Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-19 / 64. szám

Nyíregyháza, 1932. március 19. » Szombat MII, évfolyam. 64 sz POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : Egy hóra 2 P 50 f. — Negyedévre 7 P 50 f. Egyes szám ára: hétköznap <0 f., vasárnap 16 f. sssa Alapította : JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség tá kiadóhivatal cime : Széchenyi-út 9. szám. — Telefonszám : 1 — 39. Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz, Bethlen-u. 2• Anglia nem fogadta el Tardieu javaslatát a dunai konföderációról Párisból jelentik: A Petit Pári­áén genfi tudósítója Tardieu teg­napi tárgyalásaival kapcsolatban a következőket irja a dunai államok gazdasági közeledésének tekinteté­ben. r A helyzet lénj^egesen tisztázódott, Páris és London teljesen egyetérte­•di a követendő eljárásra nézve, vagyis szükségesnek tartják, hogy előbb hivják fel az öt érdekeit áHa­ínot a közvetlen megegyezésre. Neír helyslik a három válsággal küzdő állam érdekében Bulgária b-lekap­csolását. Mindenesetre koraiak azok a hirek, amelyek az esetleges meg­oldásra vonatkoznak. Tardieunak az a célja, hogy a dunai államok szabad akaratábó­történjék meg a közeledés. Londonból jelenítik A Daily Te­íegraph diplomáciai levelezője sze­rint Anglia nem fogadta ét q, Tar­dieu-javaslatot. A kormány egyelő­re mind a h árom tervezettel" fog­lalkozik. Szovjeioroszország kétségbeesett küzdelme az ötéves terv megmentése érdekében Londonból jelentik: A Morning Post helsinkii 'távirata szerint a szovjet 5 éves gazdasági tervét­nek kudarca most látszik csafc meg. Az emberek elégedetlenek a Sta!in diktatúrával. A GPU hajtó­vadászatot hirdet »a megbízha­tatlan ellenforradalmárok» ellen. Közöttük Szerepei Radek és Ja­roszlavszki is, a hires atheista ve­zér. A világforradalom előkészítésére Németországba 50 agitátort és egy millió arany rubelt küldtek, de eredménye nincs. Az elégedetlenek újra Trockij­hoz fo'rdu'tak ,aki kijelentette, hogy Stalin kétségtelen bukása után visszatér Oroszországba és átveszi a politikai" élet vezetését. Ma délelőtt megnyilt az országos mezőgazdasági kiállítás A MOT jelenti: Ma délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között megnyilt a mezőgazdasági kiállítás. A kiállításon megjelent gróf Ká­rolyi Gyu'a miniszterelnök felesé­gével 'és leányával, a miniszterek közül pedig vitéz Purgly Emii, Ke­néz Béla és Karafiáth Jenő. Ugyan c cat megjelent József főherceg is Ferenc bajor herceg társaságá­ban. 10 órakor megérkezett Horthy Miklós kormányzó, akit Purgly mi­niszter és gróf Somssich László fogadtak. A kormányzó engedélyt adott a kiállítás megnyitására, majd "a üis Zpáhofybóf végignézte a fogatok felhajtását, azután a mi­niszterelnök és a miniszterek kísé­retében megtekintette a kiállítást. Egy pesti fiatalasszony agyonlőtte féltékeny férjét, aki meg akarta ölni Budapestről jelentik: Halálos vé- | ]gü családi tragédia volt csütörtök | délután az Attila-körut 2. sz. ház- ^ ban. Dr. Bagi Károly székesfővá­rosi tisztviselő, aki a VI. kerületij elöljárósághoz volt beosztva, dél­után 3 óra tájban, amikor hivatalá­ból hazajött, féltékenységi jelenetet rendezett feleségével. Szakácsnéjuk már az első tál étel után óriási csö­römpölést hallott a szobában. Az inzultus elő^a fiatalasszony a szom­szédokhoz menekült. Bagi revolver­rel utánalőtt, de nem találtáéi. Ké­sőbbi átment a szomszédba és haza­hozta az asszonyt. Az asszony az egyik ablakhoz ment, ki akart ugra­ni, de a férje megakadályozta és azt követelte, hogy részletes ma­gyarázattal Szolgáljon neki a félté­kenységi jelenet okául szolgáló do­logról. A fiatalasszony látszólag "hideg­vérrel fogott hozzá a magyarázat­hoz, de közben magához ragadta at asztalon fekvő töltött rewivert és menekülni igyekezett. Ami­kor férje utánament, az as ptony két méter távolságról rálolC férjére, aki holtan esett ötsze. Az ass'zony ezután apja, Luko­vics csendőrezredes lakására ment és onnan taxin a főkapitányságra Kihallgatása a késő éjszakai órák­ban még tartott. Előadásából ki­tűnt, hogy előzetesen egy ezrede^ vacsorázott náluk ludovikás fiával és ugylátspik férje erre a fiúra volt féltékeny. Az asszony 20 éves^ a férje 27. Bagi Károly né ügyében vagy el­fogadják a jogos önvédelmet s, ez esetben rendes biróság elé utal­ják az ügyet, vagy peclig statá­riáhs biróság elé kerül a dolog. Ez utóbbit kérte az asszony is vé­dője utján, mert igy bizonyítani tudja a jogos önvédelmet és az ügy azonnal "véget ér. Zárt tárgyalás az Araayos>y-ügy­ben Budape strői jelentik: A honvéd­törvényszéken ma folytatták az Aranyossy-ügy tárgyalását. — A vádlott felesége élt törvényadta jogávai'és nem tett vallomást, ez­után több tanút "hallgattak ki, majd zárt tárgyalást rendeltek el. Ugy látsziK, húsvétra nem lesz Kedvezményes w©ekentí-utazás A MTI. jelenti: A MÁV. igaz­gatósága közli, hogy a húsvéti ün­nepekre tekintettel márci'u s 2J—-29 között a vonatok minden vonalon mege rősitett szerelvényekkel fog-» nak közlekedni. Rendes biróság elő kerül a szegedi testvérgyilkos Szegedről jelentik; Az egyik Sze­gedkörnyéki tanyán c sarádi perpat­varból kifolyólag "Fürtön János gazda agyonlőtte bátyját. — Ai ügyészség az ügyet bonyolult vol­tára tekintettel rendes bíróság elő utalja . A Nemzeti Ba.ik foglalkozik a ka­matkérdéssel Budape strői jelantik: A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa legköze­lebbi ülésén behatóan foglalkozik a kamatkérdéssef. Orvosi d'ploma inélküi folytatott sikeres prak zJst egy oir.sz tértiu Milánóból jelentik: A rendőrség­letartóztatta Camiflo Lancílottít, aki orvosi diploma nélkül orvosi praxist folytatott j£s nagy pacien­t urára t ett szert. 150 műtétet hajtott végre, amelyek között igen sok bonyolult operáció is előfor­dult. Legutóbb egy pilótaezredes törött orrát operálta meg. A leleplezés ugy történt, hogy, az |lorvo s könyvet irt, amelynek nagy részét plagjzálta és a plágium per során 'derültek ki üzelmei. Meghalt a szabadkai" dráma har­madik áldozata Szabadkáról jelentik: A hármas szerelmi tragédiának már három haráfos áldozata van. Az éjszaka folyamán ugyanis meghalt Möhi-> wald Lilla, aki 'Székely Imre dr-t< agyonlőtte. IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai Intézet jelenti: A Földközi tengeren uralkodó csa­padékos idő átterjedt áz Alpokra, a Balkánra és hazánkra is. Az Al­pokban havazik. Hazánkban min­denütt esik az eső, mennyisége majdnem mindenütt meghaladta a 10 mm.-t. Siófokon 25, Győrben 22 mm. volt a csapadék. Sopron­ban és Magyaróvárott havazott. A hőmérséklet éjjel sem süllyedt a fagypont alá. Nappal azonban ala­csonyabb lett. Hóviszonyok: a Svábhegyen 2, Dobogókőn 10, Gallyatetőn 22, Li lafüreden 4, a Iilafüredi Bago'lyhegyen 10, a li 1­lafüredi Hollóstetőn 16, a Mecsek­ben 15 cm a hó. Budapesten ma délben a hőmérséklet -(-10 fok C. A tengerszintre átszámított légnyo­más 754 mm. Várható időjárás,: Egyelőre még csapadékos idő, szombatra változékony idő várható, megélénkülő északnyugati szelek­kel, hősüllyedéssel és a lecsapódá­sok szünésével. r A nyíregyházi M. Kir. Áll. Tanltóképző­1 ntézet Meteorologlal Állomásának jelentése 1932. március hő 17-én 14 óra 17-én 21 óra 18-án 7 óra Légnyomás 749 mm 748 mm 744 mm száraz 3 9 Co 1-4 Co 18C0 JU JK nedves 2 4 Co 1-4 Co ! 1-8 CO — <J s jo maximum ­1 Co — <J s jo minimum ­­1-4 Co Felhőzet borult ködös borult Szélirány és erő p DK Co — ­j* ca mennyiség j — mm — mm 12-25mm m c 3 | alak ­e«ő Ara IO fillér

Next

/
Thumbnails
Contents