Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-03-22 / 67. szám

JMlfÍBYíDÉK, 1931. március 2£. Dr. Kiss Ferenc egyetemi tanár előadása Fontos egyházíársadafmi problémák ismertetése F. hó 22-én ,vasárnap este 6 órakor a ref. templomban Dr. Kiss Ferenc debreceni egyetemi tanár istentisztelet keretében széleskörű érdeklődésre méltó előadást fog tartami. Érdeklődtünk az igen érdekes és értékesnek ígérkező előadás témájáról s ugy értesültünk, hogy az előadás kiemelkedőbb vonatkozásai különösen a mai nyomorgó társadalom charitativ és szociális problémáinak megoldási lehetőségeit fogja érinteni, úgyszintén szervezettebb és egységesebb, de politikamentes egyháztársadalmi élet szükségességére fog reámutatni dr Kiss Ferenc egyetemi tanár. Az előadás értékét különösen az a körülmény fogja emelni, hogy nem a már-már megszokottá, sablonossá és unalmassá váló hétköznapi szociális Dolitikai próféták szólamait fogjuk hallani az illusztris előadó ajkairól, aki nemcsak meggyőző erővei fog reá mutatni az égő sebek gyógyításának gyors és eredményes lehetőségeire, hanem bölcsességgel párosult szónoki ihletsége bizonyára uj irányokat fog feltárni, ujat, felfigyelésre .megszívlelésre és követésre méltót. Az előadásra, — rnefy fordulatokban előreláthatólag szines és gazdag lesz, — minden érdeklődőt szívesen iát a ref. egyház vezetősége. Belépődíj nincsen. Áz istentisztelet sorrendje, i. Gyülekezeti ének XC. Zs. 160. d. i. 2. v. 2. Biblia olvasás és imádság. — 3. Gyülekezeti ének 31 ,d. 4. Előadást tart dr Kiss Ferenc. 5. Gyülekezeti ének, 101. dl 2x Grafológia Részletes, mindenre kiterjeszkedő magánválaszt mindenki kap, aki írásonként 50—50 fillér értékö postabélyeget és megcímzett válaszlevelet (levélpapírt is!) mellékel a szerkesztőségbe küldött s »grafológus« jelzéssel ellátott levelében. Tekintettel, hogy a grafológus részére rengeteg lev?l érkezik ugy,, hogy a válaszok közlésére csak hónapok multán kerülhet sor, ezért mindazok, akik levelükre egy héten beHh akarnak választ, 20 filléres bélyeget mellékeljenek. Az olvasó közönségnek: A »Nyir vidék« grafológusa hosszadalmas betegség miatt a nagyszámban érkezett levelekre eddig nem tudott válaszolni Most azonban ismét rendelkezésre áll mindazoknak, akik a grafológia iránt érdeklődnek. A levélben várt válaszok a jövő héten sorra kerülnek. Szivárvány: Igen finom, szenzibi" lis, még kiforratlan egyéniség. — Sok jó szándék, nemes törekvés jellemzi, de kevés akarattal rendelkezik. Nincs kitartása, nem álhatatos. Vidéki leány: Egyszerű, házias. Túlságosan érzelmeinek rabja. Könnyen herülő és meglehetősen naiv. | Bujdosó vad...: Túlságosan zárt, minuciózus, kicsinyes. Szűk horizonton mozog, de ott alapos és körültekintő. Érzékeny és ingerlékeny. Hirtelen sértődő, azonban nem haragtartó. Szereti más dolgait pertraktáirtt. Intelligens, van érzéke a realitások iránt. Nekem m5r mindegy: A régi hagyományokat és szokásokat tisztelő, kt sse Szentiiientalis, jószivü, könnyen meghatódó egyéniség. — Legfőbb jellemvonása, hogy a'árendéü magát másök akaratának s bár mindig csalódik nem képes okulni hibáján. Pilóta kapitány: Nagy reményekkei, önbizalommal néz a jövője elé. Kitaitó, határozott. Pontos és rendszerető. Inkább az egzakt dolgok iránt érdeklődik. Reális, körültekintő és nagyravágyó. Leszek-e még boldog: Komoly, szorgalmas munkásember. Egyszerű, kisigényű s bár vaunak természetében rabbiátus hajlamok, helyes bánásmód mellett nem kerülnek felszínre természetének ezek a nyerj sajátosságai. Spión: Kissé szélcsap természet. Fölényes, kritikus, semmit sem vesz komolyan. Önálló és akaratát igyekszik mindenkivel szemben érvénvesitenf. A „Nyírvidék" grafológiai szelvénye. Jelige Életkor Férfi, vagy nő ! Engem még nem szeretet senki: j Erősen nervózus és szeszélyes. — Minden idegszálával szeretné a nyugalmat^ a békés családi életeiLüktető érzékisége sem hagyja nyugton. Sokszor az elkeseredés szinte deprimálttá teszi. — Cselekedeteiben rapszodikus. Ingerlékeny, de nem bosszúálló. Puskin lajongó: Nagyon intelligens. Felfogásában morális vonatkozásban is nemesen konzervatív. Kötelességtudó. Határozott, de nem nagyvonalú. A béke és nyugalom hive. Uj nyíregyházi poéta versesKötete A mai vesgődő, meditáló vigasztalanság bus örvényének sztílén járó fiatalság hangja sir fei' "egy uj nyíregyházi poétának, Szolnoki Ernőnek a'közeli napokban megjelenő verseskötetében. A szimbolikus láttatás fény és szinhatásai villannak meg a dus mondanivalót sejtető versekben, amelyek közül sok értékes gyöngy van a forma művészi megoldása ' szempontjából is. Kisebb meditációi közül választottuk ki az alábbi verset: SZEMÜVEGEM. Egy szemüveg van a szememelőtt, egy furcsa, álmosító ablak, És ezen keresztül látom a világot. Felvettem nagyapám szemüvegét, Dc óh, jaj nem birom levetni, Odanőtt már a felkemhez. Nincs hatalom, amely leküzdje, És én árván, elhagyottan, Evvel látom a világot. Szolnoki Ernő verseskötete a napokban hagyja ei a sajtót. Nyíregyházán, ahoi bizonyára feltűnést fog az eddig ismeretlen poéta kelteni finom stüusu strófáival. A harminckettes ház REGÉNY. 6 írta: Tartallyné Stima Ilona Vidovich elköszönt s a két nő egyedül maradt. Odaát Kotsis Imre még mindig szavalt, lihegve és rekedten kiabált s időnkint végig döngtek léptei a padlón. A házmester már kétszer felkiabált. Vajdáné kzéimunkába kezdett, Boriska ölbeejtett kézzel gondolkozott. Walter Lászlóra és Vídovichra gondolt. Nem hitt már Walternek, mégis be kellett hunyni a szemét s mintha fölötte selyem fátyol lendülne, érintené s illatozna. Vidovich csontos arca s nyers szavai belézörögtek ebbe az édes érzésbe, ráörvénylettek és sejtelmes félelemmé torzultak. 3. A Vajdáék ajtaja előtt megállt egy nő és megnézte az ajtószámot. Tovább ment. Vajdáné kinézett utána. Vájjon kit keres? Megállt a Kotsisék ajtaja előtt, kopogtatott és belépett rajta. Alacsony, gömbölyű arcú, egyszerű nő volt. De mégis! Kijük lehet Kotsiséknak? Nem nagyon látogatják őket a rokonok, sem ismerősök. Jobb módúak, sőt előkelőek azok, mit keresnének a szegénységnél? A szegénység olyan kellemetlen, kivéve, mikor jótékonycélu mulatságba foglaltatik, vagy persely alakjában járul elénk, hogy kegyes filléreket adózhassunk. Ezek megnyugtató és jó érzések a szegénységgel kapcsolatban. Báli ruha, tánc, zene; amott egy kellemes érzés, hogy íme, jók vagyunk, filléreink a perselyből a szegények asztalára hullanak. De a szegénységhez látogatóba menni? Mi lyen ízléstelen és neveletlen emberek azok a szegények! szennyesek és rossz szaguak, meg aztán kérésekkel ís zaklathatják az embert. ; Sokkal jobb őket távoltartani, kicsit elfelej feni a rokonságot .Igy megharagusznak és élhet ki-ki nyugodtan. Mert a szegények önérzetesek is néha. Ezek a szegények meg igazán azok. Megtudta Vajdáné, hogy a kis gömbölyű arcú nő először azt mondta, hogy Kotsis Imrének ismerőse. Furcsa. Eljött látogatóba. Az csak ilyen egyszerűen ment. Varrólány r egy belvárosi szalonban. Enyedy Eleonórának !• hívják. A konyhában egy zsámolyra ült ég elmondta, hogy ők is nyomorogtak a kommün alatt. Tejet csempésztek Pestre és abból éltek. Kotsis Imrét is azóta ismeri. Ott volt Imre Budán a szanatóriumban. Olyan szép volt, a legszebb a betegek között. — Én őt megszerettem, nénike, — beí szélt a nő. Hányszor elgondoltam, hogy egyszer megsimogatom azt a szép, göndör haját. És olyan szép volt a szája is. Piros ési szabályos ívelésű. S mi azóta többször, azaz sokszor találkoztunk, — vallotta tovább — Édes nénike az Imre engem elvesz feleségül, azért jöttem, hogy ezt megmondjam. — Szent Atyám! Atya Isten!^ Az én fiam!... Hogy az Imre... hogy megházasodna? Megbolondult maga édes lelkem? Hogy ez a szerencsétlen? De mire? Mire házasodna? Jaj, levegőt, mert megfulladok! Ezt már igazán elmondom az apjának! Nem bánom, ha agyon is veri. Mindennek ez volt a mottója: megmondani az apjának. S mégis, ha az öreg Kotsis észrevett valamit — sok mindent észrevett, de önmaga előtt is eltitkolta egyetlen fia nyomorúságát — Kotsisné nagy ékesszólással védelmezte s hogy enyhítse a helyzetet, állandóan kamasznak titulálta. Igy remélte, hogy az apja megfeledkezik a huszonhét esztende jéről és suhancnak, serdülő ifjúnak hiszi egyetlen fiát. Erre sem tudott szegény egyebet felelni. — Hát édes nénikém — vette fel a szót I újból a nő — ha akarja tudni, mi már meg is esküdtünk... — Szűz anyám, segits! — és majd össze esett szegény Kotsisné. — Igen. Még ezelőtt egy évvel megesküdtünk. — Ne hagyj el teremtőm! — s az asztalhoz tántorodott a szegény asszony. — És, ha nincs ellene kifogása kedvpf mama, nekünk egy két hónapos leány gyermekünk van. Kotsis Amália. A nagyanyja j nevét viseli. Magát hívják Amáliának, kedves j anyám. [ ^ — Ne mondja nekem, hogy anyám! Hát ez őrültség! Ez lehetetlen! Engem Máriának hívnak. — És Amáliának. Igy szerepel a fia keresztlevelén: Amália, Mária. — S maga csak most jött ezt elmondani? Most. Mert most van magukra szükségem. Igen. Meghalt a nővérem s nincs aki gondozza a kicsikét, mig én dolgozom egész nap. Magára gondoltam anyácskám, a kis unokája... — Unokája az ördögnek! Ó, az a fiú! Ha tiz gyermekem lett volna, nem élném meg ezt a sok bánatot velük! Az Isten igy itél! Egy gyermek hordozza tiznek hibáját, szenvedését! E nagy jajveszékelésre jött be Kotsis Imre. Hegedühurt volt venni a Muzeum-kör. úton. — Elli! Ellikém! Hogy jöttél ide? — A kis Amálka küldött, ő küldött,; mert elpusztul, ha nem lesz mit ennie s ha nem lesz, aki gondozza. Kotsis Imre térdre rogyott a kis zsámoly mellett. Átölelte a mosolygó asszonyt s bozontos fejét a mellére fektette. (Folyt, köv.)