Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 274-296. szám)
1930-12-20 / 289. szám
Jkf** 10 ffllIAf Nyíregyháza 1930 december 20 & Szombat . évfolyam. 289. szám POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : E*y hóra 2 P 50 f. - Negyedévre 7 P 50 f. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20°/« engedmény Egyes szám ára: hétköznap 10 f., vasárnap 16 f. Alapította: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cime : Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22. A kiadóhivatal telefonja : 1-39. Poitacheque 29SH Hirdetéseket az Ujságbolt is felvesz. Bethlen-u. 2. Bethlen miniszterelnök válaszol Fábián vádjaira A képviselőház mai ülésén harmadszori olvasásban is elfogadták a választók Összeírásának módosításáról szóló javaslatot, majd Bethlen István gróf miniszterelnök válaszolt Fábián Béla tegnap, előtti felszólalására. A miniszterelnök beszéde e'ején rámutatott arra, hogy a népjóléti minisztériumban már előzetesen megindult a vizsgálat és a legfelsőbb állami számvevőszék is megindította a vizsgálatot. Bethlen miniszterelnök elsőnek a mátrai szanatórium ügyével foglalkozott. Kijelentette, hogy az építkezés intézése Vass József haláláig az ő személyes vezetése alatt állott. Hogy a három éves építkezésnél túllépték az előirányzatot, annak oka egyrészt, hogy a munkabérek azóta 42—48 százalékkai emelkedtek, másrészt pedig, hogy az eredeti tervvel szemben bizonyos módosításokat végeztek. A szanatórium előreláthatólag 1931. nyarán fejeződik be, a hivatalos felülvizsgálatot a kereskedelmi és a népjóléti minisztériumok közös szakértői bizottsága a legközelebbi jövőben megkezdi. — Nem felet meg a valóságnak az, hogy Jendrasik Alfréd h. államtitkár az építkezés körül tapasztalt visszaélések miatt ment volna nyugdíjba, hanem kizárólag egészségi okból. Áttért a kórház ellátási üzemek ügyére is. Ezek az anyagraktárak^ háború utáni években alakultak. Megállapítja, hogy azok a tisztviselők foglaltak helyet az igazgatóságban, akiket Vass miniszter óhajtott, a miniszter határozott, hogy kiket válasszanak be az igazgatótanácsba. Rothenstein Mór: Vass József ezeket most nem tudja megcáfolni. (Nagy zaj a jobboldalon.) Éry Márton: Ne izléstelenkedjék, hogy lehet ilyet mondani! Bethlen István gróf miniszter, elnök: Hivatalos felelősségem tudatában nyilatkozom. Nem máskép, lianem mint azt legjobb tudomásom szerint tudom. Követelem, hogy szavaimnak hitel adassék! Az utóbbi években felmerült az a kérdés, hogy az egészségügyi anyagraktárt és a kórház élelmezési üzemet megszüntessék. Vass miniszter ugy a képviselőházban, mint a felsőházban a leghatározottabban kijelentette, hogy mindkét vállalat fenntartását szüksé* gesnek látja, mert a magánvállalkozásokkal szemben árszabályozó szerepük van. Semmiféle állami támogatásban nem részesültek a vállalatok és a szabadkereskedelmi verseny alapján működtek. — Téves az az állítás, hogy a szállításoknál a vállalatok a klinikák figyelmébe lettek ajánlva. Téves az a beállítás is, hogy egyes tisztviselők igazgatósági tagsága összeférhetetlenséget jelent. Áttérve a rokkantszázalék felülvizsgálásának ügyére, megállapítja, hogy az általános felülvizsgálás 1928. október 15-én vette kezdetét és november 30-ig be kellett fejeni, hogy december elsején a kiutalások már ennek alapján történjenek meg. Az akták elintézésében több miniszteriális tisztviselő napról-napra a késő esti órákig dolgozott és ezekért kaptak fejen, ként 40 fillért. Az 1928—29. költségvetési évben Vass miniszter kiutalt erre a célra 9070 pengőt, amit azok a tisztviselők kaptak Yneg, akik ebben a munkában részt vettek. Ebből az összegbői kapott ezer pengőt Ertl János dr egyetemi magántanár, aki több mint tiz éve vezette a rokkantak sebészeti osztályát és végezte a mütétéket. A tisztviselők tehát nem dug segélyeket, hanem munkadijakat kaptak. Foglalkozott a miniszterelnök a szerszámsegéllyel is. Azok a rokkantak kaptak szerszámsegélyt, a kik valami mesterséget tanultak. Most is ha akad olyan rokkant, az megkapja a szerszámhoz szükséges pénzsegélyt. A gépkocsikról elhangzottak sem felelnek meg a valóságnak. Két rossz bérkocsi kicserélésére utaltak ki 9 ezer pengőt, de ez kevés volt és ezért kölcsön vettek az Országos Betegápolási Alap hiteléből 18 ezer pengőt, amelyet azután a következő költségvetési évben viszszatéritettek. Valótlan az az állítás, hogy a rokkantalapból 70 ezer pengő hiányzik, valamint, hogy Vass miniszter temetésére 18 ezer pengőből 9 zsakettet és 9 cilindert vettek. Ellenben az altiszteknek csináltattak uj ruhákat a temetésre. Kijelentette, hogy az adatok még nem teljesek, azért az anyag tekintélyes része a számvevőszéknél van. Semmi nyom sincs arra, hogy hűtlen kezelés, vagy visszaélés történt volna. A tegnapi minisztertanács elhatározta az ügy teljes tisztázását, felkéri a számszék elnökét, tartsa meg a vizsgálatot és a pénzügyminisztérium fegyelmi osztályának vezetőjét, Varga Imre államtitkárt, hogy indítson vizsgálatot és a fegyelmi lépéseket ha szükségesnek tartja, a saját hatáskörében tegye meg. A kormánynak nincs szüksége arra, hogy eltussoljon bármit is. Elvárná, hogy ha valaki vádakkal áll elő, adatainak helyességéről a legteljesebb mértékben meggyőződik, mert nem lehet tisztességes, becsületes tisztviselők ellen hajszát indítani. Fábián kijelentette, hogy megnyugvással veszi tudomásul a miniszterelnök válaszát, mert hiszi, hogy a számvevőszék alaposan meg fogja vizsgálni az ügyet. Czak adatokat akart közölni s jobb szerette volna, ha a parlamenten kívül intézik el az ügyet, azért tett jelentést róla a népjóléti miniszternek. Szóvá teszi ezután a kötszerüzem ügyét, amelyre a miniszterelnök megnyugtató felvilágosítással szolgál. Ezután az elnök napirendi indítványt tesz. Györki azt kívánja, hogy tűzzék napirendre annak megállapítását, hogy a Magyarság és a többi kormányt támogató lap mennyi szubvenciót élvez. (Nagy zaj.) Felkiáltások jobb felől: Mit kapott a Népszava ? A szokolokról beszéljen! Györki ezután a Népszava mai számából idéz s a Magyarság vádjaival foglalkozik. — Arról beszéljen, hogy a Prágai Magyar Hírlapnál házkutatást tartottak. (Nagy zaj a szocialistáknál.) — Csak a Népszavánál lehet házkutatást tartani? — kiáltja Malasics. Malasics közben egy cédulát lobogtat. Ez az erkölcsi és politikai jogegyenlőség dokumentuma. — Szabóky: Mi az, talán fehér pénz ? — Györki bejelenti, hogy a szociáldemokrata párt megindította a sajtópert a Magyarság ellen— Felkiáltások jobb felől: Ok is sajtópert indítottak 'a Népszava ellen. j — Bethlen: Ugy látszik a szociáldemokraták a támadást tartják a legjobb védelemnek. — Györki: Ez az Önök módszere. — Bethlen: Én ebben az ügyben nem nyilackozok. Azt tudom, hogy eddig a Magyarság kiáltott ügyészért, most pedig azt látom, hogy a szociáldemokrata párt is azt teszi. Hát lesz ügyész! (Nagy atps.) Felszólítom az igazságügyminiszter urat, hogy adjon utasítást az ügyészségnek az ügy kivizsgálására, mert lehetetlennek tar_ tom, hogy egy parlamenti párttal szemben ilyen súlyos vádak hangozzanak lel. És most arra kérem a szocialistákat, hogy ehez ők is tapsoljanak. (Viharos taps.) — Farkas István kijelenti, hogy a szocialisták nem tapsolnak az ügyész emlegetéséhez, mert nagyon is jól tudják, hogy mit jelent az ügyész. A Ház többsége ezután az elnök napirendi javaslatát elfogadja s a Ház legközelebbi ülését kedden tartja, amikor a Felsőház által letárgyalt törvényjavaslatokról vesznek tudomást. Venezuela nem ünnepei, hanem fizet Londonból jelentik: Venezuela köztársaság elhatározta, hogy Boli. vár Simon, a délamerikai államok felszabaditója halálának századik évfordulóját nemzeti adósságának megfizetésével ünnepli meg. Az adósság 75 millió boüvar, ami 3 millió angol' fontnak felel meg. Az adósság megfizetése ut^n Venezuela fesz a világon áz egyetlén állam, amelynek sem belső, sem külső adósságai nem lesznek. IDŐJÁRÁS. ' A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban számottevő csapadék nem volt. Az éjjeli lehűlés fokozódott, a hőmérséklet mindenütt a fagypont alatt volt, helyenkint — 5 fokig sülyedt. Budapesten ma délben a hőmérséklet -f-i fok C volt. A tengerszintre redukált légnyomás 779 mm. Prognózis: Túlnyomóan derült és hideg idő, az éjjeli lehűlés fokozódásával. Pancsován a temetőbői kiásott holttesteket boncolt egy orvos Pancsováról jelentik: A rendőrség őrizetbe vett két fiatalembert, akik a temetőben kiásták a frissen hantolt holttesteket és boncolás céljaira eladták azokat egy orvosnak. Az orvost is letartóztatták. I TŐZSDE A píngő Zürichben nyitáskor 90*225 zArlaíkor 90*21 5 volt Valuták: Angol font 27 67—27*82 Cseh korona 16*86—Í8 Dinár 10-03—10*11 Dollár 568-15—571 15 Frank 22 40—70 Leu 3*365 — 3*405 Lira 29 75—30 05 Márka 135 85—136 45 Osztrák schilling 80 25—80 60 Svájci frank 110 55—11 1 05 Jerménvpiac: Busa 78 kg. 13 85 —14'00 Buza 80 kg. 14 10 — 14-25 Rozs 8 70- 8 80 Takarmányárpa I. 13 00—14-00 II. 12 00—12-75 Sörárpa I. 19 00-21*00 „ II. 14-50—1675 * Zab I. 18 75—19-15 Zab II. 18 50-18-75 Tengeri 1185—12*00 Korpa 8-20 — 8-40 Repce uj 26-15—26 50 Köles 11-00—11 50 Határidősök ; Buza márciusra 15*16 17 Buza májusra 15 17—18 Rozs márciusra 9 83 84 Tengeri májusra 12 67—69 Tengeri transit májusra 10-47-49