Nyírvidék, 1931 (52. évfolyam, 1-144. szám)
1931-03-10 / 56. szám
2 JNíVíryidésl 1931. március 10. Memorandum az alföldi fásításért Szerényen meghúzódó memorandum érkezett a képviselőházhoz Az Országos Erdészeti Egyesület szerkesztette a |b|eadványt s azt célozza azzal, hogy a kormány az egész Alföld fásításit rendelje el Első tekintetre sablonos statiszti kának látszik az egész, de akt belemélyed. döbbenettel merül ei olvasásába- A memorandumból tudjuk meg. hogy Csonkamagyarország buzakivitele az elmúlt tiz esztendő alatt kerekszámban 608 millió pengőt tett ki v vagyis évente át lag hatvanmillió pengőt. Ezzel szemben ugyancsak az elmúlt tiz év alatt kerek számban összesen 82S millió pengőt, évente tehát átlag 82—83 millió pengőt fizettünk ki cseh, szerb és román szomszédainknak a tőlük megvásárolt és behozott nyers-és megmunkált faanyagért. Fizettük ezt voltaképpen a saját fánkért, amelyet a trianoni szerződéssel elraboltak tőlünk. " Évente tehát átlag 22 millió pengővei többet fizettünk a külföldről behozott fáért, mint amennyit mi kaptunk a külföldnek eladott búzánkért. Végeredményben pedig a tiz év alatt buzakivitelünk' összes értékén felül még 220 millió pengőt fizetünk el fáért a külföldnek. A Csonka-Magyarországon maradt kétmillió katasztrális holdnyi erdőterület fatermelése évente átlag kétmillió köbmétert tesz ki, viszont összes fogyasztásunk évi 8 és félmillió köbméter. A földmivelésügyi minisztérium 1927. évi összeírása Szerint 270000 katasztrális hold olyan futóhomok és kopár területünk van, amelyet be keuene erdősiteni. Ez évenként és holdanként csak két köbméteres hozadékot számítva. 540000 köb métert adna. Van ezenkívül legalább 500 ezer katasztrális hold olyan vadvizes, zsombékos területünk. atnely mint rét vagy rossz ifegefő alig ad hasznot, ellenben megfelelő fanemekkel befásitva, holdanként legalább öt köbméteres hozadékot számítva évente két és félmillió köbméter fát termelhetne. Az igy összesen 9 millió köbméter rei Számított hozadék nyolc és félmillió köbméterre tehető fogyasztásunkat nemcsak fedezné, hanem valamivel felül is múlná. Olaszország az utolsó két évben 54 millió pengőt áldozott erdősítési munkálatokra. 350 tisztbői'és 4500 főnyi altisztbői és legénységből álló külön erdészeti miliciát szervezett. Angliában a háborút követő tiz év alatt közei 300 ezer katasztrális hold uj erdőt telepítettek s 1920-ban ujabb tiz évre 4000000 kat. hold beerdősitését határozták ei és 9 millió fontot, több mint 250 millió pengőt szavaztak meg a nagy program megvalósítására. Nálunk 1923-ban a tanulságok hatása alatt külön törvényt hoztak az Alföld befásításíra és a kopár területek beerdősitésére és 1.927ben a földmivelésügyi kormány tizenötéves programot dolgozott ki, amely szerint 270000 katasztrális holdnyi területet akartak tizenöt év alatt beültetni. Ehhez a munkához átlag évi másfél millió pengőre lett volna szükség, de nemcsak, hogy ezt a tervet végre nem hajtották. ellenkezőleg az történt, hogy a földmivelésügyi tárca 250 irfííhó pengőt meghaladó beruházási kiadásaiból négy év alatt mindöszsze másfélmilliót fordítottak fásítási célokra, a regutóbbi évben pedig mindössze 300000 pengőt. 1921tői 1926-ig kerek sz'ámban 11600 holdat fásitottak be városok, községek niagánosók, ugy, hogy ha iiyen arányban halad tovább is az erdősítés, fbo esztendő kellene 200 ; alább is sok mindenre jutott bőven ezer hord betelepítéséhez. *\.z eT- j állami pénz és támogatás. Ennek mult 10 év afatt mindenre vagy leg I a nagy, szinte mindennél fontosabb nemzetgazdasági, állambiztoif sági problémának megoldására pedig kofdusgarasokat fordítunk. A Kereskedők és Gazdák Körében Benes polgármester ünnepélyes keretek között osztotta ki a dijakat a „Magyar Hét" kirakatversenyének győztesei között A Nyíregyházi Kereskedők és Gazdák Körének helyiségében nagy számban gyűltek össze vasárnap deie'iott 11 órakor a kereskedők és és iparosok, hogy ünnepélyes diszgyüiés keretében adják át az értékes dijakat a »Magyar Hét« kirakat versenyének győztesei között.A nagyteremben egy zöld posztóval letakart hosszú asztalon sorakoznak az értékes dijak, az ezüst serlegek, érmek és díszoklevelek. Az asztal körűi a zsűri tagjai helyezkedtek el: dr Benes Kálmán m. kir. kormányfőtanácsos polgármester. Szohor Pál főjegyző, Polinszky Pál dr kulturtanácsnok, Tóth László II. aljegyző, iparhatósági biztos, ifjú 'Tóth Pál, az ipartestület e'.inöké, Ungár Lipót és Hoffmann Adolf. A zsúfolt teremben élénk érdeklődés közben Ungár Lipót, a Kör elnöke emelkedett szólásra, hogy lelkes szavakkal köszöntse a megjelenteket, üdvözölje a kereskedők inevében a város polgármesterét. — Nyíregyházán a »Magyar Hét« fényesen sikerült — mondotta. ötletes megrendezése, kiváló programmja, változatossága valósággal nagyvárosi jelleget kölcsönzött a városnak és a polgárság ezreit vitte az utcára. Mi kereskedők is minden erőnket latbavetettük a siker érdekében, nem kíméltünk sem időt, sem anyagi áldozatot, mert a magyar gyártmányok megérdemlik a legnagyobb támogatást. Abban a meggyőződésben nyitom meg a diszgyülést —- fejezte be szavait — hogy az elmúlt »Magyar Hét« nemcsak külsőségekben volt nagyjelentőségű, hanem annak propagandisztikus ereje a magyar lelkekre is hatott. Az őszinte lelkesedéssel fogadott elnöki megnyitó után Benes Kálmán dr. polgármester méltatta mélyenszántó gondolatokban gazdag beszéd keretében a »Magyar Hét« nagy jelentőségét. A „Magyar Hét" uj perspektívát tárhat a magyar jövendőnek — Amidőn a Kereskedők és Gazdák Körétől azt a megtisztelő felhívást kaptam — mondotta —, hogy vállaljam el a »Magyar Hét« rendezését, örömmel és teljes lelkesedéssel léptem ennek a jövőbe kiható ügynek szolgálatába. Éreztem, hogy e mozgalomnak igen magy jelentősége van, az önmagunkra eszmélés, első komoly szimptomája, amely uj persepktívát tárhat a magyar jövendőnek. Éreztem, hogy a mai súlyos gazdasági krizíst csak ezen az uton tudjuk áthidalni, csak akkor leszünk képesek sikeresen küzdeni e világjelenség ellen, ha értékeljük magunkat és produktumainkat. — Hálásan köszönöm azoknak a kereskedőknek, akik önzetlenül áldozatot nem kiméivé hozzájárultak a »Magyar Hét« megrendezéséhez és a magyar ember lelkébe vésték ennek a nemes mozgalomnak értelmét, célját. Ha a »Magyar Hét« gondolatát minden magyar család magáévá teszi, akkor az uj generáció lelkében meggyőződéssé válik ez a gondola* és nem lesz szükség többé a magyar áru propagálására. Hosszantartó, lelkes éljenzés közben fejezte be a polgármester értékes beszédét, majd a dijak kiosztására került a sor. A »Magyar Hét« nyertesei közül a következők részesültek díjazásban : Kirakatversenyben résztvevő főnökök közül: Nyiregyháza város diját (ezüst serleg) Sztraka Péter vaskereskedő. Kereskedők és Gazdák Köre diját Ungár Lipót textilkereskedő. Kamarai klszoklevelet Suhanesz Lajos mübutorgyáros. — Nagy ezüstérem: Hoffmann Adolf. Kis ezüst érem: vitéz Tornay István füszerkereskedő és Glück Jenő bútorkereskedő. Elismerő oklevél: Sándor Rezső órás és ékszerész és Stibi József cipőkereskedő. Kirakatversenyb n résztvevő kirakatrendező közül: Nagy ezüstérem: Bacsinszky Gyula, Rosenthai Vilmos füszerkereskedő cég. Kis ezüstérem: Rózenstein Ernő, Ungár Lipót textilcég. Elismerő oklevél : Csordás János, Köztisztviselők Termelő és Fogyasztási Szövetkezeténél. A Magyar Hét kiállításán résztvevők közül: Város diját (serleg) Biczák István. Ipartestület diját: Bánszki Gábor magyarszabó. Oklevelet kaptak : Kuluncsics János mérlegkészitő, Mayer Gáspár képkeretező, Cipész és csizmadia szakcsoport, Berki Nándor szobrász, Barcsik és Varga bádogos, Juhász Ferenc cipész, Lénárt Imre, Bodnár György és Perjessy Károly Stafétaversenyen: A város dija (serleg) Kir. kath. gimnázium A. csapata. Érem: Felsőkereskedelmi Iskola csapata. Szépségversenyen: Oklevél és emléktárgy: I. dij: Rényi Erzsébet, Ditmer Csaba. Oklevél : Juhász Klári, Szitha Sári, Gonda Pista, Hubay Pál. A becsületes, szorgalmas mnnka jntalmazása Az értékes serlegek ,érmek és díszoklevelek kiosztása után egy ünnepélyes és megható jelenetnek voltak szemtanúi a jelenlevők. A becsületes, szorgalmas munka jutalmazása következett. Kovács Erzsébetet, a Hoffmajnn Adolf cég könyvelőnőjét a Kereskedelmi és Iparkamara elismerő oklevéllel és 100 pengővel jutalmazta meg. Kovács Erzsébet évek során példaadó becsülettel, szorgalommal végezte kötelességét. Nemes egyszerűsége, kötelességtudása és megbízhatósága dolgozó magyar 'nők mártiriumságában sem fogyatkozott meg. A kitüntetett tisztviselőnőhöz Benes polgármester intézett néhány lélekbemarkoló mondatot. — Magyar nő becsületét és szorgalmát jutalmazzuk most. Régen a nemzeti hősök soraiban láttuk a magyar nők eszményeit, ma az élet nehéz küzdelmében az olyan szorgalmas, dolgozó nő legyen a nemzet női eszménye, mint Kovács Erzsébet. BIau Lipót az OMKE nevében üdvözli a jutalmazott tisztviselőnőt, még Weisz Miklós a Nyiregyházi Kereskedőifjak Egyesülete nevében mond lelkes szavakban köszönetet Kovács Erzsébetnek. Szivem lelkem melegével köszönöm mindazoknak, akik ezt az örömöt szerezték nekem Ezután az ünnepelt tisztviselőnő emelkedik szólásra. Arca sápadt a meghatottságtól. Feszült csendben, halkan, könnyes szemekkel válaszol az elhangzott üdvözlésekre : A leghálásabb sziwet mondok őszinte köszönetet a Kereskedelmi és Iparkamarának e magas kitüntetésért — mondotta elcsukló hangon —. Örül a szivem, örül a lelkem. mert soha nem gondoltam arra. hogy szerény, de becsületes munkásságomért otthonom falain tul s jó főnököm elismerésén kivül még méltatásban is részesüljek. Gyermekkoromat jó szüleim leggondosabb nevelése védte s mikor az iskola padjaiból kinőve a kenyérkereset, a munka terére léptem, az isteni gondviselés városunk egyik legtekintélyesebb legkiválóbb kereskedője mellé, az én jó főnök uram, Hoffmann Mihály ur mellé állított, hol "az ő egyéni kiválóságai, magas tudása, puritán egyszerűsége^ fáradságot nem ismerő munkaszeretete lebilincselte az én tanulni vágyó, tudni akaró lelkivilágomat.. Az ő kiváló kereskedői tudása^ irányítása és vezetése mellett, mely párosult jó szüleim soha meg nem szűnő gondos nevelésévei — szereztem meg azokat az erényeket, amelyek a mai napot számomra ünnepnappá tették. Szivem-lelkem egész melegével köszönöm mindazoknak, kik ezt az örömet megszerezték nekem s kik a mai nap örömét megosztják velem; az OMKE nyiregyházi fiókjának, a Kereskedő Ifjak Egyesületének s mindazoknak, kik itt jelen vannak s szívből kívánom, adjon a jó Isten az én kedves jó főnök uramnak teljes egészségben hosszú, boldog életet, hogy még több tisztviselőjét lássa megjutalmazva a tőle nyert erények gazdagságáért. Méltóságos Polgármester Urnák is hálás szivvei" mondok köszönetet azért a jóságért, hogy sok munkája és elfoglaltsága mellett arra méltatott, hogy ezen ünnepélyemet megtisztelte. A Kereskedelmi és Iparkamarának őszinte szívből köszönöm, hogy szerény, egyszerű, de becsületes munkásságomra felfigyelve^ ezen kitüntetésben részesített. Kívánom, hogy sok-sok becsületes, szorgalmas munkát jutalmazhassanak még a haza és a társadalom javára. A jó Isten engedje, ugy legyen!! Percekig tartó lelkes éljenzés követte az ünnepelt őszinte szavait. A jelenlévők elhalmozták szerencsekivánataikkaf Kovács Erzsébetet, aki szerényen, mosolyogva fogadta az üdvözléseket. Végül Hoffmann Adolfba maga, mint kitüntetett társai nevében mondott meleghangú köszönetet a rendezőbizottságnak, majd Benes polgármester a diszgyülést berekesztette .