Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 145-295. szám)

1931-11-08 / 253. szám

2 JSfltfltYIBálL 1531. noy^Hiber J. ZSEBLÁMPAELEM -ANÓDTELEP ? PALÁBA rünkre is. Nem bántó, szemsértő, nem is az egyéneket, vezetőket érő vád hangjával, hanem pusztán azzal a céllal, hogy rámutassak egyetlen pontra is, ahol ki lehet indulni, s aminek hallgatásáért nem egyének, de az egész társadalom a •« ' •' i • ~ _ i ' "

1 — o—•— — Itt volt nekem a példa a körre, mely épen a nehéz időkben épithetne és dolgozhatna szerény igenyekkel a legjobban, nem reprezentáló céllal, hanem elsősorban a jövő nemzedéket épitő, lelkileg egy szebb, egy jobb, egy tisztább rendszerbe vivő utón, mely ku'turcélt szolgál. A Bessenyei-Kör életrekeltése csak eszköz volna a célhoz, az elérendő nagy tételhez, mely a múltból nem hagyja veszni az értéket, hanem megmenti a jövő számára. Ne feledjük el, hogy Nyiregyházának van olyan fontos a Bessenyei-Kör, mint egész hazánknak és a magyarságnak az Akadémia. Kulturvá-ságunk, az egész magyarság kulturválságának igenis lényeges kérdése, az Akadémia hallgatása vagy működése. Sőt működés esetén is a »miként« és a »hogyan« nagyon fontos volna kulturánk válságát illetően. Ami pedig a nagy közösségre áll e tekintetben, áll az egész kicsinyre is. Nézetem szerint e téren nézeteltérés ezekután nem lehet köztünk. A Körre való kitérj eszkedés nem volt cél, nem volt végső konkluzic, hanem pusztán egy példa odavetité| se és a felelet sem hiányzott már ez előhangból. Rámutattam a tanárságra, mint kettős fokon a kulturát terjesztő és a mai időkben különösiIkép a kultúra társadalmának irányitó és vezető faktoraira. Cikkem végén jeleztem előre a feleletet a részletekben is, — de nagyjából megadtam már akkor, midőn rámutattam a kettős nemzedék irányitóira, akiknek vállaira — nézetem szerint — ma ez is ránehezedik. Abban egyetértek, hogy kultúránknak is van olyan része, mely íomlott s ezzel szakítani is kell, — mindez azonban nem volt nálam olyan kegyetlen igazsággal és anynyira kevés gyöngédséggel kimondva, mint ahogy azt kolléga ur teszi. De megvolt benne, hisz az iskola terén is, a társadalmi téren is egyes példák kiragádásával rámutattam a lényegre, mit kidomborítani volt legyedül szándékoni s a rosszat nem letiporni. Eltűnik az lassan, ha a jót és nemeset kiemeljük és napfényre hozzuk! Sokkal nehezebb kérdés a következő: Kolléga ur megállapítja, hogy a mai középiskolai módszer teljesen roskadozó és ezt a rogyadozó épületet le kell bontani. Én ennek a kijelentésnek csak husz százalékát vállalom. Azaz sok van a mai középiskolai rendszerben a feleslegesből és kevés a realitásból. Materiális álláspontra való helyezkedést mindenkép vétkesnek tartom. Az életbe kerü'ő gyermeknek a középiskola neve'ő ut, nem pedig arra való, hogy megismerje azokat az eszközöket, (vigyázziink, itt nehezen lehetne válogatni is!) melyekkel az életben boldogulni lehet. A jóra, nemesre, szépre és *~ősre való nevelés utja, mely az érzelmi, értelmi és iz'-ésbe'i fokon erőssé teszi a gyermekkorból férfikorba lépőt, hogy majdan embertársai javára, hazája érdekében és önöumaga boldogulásáért cselekedjék. Az iskolaneve'és elsősorban formaképző és nem materiális hatású lehet. Sem az egyen érdekei, sem az embertársak érdekei avagy egyedül a nemzeti eszme érdeke nem lehet kritérium, mert mellette a másik kettő erősen megszenvedne, szőtt elé. A felhő széléről sugarak löve.nek tü-vékony pászmákban, mint égre rajzott gigászi szempillák. Az áldott fénylő táj egy szerre szürke lett. A vaskos fák sátor-lombján egyet tép a szél. Beiecibál a levelek közé s a termékenység piroskás labdáit földhöz vágja. A fü közt gurulnak az almák' s meglapulnak érett szárukkai fölfelé. Mintha pici, felnyújtott karok volnának a szárak, melyek esdve nyújtóznak elesettségükbő' a lebegés hintázó örömei felé. Amott a szilvafák görbe, keshedt törzsükkel' nemi ^eresztik e» olyan könnyen gyümölcseiket. Vén törzsük kínálkozó szerelme a gyümölcs. melyhez ugy ragaszkodnak. A szét nem hüvös„ inkább jóleső. Miklós hanyatt fekszik s Ugy beszél valamiről. Azaz csak beszélni kezd, mert egyszerre nehéz

A bömbölő asszonysirás mar belé a nyugalomba. Egy asszony közeledik. Jajveszékelő asszony. Felállók. Nézem. Miklós is felfigyel, felüí. — Stefcsákné szegény... Futok a kerítéshez kiáltok neki. — Mi történt? Hallja-e Stefcsákné ? Mi baja magának ' — A fjaim... a két fiam... két drága gyermekem... A keblét marcangolja két s

0vány kezével^ mintha a szivét akarná összetépni. A bordák között ég a szive. Mentené szegény. Oltaná. Hess. hess, ti emésztő lángok... odébb ti égő, szakadó gerendák... ó összerogyott tíető... Benn felejtett kincsek^, mind oda vagytok az anyaszivben... Két fiu egyszerre... két szép nagy fiu... V — A Pia vénái mind a kettő... mind a kettő... Istenem... Imre... Andris... fiaim... édes gyermekeim... ja], jnegszakad a szivem... Azután abbahagyta Szegény a sírást s mutatta az ezredtői érkezett levelet. Iszonyú harc volt. Egy bajtársa látta a kisebbik fi'űt, még élt, de nem voltak lábai... vizet kért... azonban futni kellett az £gyutüzek etől... Az asszony ált ott és csupa rémihet. Reszkető teste szánalmasan összecsuklik. Mintha a fájdalom körülcsavarodott volna rajta, ott vonaglik arca barázdáiban, haja kuSzáltságában^ ruhái gyűrött ráncaiban. Volt "rajta valami félelmetes, valami titokzatos, mintha súlytalan testével rázuhant volna a halál... Azután ment. Vitte Szörnyű hirt az apának, összetört kis teste furcsán imbolygott az enyhe szélben. Mint egy földből nőtt kis fekete lángocska, ugy lobogott. Visszamentem Miklóshoz. Nem néztük tovább a méheket

v sem a tájat, sem a szeüő-rázta gyümölcsfákat. Miklós fázott. Lázrózsák égiteK arcán s riadalom ült a szemében. Be kellett mennie. A láza haimincnyolcra szökött fet. Az anyja aggódva járt körülte s vékony arcán sirás kínlódott. ez pedig sem az emberiség, sem a haza, sem az egyén céljait nem szolgálja. A hármas erőnek együtt kell hatnia, hogy semmi veszendőbe ne menjen! A formaképzőha tással iehet elérni egyedül a jellemképzést, aminek fontossága talán mégsem a nullával egymértékü. Nem a tudás nagy foka, nem is a társadalmi helyzet minemüsége irányító az emberi életben, hanem a jóság, szeretet és becsület utja! Márpedig ezt materiális eszközökkel elérni aligha lehet, sőt veszélyes is ilyesmibe belefogni, még akkor is, ha Éber Antal ezt programmbeszédében hangsúlyozta. —Nekünk, magyaroknak, egyik végzetes hibánk mindig az volt, hogy az egyik túlzásból a másikba estünk. Most, hogy gazdasági létalapunkat megtámadva látjuk, kezdünk gazdasági képzettségről mindinkább beszélni. Kérdés, vájjon a mindennapi lét határain va ó éléssel emberi kötelességünknek eleget teszünk-e s nemzeti hivatásunkat is megtartjuk-e ? Sőt kérdés, hogy egyéni életünk nemességét is a napi élet kiegyensúlyozottságában láthat juk-e csak meg? Nem a gazdagságunk, nem a nagyrahivatottjságunk anyagi eszközei, hanem egye-' dűl önön ériékeink megkerülése és fejlesztése fog számunkra igazi jövőt alapítani. Vallom, hogy az ezeréves-ország jövője és létalapja nem azért biztos, mert anyagi érdekei emelték ki annyiszor a veszedelemből, hanem ép azért, mert olyan értékei vannak a multbó , melyek nem intézhetők el egy kézlegyintéssel és egy egyszerű »nem fontos« válasszal. Erősen hiszem, hogy csak addig lesz ez az ország létalapjaiban is biztos, mig ez az irányú nevelés, a modern idők szenemével átitatva is, irányadó marad, az érzelmi és ízlésbeli nevelés területénMert ezek szerint, amit Kolléga ur mond, még a vallástant sem kell tanítani, a bízás, a hitben való megnyugvás, az emberi életben oly nagy szerepet játszó remény kérdését ki kell dobni és érzelmileg az embert teljesen a csökönyös állat sorsára bizni, vagy csak ösztönös cselekedetei gyakorlására. Mi fogja akkor ezt az embert az áLattól megkülönböztetni, mivé vá'ik, ha csak robot és robot, lelki felemelkedés nélküli, szép, jó, nemes iránt érzéketlen embert nevelünk belőle ?! Az élet nehéz, anyagi kérdéseit — bármily materiá'is álláspontra helyezkedünk — iskolában úgysem nevelhetjük az emberekbe, az iskola erre nem taníthat meg. Az öntevékenység művelete, a lelki finomság kérdése, a lelki jó és nemes érzékének dolga, hogy az életben hogyan cselekszik. Erre pedig nevel az iskola! De Kolléga ur megtámadja azt is, hogy az iskola nevel-e, vagy sem ? Az iskolát tanító-eszköznek tartja, nem nevelőnek. Bizonyos, hogy e téren sok kívánnivaló van van hátra, különösen az iskola és szülői ház egyetértése terén. De nevel, mert a napi öt órával még a legmegátalkodottabbó! és legcsökö-. nyösebből — egy-két esetet leszámítva — is tud embert nevelni. Ne'vel a műveltség és jó kiterjesztés évvel, nevel mindenkép, mert ez idő alatt tanítania nem is lehet olyan mértékben, ahogy azt a szellemi nivó io—18 év közt meg is engedhetné. Ne feledjük, hogy a vev.lés jormaképiése a legfontosabb, nem a »mi«, hanem a ahogyan ', e térea is irányadó! Szülő és iskola kérdése már nehezebb, de —- sajnos — e problémára ke'Iő tájékozást, beleszólást nem adhatunk, mert a szülő ihielyzete e tekintetben magánügy és esetenként birálható csakis ei az iskolai kérdésekben. Hogy jót nevelnek-e a szülők vagy sem, nem kritizálom, csak megá lapítom, hogy a szülők az iskolával keveset, gyermekükkel az iskolába adás után még kevesebbet törődnek. A szülő a gyermeket ma nagy általánosságban, kevés kivétellel nem Isten ajándékának tekinti, hanem gondnak és nagy tehernek! Kolléga ur ama megjegyzését, hogy modernség és materializmus ikergyermekek volnának — tagadom ! Idealizmus és materializmus rhindig egyaránt volt, hol több, hol kevesebb, de volt mindig! Voltak idealisták is, voltak materialisták is! Mindig is lesznek! Ez a két ut egymást erősen keresztezi, de nem jelenti azt, hogy a lényeg mégis ne volna igaz ? Modem életünkben is igy van ez, tehát modernségünknek nem ikertestvére a materializmus. Vallom, arra visznek az utak, hogy teljes materializmusba sülylyedünk! De ép ezért irok, ép ezért dolgozom, ép ez e'Ien emelek kufturfegyvert, hogy érzelmünket és értékeinket ne dobjuk oda a Mammon oltárára. Amit a materiális világnézet vall, az mind elvehető, abból semmi szép nem marad az embernek, utódoknak. — de ideáljainktól és ideális kultúránktól senki sem foszthat meg minket. Az értéket a bensőben kell keresni, nem a külső javakban! Én többre becsülöm azt az embert, aki csendesen éldegélve a maga szűkös kenyerénél ideáljainak, mint ala nagy ságba és hatalomban él, fényes környezetben s csak a maga javai gyarapítására törekszik. De még azon embernél is többre becsülöm az előbbit, aki szegényes táljából (mindig a más táljába kukkant befe, hogy irt és mennyi fő annak konyháján! Az irigység az emberi élet egyik átka, nem is a pénz, csak az irigység I (Folyt, köv.) MEGSZŰNNEK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN A VASÁR- ÉS ÜNNEPNAPI VÁSÁROZÁSOK Károlyi Gyula gróf miniszterelnök egyik legutóbbi nyilatkozatában hangoztatta, hogy a vasár- és ünnepnapi *munkásziinetnek a jövőben fokozottabb módon kíván ér' vényt szerezni. A kereskede'ma miniszter 'a vasárnapi munkaszünet felfüggesztésére irányu'ó kérelmeknek már eddig is csak a legkívéte* lesebb esetekben adott helyet s a fölclmivelésügyi miniszter is ai eddiginél még szigorúbban fog eljárni a jövőben a kérdés elbirálá* sánái. Ugyanekkor közölte a miniszterelnök á kereskedelmi miniszternek egy értesítését^ az országos vásároknak hétköznapokra való áthelyezése ügyében. Jirre vonatkozólag ígéri a miniszter^ hogy minden törvényes eszközzel igyekszik odahatni, hogy a vasár- és ünnepnapi vásározások az egész ország terüle-" tén fokozatosan megszűnjenek. Greczkó—Némethy—Rónai festőművészek ké pk iá 11 i 1 ás á n 10 pengőtől 200 pengőig vásárolhatók képek. A kiállítás egész nap nyitva, Bethlen-utca 2. sz. alatt.