Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-06 / 54. szám

JNÍYÍRYIDÉK. 1932. márc'us 6. á Gazdasági Egyesölet közleményei A Szaboicsvármegyei Gazdasági Egyesület dr. Jármy Menyhért m. kJrr. gazdasági főtanácsos, egyesü­leti alelnök: elnöklete alatt február 18-án tartotta igazgatóválasztmár »yi ütéséit, amelyen elnök bejelen­tette báró Vay László dr. mező­gazdasági kamarai elnöknek Hajdú vármegye és Debrecen város főis­pánjává történt kmeveztetését é» a földmivelésügyi minisztérium veze­tésében történt változásokat. Igaz­gatóválasztmány barö Vay Lászla dr.-t írásban üdvözölt® kineveztér­tésé alkalmával, ugyancsak írás­ban üdvözölte vitéz Purgty Emii földművelésügyi minisztert is. "El­nök bejelentette, hogy az egyesü­let szesztermelést szakosztálya feb­ruár hó 12-én, Borsod, Abauj és Zemplén vármegyék mezőgazdasá­gi szesjztermelőiv«J együttesen, Nyíregyházán szesztermelő nagy­gyűlést tartott, amelyen a szesz­öettnelők sérelmei és kívánságai tárgyaltattak. Drucker Henrik izámvizsgáióbizottsigf tag feioivas-j ta az egye3üiet 1931. évi z&rószámt­adásai felülvizsgálatáról • felvett jegyzőkönyvet és részleteden ismer­tette a zárószámadásokat. Igaxga­tóvátasztmáhy a ^ámvizsgálóbi­zottság jelentését tudomásul vetta 'ős- & számadásokat közgyűlés elé utalta. Titkár ismertette az egye­sület költségelőirányzatát é= mű­ködési tervezetét, melyet az igazgató választmány jóváhagy ott és szintéin közgyűlés etó utalt. Az egyesületi alapszabályok ér­telmében igazgatóvátosztimány, a Gazdasági EgyeHi'etek Országos Szövetsége nagygyűlésére, elnök­ség egyik tagjár, Liptay Jenő, Esze nyi Jenő, dr. K'ái András és Papp Géza egyesületi titkár, igazgatóvá­tasztmányi tagokat küldötte ki. Tárgyalta választmány a vár­megye közigazgatási bizottságának megkeresését a közlekedés* eszkö­zök kerékabront. --auja vonatkozó­lag. Ez ügyben az Egyesület még az elmutt évben felterjesztést inté­zett a belügyminiszterhez, amely­ben felhívta figyelmét a vármegye különleges talajviszonyaira és a szélesebb kerékabroncs használa­tát károsnak véleményezte, amely a ' jármüvek vontatását igen meg­nehezítené. A felterjesztésben az Egyesület kérte, hogy a közúti jár­müvek kerékabroncsaira vonatkozó tóügyminiszteri rendelkezések ától Szabolcsvármegyét mentesítse. — Igazgatóválasztmány ezen határo­zatát továbbra is fenntartotta és arrói -a vármegye közigazgatási bi­zottságát értesítette. A far. pénzügyigazgatóság meg­keresésére, a Tiszántu'i Mezőgaz­dasági Kamara áltat rendelkezés­re bocsájtott adatok felhasználá­sával, véleményt mondott a választ­mány áz 1932. évi jövedelem- és vagyonadó kivetéséiig •'zükséges adatokra vonatkozólag. Az Egye­sület válasza szerint Szabolcsvár­megye mezőgazdasági 'teime'ésé-i nek nyershozama tat. holdanként átlagosan 90 pengő 16 fillérre te­hető, míg ezzel szemaben a terme­lési költség J2i pengőő 90 fillér volt, ugy hogy" a gazdák, saját gazdálkodásuk mellett, kat. hol­danként, átlag 31 pengő 74 fülért veszítettek és ezen veszteségek csak az adósságokat növelték és igy adóalap tulajdonkép nincsen. Elnök bejelentette, hogy az Egye sülét márciu s 13-án ezévben is megrendezi tenyészapa á ftvási­rát Nyíregyházán, a városi minta­kertben és a Guttmann-fé.e fate­lepen. Tudomásul v ette választmány a Mezőgazdasági Kamara érten'é ét arról, hogy a dohánybeváltás., árak Blokmalt meghódította a világot! Milliók használják ezan kitűnő ízű cukor­kát. A Blokmaltot már utánozzák, azért val6«M Blokmaltot kérjen és csak eredeti zacskóban fogadja el! Nyíregyházán kapható a Központi drogériábaa 20 százaléfco-s csökkentése és egyéb elfordult panaszok ügyében dele­gált bizottságot a földmivelésügyl miniszter két héten belüi fogadni fogja. Ezen ügyet a kormány elő­zetesen tanulmányozza és a kül­döttségnek megfelelő és érdean-e­ges választ fog t udnl "kdni. Igazgatóvá'asztmány ? K-hi^y Ti­bor m. kir. gazdasági főfelügyelő indítványára, az Egyesüket elnök­ségének eíxsmerését és köszönetét fejezte fct az Egyesületnek az el­múlt évben, nehéz fcörülialények kö­zött kifejtett tevékenységéért és elnökségnek a gazdatársadalom ér­dekében kifejtett, önzetlen, buzgó és eredményes munkálkodásáért. Igazgató választmány a tornyo"­pálcai gazdasági tanfolyam tanulói ttmg jutalmazására 50 pengő pónz­beii adományt sza'vazott ínég. Haas Sándor indítványára igaz­gató választmány szűkebb körű zottságot küldött kt, amely tanul­wány tárgyává teszi, hogy a tej­gazdaságok je'enlegi igen rossz helyzetében mit kellene tencni é* lépéseket kiván t enni a kormány­nál aziránt, hogy tejellátás tekin­tetében Nyíregyháza város zárt területté nyilvánít ta 3J ék és hogy a t eje (lát ás t, megfelelő lugi éníku s kezelés mellett, a Nyíregyházi Köz­ponti Tejszövetkezet vegye a ke­zébe. Elnökválasztás a Gazdasági Egyesületnél A Szaboicsvármegyei Gazdasági Egyesület márciu 3 hó 9-én, Szer­dán délelőtt fél 12 óraikor tartja évi rendes Közgyűlését Nyíregyhá­zán, a vármegyeháza tanácskozik termében, amelynek kimagasló ese ménye az elnökválasztás. A gazdasági egye'üiet eddigi el­nöke, Sxalánczy Bertalan, m. kn. gazdasági főtanácsos, már egy év* elhunyt és azóta az egyesületnek elnöké nincsen. Ezen diszes hely­nek betöltését a gazdasági egye­sület év* rende 3 közgyűlésének tar­totta fenn. Értesülésünk szerint az elnökségre egyedüli felölt dr. Jár­my Menyhért ini. kir. gazdasági fő­tanársos. ügyvezető afefnök, nagy­birtokos, aki már s 0k éven át a legnagyobb szeretettel ós ügybuz­gósággai látta ei az ügyvezető al­elnök* 'teendőket és akinek meg­választása előreláthatólag közfel­kiáltással fog megtörténni. A közgyűlésen újra választják az egész tisztikart js, mivei mandátu­muk lejárt., \z elnökválasztó közgyűlés iránt megyeszerte nagy az érdeklődés. Bikavásár Nyíregyházán A nyíregyházi bika vásár márc. üó 13-án, vasárnap fog megtar­tatni Nyíregyházán, a Debrecsni­utom ievő várost mintakertben es Guttmann-fé'e fatelepen. A vásár­ra már több mítnt 70 tenyészbika, sok "kan és kos lett bejelentve, a vármegyei gazdasági egyesület­nél és a jeíék után ítélve a bikák iránt nagy tesz a kereslet. A na­gyobb uradalmak közű* kiváló te­nyészbikát jelentettek be már ed­dig is; at. Jármy Menyhért gazda­sági -egyesületi alelnök, Kótaj; dr. Orosz Sándor gazdasági egye­sület* alelnök, Székely; Nyírség Mezőgazdasági és Ipari R. T., Yen cselló; Báró Molnár Viktor, Nagy­szállás; Szomja* Gusztáv, Ti&za­Jök; |TÓf Vav László, Berkeszj özv. Jármy Jánosné, Homoktanya; Szakolyi' István, Virányos; Kiár Sándor, Simapuszta; Haas Sán­dor, Ke.mecse; Toínory Zoltán, Szabo-'cs; Paz-onyi "Elek Emil, De­mecser ; Erénvi István, Görögszái­lás; Stb. A nyíregyházi bikav á>ái'on eddig maidig 40—50 bika, több kim ás ko = adatott el, ahai ugy a kir. gazdasági ""felügyelőség, a közsé­gek, mint a magánosok is m2ndig megtalálták a részükre szükséges n á<5 'íiny'ésjanyttgot. A bika á á­ron hideg és meleg büffé és me­legedő .helyiségek ^Jlatiak rendel­kezésre, a jáiiatok átírását a város kirendeltsége a helyszínén látja el és a gazdasági egyesület gondos­kodott arrói is, hogy a megvásá­rolt tenyészálátökj elszállításáig, vasárnapi napon is megfelelő szá­®u vasúti kocsi á'ljon rendelkezés­re és a far. állatorvos a berakodá­soknál reszt vegyen. Gazdatisztek gyűlése és szervezkedése A Fejérmegyéből megindult nagy szabású mozgalom, amely öntudat­ra ébresztette a gazdatiszteket jo­gos kívánságaik megvalósítása ér­dekében, már az egész ország te­rületén érezteti hatását. Ennek a sikeres akciónak "a hatása alatt in­dult meg a szervezkedés a Dunán­túl és Tiszántúl — Kaposvártól egész Debrecenig — és több vár­megye: gazdatisztjei egyesítve te­remtették meg az Alsódunántuli és Keteunagyarország.f" C.azdatiszti kö­röket. A veszprénümegyei Gazdatiszt* Kör február hó 20-án ülést tartott. Nyíregyháziak találkozóhelye az István Király szálloda Budapest, VI., Podmaniczky-utca 8. (Nyogati pályaudvar mellett). Telefon (Interurbán) 202 43., 294-34. Sürgönyeim : Hotelist, — Minden modern kényelemmel berendezeti elsőranga családi szálloda.Minden szobiban központi fűtés, hideg-meleg folyóvíz é« telefon. Liti. Szállodában kávébár, cukrászda és fodrász terem. — A keleti pályaudvartól közvetlen villamos összeköttetés 2. és 46 os kocsikkal. 778—38 mmmmmmmmmmssmm Armos Jenő alelnök megnyitva az: ülást, $ szülte részvéttel emlékezett meg az elhunytakról. Majd Bayer Jínós ügyvezető alelnök beszámo't szervező munkájának eddigi ered­ményéről s rájmtitatott a rra, hogy a szervezkedés kizárólag a földbir­tokosoknak és a tönkszélére jutott magyar mezőgazdaságnak meg­mentése érdekében történik. Ez­után indítványt terjesztett elő ar­ra nézve, hogy az Országos Egye­sület hívja össze mielőbb hazánk minden hivatásos gazdatisztjét, te­kintet nélkül arra, hogy Országos egyesületünknek vagy gazdatiszti köreinknek 'tagja-e vagy sem s ezen gyűlésünk mondja ki — mon­dotta —, hogy kívánjuk, a z ismert gazdatiszti kívánalmaknak még ez évberu megvalósítását, kü­lönben a gaxdatisztség kényszerít­tet rk arra, hogy az eddigi útról má? utakra térjen. Ezen határozat azonnal Adassék át a földmivelés­ügyi áa miniszterelnök uraknak,, kérve pártfogásukat és intézkedé­süket. A határozat helyesléssel történt elfogadása után Baly Kálmán ei­»ök felszólítást intézett a gazda­tisztekhez, hogy minden kartár?-' lelkiismeret be'l kötelességévé te­szi, hogy belépjen a közös táborba s erkölcsi és anyagi' erejével igaz­snvü katonája legyen annak a se­régnek, amely majd. mint egyegy­arő fog igazságot szolgáltat­ni a gazdatiszt 1 karnak. A* ülésből kifolyólag táviratiig üdvözletet küldtek Vitéz Purgly Emi m kir. föídmívelésügyi mi­niszternek. Majd Gróhmann Károly titkár felhívja a tagok figyelmét ami t hogy az elnökség a kör tradíciójá­hoz híven „ nagy s«fyt helyez agaz­dati&zti özvegyek és árvák támo­gatására ás évente jelentős össze­gekké 1 segélyezi a szűkölködőket. Ezen segélyezés biztosifásárakéfií ezúton is a kör tagjait, hogy ne­messzivü adoimánjaikat, melyek tcrmészetbeniek ís lehetnek ('iszt^. burgonya stb.) á kör hivatalos he­Iysiégébe Székesfehérvár, Nádor-u. 17. sz. beküldeni 'szíveskedjenek. A kiilüeményekéit az özvegyek és árvák nevében előre is hálá-S köszö­netét fejezi ki az elnökség és a hiyataio's lapban nyugtázza. K^őadó a kör j>énztári állapo­tára és tagsági ügyeire tette meg titkári jelentését, mefynek alapján az igazgató választmány a kör tag­jainak ' sorába felvett több jelent­kező uj tagot. A mindvégig lelkes hangulatban lefolyó ülés az elnök zárószavana 1 ért véget Gazdatisztet keresek azonnali belépésre. Bizonyitványmásolatok bekül­dendők Báró Horváth Gedeon, Pap. i, 5?-a Figyelem! Ha meg nem tudná, győződjön meg, hogy HŐSEK meghódította olcsó virágáraival a virág piacot 30%-al olcsobb a saját kitermelésű virág:. Alkalmi, menyasszonyi, kossorus­leányi csokrok, kosarak és koszorúk, stb. a legolcsóbban kaphatók. Yidéki rendelések pontosan eszközöltetnek. Mindenki nézze meg a Hősek virág­kirakatát mielőtt virágot rendel vagy « venne. Utolérhetetlen izlés. Telefon 519. 619-10

Next

/
Thumbnails
Contents