Nyírvidék, 1932 (53. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-14 / 36. szám

Nyíregyháza, 1932. febroár 14. *» Vasár

nap CalIT. évfolyam. 36 sz. POLITIKAI NAPILAP B Ofiíizetési árak helyben és vidéken : Smv hóra 2 P SO f. — Negyedévre 7 P 50 í. ícyea szám ára: hétköznap 10 f., vasárnap 16 f. Alapította : JÖBA ELEK Felelős azerkeaBt*: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal elme : Széchenyi-ál 9. «zám. — Telefonszám: 1 - 38. Hirdetéseket az Ujságbolt U felvesz. Bethlen-u. 2. Lassan haladunk! Csak el ne késsünk! Caatanogás a mi haladásunk, a »kábontakozás utján«, de ha az egyhelyben mozgás képét is mutatja, azért mégis mozgunk. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Pesti Hazai Első Taka rékpáiztár, a regi Magyarország nak is e'Sö és legnagyobb pénzintézetei voltak. A csonkaországban is azok. Ezek vezetői, Weiss Fülöp, Milos György, »foga om« a magyar pénzkereskedelem terén. Mindketten nyilatkoztai és mindketten ugyanazt mondották, amit a debreceni reformálus püspök is megírt, amit a mátészalkai egyik pénzintézet vezére sen* hallgatott el, amit egyik felsőházi tag bevallott, amit más vidéni bankvezérek régen érez-nek, csak kimondani nem mertek és amit m

1 i

l

t> a Nyirvidékben már esztendők hosszú sora óta va.;ki.->k, hirdetünk, laabá lünk és amiért mi már rosszalásra i» ítéltettünk. A legaktuálisabb most Milos György nagy vezércikke. Bevallja azt, hogy nincs más kivezető ut a mai ronggyá foszlott gazdasági életben, mint leszállítani az uzso rakamatot. Ebben a külfölddel Irta: Pisszer János szemben 3 százalékot, a belső betéteknél 3.5 százalékot és a hiteleknél a bankráta 4, vagy 5 tzáza1 lékát tartja maximumnak. CikkéneK egyéb okoskodása mind ezek nek igazolására való, három nagy hasábon keresztül. Igen nagyon szívhez szólóan. Ha ezek után a Nemzeti Bank vérszegény, bátortalan és hatástalan bankrátaleizá'htását tekintjük 63 a Hitelügyi Tanácsnak még óvatosabb tapogatózására gondo1 lünk ,akkor meg kelt torpannunk, A gyakorlati élet, a lelki élet munkásai mind látják már, hogyan sodródunk a nirvána felé, csak,a hivatalos felfogás bátorta ankodik, csak ez nem látja, hogy itt kísérletezések, fél, sőt tized rendszabályok és intézkedések késleltetik a »kibontakozást«, a lejtőn Iefe.5 •=./ágj;.!áM.ak. o'. , n«<r«BBfctt fékjel, ameiyöK a. szakadék előtt a jármüvet megállítani nem tudják. Trianon átka fölösen, megtetézve, sőt hatványozva az a kamatpolitika, amelyet folytatunk. Lássuk be végre! Az a föld, amely nem tud kitermelni egy százalékot, sőt veszteséggel dolgozik, az az ipar, amely már a tönk szélén áU, az a kereskedelem, amely a bukások ezreit produkálja, nem bírja meg a 12, vagy a 11 százalékos kamatot! A lakbérlők, akiknek jövedeme állandóan csökken, nem tudják fizetni a házingatlant terhelő uzsorakamatokat és a felfokozott adókat a tulajdonosoknak és ebek harmincadjára kerül a föld, a ház, a bútor, a gép, a szerszám de ezekkei együtt az ember is, aki ezeknek ma már csak névleges birtokosa. Névleges azért, mert a kié á jövedejem, azé a bírtok, ha névleg másnak nevén is van telekkönyv ezve. A x hirtelen halálesetek; »ok ezre, amelyeknek oka az a nagy betegség, amelyet pisztolynak, kőtélnek, esetleg vidanyzsinórnak, gáznak, Dunának, Tiszának, méregre, általában öngyilkosságnak neveznek az emberek, ennek a nagy betegségnek csirája az uzsorakamat. . A gazdasági élet ama haláleseteinek, amelyeknek okozója az önkéntes moratórium, a fizetésképtelenség, a kényszeregyezség, a' csőd, az árverési transzferá'ás, ax árverés, elkótyavetyélés és azután a »hirteien halái« minden fennem tettei, mina annak a lehetetlenségnek a következményei, hogy emberfeletti kimunkálni földi javakéból az uzsorak^natot! Miért nem akarjuk ezt látni? Miért késlekedünk? Miért nem állítjuk meg ezt, a világháború pusz titásait js megcsúfoló folyamatot Miért akarunk xru lecsonkitottak, tönkretettek, megnyomorítottak kü lönbek lenni volt szövetségesünk nél, a németnél, aki már odalaá' totta az uzsorásoknak, hogy eddig és nem; tovább?! Mire várunk? Isteni csodára? Az uzsorások magukba szállására? Hát volt már idő, amikor az uzsorásnak megszólalt a lelke, megdobbant a szive? Elemi iskolákban tanított legegyszerűbb számvetéssel kiszámítható, hogy csak a nagyobbólvon ható ki a kisebb és nem megfordítva. Pozitiv számokkal másként nem számolhatunk. Negatív eredmény érhető eí a megfordított módon. Ezt csináltuk eddig! Meddig akarunk még veszteséggel dolgozni? Meddig kísérletezünk még a bukás tönkrejuttató Mércével? :>Akarunk fizetni?« Miből? Ho • gyám? Még mindig, amikor már megáll minden terme'és, leá.'ianak a gépek, kiürülnek a munkahelyek, nem produkálhatunk fizetésre alkalmas csereeszközt ? A krematórinm Irta: Neumann Albert. Együtt ültek a könyvtárszobában: a pap, a filozofus, meg a vegyészet egyetemi professzora. A halálról beszélgettek. Arrői a kérdésről, amely csendben, ezer élmény között a legegyszerűbb ember ben is felmerül. Mi a halál? Mi lesz velünk, másból a hálái után? A filozotus Voltaíret idézte, aki azt mondta, hogy a születés olyan bűntény, amelyre halálos ítélet következik. Meg Virchovo.t, a nagy operatőrt, aki szerint az élet lássy haiáJ. A pap az örök életről szólt. A lélekről, agnlely tu'éli a testet. A professzor szótlanul "hallgatta a vitát. A pap meg is jegyezte:ugylátom, a lombikok mesterét nem nagyon izgatja a halál problémája... A professzor végigsimított homlokán... — Engem egy közelebbi kérdés foglalkoztat mostanában... A krematórium ügye. Mi a véleményetek felőle?... Vallásellenes és kegyelet sértő mondta a pap. „Porból való vagy és a porba is kell visszatérned.* A filozófus igy vélekedett: a tüz sokkal becsületesebb munkása az enyészetnek, mint a föld. Gyorsabb és esztétiku^abb a munkája. Csak az egyház és annak fanatikus kivet küzdenek a hamvasztás ellen. A müveit ,világi ember előtt ez egyáltalán nem vakmerő újítás. Sőt! Ugy-e igazam van? És várakozással nézett a professzorra.... — Barátaim, a krematóriumot nem lehet olyan egykönnyen elintézni... Én sokat tépelődtem rajta. Mér* légre tettem mindkét álláspontot. Az egyházit is, a világit is. Az előbbit évezredes hagyomány szén1 tesitette, az utóbbi meg a haladás fegyvereivei küzd a maga igazáért. — És a kémia tudós professzora természetesen nem az egyháznak ad igazat — vetette közbe a filozófus... 1 •— Engedjétek meg, hogy elmondjam a lelkem vívódását... ' A filozófust zavarba ejtette ez a pár szó... Vívódás?... Ingadozás? Az atómok, az elektrónok, az analízis világában dolgozó tanárnak nincs szilárd véleménye?... A profé >szor csendes nyugalommal folytatta: A vallás megbecsülésére tanítottak gyermekkoromban. Később sem vette ei hitemet a tudományos gondolkodás első szellője, amely pedig sok ifjút ímegtántorit.... Férfi 'ettem. A tudásom tágult, mélyült. Az anyag kutatása lett a. hivatásom- -Lát-. t;wa a természetben a rend fegyelmét, a törvény következetes logikáját és felütötte fejét bennem is a kételkedés... De nug másokkai az anyagban való szüntelen,foglalkozás hitetlenséget szült, addig az én lelkem megtalálta végül a dolgok mögött rejlő legbölcsebb szervező erőt: az Istent^ Gúnyoltak, lebecsülték a tudásomat és a megalkuvás bélyegét sütötték rám. ÉS én álltam a harcot szilárdan... — De a hamvasztás kérdésében csak nem maradtál híve az egyházi felfogásnak? Ez valóban nem lenne tei1mészettudományo

s gondolkodási — mondta izgatottan a filozófus. — Kedves barátom, volt idő, amikor egyáltalában nem ellenkezett a meggyőződésemmel a krematórium. Azt gondoltam, mindegy a testnek, akár a földben pusztul ei, akár a lángban. A tüz munkája még az egészségügyet is szolgálja, mert elégeti a testben élő fertőző bacillusokat... — Igy is van!... — mondta fel csillanó szemmé' a filozofus. — ÉS ma — folytatta a professzor — mégi

s az évezredes temetési szokást tartom helyesnek... A filozófus felpattant a székről... £z nem lehet tudományos meggyőződés!... Ez elfogultság, előítélet!... Nem mersz a szemébe nézni a múltra esküvő nagy tömegnek!.'.. — Ne oly indulatosan, barátom, — mondta szelíden a professzor. — Én is harcoltam' önmagammal... Végül ott tartok, hogy a természettudomány legújabb megállapításai kibékítették a harcos feleket. '— Csak nem azt akarod tán mondani, hogy a kémia csodás fejlődése én eket szolgáltat az ósdi temetkezési szokás mellett?... — Bizony azt akarom mondani! Ha meghallgatsz türelmesen, talán te is meglátod a régi idők intézkedéseiben azt a — talán nem is céltudatos — csodás előrelátást , amely engem arra tanított meg, hogy elhamarkodott Ítéletet ne mondjak semmiről... — No ez igazán érdekes! A nagy hirü vegyész az egyház szolgálatában... Halljuk csak "barátom! — — mondta leplezetlen, gúnyos mosollyal a filozófus. És folyt a >zó a vegyész ajkáról- Nyugodtan beszélt... A tudás, a szent meggyőződés erejével... Minden szervezet a sejtek tömególmől áll. Minden sejt egy-egy külön élet. De ez a tömérdek kis élet harmónikusan dolgozik. Egyik a másikért és mindannyian az egész ért. A Jegalsóbbrendü szervezetben is munkálkodik a »szervező eszme«, amelyet a felsőbbrendű szervezetekben »léiek« néven ismerünk. Ez a diktátor rendelkezik! a sejtek légiója felett. >Az ő hajlamai, képességei, tulajdonságai irányítják a sejtszervezetben folyó munkát. Minden szervezetnek meg van a maga egyéni munka-ritmusa. Amiképpen a Chladni-féle korongon a vonó érintésére az összes homokszemek átveszik a keletkező hang rezgésszámát! Az életkörülmények, a nevelés, a tanulás adAra 16 íillér