Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 249-273. szám)

1930-11-16 / 261. szám

10 JsftíRYiDéie. 1930. november 16. Riport Nyíregyháza első házasságközvetitő irodájáról Meguntam az életem s mert lei küeg meggyötört és fizikailag na­gyon fáradt ember vagyok, elhatá­roztam. hogy megnősülök. Had vi­selje életem terhének egy részét — lehetőleg a nagyobbikat — az a szerencsétlen embertársam —gon­doltam kárörvendve — akit a fele­ségemnek fogok nevezni. A házas­ság nagyszerű intézmény, szinte mondhatnám mentőöv azok részére, akiknek már minden mindegy, akik az örök Nirvanával kacérkodnak. Elvileg tehát rendbe volt az ügy, azonban a gyakorlati kivitele an­nál nagyobb nehézségekbe ütkö­zött. Hogyan váltom valóra terve­met én, akit a természet nem ál­dott meg impozáns külsővel, aki nem élek társadalmi életet, nem járok zsurokra, irtózom a mű­kedvelő előadásoktól "és — beval­lom — nőkkel szemben félénk, gyá moltalan és gyáva vagyok. Hiába gondoltam el vakmerő ter­veket hiába vásároltam szerény megélhetésemből megtakarítva két rend ruhát az ócskapiacon, hiába takartam el szakadt ingemet a leg­pikánsabb szinü, kacér nyakken­dővel és esténkint a Rámpák csaló­ka fényében a korzón hiába me~ resztettem nagy szemeket a kecse­sen ellibbenő nőkre, csak nem akart senki tudomást venni rólam. Megismerkedni valakivel a leg­komolyabb szándékkal, ez volt szá­momra a legnagyobb probléma és már-már lemondtam a házasság ne­mes gondolatáról és a könnyebben végrehajtható másik megoldáson törtem a fejem, — az öngyilkos­ságon —, amikor fáradt, kétségbe­esett tekintetem a »Nyirvidék« hir­detésén akadt meg. »Hamburger ingatlanforgalmi és házasságközvetitő iroda Nyiregyhá- j zán. A legnagyobb diszkréció mel- l lett közvetít házasságokat« — ol­vastam lobbanó reménységgel, mint akinek kihúzták a sorsjegyét. Hiába — gondoltam büszkén a huszadik század emberének önteltségével — a modern üzleti leleményesség minden akadályt legyőz. A házas­ságközvetitő iroda helyettem fog táncolni forró frakkban unalmas bálokon, helyettem fog megismer­kedni imádottammal, udvarolni fog neki tüzes hévvel, álmos teadélutá­nokon langyos löttyöt fog szürcsöl­ni, miközben a mamával együtt fog sopánkodni a mai züllött erköl­csökről és végül helyettem fogja megkérni dadogva, izgatottan is­meretlen ideálom drága kacsóját. Nekem csak be kell ülnöm a ké­nyelmes családi karosszékbe, papu­csot húzni a lábamra és élvezni a a cgaládi élet apró örömeit. Micsoda nagyszerű megoldása ez az intézmény a felesleges munká­nak és időpazarlásnak. Elintéz mindent. Nem kell színészkedni, pó­zolni, szerelmet vallani. Nem kell kellemetlen családi körülmények­ről é s a még kellemetlenebb anya­giakról tárgyalni, hanem egysze­rűen egy kész helyzet elé állítja az embert. Nesze itt van a feleség, boldogulj vele, aztán passz ! Boldogan rohantam az irodába, amely a Zrínyi Ilona utca g szám alatt az udvar hátsó oldalán he­lyezkedik el, kényes hivatásához mért diszkrécióval. Egy előkelő, ki­mért modorú, magas ur fogad nyá­jas, megértő mosollyal. Előadom tervemet, ő helyeslően bólogat, majd papirt, tollat vesz elő. — Rendben van uram, njegértet­1 tem szándékát — mondja atyai jó­indulattal. Ön 33 éves éppen ideje már, hogy megkomolyodjék. Né­hány hét múlva mint boldog férj kezdi meg uj életét. Dq mik az igé­nyei ? — Igényeim ? —... Hát ké­rem — mondom lirai elérzékenyü­léssel — lehetőleg karcsú legyen és nyúlánk, mint a gazella. Kék szeme sötéten tüzeljen a szerelem szenve­délyétől, mint a háborgó tenger és lágyan mosolyogj cm a szeretettől, mint a tavaszi ég. Szőke haj fonja körül Madonna arcát, mint az aranyló glória. Ajka, mint a nyiló pipacs, mint az érett eper.. . — Elég uram 1 — vágott sza­vamba udvariasan, de határozot­tan. — Majd őnagyságának méltóz­tassék elmondani a továbbiakat. Én az anyagi igényekre vagyok kí­váncsi. Ezzel a kérdéssel is egy-kettőre rendbejöttünk. Szerény ember va­gyok, nincsenek nagy igényeim. Most már az iroda intéz el mindent. Előveszik azoknak a hölgyeknek a névsorát, akik férjhez akarnak menni és körültekintő mérlegelés után kiválasztják számomra életem párját. Bizonyára nagy a választék ugy a férfi, mint a női garnitúrá­ban, mert az iroda működése az egész vármegyébe kiterjed és mind a két nemből sokan lehetnek olya­nok, akiknek nincs meg a házas­sághoz annyira szükséges ismerke­dési lehetőségük. Kíváncsian érdeklődtem ebben az irányban s a kimért modorú ur készséggel adott felvilágosítást. —> Megtudtam, hogy férfiak merészen » jönnek az irodába és adják elő | s ánldékukat, de a nők, különösen a j fiatalabbak igen' félénkek. Pedig | hát — mondja informátorom — nincs semmi ökuk a félelemre, mert az ügyeket a legszigorúbb diszkrécióval kezeljük. Vidékről is nagyon sok férfi je­lentkezik, különösen a gazdálkodók közül, de a legelőkelőbb körökből is sokan érdeklődnek, akiknek ügyében informátorunk, a Hambur­ger iroda, társaságokban jólismert üzletvezetője jár el. Eddig 16 nő ment az iroda közvetítése révén férjhez, de a közvetlen megvalósu­lás stádiumában vagy száz házasu­landó ügye áll. Jelentkeznek ügy­védek, orvosok és iparosok az or­szág minden részéből, de a leg­gyakrabban az anyósok fordulnak meg az irodában házasságot szövö­getni. A tárgyalások is a legdiszkrétebb mederben folynak, mert az iroda egyben ingatlan közvetítéssel is fog­lalkozik, földbirtokok, családi há­zak, lakások adás-vételével és bérbeadásával, úgyhogy nem kelt feltűnést az iroda látogatása. Ezeket tudtam meg informáto­romtól, aki bucsu közben ugy for­gatta hosszú ujjai között a tollszá­rat mint a csintalan Ámor azt a bizonyos nyilat. V ehémemű és ^ori Sr i varrás Nyíregyháza, Vay Ádám-u. (Regény.) 29 Irta Péchy-Hofrváth Rezső. Akik azon a két kocsin érkeztek az állomás­hoz, amely az utolsó pillanatban rohant elő? A három jelességet nem látta, nem is akarta látni akkor, azért ügyelt hát most, nem téve­dett-e akkor? Annál nagyobb volt az öröme, amikor meglátta, hogy a háromnak sejtett társaság számában alaposan tévedett. Ott lé­pegetett velük a chur-i pályaudvar sínpárjai között, kellő önteltséggel és méltósággal a negyedik is, a német: Harzdorf gróf... Sargansban, alig hogy a begördülő vo­nat megtorpant, az ellenkező oldalon ugrott le Győrffy. Ugyancsak az ellenkező felén nyitott be a zürichi gyorsvonatba is, amely ugyanabban a pillanatban érkezett meg és remegve, reszketve," zihálva állott a mesz­sziségbe elszaladó sinek szalagján. A túl­zásig vitt óvatosság ezúttal legalább is fö­löslegesnek bizonyult. A káprázatosan vil­lódzó üveghegyek lábánál meglapuló kis ál­lomás forgalma ugyanis szédületes forga­tagban kavargott és mintha a vidék összes turistái ott adtak volna találkozót egymás­nak, nyüzsögve hömpölyögtek egymás he­gyén-hátán, mint a halastóban a növendék­halak. Ebben a babiloni zavarosban tehát játszva iszkolhatott volna el, már az elővigyá­zat nélkül élő ember is. Hát még az olyartl ember, aki nemcsak vallja, de becsülettel igazodik amaz elv után, hogy az óvatosság sohasem árt. Kissé szégyenkezett, amikor erre rájött és némileg megbékélve és kiengesz­telődve nézdelte a nyüzsgő utastömegeket. .Késő délután érkeztek Zürichbe. Qyőrffy Zsolt, felhasználva egy kedvező véletlent, amely a vonatot a kis Enge nevü élőpálya­udvaron megállította, kiszállt és villamoson bement a városba. Nyugodtan tehette, hi­szen a titokzatos szálak, amelyeknek kibogo­zásához fogott hozzá, kétségbeesett vakmerő­séggel, holott semmi nyom nem volt előtte világos: most már őt is körülfutották, befon­ták, megkötözték és lenyűgözték. Voltak pil­lanatok, amikor meglepődve állapodott meg j a gondolatai rohanásában egy-egy csöppnyi fantázia-járdasziget tenyérnyi foltján, amely elhitette vele, hogy regényhős furcsa szerepét játsza. Mindaz azonban csak egyetlen pilla­natig tartott. Aztán sietve birta le magát, el­hallgattatta ezeket a komolytalan gondolato­kat, amelyek a fáradozásának folytonossá­gát iparkodtak szétfeszegetni. Most eszébe­bődült, sikoltott és kurjantott fölágaskodó meggyőződése, amelyet csökönnyös előérze­tének szalmaszála fújt föl égígmagasló tö­mör kősziklává, hogy itt valami őrületes játszma folyik és annak hamisan játszó ha­zardőrjeit akarja ő mezítelenre vetkőztetni-. Csakhamar - hazaért és rendben megta­lálta a fényképezőgépét. Friss filmtekercse­ket hozatott, átböngészte néhány elfelejtett levelét, amelyeket nem küldtek utána, aztán szelesen elrohant. Szokása ellenére menetköz­ben ugrott föl egy villamosra, mert nem lett volna türelme várakozni. Fásultan zsebre­vágta a kalauz és az utasok rendreutasító szigorú pillantását és érezte, hogy ereiben he­ves lüktetéssel kezdett zsongani a vére. A lan­kadó vér bús láza vívódva zakatolt a tes­tébén. Ö, ha megmondhatná ezeknek a csön­des, nyugodt, szép életet élő becsületes embe­reknek itt körülötte, milyen őrjöngő aljasság kiderítésére és megakadályozására vette föl a Grál-lovagok vértjét-palástjátf ó, ha kö­zölhetné velük, mindenkivel, az egész embe­riséggel, mi készül itten, ebben az istenál­dotta békeországban! Ha kikiabálhatná, ki­hirdethetné mindenfelé, olyan óriási betűkkel' szórhatná szét leleplezéseit a világ minden ismert és ismeretlen részébe, hogy mindenki megláthasssa és megérthesseT... Most érezte csak, hogy a nyomtatott betű nem hata­lom. Vagy legalább is nem az a világra­szóló, világokat elborító fényességű áradat, amely eljut minden ember elé. Olyan közlő­eszköz csupán, amely bizonyos szegényes határok között, nem nagyon jelentékeny körzetben villóztatja elméket befényesítő su­garait. A távolabbiak, vagy a közeliek közül is azok, akik nem olvashatják, még csak tu­domást sem vesznek róla. Nem, nem ilyen viszonylagos értékű és szegényes hatású esz­köz kellene neki, hogy minden emberhez el­juttassa döbbenetes leleplezéseit! Valami tá­volbaható, elfoghatatlan és megzavarhatatlan elektromos hullámzás kellene, egy istenkék­ből eredő égi találmány és ez elhatna az egész világba, tér, távolság és légköri behatásoktól egészen függetlenül, és minden földi han­got túlszárnyaló dörgéssel süvöltené el sza­kadatlanúl, szünet nélkül, újra meg újra, fáradhatatlanúl: mi készül a nyugodt álmot álmodozó becsületes emberiség ellen... De készül-e vájjon valami és mi? Ezt kérdezte magától immár talán ezredszer is, amióta nyugodt életébe, gazdag nászába oly dúrva kíméletlenséggel beletaposott a leg­visszataszitóbb emberi önzés. Mint szelid vi­rágoskertbe az elszabadúlt csacsi otromba patái. Ezerszer föltette már magának ezt az örökkön-örökké vissszatérő kérdést, de bi­zony azon az érthetetlenségig furcsa tényen kívül, hogy egymástól aggályosan elhidegülő államok vezetőit a legszívélyesebb barátko­zásban látta napok óta, más bizonyítéka nem volt, mint végtelenre tágúlt, elterebélyesedett előérzete. Máskor nem hitt ő az előérzetnek!". (Folyt, köv.) t 11.

Next

/
Thumbnails
Contents