Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)
1931-11-17 / 260. szám
Nyíregyháza, 1931. november 17. w Kedd 1,11 évfolyam. 260 sz POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : %ft hóra 2 P 50 I. — Negyedévre 7 P 50 f. IpBtfsctviaelöknek és tanítóknak 20°/* engedmény nán Ara: hétköznap 10 f., vasárnap 16 i. Alapította: JÖBA ELEK Feleifis sserkesatfi: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal címe : Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon • 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1-39. Postacheque 29S6 Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz, Bethlen-u. 2. Elfogtak egy fiatalkorú suhancot, aki ki akarta siklatni a nyíregyházi vonatot Debrecenből'jelentik: Még a niult hónap 26-án tőrtónt, hogy a Nyíregyházáról Debrecen felé közlekedő vonatok ellen ismeretien tettesek merényletet követtek efoíy módon, hogy előbb a délután induló személyvonatot, majd pedig az esti gyorsot ki akarták siklatni. A sínekre termésköveket raktak, hogy ily módon a mozdonyt kisiklaszszák. Szerencsére azonban a mozdonyvezető idejében észrevette a fenyegető veszedelmét s megállította a gépet. Ezután az akadályogat elhárították az utbói s a vonat zavartalanul folytathatta útját. A merénylettel 'kapcsolatosan a csendőrség erélyes és széleskörű nyomozást indított annak kiderítésére, hogy ki rakta a sínekre a termésköveket. A nyomozás eleinte nem vezetett eredményre, légi utóbb azonban a csendőrségnek sikerült a tettest kideríteni egy 15 éves hajduhadházi fiatalkorú suhanc személyében. Az éretlen suhancot tegnap reggel 'Debrecenbe szállították, ahol Eöry Kálmán, az ügyészség helyettes elnöke hallgatta ki a tettest.— Miután kiderült, hogy itt nemszándékQS merénylet forog fenn, hanem éretlen csiny "tört^atk a fiatalkora bűnös ellen nem indítottak statánális eljárást. A fiút azonban igy is előzetes letartóztatásba helyezték s legközelebb a fiatalkorúak bíróságának külön büntető tanácsa fog ítélkezni fölötte. kínaiak nagy offenzívába kezdtek Londonból jelentik : Ma-Csauig- j San kínai tábornok tokiói jelentés ! szerint ma reggel megkezdte nagy offenzíváját a japánok e rIen Taksinnál. Hivatalosan jelenti, hogy a cicikari japán konzul' elhagyta állomáshelyét. j Az Exchange Te'egraph szerint Tiencsinben a kínai katonai "és polgári hatóságok bocsánatot kértek a japán konzultól. A legújabb kinai jelentések szerint az excsászárt a japánok a mukdeni császári palotában őrzik. A japánok azt szeretnék, hogy trónraléptekor a »vakító fényesség« nevet vegye fel, de ő ragaszkodik a »nagy tisztaság« névhez. A császári család tagjai között máris késhegyig menő harcok indultak meg a kuíiszák mögött a hatalomért és vezető állásokért. Grandi Newyorkba érkezett, s Lindbergh ezredes vezetésével Washington felé repült Londonból jelentik : olasz külügyminiszter az Onte Grandé fedélzetén ma délelőtt érkezett Newyorkba ^ahonnan repülőgépen folytatta útját Washington Grandi felé. Még be sem vontatták az óceánjárót dokkjába, mikor megérkezett a pánamerikai légiforgalmi vállalat repülőgépe, hogy Grandit Washingtonba szilitsa. A külügyminiszter azonnaL a gépbe szállt. A A repülőgépet Lindbergh ezredes, a hires óceán repülő pilóta vezeti. HAT MILLIÓ PENGŐT AD A 1 KORMÁNY A MUNKANÉLKÜLIEK SEGÉLYEZÉSÉRE Budapestről jelentik: Az egyik délutáni íap értesülése szerint a kormány és a szakszervezeti tanács között létrejött megegyezés alapján a tanács rendelkezésére 6 miHió pengőt bocsájt a kormány a munkaíiélküliek segélyezése céljából . IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban a hűvös levegő előnyo múlását a legtöbb helyes esők kisérték, amelyek mennyisége sok helyen az 5—8 mm-t is elérte. A hőmérséklet visszaesett és a derült reggelen a fagypontot is elérte a talajmenti rétegekben. Budapesten ma délben a hőmérséklet 9 fok C. volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 767 mm. Várható időjárás a következő 24 órára : Észak felől ujabb borulás, élénkebb szél, további lehűlés. — Hétfőn estétői kezdve ujabb záporok lehetségesek. (Magasabb helyeken havazás is lehetséges.) Nyíregyházán a hőmérséklet maximuma 15, a minimuma 4.8 fok C. volt. ; BEFEJEZTÉK A B1ATORBAGYi ÜGY NYOMOZÁSÁT Budapestről jelentik: A budapesti főkapitányságon elkészült a részletes jeientés a biatorbágyi merénylet ügyben. A jelentés 80 gépirt oldalra terjed ki. Ma adták át Bezzegh-Huszágh Miklós főkapitánynak. Ugyancsak ma küldték át az ügyészségre a nyomozás során lefoglalt bűnjeleket is. Ezek után a buda;pesti rendőrség munkája a Matuska ügyben' végleg befejeződött. APPONYI ALBERT GRÓF FELSZÓLAL A KÉPVISELŐHÁZ HOLNAPI ÜLÉSÉN Budapestről jelentik: A képviselőház holnap folytatja a népszövetségi jelentés vitáját. A legnagyobb érdeklődéssel várják gróf Apponyi "Albert felszólalását. — Bethlen István gróf vo'lt miniszter, elnök parlamenti "felszólalása tárgyában hosszasan tanácskozott gróf Károlyi 'Gyu'a miniszterelnökkel és Almássv Lászlóval " a képviselőház einok^vef. KÉSZÜL AZ UJ DEVIZARENDELET Budapestről jelentik: A devizarendeét ügyében a pénzügyminisztérium a gazdasági miniszterekkel és a Magyar Nemzeti Bankkal már hetek óta tárgyalásokat folytat az uj devizarendelet ügyében. Az uj rendeletben összevonják az eddig életbeléptetett intézkedéseket és pótolják a hiányosságokat. — Egyes intézkedéseket enyhíteni fognak. De a devizakorlátozás továbbra is szigorú marad. Az exportörök nem fognak szabadforgalomba valutát kapni. Az uj rendelet szigorúan megköveteli, hogy az exportörök valutájukat beszolgáltassák, miután az ország mai helyzetében a legfontosabb az, hogy a Magyar Nemzeti Bánt devizaállománya minél jobban gyarapodjék. PESTERZSÉBETEN 28 FILLÉR EGY KILÓ FEHÉRKENYÉR Pesterzsébetről jelentik: Néhány nap előtt a pékek leszállították a kenyérárakat ugy, hogy ma már 28 fillérért is lehet fehér kenyeret kapni'Pesterzsébeten. MESSZEMENŐ REFORMOKAT IGÉR A ROMÁN TRÓNBESZÉD Bukarestből jelentik : Tegnap délelőtt nyílt meg ünnepélyes külsőségek között a panamen.' rendes ülésszaka. A betegen fekvő Károly király trónbeszédét Jorga miniszterelnök olvasta fel. A trónbeszéd messzemenő reformokat helyez kilátásba a közoktatásügy, a helyi közigazgatás, a szociális kérdések egységesítése, valamint az igazságszolgáltatás tején. Románia külpolitikájában hü marad eddigi elveihez. Továbbra is fenntartja azokat a kapcsolatokat, amelyek a barátságos és szövetséges hatalmakkal összefűzte. Őszintén óhajtja, hogy a közeli és távoli országokkal békés, baráti viszonyban éljen és őszintén óhajtja a békét, melyre az országnak nagy szüksége van. A képviselőház és a szenátus ma tisztikart választ. ERNSZT SÁNDOR MINISZTER VÉGLEGESEN DÖNTÖTT A NÉPLÓLÉTl MINISZTÉRIUMI FEGYELMI ÜGYBEN A Budapesti Értesítő jelenti: Ernszt Sándor népjóléti miniszter Hankó Efemér és Angyal Kálmán miniszteri tanácsosok ügyében át. vizsgálta az iratokat és a következőképen döntött : Hankó Elemért miniszteri" osztálytanácsossá degradálja, ezáltal az ötödik fizetési osztályból a VIba kerül, elveszti méltóságos címét és uj' beosztást kap. Angyal Kálmán ezer pengő pénzbüntetést kapott, eddigi beosztásában megmaradt. Több fegyelmi ügyben a miniszter nem döntött, mert senki más ellen nem folyt fegyelmi, vagy fegyelmit megelőző vizsgálat. KÁVÉZÁS KÖZBEN MEGFOJTOTTA A FÉRJÉT Lebusból (Brandenburg) jelentik: Raubvogel földműves nyomorúságos helyzete miatt állandóan civakodott feleségével. Ma reggel, kávézás közben is összeszólalkoztak. Raubvogel "felugrott, feleségére akarta magát vetni, de legidősebb fia megakadályozta ebben. Ezután az asszony felragadott egy széket és a férjéhez vágta. A férfi a váratlan ütéstől megtántorodott, az asszony pedig addig fojtogatta, míg eszméletlenül holtan esett össze. Az asszony csak pillanatok múlva eszmélt borzalmas tettére ,idegéi felmondták a szolgálatot. Kihallgatni sem lehetett, valószinű hogy megőrült. LETARTÓZTATTAK EGY SZÉLHÁMOST BécSben letartóztattak egy svájci születésű ssélhámoöt, aki Amerikában, mint Forencz József unokája Szerepelt, Bécsben pedig egy nyugdíjas cseh tfcttel, ok) örökbe akarta fogadni, tartattá «1 magit. jLrsL IO íillér