Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-11-08 / 253. szám

Nyfregvfcéza, 1931. november 8. » Vasárnap POLITIKAI NAPILAP g Előfizetési Arak helyben és vidéken : hóra 2 P 50 I. — Negyedévre 7 P 50 f. sxtviselőknek és tanítóknak 20°/« engedmény •s siém éra: hétköznap 10 f., vasárnap 18 f. Alapította: JÓBA ELEK Felelő, szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztüség és kiadóhivatal címe Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon • 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1 39. Postacheque 2)556 Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz. Bethlen-u. 2. Csak a véletlenen múlt, hogy a volt Ehrenfeld-fatelep álarcos rablói meg nem gyilkoltak egy Árpád utcai vendéglősnét A kultúrválság és a középiskola — Válasz Beményi R. Lajos hasoncimő cikkére — i. Kedves Kolléga Ur! Igaz érdeklődéssel olvastam azofcat a sorokat, melyeket e lap 31 -iki számában, előbb megjelent kettős cikkemre tett közé s anélkül, hogy vitába kívánnék bocsátkozni, a válaszomat a következőkben adhatom meg: Vitatkozni már azért sem lehet, mert részben sok tekintetben egyet kell érteni kedves kollégámmal, másfelől viszont olyan világnézeti különbségek választanak ei, mel) ek a vitánkat ilyen cikkezéseklaei egyöntetű, megegyező álláspontra te Ián sohasem vihetik. De hiszem, kogy az ügy érdekének ismételten csak használni fog ez a válasz is 9 elgondolásom helyességét mindenkép igazolhatja. Ha röviden összegezem a célt, melynek részletes kifejtése a következő, eddig nem közölt cikkeimbői ismerhető meg, s melyre már rámutattam e cikkben is nagy vonalakban, e mé'eti alapon, — akkor hiszem, hogy meggyőződik Kartárs Ur is arról, hogy egynézeten haladhahmk, ha a cél elérésében más eszközöket Is válaszltunk. A céi a társadalom megmozditása volt a reális ku'turéletre. a mai nehéz viszonyok közt is arra, hogy ne adjuk fel azokat az értékeinket, melyek a múltnak oly sok dicsőséget és maradandó, örökértékü emlékeket alapítottak. Mindig azon a nézeten voham, hogy sohasem szabad egyéni életünk nehéz, sivár körülményeit olyan mozgalmakba belevinni, melyek magasabb célt szolgálnak s vfelük egész nemzedékekre kiható mun kát lehet kezdeményezni. Mint tanár embernek ez igen fontos és elsőrangú követelmény, mert a tanárnak kell legjobban vigyáznia arra, liogy egyéni élete sivárságát vagy nyomorúságos helyzetét ne vigye bele az iskola életébe, a gyermeklé'ek nevelésébe. De meggyőződtem arról is, hogy ajtóstul ne törjünk be sehová sem, — eszméinket akkor tudjuk az emberek nagy részével is elfogadtatni, ha ugy irányítjuk azokat, hogy a mult sokrétegű hagyományait nem tiporjuk le s nem követelünk márói-hol^ napra nagy változásokat. Az idő haladásával úgyis minden megváltozik, és, az emberi érzelmek

1 is e változásokat akkor fogadják et legszívesebben, ha nem forradalmi újítással, hanem iassu, épitő, komoly munkával történnek. Az elsőre vonatkozólag tehát megjegyezhetem azt, hogy a tanárok helyzetének megjavítását nem tűzhettem ki célomul, mert igy hamarosan kilógott voina a »íóláb<< egész tervemből, s nagyság helyett szük, egyéni érzések, TmTT évfolyam. 253 sz. kívánságok tolmácso'ója lett volna. Épen ezért nem is volt szándékomban olyan bajokról tudósítani a közönséget, mik az egyén, a tanárság bajai, s amiknek megoldását azzal, hogy közhírré teszszük, egy lépéssel sem vihetjük előbbre. Ennek a technikai megoldása nem itt található meg, távolabb, sokkal nehezebb utakon, melyeknek orvoslását a nagyközönség is csak akkor fogja megérteni, ha nem az a vélemény lesz már általános, hogy a tanár a heti 18 órájával keveset és mondhatjuk — ahogy egyesek mondják — semmit sem dolgozik. A távo'abbi megoldás pedig a tanárság dolga, a nagyközönség majd csak idővel eszmél rá — ha ku turéletet fog élni, — hogy minő igazságtalanságok vannak itt. De addig végezzük magunk a dolgainkat! A Bessenyei Körre való célzásom nem »kis egér«, mint kolléga ur gondolja. Nagy dimenziókból indultam ki, s hirte'en, példaként »1<»csaptam« helyi érdekességü köEgy asszony, akinek három fia... Irta: Tartanyné Sténa Ilona. — A »Nyirvidék(( eredeti tárcája. — Stefcsákné szegény olyan, rrantha egy kicsit halott volna, aki véletlenül él még egy ideig, mert a nagy kaszás nem jói 'kaszálta le az életét... Itt áU mellettem és én nézem őt, aézeirv a bánatát, mely ott reszket halvány szájaszélén^ amint beszél. Az arca viasz-sárga s vékony teste szinte elvész a sokráncu szoknyában. Misére hozott. A galíciai csatamezőn elesett fia lelkiüdveért mondat misét. Énekes gyászmise legyen panachidávai (rekviem), kiharangozással. Azután, reggel, délben és este is szóljon a harang annak a napnak emlékére... Azután... élő mise is legyen... Az ítthonva okért

v meg a két fiúért akik még oda vannak a Pia vénái'. Ott vannak. Nagy tűzben vannak szegények.. az isten őrizza őket... Stefcsákné igazit egyet a fejkendőjén. száraz ujjait a szája szögletén js végighúzza, majd lenéz « földre lurcSán, félszegen s újra felpillant. ; , — Ugy. hallottuk^ hogy mar ve- . g

e lesz... — mondja*csendesen, j óvatosan. — Hiszen jó volna — felettem. Kékfestő kötényét megsimogatja— Az urak jobban tudják... Láttam. itt volt az esperes ur... az talán tudja... — Azt nem lehet tudni lelkem. Az urak sem tudják. — Az újság sem mondja? — Az újság nem jósol, íéíkem. Olyan a háború, mint a száraz tetőbe kapott tüz: lángol, " lángol, oltják, de nem tudni, mit hagy meg a tűz s mikor zuhan íe az utolsó gerenda... Néz rám. Ki

s szürke szemeiben istenhivás éi fájdalom. Talán reménység is. — Azok talán... az a kettő... Lmre

v meg Andris... haza .jönnek talán... A Józsi fiam szegény... éppen négy éve, hogy elveszett... holnap négy éve... Én eza'att beirtám a miséket, azután Stefcsákné köszönt és e'ment. Lassan lépkedett le az udvar kőlépcsőül s én utána néztem. Mintha a nagy bánatát is láttáim voUna utána k

uszni. mint valamely súlyos, fekete uszályt. A két kis lányom s a fiam rohantak le utána a kertbe'^ s nagy, zajjal köriilf ogták. Megmarkolták sokráncu szoknyáját, öleigétték szá raz derekát. — Mikor ad nekünk kis bárányt, Stefcsák néni? Mikor.születik maguknak kis bárány? — Majd húsvétra. A gyerekek kicsit elszontyolodtak. — Húsvétra? Hiszen még karácsony is messze van... — Kis cica van most is — Matatja őket Stefcsákné — meg íehér nyu'. Miköláj neveli őket. Most is oda van gyenge sarjút hozni az ! állatkáknak. I Mikoláj. az egyetlen, aki itthon j maradt... — Istenem^ vájjon mit ad az élet ennek az asszonynak azért a j három fiúért ? S vájjon haza . jön-e j a kettő a Pia

ve mellől? Errői a szegény Stefcsáknérói' beszélgettünk az

után Miklóssal, ® tanítónk tüdőbajos fiával, aki végzett papnövendék volt. A betegség, elnyomorította ifjúságát, elállta életútját, azért ilyen beszélgetésekben élte" meg a maga kis sovány . életét. A nyár még nagyon eleven, nap- ) tár szerint azonban pSz van. Szép- f tem'ber. A táj ragyogó, talán fény- j lőbb „mint nyáron s színesebb is. i A hegyek az arany és a bronz min- j den árnyalatát ragyogtatják. Az ég ; és a távoh hegyek kékség-e mély, í mintha ultramarinba mártódott | vo'na. Ülünk Miklóssala leterített pokrócon. Stefcsáknérói beszélgetünk és a méheket nézegetjük. A gyerekek lent a pataknál* játszadoznak! a Miklós húgával. Mi pedig nézzük a méheket a kaptár üvegfalán át s egészen jót látjuk amint munkálkodnak. Később abbahagyjuk a beszélgetést egészen s csak a méhekjet figyeljük. Táncolnak előttünk: a napfényből s a táj oly szép és nyugalmas. Csupa derű. A kaptár bejárata előtt ott Vannak az őrök katonái a szorgalmas méh-társadalomnak. Finom zümnögést hallatnak, apró áJIat-lelkük öröme zenói bennük, mert örüln«k a létnek ^ napsugárnak s a virágok édes ölének^ honnan mézet szürcsölnek. Most hirtelen egy nagy lódarázs közelit. Vészes röpdöséssel adnak jelt a méhek egymásnak. Harciasak. Finom kis testük megvékonyodik. olyanná válik, mint a szigony hegye. A nagy. 'omha "darázs vaskos dongássai repül" a kaptár felé. A méhecskék egyszerre megtámadják. Attakszerü vád repülés. A darázs menekül. Elébe vágnak- A4 feljebb száll. Utána iramodnak. Szinte érzem a menekülő lihegését, A méhek mind vészesebben követik. A darázs ,mélyre "bukik. A méhek "tanácstalan zür-zavarraí röpködnek. Elmaradoznak. Visszatérnek. , A darázs megmenekült. Eltűnt. A méhek keringenek még egy darabig., keresik, de azután megnyugodva^ játszórepüléssel visszatérnek 'a kajptár felé. — Háború... — mondja Miklós szomorúan. Talán fáj neki, hogy ői igy itthon maradt. Most tábori lelkész volna valahol"... Hallgattunk égy darabig. Mintha a nap fehunyta volna a szeméthegy nagy barna felhő csuAra 16 fillér