Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)

1931-03-19 / 64. szám

1931. március 19. .NlrftnriDÍK. Márciusi ünnepségek Március Idusa a K IOSz-ban A keresztyén . magyar nemzeti gondolat oltártüze is magasabbra lobbant a szabadság születése nap­ján. A Kiosz székházában délután 6 órakor volt a hazafias ünnepély, amelyet a nagytermet szorongásig megtöltő közönség emelkedett ér­zéssel és lelkesedéssel hallgatott végig. A Városi Dalegyletnek ha­talmas erővel előadott Magyar Hi­szekegye után Huray János a Kiosz elnöke tartott megalkuvást nem tűrő irredenta megnyitó beszédet, amelyben az ezer sebbői vérző magyarság, sok és elszánt küzdel­met igénylő megmentési munkájá­ra buzditotta a Kiosz-t. Utána dr Mikecz ödön méltatta nagy filozó­fiai elmélyedéssel a nap jelentő­ségét és megáliapitotta, hogy azok a népek, amelyek történel­mükben a márciust megelőző telet nem szenvedték végig ugy, mmt a magyar, azok nem képesek a riigy­fakasztásra. A nagy latin orátio után Barkóczy Bözsike, Jobbágy Manyika, Tenigi Károly, Palicz Kálmán és Szász László élvezetes, kedves éo erőteljes szavalatai köz­ben Hajdú Ica, a Kiosz csalogá­nya énekelt drámai erejű mezzo­szoprán hangján három dalt (Est­harang, Szabad a csillagnak ra­gyogni az égen, Nádi veréb nem száli fel az égig) amelyek szinte elbüvöiték a hallgatóságot. Nyolc óra után a fehér asztalhoz ültek a Kiosz tagjai. Az ünnepi tor első pohárköszöntőjét Huray János mondotta az ország kormányzójára. Az ünnepi dikciót dr Vass Jenő, a Kiosz ügyésze mondta általános figyelem között. Hazafiúi melan­choliávai emlékezett vissza a7o-es évek utáni márciusi ünnepekre, amikor még a szabadság ünnepét nagy és szabad nemzet sértetlen határok közt boldogan ünnepelte. Büszkén emlegettük a szabadságot kivivő márciusi ifjakat A magyar nemzet éledező bol­dogsága Trianonnal megszűnt. — Mi, akik botor bőkezűséggel'tet­tük részeseivé kivívott szabadsá­gunknak azokat, akik országunkat széttépték — csalódtunk a mű­veit Nyugat szabadságszeretetében is, demokráciájában is. Demokrá­cia csak minálunk van és ha ré­gebben is lett volna nem jött vol­na Trianon. A sötét jövőből ag­gódó hazafi borongó hevületével lelkesít összetartásra, mert csak igy rázhatjuk le a fojtogató bilin­cseket. Dr. Vass Jenő lélekbe mar­koló beszéde után Nagy Kálmán, a Kiosz kulturbizottságának elnö­ke emlékezett vissza a 12 év előtti márciusra, amely a kommunizmus hirét hozta. Akkor bárgyún meg­tradiciók ápolásában látja. A tár­saság közfelkiáltására Písszer Já­nos tartott keserű humorral át­itatott közvetlen hatású beszédey a jelen csüggedt állapotokról, ame­lyeket a vihar előtti csendhez ha­sonlított. Találó példázata a pénz­ügyminiszterről, az uralkodóról és az adóprésről nagy tetszést aratott. Ezután közkívánatra Nagy Vilmos ürített poharat a magyar nótára és Váczy Sándor titkár a tagokra. A pohárköszöntők végeztével Bocskay Béla színész és artista humoros előadása váltott ki az egybegyűltekből viharos derültsé­get . Hazafias ünnep Nagykálióban NagykáUóbói jelentik: Nagykálló és Kiskálló hazafias közönsége a régi szokásokhoz hiven, ez évben is kegyelettel és hálás visszaemlé­kezéssel ünnepelte meg a magyar szabadság, testvériség és egyenlő­ség napjának, március 15-ének ün­nepét. Délelőtt az összes templo­mokban hálaadó istentiszteletet tartottak, ezeket követve minden egyes iskola méltó ünneplés kereté­ben áldozott e nagy nap emléké­nek. Az Arvay Ede igazgató veze­tése alatt álló gimnáziumban dél­előtt fél 1 2Órakor vette kezdetét az ünnepség, amelynek ünnepi szó­noka a nagyképzet tségü dr Székely József h. igazgató volt, akt e nagy nap jelentőségét magas Szín­vonalú beszédében ecsetelte. Délután fél 4 órakor Nagykálló­ban, fél 5-kor pedig Kiskáüóban tartották meg a hivatalos ünne­peket, mindkét helyt az ünnepi szónok a kivá'ó tehetségéről ismert­Thuránszky Károly m. kir. dohány­beváltó felügyelő volt. EsteNagy­kállóban a »Pannónia« szálló ét­termében társas vacsora volt, ame­lyen ugy Nagykálló mint Kiskálló közönségének minden rétege meg­jelent. Az első felköszöntőt a Kor­mányzó Ur Öfőmértóságára dr Nánássy Andor a kerület Szeretett és népszerű országgyűlési képvise­lője tartotta a tőle megszokott fennkölt beszéd keretében. Lel­kes felköszöntők hangzottak még el Görömbey Péter ref. esperes, dr Sörés János ügyvéd, dr Marján György ügyvéd és Vass Menyhért ügyvédjelölt és Thuránszky ' Ká­roly m. kir. dohánybeváltó fel­ügyelő részéről. E derék két köz­ségben évről-évre tapasztalható 4 fokozott kegyelet e nagy nap emlé­ke iránt, amelyekben nagy érde­mei vannak az egyházak vezetői­nek, akik oktatólag fokozottabb hazaszeretetre serkentik híveiket. Március 15. Gáván hunyászkodott a polgárság!! Vi­gyázzunk — mert hasonló katasz- Az 1848/49-iki magyar szabad trofális kudarctói csak a törhe- f ságharc emlékfordulóját Gáván ez tetlenüi egységes keresztyén gon- I évben is emelkedett lélekkel ünne dolat menthet meg bennünket és minden illetékest erőteljes Szavak­kai "hiv fel" az ifjúság keresztyén és nemzeti szellemű nevelésére. — Stibi József gazdasági bizottsági elnök a. KÍOJZ szükségességét a peiték meg. Délelőtt a hivatalok részvétele mellett minden templom­ban lelkes beszédek hangzottak el, az istentiszteleteket a magyar nemzeti Himnusz zárta be. Dél­után 3 órakor a hősök szobra elé VÁROSI mOZGÓ Kedd, szerda Hol voltál reggelig ? Énekes, zenés, izgalmasan mulatsagos, hangos filmoperett XO felv. Annlta Dorrls, Gösta Eckmann Kandúr Peti hangos rajztrQkkfilmje jGroin nc^yságbaru egifik Önnek is megfelel. vonult a község lakossága, hoi Baráth Imre ref. lelkész mondott könnyekig megható beszédet. — Ezt követte Gyarmaty községi jegyző hazafias hévtől "meleg be­széde, mit nemesen átgondolt vi­gasztaló szavai fejeztek be. Az is­kolák növendékei vették át a sze­repet. Minden egyház részérői a fiatalok szebbnél-szebb Szavalato­kat adtak elő, melyek között a pálmát K. Fejér Ignác áltat irt »Március i5_« cimü alkalmi versé­nek szavalatával Mogyorósi Mi­hály IV. günn. tanuló nyerte el. Az ünnepség egyik igen szép részét a gávai "ref. népdalárda szereplése képezte. A négyszólamú műének kegyeletesen hatott a lelkekre, a szép beszédek, szavalatokra érde­mes tetőt tett az akkordok végső hullámverésével. Az ünnepi hangulatokat az esti összejövetel vette át, midőn ark. iskola helyiségében a K. Fejér Ig­nác áltai irt »Szürke felhő« cimü 3 felvonásos történeti Színmű lett előadva. A gávai rk. felnőtt ifjúság e műnek előadásával szép munkát végzett, kik a történelemnek egy dicsőséges lapját sokak lelkében feledhetetlenné tették. A tanulsá­gos szinmü előadásán a nagyszámú hallgatóság élén a község intelli­genciája is teljes számban megje­lent. Minden Szereplő a maga helyén hálás munkát végzett, de legkivált Bodó Endre rendező, ki­nek ez sikerültebb munkái közé­tartozik. Március 15-ének megünneplése Apagyon Hazafias lelkesedéssel és méltó kegyelettel ünnepelte meg Apagy község lakossága az idei március 15-ét. Délelőtt a ref templomban volt ünnepélyes istentisztelet, me­lyet Birtha József lelkész és Orbán Elek s. lelkész végeztek. Istentisz­telet után folyt le az ünnepély má­sodik része a polgárság és az isko­lás gyermekek ünnepe. Ünnepi be­szédet Beiencséry József ig. tanitó tartott, Orbán Elek s. lelkész Petőfi »Tatpra magyar« cimü köl­teményét szavalta el. Dr. ifj. Birtha József pedig az »Élet vagy ha!ál« c. Petőfi költeményt adta elő. Majd hegedű és orgonajáték kö­vetkezett dr ifj. Birtha József és Orbán Elek előadásában. Az ün­nepélyt a gyermekek szavalata zárta be. A szép és tanulságos ün­nepély a Himnusz eléneklésévet végződött, maradandó emléket hagyva a nagyszámú közönség lei­kében. A magyar mnnkások rok­kantsegélyzö és nyngdij egy­lete nyíregyházi fiókpénztára közgyűlése Az Egylet választmánya e há 15-én tartott ülésében tárgyalta > Központ évi jelentését, amelyet hozzászólás nélkül tudomásul vett. Az 1930. évi központi zárószámadá­sok kapcsán értesült a választmány, arról, hogy az egylet, az 1903 évi segélykifizetés megkezdése óta, kü­lönböző cimen segélyezett tagjainak összesen 24,383,139.86 pengőt fizetett ki, ami az egylet létalapjá­nak legjobb bizonyítéka. Kétségtelen, hogy ez az egyesülés is, mint sok más, nehezen tudj« kiheverni a háborús veszteségeiket amikor békeidei vagyonának leg­nagyobb részét hadikölcsönbe fek­tetvén, a z eddig legalább, elveszett­nek mondható ugy, hogy az 1918 évig összegyűjtött vagyon, szinte teljesen megsemmisült. Az inflá­ció megszűnte után, tehát cca 6 év óta van módjában ujabb tarta­lékolásokat eszközölni, amelyekből eddig, összértékben: 7,731,939.31 P gyűlt egybe és fekszik ingatlan­ságokban és különféle értékekben, jeléül annak, hogy a tagok érdekei­nek megvédésére, a jövőre is tör­ténik gondoskodás. Ez, az ujabb időben ingatlanságokban biztosíté­kot nyújt a hadikölcsönjegyzés múltján való okulásként. A választmány e hó 15-iki ülé­sén letárgyalta a pénztári jelenté­seket, amelyeket elfogadottnak je­lentett ki az elnök. Határozatba ment, hogy a köz­gyűlést a fiókpénztár, 1931 évi március hó 22-ón, határozatképte­lenség esetén pedig, március 2'J-én ;, délelőtt tZ. tartja meg, délelőtt 11 órakor, a s>KIOSZ<i Bocskai-utca 11 számú helyiségeinek egyik külön termében a következő tárgysorozattal : J^^e ^ t^- e j 1. Elnöki megnyitó. 2. A választ- ^ - ^ej?: mány évi jelentése, a számadások fe- k Q s t lett határozathozatal. 3. A köz­ponti évi jelentés és annak 1930. ^ó't, V évi zárszámadása ismertetése. 4. A t e«eA-a. központi küldöttközgyűlésre 2 tag.' 3 • Jtf t ' megválasztása és kiküldése. 5. <3 ditványok. ­G( / i/S* Az elnökség és választmány eü- . ft Á > A„ * zZ* ­uton is felkéri a tagokat, hogyífc^ jf* . közgyűlésen megjelenni sziveskejU^ * ® uS * / e /S jenek, minthogy a tagok (1 5tjj8S> tfttS^fr,, számának earvharmadrésze ges a határozathozatalhoz. — A legújabb tavaszi "§» divatlapok megérkeztek és hatók az Ujságboltban, /a tó 0/

Next

/
Thumbnails
Contents