Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-13 / 157. szám
1930. julius 13. JíIfÍRYmÉK. — Akiknek a szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül ugy érhetnek el könnyű székélést, ha naponta reggel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes »Ferenc József« keserüvizet. — Szivszakorvosok megállapították, hogy a Ferenc József viz súlyos "bilientyühibáknát is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. — Hussertéstenyésztők figyelmébe. Az ország hussertéstenyésztésének minőségi fejlesztése érdekében szükséges vérfelfrissités céljából a földmivelésügyi miniszter ur augusztus hó első felében Angliából közvetlenül a legnevesebb tenyésztőktől larghewhite tenyésnz kanok és esetleg kisebb számban tenyészkocák behozatalát határozta el. A behozandó tenyészkanok 8—12 hónaposak,, azok vételára darabonként 500—600 P között mozogna, mig a szállítási költség, az utközbeni elhulás elleni biztosítás dijávai együtt darabonként mintegy 380 pengőre rúgna. A vételár ,melyhez hozzájön 7.8 százalék biztosítási dij és 1 százalék kezelési költség 2 félév alatt fizetendő^ addig fedezetül váltó adandó. Igénylések sürgősen a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőséghez jelentendők. — Urt §s női fodrászok figyelmébe. Szakosztályunk f. hó 14-én délelőtt 9 órakor tartja rendes havi ülését (ipartestület) pontos és teljes számú megjelenést kér a Vezetőség . — A nyíregyházi Meteorologiai Állomás jelentése: Nyíregyházán juüus 11-én^ pénteken este 9 óráig» a hőmérséklet maximuma 27.7 C fok. minimuma plusz 7.7 C fok volt. Csapadék 2.8 mm. — Piaci árak. A mai heti piac árai fillérekben. Gyümölcspiac : meggy kg-ja 70, cseresznye literje 30, barack kg-ja 100, ribizli literje 26, alma 3 darab io, körte 3 drb 10. Zöldségpiac: burgonya literje 8, borsó literje 35, zöldség csomója 7, káposzta'fejenként 20, tök drb-ja 25, zöldbab csomója 18^ uborka darabja 3, zöldpaprika darabja 8, hagyma csomója 3 karalabé drbja 2. Tejpiac: tej liter20, tejfel literje 1.20, vaj kg-ja 340. turó literje 40, iró literje 20, tojás párja 16, juhsajt kg-ja 120. Baromfipiac: nagy liba párja 1100,1 nagy kacsa párja 450, kis kacsa párja 320, rántani való csirke párja 180, tyúk párja 500. A baromfi piacon igen nagy volt a felhozatal. — Artézi kutat találtak Pompejiben. Nápolyból jelentik: A Vezúv tövében épült római városban, — Pompejiben, — amelyet 2000 évvel ezelőtt egy éjszaka eltemetett a Vezúv lávája, az ásatások egy ártézikutat tártak fel, amely még ma is épségben van és vize elegendő volt az egész város ellátására. A kut persze nem a mai értelemben vett ártézikut, hanem egy 35 méter mélységű kut. amelyben 9 méter magasan áll a viz és a vízvezeték csőhálózata is látható mellette. A kutat ellipszis-alakban építették, hogy könnyen lehessen tisztítani és javítani. A kut vize még ma is iható. — Kirándulásokra térképiek, utmutatók ,utikalauzok nagy választékban kaphatók az Ujságboltban. Poloskát, ivábot, rooíyf kiirtani házilag csakis a Löcherer Clmeximei lehet, mert nemcsak ax élő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Gyógyszertárakban és drogériákban knpható. .. . .. „ , „ es ,, • Az éjszaka tűzvész áldozatán! esett egy nagy párisi áruház Párisból jelentik: Az éjszaka óriási tűzvész pusztított a Neuvelles Galeries áruházban. A lángok éjfél után csaptak fel és rövid idő alatt átterjedtek az áruház valamennyi részére. A párisi tűzoltóság teljes létszámban kivonult, de tehetetlenül állottak az órási tűzvésszel szemben. Fél két órakor beomlott az áruház hatalmas kupolája és a mélybe zuhant, azt követték a válaszfalak. Három órára csak a füstölgő főfalak maradtak meg. A tüz okát nem sikerült megállapítani. Azt hiszik, hogy az egyik gázvezeték megrepedt és a kiömlő gáz felrobbant. Az áruház 540 Bothermere lord a magyar kérdést a nemzet érdeke szempontjából bírálja el Herczeg Ferenc, aki mint a magyar Revíziós Liga elnöke, Eckhardt Tibor alelnök társaságában Rothermere lord meghívására — Londonban járt, pénteken este viszszaíérkezett Budapestre. Herczeg Ferenc az egyik, fővárosi lap munkatársa előtt a következőket mondotta utjának eredményéről: Rothermere lord a magyar kérdés iránt ma époly változatlan érdeklődést tanúsít, mint első cikkének megírásakor. Két izben voltunk a lord vendégei s természetesen állandóan a magyar viszonyokról és a revizió kérdéséről beszélgettünk és megállapíthatom, — hogy a lord jól van értesülve a magyar viszonyokról. A lord munkája következtében az angol társadalom nagy része érdeklődik a magyar kérdés iránt. A királykérdéssel kapcsolatosan a lord kijelentette, hogy Magyarország nyugalma és fejlődése szem pontjából nézi ezt a kérdést is. Rockefeller a petrólenmkirály, akinek kétezermillió dollár a vagyona, száz évig akar élni Londonból jelentik: John D. Rockefeller, az amerikai petróleumkirály teljes szellemi és testi épségben ünnepelte meg 91. születésnapját. Kitűnő egészségét saját bevallása szerint egyszerű életmódjának és az állandó golf játéknak köszönheti. Annak a reményének adott kifejezést, hogy századik életévét is egészségben fogja megérni. Rockefeller szeptember 20-án ünnepli 75 éves évfordulóját annak, hogy először jutott álláshoz, még peaig óránként 6 cent bért kapott. Ma a vagyona meghaladja a 2000 millió dollárt és eddig 600 millió dollárt adott jótékonycélra. DIADAL MOZGÓ Ma vasárnap a Magyar hét utolsó és legbájosabb műsora: Gyurkovics leányok Betly Balfour és Wtlli Frits a főszerepben. Hétfőn, kedden A Scheriff bűne Vadnyugati történet, Tom Tylerrel a főszerepben és A fakír Két izgalmas bonyadalmas sláger egy műsorban. Anyja, testvére szemeláttára fnlladt a Tiszába egy kisvarsányi fiatalember Megrendítő szerencsétlenség történt e hó 6-án Kisvarsány község határánál. Hozzátartozói szemeláttára fulladt a Tiszába Szilágyi Barna 18 éves kisvarsányi fiatalember. 1 Szilágyi Barna szüleivel és testvéreivel együtt fürödni ment. A nap hevétől és a futkározástól felj&elegedett fiu hirtelen belevetette magát a hideg vizbe és sebes tempókkal úszott a túlsó part felé. Hozzátartozói nem gondoltak veszélyre .mert Szilágyi Barna kitűnő uszó volt s nem egyszer úszta át a Tiszát. De alig, hogy a túlsó part közelébe érkezett rémülve látták hogy a szerencsétlen fiatalember hang nélkül elmerül és fel sem bukik többé. Az elősiető halászok csak hosszas kutatás után bukkantak Szilágyi Barna holttestére. Valószínűleg a fiu szivgörcsöt kapott és eszméletét vesztve merült el a vízben. REUnflT ES CSUZT MARADANDÓAN A SZERENCSI ISZAP GYÓGYÍT PRÓBÁLJA MEG! 32«5—? Modern >2 síz XJjságiDOltiDan > > alkalmazottja nem maradt kenyér nélkül, mert a vállalat többi áruházaiban foglalkoztatja őket. Tardieu miniszterelnök a hajnali órákban megjelent az égő áruháznál, hogy jelen legyen az oltási munkálatoknál. KÖZPONTI TEJSZÖVETKEZET TEJTERMÉKEI A LEGJOBBAK! 4416 Nagyszabása levente zászlószentelési ünnepség Nyirmártonfaiván Lélekemelő, külsőségeiben is fényes, nagyszabású zászlószentelési ünnepélyt rendezett az elmúlt vasárnap a Nyirmártonfalvai Levente Egyesület. Már a kora reggeli órákban mozgalmas volt a máskor csendes, békés kis szabolcsi falu, egymásután érkeztek Nyirábrány, Nyiradony, és Nyiracsád község daliás leventéi. A zászlószentelési ünnepély délelőtt 11 órakor kezdődött a község sportpályáján. Az egybegyűlt nagyszámú közönség elénekelte a Himnuszt. Madarasy György egri közig. tanf. hallgató Gyula diák: Mementó c. költeményét adta elő nagy hatással. Aztán Kovács József nyirmártonfalvai ref. lelkész, Sebestyén Gyula nyirábrányi r. kath. lelkész és Szakszón József nyir acsádi g. kath. lelkész megáldották. illetve felszentelték a gyönyörű kivitelű selyem zászlót. A zászlóanyai tisztet Reviczky Józsefné nevében Szintay Kálmánné urnő töltötte be . Majd a zászlószegek beverése következett jelmondat kíséretében Zászlószeget vertek a zászlóba a honvédelmi minisztérium, a vármegyei testnevelési felügyelőség nevében^ a járás és a szomszédos községek intelligenciája, valamint a mártonfalvai kisgazdák. Ezután Dankó József főjegyző átadja a zászlót a leventéknek, akik fogadalmat tettek, végül a leventék a felszentelt zászló előtt diszfelvonulást rendeztek. — A' Szózat eléneklésével ért véget a délelőtti ünnepség. Délben 100 teritékes bankett volt a sportpályán felállított sátrakban, délután 4 órakor a megjelent nyiradonyi, nyirábrányi nyiracsádi és nyirmártonfalvai leventék versenye és ügyes sportmutatványai következtek, amelyen különösen az adonyi és az ábrányi leventék tűntek ki. Este 8 órakor nagyszerűen sikerült előadást rendezett a falu fiatalsága a ref. elemi iskolában. Szinre került a »Levente« cimü hatásos színjáték, amit Fábián Dániel leveatefőokta" tó rendezésében ügyesen adott elő a műkedvelő gárda. Az előadást hajnalig tartó táncmulatság követte, amely mindvégig kitűnő hangulatban folyt le a környék intelligenciájának és a község lakosainak részvétele mellett. A mindenképen fényesen sikerűit nap száz bajjal járó munkáját Dankó József községi főjegyző mintaszerűen végezte, kivüle az ünnepély sikere Dankó Józsefné urnő és a többi helyi úrasszonyok fáradhatatlan odaadásának az érdome, L—y.