Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 249-273. szám)
1930-11-20 / 264. szám
Nyíregyháza, 1930 november 20. Csütörtök lil- évfolyam 264. szám. POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : Egy hóra 2 50 P. Negyedévre 7 50 P. - Köztisztviselőknek és tanítóknak 20°/» engedmény Alapította: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cime: Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telelőn: 5—22 A kiadóhivatal telefonja: 1—39. PMtacbaqm m Az osztrák sajtó Bethlen miniszterelnök berlini útjának jelentőségéről Bécsből jelentik: A Neue Freie Presse tudósítója a következőket jelenti Bethlen miniszterelnök berlini "látogatásáról: . i Magyarország és Németország között több mint egy évezredes barátság áll fenn — mondotta a lap informátora. A magyar kormány leje most Berlinbe utazik, hogy nyilvánvalóan kifejezésre juttassa a magyarság rokonszenvét. Ez tulajdonképen a miniszter elnök utjának egyetlen célja. Németországban sem 1 szerződéseket. sem szövetségeket neimakar kötni és egy nemzet ellen sem irányul a látogatás éle. Németország és Magyarország kölcsönösen biztosítják egymást baráti érzelmeikről. Ez már régen nem történt meg, mert mind a két országot elfoglalta a háború utáni évek súlyos válsága. Természetes, hogy Bethlen miniszterelnök érintkezésbe lép a német politikusokkal és nem fog elmulasztani bizonyos kereskedelempolitikai tárgyalásokat sem, amelyek elsősorban a mezőgazdasági termények kivitelének megkönnyítésére irányulnak. Negyvenöt millióval csökkentik az állami kiadásokat Budapestről jelentik: Wekerte Sándor pénzügyminiszter tegnap benyújtotta a képviselőházban a takarékossági javaslatot. A javaslat első paragrafusa elrendeli, hogy az 1930—31. évi állami költségvetésben megállapít ott. kiadásokból az állami közigazgatásnál 25 millió pengőt, az állami üzemeknél pedig 20 millió pengőt kell megtakarítani. A beruházási célokra előirányzott összegeket a kormány nem akarja csökkenteni, mert ez a munkaalkalmak csökkentését is maga után vonná. A törvényjavaslat 2—5. paragrafusai a közszolgálati alkalmazottak létszámának ujabb megállapítására vonatkoznak. A javaslat az utóbbi évek létszámcsökkentésének folytatásaképen 10 százalékos létszámcsökkentést tervez. A csök kentet tt létszámú státusokat (úgynevezett normalstatusokat) 1930 év december végéig kell rendeletileg közzétenni és az 1931—32. évtői fogva az állami költségvetésben is fel kell tüntetni. A 10 százalékos csökkentést ugy kell végrehajtani, hogy az az egyes státusokon belül lehetőleg valamennyi fizetési osz" tályban és valamennyi állásban érvényesüljön. A létszámcsökkentést nem elbocsátások, vagy tömeges nyugdíjazások utján, hanem fokozatosan az állások megüresedésének felhasználásával, a^z 1930—31. költségvetési évvel kezdődő hat év aiatt kell végrehajtani. Minthogy ezeknek a megtakarításoknak egy része csak fokozatosan, évek alatt érvényesülhet, a kormány átmenetileg a szolg"álati vagy munkaviszonyból vagy tantiémekből származó jövedelmeket az eddiginél nagyobb mérvben kívánja megadóztatni. Ezek a jövedelmek eddig az alkalmazottak kereseti adója, illetve a tantjéjnadó alá estek. A törvényjavaslat ezekre a jövedelmekre még egy progresz* szív külön adót kíván életbeléptetni. Ez a különadó a kisebb jövedelmeket megkímélné, amennyiben a heti 30, illettve havi 120 pengőt meg nem haladó jövedelmek a különadó alól mentesek lennének (az alkalmazottak kereseti adója alól csak a heti 20, illetve a havi 80 pengőt meg nem haladó jövedelmek voltak mentesek) és ezenkívül az emiitett értékhatáron felül is kisebb fizetéseknél igen csekély lenne az adótétel. így a heti 30—35 pengőig terjedő jövedelmeknél 20 fillér, a havi 120— 140 pengőig terjedő jövedelmeknél 80 fillér, a heti 75—80 pengő jövedelemnél 1 pengő, illetve a havi 300—320 pengőig terjedő' jövedelmeknél 4 pengő az adótétel. A magasabb jövedelmeknél az adó progresszíven emelkedik és havi 10 ezer pengőn felül az illetmény tiz százaléka. , Ez után a külön adó után semmiféle pótadótt nem keli fizetni. A különadó nem egyoldaiulag a közszolgálati alkalmazottakra vonatkozik, hanem a magánszolgálatban állókra is kiterjed. la foglalkozott a képviselőház Gömbös kecskeméti beszédévei A parlament mai ülése iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg. Már a kora reggeli órákban kiadták az összes karzati jegyeket. Nagy érdeklődéssel hallgatták Dési Géza napirend előtti felszólalását, amely Gömbös honvédelmi miniszternek kecskeméti beszédével foglalkozott és amelyre Dési képviselő a miniszterelnöktől kért választ. A miniszterelnök kijelentette, hogy válaszát, a Sándor Pál interpellációjára adandó válasszal fogja elmondani. Sándor Pál interpellációját is nagy érdeklődéssel várják. Porrá égett egy csángó falu Kolozsvárról jelentik: Magyar kisebbségi körökben nagy részvétet váltott ki az a borzalmas tüz^ katasztrófa, amely az ókirályságbeli Bacau megyében elpusztította Balja-Seaca községet. A község. egyike a csángó-magyar telepeknek és magyar neve Bogdánfalva. Háromezer csángót döntött szerencsétlenségbe a katasztrófa. "Évszá" 1 zadok óta megőrizték szokásaikat és jellegzetes magyar nyelvüket. A tüz este nyolc órakor keletkezett. Miután a Szeret völgyében hatalmas szélvihar dühöngött. a szerterepkedő tüzcsóvák egész utcákat borítottak lángba. A bacaui tűzoltók nem tudtak megbirkózni a tűzzel. A szél 4—5 km távolságba hordta a tüzes zsarátnokokat. Az égő házakból alig tudtak menekülni a íakók. A lángoló utcasorok között kétségbeesett anyák ro' íhantak fel s alá karjukon megmentett gyermekeikkel. Több mint hatvan gazdának mindene elpusztult. A kár óriási. A tűzvész a jómódú község lakóit a legnagyobb nyomorba döntötte. A csikágói banditák Hollyvoodba költöztek Londonból jelentik: A Daily Telegraph jelentése szerint a csikágói banditák, miután városukban elvesztették lábuk alól a talajt^ Hollywoodba tették át székhelyüket. A filmsztárok gyermekeit akarják elrabolni, hogy magas váltságdijat követelhessenek értük. Hálójukat Harold Lloyd gyermekére vetették ki és ezért a népszerű komikus fegyveres őrséggel vétette körűt házát. A filmsztárok gyermekeit az iskolákba fegyveres őrség kiséri, olyan, amilyenek fedezete mellett aranyat szoktak szállítani. A filmsztárok egy angol biztositó társaságnál biztosítást kötöttek és igy. amennyiben a gyermeket a banditáknak sikerül elrabolni. a váltságdijat a biztosító társaság fizeti. IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban az éjjeli lehűlés fokozódott. A hőmérsékleti minimumok minusz 5—mínusz 9 fok között váltakoztak. Ma reggel óta borús az idő. Budapesten ma délben a hőmérséklet plusz 3 fok C. A ten" gerszintre redukált légnyomás 767, mto. Prognozis: Nyugat felől hőemelkedés és csapadék várható. Az osztálysorsjáték mai húzása Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket húzták ki: Tízezer pengőt nyert: 71388 Háromezer pengőt nyert: 70413 Ezer pengőt nyert: 7267 és 75724A magyar kölcsön előleget aláírták Londonban Londonból jelentik: A három millió fontos kölcsön előleg jóváhagyását ma írták alá és így a magyar állam a szokásos levonások végrehajtása után összesen 84 millió pengőt kap. Ezek után ama* gyar kormány a legnagyobb bizalommal tekint a kibocsájtandó nagy államkölcsön felvétele eléan' nát is inkább, mert a kölcsön előleget minden biztosító kikötés néiki adták meg. ^ Ruhasegélyt kapnak a szegény egyetemi hallgatók Budapestről jelentik: A ni. kir. Pázmány Péter tudományegyetem rektora a gazdasági válságra tekintettel a szegénysorsu *és kiváló előmenetelü hallgatók között 202 téli ruhát osztott ki 16 ezer pengő értékben. A félév végén még 24 jeles előmenetelü hallgató részesül ruhasegélyben. Véres zavargások voltak Barcelonában Barcelonából jelentik: A tegnapi zavargások során összesen három munkás vesztette életét. Egy rendőrtiszt és két közrendőr megsebesült. A polgári sebesültek száma tiz. Mára a munka egyes üzemekben megindult. Este nyugalom volt a városban. A színházak zárva maradtak. Áz esti lapok már megjelentek és hangoztatják, hogy a sztrájk békés jellegű és sajnálják a történteket. Azt hiszik, hogy mára a sztrájk teljesen vé^et ér. Egyes szám ára 16 fillér