Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-13 / 157. szám
JWVÍRYIDBK. 1930. julius 13. Hovid hirek — Szeged - alsótanyán egy cséplőgépet akartak uj cséplési helyére szállítani. A gép egy emelkedésen visszacsúszott és elütötte Farkas Antal munkást, akinek két kezét és lábát, valamint néhány bordáját eltörte. Életbenmaradásához kevés a a remény. — Szekszárdon Hauszknecht Ferenc földmives házán fészkel egy fecske pár, amelynek egyik fiókja teljesen fehér. A fecskék között igen ritka az albine és ezért a szekszárdi gimnázium meg akarja szerezni ezt a ritka példányt. — Az ország egész területét bejárta egy regős csapat, amely ingyen áll a hatóságok és egye sületek rendelkezésére és célja az hogy részben a hazafias érzést ébren tartsa, részben pedig a magyar népdalok fennmaradását biztosítsa. A regős csapat egyben toborozó szerepet is betölt — Kispál Józsefné dunaföldvári asszony kenyérsütés közben a tüzes pernye közé szédült A fájdalmaktól visszanyerte eszméletét, az udvarra vánszorgott ahol összeesett. Olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy a bőrlélekzés megszűnt es emiatt tüdőszélhüdés lépett fel, aminek következtében meghalt. — A szegedi gyümölcspiac kezd fellendülni. A sárgabarackszezon igen jó. Most mintákat küldtek Német-, Lengyel- és Csehországba korai körtéből és almából és remélik, hogy nagyobb mennyiséget sikerül ex portálni. — A magyar ifjúsági labdarugó liga válogatott Szmirna csapatát 3:1 arányban legyőzték. — A Steyr müvek hónapokon át tartó szüneteltetés után egyelőre 1100 munkással ismét megindították az üzemet. — Csehország a Briand memorandumára adandó válaszjegyzéket julius 14-én nyújtja át a prágai francia követnek. — Sir Artúr Conan Doylet tegnap délután temették el. A temetésen barátai és az angol irodalmi világ előkelőségei nagy számban jelentek meg. — Tegnap lépett életbe a magyar és jugoszláv államok között megkötött s a bűntettesek kiadására és a bünügyi jogsegélyre vonatkozó konvenció. — Romániában tovább folytatódtak az antiszemita zavargások. A hatóságok most már erélyes intézkedést tettek megszüntetésükre és 35 antiszemita agitátort letartóztattak. — A szovjet élelmezési viszonyai egyre rosszabbak lesznek. Tejet kizárólag a gyermekek kapnak, naponta 4 decilitert. — A neurodei bányaszerencsétlenség áldozatainak száma eddig 102. Még 49 munkás a bányában. Azt hiszik, h«ogv mára sikerül a mentési pnunkálatokat bevégezni. — Hirdetések feladási az aznap megjelenő lap résrérfí délelőtt 11 óráig eszközlendők. ERTESITÉS! I Debrecen város közönségének a cirkuszok történetében még elő nem fordult tiszteletreméltó parancsára Czája cirkuszi kénytelen volt 12 napos vendégszereplését ismét meghosszabbítani,/ennek következtében a mára hirdetett llfli!ÍlÍS2ÍÍIIj0lÍMíÍ}91rÉf tartja meg. Ez a megnyitó díszelőadás Nyíregyháza eseménye lesz. Ez a hihetetlenül nagy szám a legszebb krjAika. A nagy kielégülésnek a bírálata. Ennek pedig ma az vo'A ?/természetes folyamánya, hogy Debrecen és környékének az artástaművészetért rajongó közönsége a mai és a holnapi előadásokra a jegyeket teljesen elkapkodta, úgy, hogy a cirkusz pénztárára kikerült a niindent megmondó tábla: „az összes jegyek elfogytak.'' Ez pedig fényesen azt igazolja, fciogy a Czája-cirkusz keveset ígér, rengeteget nyújt. A nagyarányú és európai nívójú Czája-cirkusz Debrecenben a búcsuelőadását visszavonhatatlanul folyó hó 13-án, vasárnap este tartja meg. S igy a mai napra hirdetett nagy megnyitó díszelőadását folyó hó 14-én este pont fél 9 órakor t^tja meg. a világhírű hamburgi Hagenbeck álla^eregietével, 150 egzotikus vadállattal és 120 artistaművész és műszaki személyzettel hétfőn d. e. 10—11 óra között különvonattal Nyíregyházára érkezik. A Czája-cirkusz előadásaiéi az emberi vakmerőség, ügyesség, újszerűség, a fantáziák megtestesülése vonul végig. A világviszonylatú pzája-cirkusz rövid ideig marad Nyíregyházán és hogy mindenkinek alkalma legyen a Czája-cirkusz felülmúlhatatlan revüszerü .rekordműsorában gyönyörködni, szerdán 2 előadást tart, d. u. 4 órakor családi és környéken lakó közönség részére mérsékelt és'fél 9 órakor rendes helyárak mellett. A délutáni előadás íelyés esti műsoru. Tanulmányi célokat szolgáló egzotikus állatkert reggel 9 órától napnyugtáig nyitva van. jegyelővétel a cirkusz pénztáránál d. e. 10 órától. 771. —1930. vhtsz. pv. 3038—1930. sz. Árverési hirdetmény. Ezennel közhírre teszem, hogy dr. Propper Sándor nyíregyházi ügyvéd által képviselt Somogyi Pálné és Társai végrehajtatóknak 280 P és 160 P tőkék, ezeknek 1930. május 19-től járó 80/, kamatai, bíróilag eddig összesen 81 P 34 f.-ben megállapított költségek erejéig az 1930. junius 7-én kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1045 P-re becsült házíbutorokra a nyilvános árverést az adós lakásán Fehérgyarmaton az esetleges fizetések betudásával leendő megtartására 1930, julius 22. napjának d. u, 1 órára és 2 órára kitűzöm, mely árverésen a fenti ingóságokat készpénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is elfogom adni. Fehérgyarmat, 1930. julius 4. Páblé Antal 6347 kir. jb. végrehajtó. — Gyümölcsszezonra .papírszalvéta nagyon olcsón kapható az Uj" ságboltban , f