Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 222-248. szám)
1930-10-23 / 241. szám
Nyíregyháza, 1930 október 23. * Csütörtök Xal, évfolyam, 24!. s7. flPT/ POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak helyben és vidéken : Egy hóra 2 50 P. Negyedévre 7 50 P. - Köztisztviselőknek és tanítóknak 20°/o engedmény Alapította: JÓBA ELEK Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal cime : Széchenyi-út 9. Szerkesztőségi telefon: 5—22 A kiadóhivatal telefonja: 1—39. Postacheque JOSJB Ezer tonnás próbavonat dübörgött át tegnap a balsai hidon Tegnap adták át az uj hidat a vasúti forgalomnak Az emberi akarat és a munka vas- és acéltömbökbe zárt hatalmas szimfóniáját, a balsa—kenézlői hidat tegnap adták át hivatalosan a vasúti forgalomnak, hogy ezzel a Vármegye eddig béna testrészében uj vérkeringés induljon meg az élet diadalmas megnyilvánulásaképen. A hid próbája és a balsa—ké nézlői vonal úgynevezett »mütanrendőri« bejárása kedden reggel 9 órakor kezdődött és délután 2 órakor fejeződött be ünnepi keretek között, élénk érdeklődés mehett. A kereskedelmi minisztérium részéről Szikszay Gerő, Barsy László miniszteri tanácsosok és Ritter Sán^ dor kir. főmérnök, a Vasúti és Har józási Rt. képviseletében HieronyV< mi Pál min. tanácsos és dr ősz Lajos főfelügyelő vettek részt. Ott volt a hid tervezője: Szesztay László mérnök, műegyetemi tanár, mig Szabolcsvármegyét Mikecz István alispán, Virányi Sán^ dor várm. főjegyző, Márkus "Dáti vid műszaki tanácsos, vitéz Mikó Bertalan főszolgabíró, valamint az érdekelt községek főjegyzői képviselték; Nyíregyháza várost pedig dr Bencs Kálmán m. kir. kormányf'főtanácsos, polgármester reprezentálta. : i i Zemplénvármegye részéről BePnáth Aladár alispán és Bajusz József dr árvaszéki elnök, a tröszt részéről Kovács Izsó vezérigazgaitó és Zerkovicz Rudolf igazgató, 9 (Nyíregyháza vidéki Kisvasutak képviseletében Fried Sándor igazg. és Csóthy László igazgatóhelyelites, a Bodrogközi Vasút részéről Boros Adolf igazgató és Nagy János pályafőnök, a Hidépitő Társaság megbízásából Fábián Lajos m. kir. kormányfőtanácsos, mérnök, a Ganz-gyár részéről Mérey Sándor főmérnök és még számos szabóit, esi és zempléni előkelő egyéniség volt jelen, akik közül Olchváry Pál m. kir. kormányfőtanácsost, Komáromy Károlyt a Villamossági rt. igazgatóját és Okolicsányi Lajos földbirtokost említjük még meg. 1000 tonna sulyu prőbavonat ment át a hidon A híd teherbiróképességének a próbája 9 óra után kezdődik. Imr pozáns látványt nyújtott, amint a Bodrogközi Gazdasági Vasút és a NyVKV együttes szerelvénye: 6 mozdony és 25 teherrel megrakott kocsi átment a hidon. A próbavonatnak mintegy 1000 tonna súlya volt és a hid minden tekintetben kiállotta a súlyos próbát. A személyvonatok 40 kilométeres sebességgel közlekedhetnek A bizottság a próbaút sikere után bej írta Nyíregyházától Sátaraljaujhelyig a két kisvasút vonalát és a szakértők alapos vizsgálat alá vették a pályatestet. Az eredmény itt is latünő volt. A szakértők megállapították, hogy a két vasút vonala olyan kitűnő állapotban van, hogy azon a személyvonatok az eddigi 30 kilométeres sebesség helyett 40 kilométeres sebességgel közlekedhetnek. Lelkes pohárköszöntőkben üdvözölték a hid megalkotóját Délután 2 órakor Balsán ebéd várta a bizottság tagjait. A felköszöntők során elsőnek Szikszay Gerő miniszteri tanácsos emelkedett szólásra és meleg szavakkal aposztrofálta a hid létrehozójának Szikszay Lászlónak kiváló egyéniségét , aki viszont a kereskedelemügyi. minisztérium jelenlevő képviselőit, valamint az épités vezetőjét Ritter Sándor főmérnököt köszöntötte fel. Ezután Mikecz István alispán a vármegye nevében köszöntötte a hid megalkotóját és az ő indítványára a bizottság a híd megnyitása alkalmából táviratilag üdvözölte Bud János kereskedelmi minisztert Kállay Miklós és Foerster Tivadar államtitkárokat, mig Okolicsányi Lajos a kerület országgyűlési képviselőjéről Gr. Csáky Károly volt honvédelmi miniszterről emlékezett meg hálatelt szivvei mert neki köszönhető, hogy a hid Balsa-Benézlő között épült meg. Végül Fábián Lajos a tröszt jelenlévő vezérigazgatóját . Kovács Izsót köszöntötte, kiemelve, hogy a tröszt jelentékeny áldozatoc hozott a hid megvalósítása érdekében. Tavasszal lesz a közúti forgalom ünnepélyes megnyitása Ezekután a bizottság tagjai részben Sárospatak felé, részben Nyíregyháza felé távoztak a kisvasúti motorkocsikon. A tegnapi ünnepélyes szerme a vasút számára nyitotta meg hivatalosan n hidat, mig a közúti forgalom részére az ünnepélyes megnyitás a jövő év tavaszán lesz a Kormányzó részvételével. f A bizottság vezetője Hieronymi. Pál miniszteri tanácsos a vasúti forgalom megnyitására az engedélyt a helyszínen megadta, ugy, hogy a rendes személyforgalom csütörtökön reggel meg is indul a már közölt menetrend szerint. Munkatársunk az első vonattat Sátoraljaújhelyre utazik, hogy impresszióiról részletesen beszámoljon a »Nyirvidék« olvasóközönségének. Pestises hajó futott be a fecampi kikötőbe Le Havreből jelentik: A Heinrich Arp nevü gőzös tegnap futott be Fecamp kikötőjébe. A hajó f edélzetén egy ember pestisj ben meghalt. Tiz utas pestis bei tegen fekszik. A hajót vesztegzár alá helyezték. 1 r Gróf Bethlen István miniszterelnök szombaton utazik Ankarába Budapestről jelentik: A' pénteki minisztertanácsot már csütörtökön megtartják, tekintettel arra, hogy több miniszter Szegedre utazik a Fogadalmi templom avatási ünnepélyére. Bethlen miniszter szombaton At> karába utazik. Ernst Sándor népjóléti miniszter ma adta át Dréhr államtitkárnak a kormányzó leiratát, melyben lemondását elfogadta. A kormányzó egyben elismerését fejezte ki az államtitkárnak. ICUMfi-t •- '' ... -r: ÜRÜ. v . < 1 Cl . (-; i. A^Magyar Hét" szenzációja Lichtenberg Sándor cipőáruházának bámulatos olcsó egység árai! A Bethlen-utcai kirakatban kiállított összes elsőrendű magyar gyártmányú cipők egységára: P Női lakk divatcipők, Női Trottőr divatcipók, Férfi box félcipők, Férfi kapcsos egész cipők. Női antilop divatcipők, Női fűzős fél divatcipők, Férfi lakk félcipők, Női szinesbőr divatcipők, Férfi bagaria félcipők, Férfi r. sevro lakkapiis cipők, Alkalmat nyujtunk a t. vásárló közönségnek megbizható, jó és o'csó magyar áru beszerzéséhez. A „Magyar Hét" tartama alatt egyéb áruink előirt árából 10% engedményt adunk. Vidéki vevőinknek az utazási költség felét megtér tjük 50 pengő értékű készpénz vásárlásnál. „Takarékosságai könyvecskére részletfizetéses hite!! 19'6680—6 Egyes szám ára 18 fillér