Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-11-22 / 265. szám

Wyiregrháza, 1931. november 22. » Vasárnap T»TY évfolyam. 265. sz POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : hóra 2 P 50 f. — Negyedévre 7 P 50 f. iselőknek és tanítóknak 20°/* engedmény szám ára: hétköznap 10 f., vasárnap 18 f. Alapította: JÖBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cime • Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon • 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1 39. Postacheque 29556 Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz. Beth!en~u. 2. BBmmmammmmmnumms, Adófizetés búzában és rozsban* Irta: Erdőhegyi Lajos dr. Szabolcsvármegye főispánja Buday Barnának a »Budapesti Hiriap«-ban »Az elárvult buza« címen megjelent elmélkedése keltette fel azt a szándékomat, hogy az alábbi gondolatokat papírra vessem, abban a reményben, hogy, ha ezzel nem i

s húzhatom k| a magyal mezőgazdaság kátyúba rekedt szekerét, de talán egy lépéssel élőbbre tolhatom. De a

rra js gondosam, hogy talán e'índitok cikkemmel egy olyan eszmecserét, amelynek sa rán rátalálhatunk a 'megoldásra, hogy a magyar buza még se kerüljön arra az árvaságra, amielytft Buday Barna búsongó magyar le

lke az ország mezőgazdasági'jólétének ezt a fundamentumát félti. Olyan megoldás kefl, amely' lehetővé teszi, "hogy a buza, anélkül hogy az államkincstárt megterhelnénk, olyan árszinen tartható begyen a belföldön, mely nemcsak a termelési költségeket fedezi, de még némi kis haszonnal is jár. Erre pedig már azért is szükség van, mert azt még sem lehet kívánni, hogy a magyar gazda az idők végtelenségéig' csak azért termeljen egy növényt, hogy annak •Magjelent a „Buiapeiti Hírlap'

1 nov 19 iki számában. i ítnég a termelési költségei se térüi! jenek meg. Végre is, ennek a sze,gény magyar gazdaársadalonínák mégis csak élnie keli másból is, — nemcsak a tőkéjéből. Mint sokezer más magyar gazdában, ugy bennem is régen él '

az ia tudat, hogy a buza értékesítési problémája a botettával nincs megoldva, vagy legalább is jól megoldva nincs és ezért már huzamosabb ideje foglalkozom a buza értékesítésének más uton-módon va'ó megoldásával. A boletta ugyanis a más foglalkozási ágak előtt nem szimpatikus, az államkincstárnak sok pénzébe kerü^s a gazda még sem kapja azt az árat, ami 'a buza termeíésj költségeinek megfelelne. Nem tagadom, eleinte a gabona monopóliumnak voltam a híve s^ egy ilyen irányú tervezetet e' is juttattam még Bethlen István kormányzata idején az illetékes tényezőkhöz, azonban ugy az azóta végzett tanulmányaim és kutatásaim, mint az előző kormányzat illetékes tényezői meggyőztek arról, hogy a monopólium, részint azért, mert a kincstárra nagyon kockázatos, részint azért, mivel nagy forgótőkét igényel,a jelenregi viszonyok között' meg nem valósítható, vagy legalább is nehezen valósitható meg. Igy jutottam! et hosszas töprengés után egy olyan megoldáshoz, mely, nézetem szerint t a kincstárra nézve sem kockázattal nem jár, sem pedig pénzébe nem kerül és a búzának belföldön mégis megfelelő árat biztosítana. Ezt az elgondolást, ezt a tervezetet^ már "jóvai a népszövetségi 'bizottság jelentése előtt, — paefy a boletta elejtését javasolta, — az illetékes tényezők, hoz ei is juttattam. Az volt ugyanis az érzésemi, hogy Károlyi Gyula gróf miniszterelnök ur, aki köztudomás szerint az ország ama po

1gárai "közé t

artozik, akik ceruzával *

a kezükben élnek, a bolett'át, mint amely az államnak sok pénzé be kerüjL, s célját még sem éri el, ha csak egy mód van rá, más ivalamivel "fogja helyettesíteni. Annál is inkább, mert, tudomásom szerint már az előző kormányzatnak is ez voft a szándéka. Mielőtt rátérnék azonban annak a tervezetnek nyersen, nagy vonásokban vafó ismertetésére, már amennyire az egy hírlapi cikk keretében lehetséges, mleg kell, hogy mondjam: Buday Barnának száz Százalékig iga

za van abban, hogy nem olyan 'könnyű dolog a mezőgazdasági termelésnek egyik napról a imásikra való átszervezése, átváltása, mint ahogy azt egyes I teoretikus közgazdászaink hiszik és unos-untalan 'prédikálják. A írta*gyar gazdának, sok mindentő

1 eltekintve, már csak éghajlati vi'szoI nyamk mi

att ís (szárazságra hajló) j főnövénye, miként azt Ivády Bé^a, ' földímivelési miniszter is nagyon helytállóan megállapította, mégis csak a buza m&rad. Épp ezért ezídőszerínt a tömegtermelés számára npm is jelölhetünk ki "a buza\hetyett más növényeket s így az arra hivatottaknak továbbra is megfeszített erővel kell támogatni a magyar búzatermelés jövedelmezőségét. A tervezet röviden, dióhéjban, az ajábbiakat tartalmazza; A magyar mezőgazdaság minden évben azt a búzamennyiséget, arnely belföldi fogyasztásra nem szükséges, amely tehát nyomja a piacot s amely épp ezért az alacsony búzaárakat szüü, vagyis arneiy exportálandó, adj

a oda az állalminak adóba, helyesebben rekvirálja ei tőle az állam azt adóba, a visszaélések elkerülése végett lehetőleg imár a cséplőgépnél. Az adógabona beszolgáltatása minden évben egy előre megállapított fix áron történne, lehetőleg exportparitáson, h? az államkincstár hely. zete megengedi: esetleg magasabban is. (Az idén a tervezet szerint ez métermázsánként io pengő lett volna.) Az állam az elrekvirált bu zát, vagy legalább is annak egy részét eozmáltassa^ vagyis tegye emberi táplálkozásra alkalmatlanná és egy minimális jutalék ellenében (mondjuk io pengő 50 fillér) takarmányozási, szeszgyártási téta bocsássa a magyar mezőgazdaságnak vissza, (ha a gazda kívánja, az államra a visszabocsátás talán Éva Ina: Belohorszftyné Argalás Sárika — A »Nyirvídék« eredeti tárcája — Nyári illatoktól terhes, tikkasztó meleg gomolygott be az ablakon. Kint rózsák fonnyadoztak a naptói izzó kertben és álmatag leheletük összevegyült az érett almák Szagával. Bóditóan forró, augusztusi délután volt. Az íróasztalnál dolgozó férfit hirtelen jött, Jágyzsongá,s

u mámor kapt

a ei. Alattomosan omlott reá, végigfutva vérén, mint a pezsgő nedve. Egy eltévedt bogár koppant mérnöki ábráira, aranyszárnyán parányi napsugárral. Pár pi'íanatijj- tétován szegeződött rá a szeme, majd hirtelen mozdulattal hátratolta székét. Felállt, kinyújtóztatta testét, mint az izmukat próbáló atléták. Azután járkálni kezdett a szobában. Érthetetlen izgalom fogta el. Férfi vágyak rohantak végig rajta, mint régen, amikor még áttüzesedett tekintettel fordult meg a ringójárásu lányok után. Kiszáradt ajkán csókok ize égett. Szinte zavarodottan torpant meg önmaga előtt. Elfojtott energiák lángja remegett végig tagjain. Mintha kábult zsibbadásbói tért volna magához. Hn j szen ezelőtt öt évvel eltemetett j mindent azzai a gyönyörű, halott j asszonnyal, aki alig volt nyolc hónapig a felesége. "Magával vitte sirjába a

z ő nagy, diadalmasan fiatal vágyát, az élet, a szerelem után. Etoent... Egy sápadt fénykép maradt utána a hálószoba falán és ezer fájó, folyton kísértő emlék. — Éva! Éva! — Szinte hörgésbe veszett mély, s

Ugó férfi sóhaja. — Mindent az ő emléke kavart fel bennem — magyarázta Imagának lelki forrongását — hiszen nyár van... már a hatodik termékenységtől ittas nyár néíküte! — Csendesen indult a hálószoba felé. Leroskadt egy székre szemben a fényképpel. £s szeretett volna felordítani. Öt látta újra. Fehér párnáján szétomló rövídfürtü haját és két csodálatos szemét, melyek égtek, világítottak az estében, mint egy-egy fénybogá;' Mintha hangja is végigremegett volna a csendes, félhomályos szobán. Azután összefutott minden a fekinteté előtt. Már csak asszonyokat látott, ismeretlen asszonyokat, aimint lágyan nyújtják et'fürdőtnkós testüket a Dunapart izzó homokján. Karcsú női "lábak, ölelő karok vibráltak előtte homályos káoszban. Tétován kapott a homlokához. — örült vagyok... Éva! Éva! — "nyögte kínlódva. A víziók tömkelegéből űjra kibontakozott feleségének alakja. Rózsaszmvirágos nyári ruhában voftt s a vékony szöveten szinte átsugárzott bőrének forrósága. Kart karba öltve járkáltak a Műcsarnok fehér szobrai között. Az egyik előtt megállott az asszony. Gyönyörű ídomu nőalak volt, "lágyan simuló lepellel 'karcsú derekán. Két márványkarját megkapóan szép moz du'attai "tárta kétfelé. — Aladár — duruzsolt az Év

a hangja, —, nézd, nézd, mintha tűz áradna e néma vonalakból! Sohasem láttam ennyi kifejező erőt szoborba öntve. —- Közelebb húzódott hozzá— Ugy szeretném, ha lemmtáztatnái engem i

s! Épen igy, ölelésre tárt karokkal, kendőbe burkolva. — O elmosolyodott e bizarr kívánságon. Tekintete végigsimogatta aZ asszony alakját. —Miért? ez csak kőbe vésett álom', de te valóság vagy, édes, kábítóan forró valóság! — Az asszony szeme meszszenéző lett hirtelen. Fiatal lelke tele volt mesével, romantikával. Aladár épen ezt szerette benne. Most átaatagon susogta tovább: — Igen... valóság. De ha egyszer öreg leszek már. Szobromban előttünk lenne akkor is egyetlen mozdulatba merevedve a mi gyönyörű szerelmünk minden ölelése. És — folytatta megremegő hangon — meg is halhatok. Kiesem az életedből, de nálaa maradok mégis márványba örökítve. — De Évi! — Szinte haraggal Tdáított reá. Még a gondolatától is irtózott annak, hogy elveszítse ezt a drága, ábrándosszivü asszonyt. Nem beszéltek többet a dologról. De aznap este... — Belehasit még most is az emlékezés. — Egy villa tervezetén dolgozott. Éjfélig ült az íróasztal mellett. Egyszerre halkan nyílik az ajtó. Éva s

uhant be rajta finom könnyed bájjal", mint egy röpke álom. Megállott a szoba közepén. Hosszú, rojtos kendő simult az alakja köré. Két karját kitárta, mosolygott és állt, ált mozdulatlanu

1- O felugrott az íróasztal mellől. Ajkára lázas szavak toíu

xtak. De Éva megrázt

a gyönyörii fejét. Édesen hamis asszonyi kacérsággal kac

agt

a feléje. — Most szobor va gyok, messziről nézz csak! — Mégis odarohant hozzá. Nagy erős öleléssel vonta magához. Lehanyatlott az asszony karja ís. Forrón, szorosan íogt

a át a nyakát. És o (még aznap este belecsókolta a lázasan lihegő kicsi szájba: — Meg Imintáztatlak, hogy mindig lássalak, igy kitárt karokkal, mert szép vagy, mesébe illőn szép vagy maAra. 16 fillér