Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-15 / 134. szám

193D. junius V5. J^ÍRYIDÉK. A község és a kubikos !na: Tóth Pál dr., országgyűlési képviselő. Kétségtelen, hogy minden társa* dalmi rétegben nagy a keresethiány Munkanélküli ügyvéd és munkanélküli orvos épp ugy akad, mint ahpgy munka nélkül vannak kereskedők és iparosok. Nem akarok én itt külön foglalkozni szakma szerint a murikahiány kérdésével, csak azt állapitom meg, hogy valamenynyi között a legszerencsétlenebb a földmunkás, a kubikos, a magyar rögnek a napszámosa. A jó Istenen kivül, a jó embereknek egy igen gfer társasága csak az, amely vigyáz erre a társadalmi rétegre. Pedig csupa hazáját szerető és felebarátját szerető és felebarátját tisztelő jóakaratú emberről van itt szó, akik nehéz és minden izmot igénybevevő munkával foglalkozik, valóságos harcot viv az anyafölddel, hogy megkeresse munkájával a falat kenyeret magának és családjának. Sokszor lelkiismeretlen vállalkozók kihasználják őket, leszerződtetik és élhivják őket Békésmegyéből Budapest környékére, ahol ádván nekik három napi munkát, szélnek eresztik őket, még viszszautazási költségeikről sem gondoskodnak számukra, ugy hogy ezek a szegény fnagyar munkások azután 200 kilométert kénytelenek gyalog megtenni talicskájukkal. Ideje volna, hogy a földmunkások szerződéseinek lelkiismeretes betartásáról hatékdnyabban gon doskodjunk 1 A munkahiány, szerény véleményem szerint nem muló gazdasági jelenség, hanem igen súlyos politikai probléma, amelynek állandósulásával számot kell vetnünk, mindaddig, amig as állami igazgatás rendszerében alapos változás nem történik. Egyébként az állam, a munkanélküliséget soha sem lesz képes megszüntetni aképpen, hogy mint munkaadó, munkaalkalmakat nyújt, mert ha nntegszorozzuk is az igy előteremthető munkalehetősége% ket, akkor is elenyésző ennek kihatása a munkanélküliek tízezres tö. megeivel szemben. Képtelenség akár csak olyan eredményt is elérni, hogy az állami munkaalkalmak- % ból az ország népe vidékenként ará-', nyosan részesüljön, már pedig ha nem részesül arányosan, amint legutóbb a csongrádi esetnél is történt, akkor felfakad a keserűség Békésmegyében és másutt, hogy miért csak a szomszéd részesedik segítségben I A gyökeres javulást én az önktírmányzati szerveknek, a megyéknek, városoknak és községeknek harmonikus együttműködésétől!' várnám, amikor az államra csupán az a feladat hárulna, hogy ott, ahol partikulárisán, a munkanélküliség olyan méreteket ölt, hogy az már meghaladja a municipiumok munkáltató képességét, segítsen az állam a maga külön munkaalkalmaival, kórház, vasuí, köves ut'építésével, éppen olyan dolgokkal, amilyenekre azon a környéken a legnagyobb szükség van. Mert ma ezek a helyi szervek — értem ezek alatt elsősorban a községeket — semmit sem tesznek ezen a téren, nem is tehetnek semmit. Az államháztartás szanálása érdekében kiadott kormányrendeletek a községeknek szóban forgó teljesítőképességét tökéletesen megszüntették és ha valamely község egy egészen jelentéktelen beruházást akar is keresztülvinni, amire a szanálás idején minden gond és iminden különösebb felső hozzájárulás nélkül módja volt —, ma] erre nemcsak felsőbb hatósági engedély, hanem mindenekelőtt állami hozzájárulás is kell, az állam anyagi támogatására van szükség. Szarvason például, a szanálás előtt ne még ideig-óráig ezüst, jólét, kényelem. — Az idei termés mindent kihoz. Nem megyünk sehova, lemondunk — mondta Tini könnyedén. — Hiába minden. Ne áltassák magukat. Beke ur valami nagyszerű eszmét, mentő ötletet hozott, mint mondja, Hegedűs küldte. * (. — Hegedűs? És ő miért nem jött? — Fölösleges, nagyságos kisasszonyom Itt söpörni fogjuk az aranyat. Egy kis befektetéssel... — Befektet-é-és? Htszen, ha az volna, ugy is kigázolnánk a bajból. — De ez nagyságos kisasszonyom, nagy meggazdagodást jelent 1 Ha nekem lenne valamim, magam megcsinálnám. De igy? Enyéim az ötlet, nagyságotoké a pénz s a haszon feles. Az arany. — Arany?! — mondta a két nő egyszerre. -*- Igen. Aranyföld Erdélyben. A kis ember apró szemei lelkesen tüzeltek. Mintha az aranyérc izzó fénye rikitana bennük. Most a Többsincs, mielőtt megakadályozhatták volna, a térdéig ugrott és m/egakasztotta fogait a pepita nadrág szövetébe. A két nő nyugtalan pillantást vál tott. — Halott-látogatóban voltara reggel, talán azért haragszik rám rám a kis kutyus —, mondta Beke megnyugtatásul. — Lehet, — mondta Zalánffyné szórakozottan —, mialatt az aranyföldre gondolt. — Kérem — mondta Bekének — adja elő teljes egészében jövetele célját. A kis ember most már fürgén s otthonossággal mozgott. Zsebéből nagy tervrajzokat szedett elő és körülményesen széthajtogatta, szét teregette az asztalon. — Ez Erdély... A két asszony érdeklődéssel függesztette tekintetét a kacskaringós vonalakkal telerajzolt térképre. — Itt Kolozsvár... — A Maros... Jártak arra nagyságodék? 1 — Hogyne. Ismerjük egész Erdélyt. — Annál jobb... Itt egy nagy erdőség — mutogatta tovább. — Ezen tul egy tisztás, melyet egy patak szel át. A Bontó. Itt gazdagaranymező van s a patak medre tele kincseket érő aranyiszappal. Eddig ismeretlen, kiaknázatlan szűz föld. A partjai oláh parasztok birtokában vannak, akiknek fogalmuk sincs a kincseket érő hamiok értékéről. Csak rám bámultak, mikor közöltem velük,. hogy a földeket megszeretném venni. —• Azt mondtam nekik, hogy beakarom fásitani. Láttam az arcukon, hogy micsoda jó bolondnok tartanak, összevihogtak, különösen a vénjei. Nagyságos asszonyaim!! Milliók feküsznek a homokban! Mi lyen csodát mivelnénk! Megvág(nárik a földet s ömlene testébői a fény, a pompa Micsoda kastélyt építenénk idei Egy gyönyörű tervem van, görög stílus, vaiódi márvány oszlopokkal a feljáratnál. Versenyistállót létesítenénk, gyönyörű lovakat vennénk, öriási öszszeköttetéseim vannak. Nagyságo10 NAPI INGYEN BEMUTATÁS 1ÉVI JÓTÁLLÁS INGYEN ÉLET. BALESET, TŰZ BIZTOSÍTÁS PHILIPS »MÖDEDN VEVŐ" Kérjen okvetlen felvilágosítást bármely rádió szaküzlettói 4—5 artézi kutat is fúrtak egy évben, ma pedig, ha egy kut vize leapad, annak megjavítására már a népjóléti minisztériumba kell kérI tok a legnagyobb kényelemmel csak néznék az én munkámat s mondogatnák egymás között: — Csoda ember ez a Bekel Mert én fáradhatatlan vagyok, tele ötlettel, tervekkel s az élet ragyogó oldalán járhatnának nagyságodék. Hegedűs is szeretett volna ebben részesedni, de ő nemi arravaló ember. Nincs is megfelelő tőkéje s egy kicsit erőszakos ember, nem engedett volna nekem szabadkezet, hogy egész erőimmel nekifeküdhessek s a magam ötleteit valósíthassam meg. Pedig ugy hamar elveszti az ember a munkakedvét, ha valaki belekontárkodik a dolgába. — De hiszen Hegedűs nagyon gazdag ember — vetette ellen Tini kisasszony. — ő, nagyságod szép fehér kezén az a gyürü egy vagyont ér. A Hegedűs vagyona kötött... — Igen, ezek /megvannak... még minden ékszerünk és családi ezüstünk. Még két értékes brilliáns csatt is van... Irma riadtan a szájára tette az ujját, hogy Tinit visszatartsa a fecsegéstől. — Igen, tudom — mondta Beke nyugodtan — még a tizenegyedik századból valók... az épen elég lenne — mondta ki merészen. Inma egy halk sikolyt hallatott. — Isten őrizz! Géza öcsénk egyetlen öröksége... niíjcs már semmi más. Monte-Carlo... — Az nem baj, nagyságos aszszonyom, Géza ur tízszeresen viszszakapná, csak elzálogosítanék... I«ma és Tini sápadt-mereven figyelték egymása-arcát. — Borzasztó lenne — lehelte Irvényt beadni, mert a község önmaga erre nem képes. Ennek a szituációnak következménye, hogy a keresetben szükölma —, ha elvesznének. Beke fplényes-ragyogó nevetéssel egy iratcsomót húzott ki a zsebéből. — Itt van nagyságos asszonyom János herceg pecsétes levele. Legdrágább veretű kardját bizta rám... pénzre volt szüksége; itt van Ab~ durrahman Musztafa bég pecsétes levele: ötven lovat vásároltam'számára; itt vannak Lord Benoly ajánlatai... itt Vilma hollandi királynő levele... s szfedte lelő és nagy gyorsasággal hadarta isimét előkelőségek neveit, hogy Zalánffyné és Tim kisasszony belefáradtak a figyelésbe. Reszkető ujjak* kai hozzáértek a finom levelekhez szédülten követték tekintetükkel a kis ember sovány ujjait, amint újra összerakta és zsebre tette az értékes levélcsomót. Többsincs az Irma ölébe kérezkedett. Két lábát az asztalra tette s fürge kis kék szemeivel gyűlölködő ' tekinteteket vetett az idegenre. Beke meg akarta simogatni a fejét. Vad morgást hallatott és rávicsoritotta apró fogait. — Szeretném látni a csattokat, — mondta Beke s a hangja parancs volt. Irma engedelmesen előhozta a vasszekrény legdrágább kincsét. — Itt vannak, — mondta halkan s halvány arcában még szemének fénye is elhomályosodott. — De, hogy nem féltek nagy— ságodék itthon tartani. Pompás dolog. Fejedelmi disz lehetne . — Hiszen az voltl! Ormódy Gáspár a tizenegyedik századbaji a királytól kapta. Csak azt nem