Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 249-273. szám)
1930-11-28 / 271. szám
JSrtffRVÍDÍK. A szakosztályok együttes ülése elfogadta, a képviselőtestület holnap délután tárgyalja a város két és fél milliós új költségvetését, amely évek óta az első reális budget-je Nyíregyházának Hetvenhét százaiékos a pófadé - Költségvetési vita a szakosztályi ülésen 1930. november 28. Nyíregyháza város szakosztályai tegnap délután 3 órakor együttes ülést tartottak, amelyen dr Bencs Kálmán kir. kormáinyfőtanácsos, polgármester elnökölt. A szakosztályi ülés legfontosabb tárgya a város 1931. évi költségvetése volt. A költségvetést, amelyet már egy ad hoc bizottság beható tárgyalása után került a szakosztályok elé, Szentpétery Endre dr tanácsnok ismertette. Rámutatott azokra a nehézségekre, amelyekkei meg kellett a kö.'-tségvetés összeállításban küzdeni. A város terhei növekedtek, bevételei csökkentek. A bevételi tételeket a múlthoz képest lényegesen redukálni keliett, mert ezek a költségvetésben eddig ruem voltak reálisak, ugy, hogy már az utóbbi két év zárszámadásában hiányok mutatkoztak. Most a bevételi összegeket akként állították be a költségvetésbe, hogy a legutóbbi 3 esztendő átlagát számították ki ás ez minden emberi számítást figyelembe véve, reális, mert a bevételeknek ebben a mértékben be kell folyniok. Ami a községi pótadó mérvét illeti, itt figyelembe kell vennünk, hogy az engedélyezett ötXlár András dr. bírálja, de A költségvetés általános vitájá- g nál az első felszólaló Ktár And" I rás dr volt, aki magas színvonalú 1 gazdaságpolitikai szempontokból * bírálta a költségvetést, amelyet a kiábrándulás, a csalódás érzésével fogadott, mert illúziónak látja azt a várakozását, hogy a gazdasági kelyzet konzekvenciáit átplántálják a költségvetésbe és egy 10—15 százalékos redukciót érnek el. A hivatalos és nem hivatalos gazdaságpolitika Európaszerte belátta, hogy a terhek redukciója nélkül nincs megoldás. Ennek a meggondolásnak látja ugyan bizonyos nyomát a költségvetésben, de a jószándéknak csak igen sovány az eredménye, összehasonlítja a költségvetés tételeit az elmúlt éviekkel és eszébe jut Kállay Tibor dr megállapítása, amely szerint a városok a háború után ugy költekeztek, hogy ha megnyertük volna a háborút, akkor sem költekezhettek volna jobban. A költségvetés néhány tételének kritikai vizsgálata után megállapítja, hogy a költségvetés kereken hárommillliós. Az infláció eltompította az érzékünket a nagy számok realitása iránt, azért rámutat, hogy Nyíregyháza város költségvetésének szükséglete, amelyet a város ténylegesen el fog költeni, megfelel 250.000 métermázsa buza árának boletta nélkül, ami megfelel 150.000 k. hold bérjövedelmének. Ha mármost elgondoljuk, hogy Nyíregyházának nincs több földje, mint 40—45.000 kat. hold és hogy ha valamennyi a város határában elterülő föld együttesen a városé volna, akkor sem hozná meg a 150 ezer kat. hold jövedelmének felét sem, akkor megdöbbent bennünket a költségvetés végösszegének nagysága. Nem akar előadást ven százalékos pótadót Nyíregyházán kimerítik, sőt túlhaladják már azok a kiadások is, amelyek nem városi feladatok megoldását szolgálják, így a tanügy, a rendőrségi hozzájárulás, a vármegyei hozzájárulás. Igy a pótadót 72 százalékban kellett megállapítani és még is különleges intézkedéseket kell tenni, mint pl. a helybeliek helypénzfizetésének elrendelése, hogy a költségvetés egyensúlya biztosítható legyen. Nyíregyháza város szükséglete a jövő évben 2,527.500 pengő erre fedezet 1,973.598 pengő, a hiány 553.902 pengő, amelynek biztosítására pótadó szolgál. A 77 százalékos pótadó 5,54.093 pengővel! fedezi a költségvetési hiányt. A költségvetés alapelveinek ismertetése után dr Bencs Kálmán polgármester rámutatott, hogy az ad hoc bízottság előzetes munkája talán szokatlannak látszik, de az autonómia szempontjából helyes. A bizottság alapos munkát végzett a kölltségvetés nyersanyagának apró részletekbe ható feldolgozásával. elfogadja a költségvetést tartani a gazdasági helyzetről, mert ennek súlyát ma mindenki a bőrén -érzi, és súlyos voltát, továbbá a redukciók szükségességét elméletben mindenkli et. is ismeri, de gyakorlatban nem(. Gyakorlatban arra a megoldásra törekszik minddenki, mint ez a költségvetés is mutatja, hogy a kecske ís jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Nyíltan meg keli végre mondani, hogy minden lehetséges, csak éppen,ez az egy nem lehet áldozat. lemondás kell. Áldozat, lemondás nélkül nincs megoldás. Le kelti mondanunk most nem csak az uf intézmények létesítéséről, hanem arról is hogy a régieket feflesszük. Ebbe bele kell már pgyszer törődnünk, mert hiszen ma nincs más központi probléma, mint a létfenntartás problémája. Lehet, hogy sötét ez a beállítás, de viseli a defétízmus vádfát is, anná l is inkább, mert az utóbbi időkben a defétistáknak volt igazuk. Mindezek ellenére elfogadja a költségvetést éspedig tárgyi és személyi okból. Tárgyi okbóL mert belátja, hogy ez a költségvetés nem fluktuálhat, hiszen megmerevítik állami és törvényhatósági intézkedések és a múltban körültekintés nélkül hozott képviselőtestületi határozatok. Személyi - okból el kell fogadnia,, mert ezt a költségvetést (a polgármester terjesztene elő, ő vállalja érte a felelősséget, neki a város közigazgatásának, pénzügyé tifik vezetése terén évtizedes tapasztalatai vannak, ha ő ennek a költségyetésnek keresztülvitelét lehetségesnek tartja, nincs módunkban egy más költségvetést rákényszeríteni és ezzel őt a felelősség alól feloldani. nünk. hanem még a meglévőket is meg kell állítanunk fejlődésében. Az élet fejlődés, nem állithatjuk meg és végzetes volna megállítani a nagyszerű lendülettel megindult fejlődést kulturális téren. Az idő nekünk dolgozik, nincs okunk de _ fétizmusra és kétségbe kellene ; esnünk, ha a defétizmusnak adna igazat a jövő. Mi derűt látunk a magyar horizonton és átérezzük, hogy kötelességeink vannak az esetlegesen felszabaduló területek magyarságával szemben, kulturát és közigazgatást kell ott majd biztositanunk és erre fef kell készülnünk tartalékerők nevelésével. — Igenis a miénk a jövő és mi,; ha áldozatok árán is de azért a jobb jövőért küzdünk, dolgozunk soha meg nem állva, semmit fel Mr. nem adva. De végzetes a defétista felfogás szociális szempontból' is. Nem feszíthetjük tovább a húrt. A munkanélküliek mind erősebben kopogtatnak ajtónkon és kenyérét kér az éhezők Sokasága. A polgárság a maga érdekeit szolgálja amikor intézmények létesítésével' munkát ad a kenyér nélkül marach. tömegeknek. Egy esetleges felfordulás következtében — mondja Éne kes prelátus — többet veszítenénk, mint ha most vagyo- ' nunkbói még további áldoza-. tokát hozunk, hogy a népnek munkaalkalmat teremtsünk. Bizalommal fogadja a költségvetést. amelyet azonban nem csupán azért fogad el^ mert bizalommal van a vezetők iránt, hanem azért. mert látja, hogy ez a költségvetés végre reális. Nem tünteti, fei a város bevételi lehetőségeit rózsás színben^ mint az előző évek költségvetései tették^ de éppen azért megbízható és ha egy kedvezőbb értékesítési lehetőség áU be. a város javára billen a mérleg. Hoífer Bertalan: Negyvenötezer hold földadója nem tesz ki annyit, amennyit ma Nyíregyháza egy kerületében házadó fejében fizetőnk hogy ma negyvenhatezer hold földadója nem tesz ki annyit, mint amennyit Nyíregyháza város egyetlen kerületének polgársága házadóban be kell. hogy fizessen. Hová jutunk, ha nem állunk meg a költekezésben. Hiszen ez a polgárság nem tud többet áldozni, nézzünk széjjel a városban, hány polgár van olyan, aki nem tudja, miből szerzi meg családjának a holnapi kenyeret v nem tudja miből fizeti a házbért, a boltbért. Elismeri. hogy nagy a munkanélküi szűkölködők és éhezők száma, de ha a polgárság elveszti teherbíró képességét, ha odáig jut, hogy ösz szeroppanva nem tud dolgoztatni. nem tud Szive szerint erkölcsi, Szociális kötelességeinek eleget tenni vnyernek-e ezzel a munkanélküliek. Mindenben egyetért Klár András dr-ral és az a jelszava, hogy nem szabad költeni^ nem lehet a polgárság terheti tovább fokozni. Hoffer Bertalan ^világítja meg ezután a költségvetést. A polgárság teherbiróképességének súlyos szempontjaiból mérlegel és megszívlelendő igazságokat szögez le. A költségvetés nagy tehertételében Szembetűnő nagy az a hozzád rulás. amelyet a város nem városi feladatok javára költ. A múlt évvei Szemben, amikor ötvenszázalékos volt a pótadó v a jövő évben hetvenhét százalékos pótadót fog fizetni a polgárság és a maga részéről még ezt a hetvenhét százalékos pótadót sem találja elegendőnek a város kiadásainak fedezésére. Fél attól, "hogy eljön az idő, amikor lényegesen emelni kell ezt az adót is. A polgárság teherbiróképessége pedig nem viselhet el ujabb terheket. Énekes János szakosztályi taggai szemben az a felfogása, hogy Klár András dr-nak a Ieg* jobban fájna, ha a takarékosságot a kulturális kiadások terén kellene í végrehajtani. De rámutat arra, 8 — Bencs Kálmán dr.: DHa nem értük el költségvetésünkkel a kívánt hatást, ennek a mnii bűnei az okozói Énekes János: Az idő nekünk dolgozik, nem állíthatják meg a knltnrális fejlődést, építenünk kell Énekes Jinos prelátus mond g felfogásával. Nem érthet vele ezután mélyreható beszédet amely- l együtt abban T hogy nem csak uj ben szembeszáll Klár András dr I intézményeket nem szabad létesiteAz általános vitában elhangzot" ikra B«ncs Kálmán dr polgármes" ífer részletesen válaszol. Átérzi, tud ja, rpilyen súlyos a gazdasági helyzet. milyen rendkívül súlyos a polgárság helyzete. Ezt elsősorban a városházán tapasztalják, ahol az élet minden hullámverése odajut a tisztviselők asztalaihoz és szivéhez. Mi tudjuk — mondotta, hogy milyen nehézségekbe kerül a legkisebb számla kifizetése is. — Éppen azért igyekeztünk a költvegvetést a legszigorúbb realitással és takarékossággal összeállítani és ha nem értük eí" véle a remélt hatást, ennek a mult bűnei az okozói elsősorban. Okozói azok a költségvetések^ amelyek nem dolgoztak reális tételekkel. Kétségtelen, hogy ezelőtt néhány évvel is még rózsásabbnak láttuk a jövőt és nem számoltunk a gazdasági válság bekövetkezésével. És akkor az állami életben is az intézmények fejlesztése és létesítése, volt a tendencia. De a költekezésben erős motívumként működött közre a városok egészségtelen versengése is. Akarva nem akarva kénytelenek voltunk együtt haladni azzal a két nagy várossal amely előre tört minden téren es amellyel szemben való visszamaradásunknak súlyos következményei mutatkoztak volna. Megengedem, aláírom, vallom én is, hogy ma boldogabbak volnánk, ha akkor nem álhink be a városok versenyébe és nem költekezünk, amint kedvezőbb helyzetbe került városunk lakossága a rivális városokkal szemben azzal, hogy nem vette fel v mint azok, a drága . Speyer kölcsönt. Most bevételeinket reális alapon állítottuk be és a legszigorúbb rigorozitássai tartjuk be azt az utat, amelyet ez aszigoru takarékossággal elkészített költségvetés nekünk előirt, addig mig be nem következik a javulás, amely két okból állhat elő: a z ország gazdasági helyzetének megjavulásábói, másodszor ha elérkezik az az idő v amikor a mai terhes függő kölcsöneinket amortizációs kölcsönökre változtathatjuk át. Addig a legszigorúbb takarékosságot be kell tartania minden tényezőnek, mert különben elke_ rülhetetlen lesz a fizetésképtelen-