ügyben melynek alapján megáHapitották. hogy Hadzsi János huzamosabb ideje állás nélkül volt és efölötti elkeseredésében a mult héten ön­gyilkossági szándékból egy cukor­spárgábót font kötélre felakasztot­ta magát de tettét idejében észre­vették s levágták a kötélről. A tiszt­viselő egyébként többek előtt ki­jelentette. hogy öngyilkos lesz, mert nem birja nézni, hogy család­ja nyomorogjon. Igy aztán nincs kizárva, hogy az elkeseredett tiszt­viselő arzénnel megmérgezte ma­gát. Most azirányban is folyik a nyomozás, l\ogv Hadzsi János ho­gyan jutott az arzénhez. Zwei Herzen im 3/* Takt és Mesék az írógépről az Apollóban Ma játssza utoljára az Apolló a »JisgadaU(, és A flotta hőse• ci­mü nagyszerű filmeket, szerdától péntekig pedig két kitűnő sláger a »ZweJ Herzen im 34 Takt < és a »Mesék az irógépröli kerül szinre. A két filmben a német filmsztárok szine-java, Willy Forst, Renata Müller, Greti Theimer, Félix Bressart, Verebes Ernő, Haimay Tibor, Szőke Szakáll játszanak. Az Az Apolló holnapi premierjére aj án latos jegyekről előre gondoskodni. Felakasztotta magát egy csalással vádolt detektív A MOT jelenti: A budapesti törvényszék fogházában öngyil­kosságot követett el Stadlér Jó­zsef letartóztatott detektív, aki három díjnokkai égyütt csalás és hivatali hatalommal való vissza­élés miatt került őrizetbe. — Stadler ugyanis társaival együtt rombach-utcai 'kávéházakban és kávémérésekben álrazziákat tar­tott, valutákat foglalt le, amelye­ket azután a saját céljaikra fordí­tott. Ma reggel börtöné'bStV fel­akasztva holtan találták. Tűzvész puszfított Hunyady JP#­renc gróf birtokán Székesfehérvárról jelentik : Nagy tüz pusztított Hunyady Fe­renc országgyűlési képviselő bir­tokán, a Gróftanyán. Kápolnás­nyéK mellett. Kéménytüz követkéz tében egy cselédház gyulladt la. A nagv szélben rohamosan erősödött a tüz. Az oltási munkálatokban még a székesfehérvári tűzoltók is részt vettek mégis feégelt hat cse­lédház, a gépészház, a felszerelt kovácsműhely, az uradalmi m'alom> egy kétszázméteres kukorica góré, amely tele volt száraz kukoricá­val és elpusztult a cselédség va­lamennyi bútora és állata is. A kár jelentékeny. Felfüggesztettéi Dréhr Imre mentelmi jogát Budapestről jelentik : A menteí­mi bizottság tegnapi ülésén Dréhr Imre meghallgatása után a bizott­ság elhatározta, hogy részben helyt ad a bíróság kérelmének és felfüg­geszti Dréhr Imre mentelmi jogát a pontosan megállapított bűncse­lekményekre, ellenben a nyomozás során felmerülő egyéb bűncselek­ményekre nézve nem függeszti azt fel. f A személyi szabadság korlátozá­sára történő felfüggesztésre ujabb megkeresésre van szükség. A hadi­köicsön ügyében nem függesztették fel a mentelmi jogát, mert itt sem­mi gyanuokot sem látott a bizott­ság. Megkezdődött a leszerelési érte­kezlet Genfbői jelentik : A leszerelési értekezlet tegnap megkezdődött. Gibbson amerikai delegátus javas­latát a tankok, mérges gázok és ne­héz ütegek megszüntetéséről a né­met és angol delegáció elfogadta Tardieu azonban szankciókat köve­tel. Késsel támadt vadházastár­sára Nagykőrösről jelentik: Zoboki Pál gazdasági rieléd, aki házas­ember volt, együtt élt már más­féléve Szűcs Máriával. Közben, összevesztek és a férfi vadházas­társát kabátlopásért feljelentette. Ma volt a tárgyalás, de a felje­lentést visszavonta és tgy a nót felmentették. Együtt' "távoztak a törvényszékről. Közben összevesztek és Zoboki Szűcs Máriát három késszurássax ugy megsebesítette, hogy állapota válságos. Letartóztatták. Prága helyesli a magyar miniszterelnök erélyes eljárását Prágából jelentik : A Lidove No­vini budapesti keltezésű cikkben emlékezik meg a sztrájkról, a szo­cialisták parlamenti felszólalásairól és a Népszava hangjárói és megál­lapítja. hogy Károlyi Gyuia gróf helyesen járt el, mikor ezt a han­got nem a népvédelem érdekében valónak, hanem lázitásnak minő­sítette és betiltotta a Népszavát. ÁRVIZHIREK Miskolcról jelentik : Az alsóbor­soűi árterületen egyre fenyege­tőbb a helyzet. Bónis Aladár alis­pán a késő esti órákig az árterüle­ten időzött. Védőgátak építését vet­te tervbe a törvényhatóság, amely­nél több ezer munkanélküli nyer­ne alkalmazást. Ma délutánra vár­ják az ár kulminálását. Szegeden nem következett be az apadás, hanem tovább tart az emel kedés. ;

Next

/
Thumbnails
Contents