Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-15 / 134. szám

4 MRVIDÉK. 1930. junius 15. ködő munkás osztály a helyi ható­ságokban látja minden bajnak az okát és azontúl, természetesen a kormányban és ha van a községben féltucat munkanélküli földmunkás, fcz a féltucat munkanélküli földműn kás is Budayesten ácsorog napokon keresztül és a kormánytól várja sorsának jobbrafordulását. Rajz- és kézimnnkakiállitás a Leány­kálvinenmban Floridai görl csoport szemé­lyes fellépte az Apollóban Az Apolló igazgatóságának si­került óriási anyagi áldozatok árán lekötni hétfőtől szerdáig a világ­hirü »Floridai görl« ének- és tánc­csoportját, mely csoport külföldi turnéja után, városunkat is meg­teli fellépésével, hogy aztán a ma­gyarországi turnéja után eleget te­gyen amerikai szerződésének. Ez a világattrakció négy ragyogó szép­ségű táncosnőből és egy férfiből áll, kik ügyesebbnél ügyesebb, öt­letesnél ötletesebb táncokkal, tan­gókkal, foxokkal, orosz tánccal és énekes akrobata tánccal, általános tetszést fognak kiváltani. Ehhez ha­sonlót nem volt alkalma eddig a közönségnek látni, mert a kis tár­sulat ragyogó kosztümjei, kápráza­tos felvonulásai és ének-tánc szá­mai föléje helyezik a más efféle produkcióknak és feltétlenül érde­messé teszik a megtekintésre. A nagy revü kiemelkedő száma a női tőrvívás, az orosz tánc és az ame­rikai kadettek masirozása. A revü kisérő filmje hétfőn John Gilbert, Marion Davies diadalmas filmje és Nils Asther Lilly szerelme c. film lesz, mig kedden, szerdán Greta Garbó: Szenvedély c. filmje. A helyárak mérsékelten emeltek, 6o fillértől i.8o fillérig s a tiszt­viselői kedvezményes jegyek ren­des helyárig ráfizetve lesznek ér­vényesek. Naponta csak 2 előadás lesz: 6 és 9 órai kezdettel. tudjuk, hogy melyik királytól. Er­ről hallgat a krónika. Beke a kezébe vette az ékszert. Többsincs heves ugatásba kez­dett. — Épen elég lesz, hogy az arany­földet megvásároljuk. A zálogje­gyet holnapután átadom nagysá­gotoknak, reggel együtt utazunk Pestre, onnan Erdélybe. A két nő szorongva egymásra nézett. Beke az ékszereket csomagolta, miután visszahelyezte a selyem tokba. Később falubeli vendégek ér­keztek. A sovány tiszteletes ócska anekdotákkal, Gavallérné, régi nemzetes asszony, özvegy . ind­zsellérné s még páran, akik tarto­zékai voltak az uri asztalnak. Beke kedves, finom és előkelő volt mindenkivel szemben. Tizenegy óra volt már, mikor a menyezetes, csipkés ágy illatos párnáira hajtotta fejét. A csattokat a feje alá tette. Reggel nyolc óra lehetett é s újra kocsi kanyarodott a ház elé. Dr. Hegedűs volt, Zalánffyné jogtanácsosa. A szobaleány jelentette s Irma hamar fölkelt, hogy fogadhassa Dr. Hegedűst". Biztosan nagyon fontos ügyben jött. Vagy... talán ő szeretné az aranyföldet ?... — Jobb is lenne, legalább visz­szakérnénk a csattokat — mondta Tini. — Ha neki jó, nekünk is jó — vetette ellen Inmia. A Leánykálvineum tagozatainak kézimunka és rajzkiállitása min­den évben valósággal esemény­számba ment, de amit a szorga­lom, a szaktudás és az izlés ebben az esztendőben összehalmozott az intézet első emeleti három nagy termében, az még a szakértő lá­togatót is a legőszintébb bámulat­ra kell, hogy ragadja. Nem szeret­jük a dicsérő szók halmozását, mert a mai szkeptikus világban hamar elsiklanak ezek felett a megkeseredett lelkek, de azt még a legelkeseredetebb kételkedőknek is őszinte és bátor lélekkel ajánl­hatjuk, hogy jöjjenek el és néz­zék meg saját szemeikkel ezt' a kiállítást és akkor valódi műélve­zetben lesz részök. Megszédítő mennyiségű kézimunkát halmoztak össze a polgári iskolai tanulók a rajztanárnő derekas, kedves és áldott munkát végeztek. A kiállí­tást látogatók szemében felragyo­gó gyönyörködés minden fénysu­gára az ő önfeláldozó pedagógus egyéniségükön keresztül sugárzik át a sok száz kicsiny munkás kéz­re. A kiállítás vasárnap estig lesz nyitva. (y s-) „Anyák napja" az izr. iskolában A nyíregyházi izr. elemi népis­kola ifjúsági Vöröskereszt csoport­ja, amint már jeleztük, f. hó 15-én, vasárnap délután 7 órakor az is­kola dísztermében »Anyák napja« ünnepélyt tart. A legszűkebb min­dennapi kenyér megszerzéseért fo­lyó kemény, gyakran meddő küz­delemben á lelki erőt, a kitartást, a boldog családi élet adja meg. A küzdelem nagyobb része az anyáé. Az anya nemcsak testileg és lel­kileg osztozkodik férjének a ke­nyérkereset bajaival, hanem reáhá­ramlik a háztartás és főképen a — gyermekek nevelése is. Ezért a családban őt illeti a legnagyobb elismerés. Amidőn az iskola a leg­nemesebb érzelmeket plántálja a gyenge gyermeki szivbe, első he­lyen áll a szeretet és a hála az anya iránt. Ezen nemes célt szol­gálja az »Anyák napja« ünnepé­lye, amelyen a »gyermek« hódola­tával, szeretetével áldoz az Anyá­nak. Anyák! Jertek, hallgassátok meg és fogadjátok szívesen a gyer­meki tiszta sziv hálás megnyilat­kozását ! A műsor a következő: 1. Mi fehérlik ott a sikon.., ének­ka?. 2. Prológ. Szilárd Ágnes IV. o. t. 3. Édes anyám... Kiss Kál­mán I. o. t. 4. Füstbe ment terv, Hartmann Ferenc II. o. t. — 5. Anyánk... Vajda Lili III. o. 6. Édes anyám csak az a kérésem; előadja az énekkar. 7. Távolból. Feldmann Jenő IV. o. 8. Édes, jó anyámnak. Rényi Erzsike II. o. 9. Mindnyá­junk Édesanyja. Jelenet. Szereplők: Gergely- Kató, Egri Zsuzsó, Szegál Annuska, Schwartzkopf Imre, Blum András IV. o., Faragó György III. 0. t. 10. Muskátli. Hoffmann Kató 1. o. II. Falu végért... Herceg Gyula III. o. 12. Édes anyám ha bejön... énekkar. 13. Anyám. Gutt­mann Magda V. o. 14. Énekel Ger­gely Kató IV. o. 15. Melyiket? Karfunkel Klára IV. o. 16.'Him­nusz, együttesen. Vasárnap délután 6 órakor lesz az ev Kossuth reál­gimnázium tornaünnepélye iiii iiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinii ASINGER wrőgéfek stítos A JLKOdf ÓBBAK. I Bemutatjuk otthonában a PATHE-B ABY mozifelvevő és leadó gépet, mellyel kirándulásairól, családi­eseményeiről örökbecsű filmfelvé­teleket készíthet igen olcsón s ezeket lakásában moziszerüen vetítheti. Mozifelvevőgép ára ... P 140*— Vetítőkészülék „ ... P 96'— 1 tekercs film (1100 felvétel) P 2'60 Előnyös részletfizetésre is kapható. Bemutatja és felvilágosítással szolgál a KÖZPONTI DROGÉRIA. 3537 Hegedűs izgatottan várt. Állt az asztalnál s szinte köszönés nél­kül kérdezte Zalánffynétól: — Volt itt valami Beke? — Igen, sőt még itt is van. — Hála Istennek. — Doktor ur! Mi vesszük meg az aranyföldet. — Aranyföldet...? Mi-i-t? — Igen. Amit Beke ajánlott. —. Hol az a gazember? Irma vad szívdobogást kapott. — A vendégszobában. Hegedűs szó nélkül rohant a vendégszoba felé. Többsincs lo­holt utána, ugrált, hörgött, uga­tott. í Zalánffyné megkövülten nézett utánuk. — Megszökött a gazember — kiáltotta Hegedűs, mire Irma is odasietett. r , A csipkés ágy gyürten, üresen meredt rájuk. Tini is bejött a nagy riadalomra. ' A két nő ugy állt ott, mint két halálraítélt. Várták, hogy Hegedűs modjon valamit. — Világcsaló, szélhámos. A párisi rendőrség keresi. Mit vitt el? . i i — A csattokat... — A Géza csatijait.... Tini hangosan zokogott. Irma szédülten nézett maga elé. • Többsincs dühödten cibált va­] lamit. [ Beke földreejtett keztyüje volt, amit a nagy sietésben ottfelejtett. • í •! • ! V -r. — -ÍT7I m ;;• rajzteremben a buzsáki, kalota­szegi Írásos, rábaközi, a mezőkö­vesdi, necc, tüll és góbién mun­kákból. A sok finomművű mes­terkedés, horgolás és kötés káp­ráztatják a szemlélőt. A II. osz­tályosok fehér kötői mosás nélkül, egyenesen a kis munkás kézekből kerültek a kiállítás asztalára és olyan patyolattiszták mint a hó. A nagy tömeg quantativ hatását fokozza a kiállított munkák quaui­tativ színvonala. A falak a tető­zetig tele vannak a gyermekek képzeleti rajzaival, perspektivikus sikformákkal, tervezésekkel, csend­életekkel, természetutáni rajzokkai és foltfestésekkel. A másik terem a tanitóriőkép­zősök Tanmenet szerinti kézi­munkáit és rajzait mutatja. A megtekintés után elmondhatjuk, hogy . 'ezek a fehérnemű munkák oly tökéletesek, hogy bármelyik előkelő budapesti cégnek becsü­letére válnának. A növendékek bele vannak vezetve az önálló terve­zésbe lehetőleg magyar motívumok kai, amelyekből kiemelkedik a sok finom sárközi himzés. J.tt is bebo­rítják a falakat a rajzok, amelyek között sok a sematikus rajz, ami­nek értékét az uj népiskolai tan­terv annyira hangsúlyozottan ki­emeli. A harmadik "terem felső ruhával és, fehérneművel van tele. Ezt az .egész kézimunkahalmazt II,mondd tizenegy továbbképzős tanuló ké­szítette szinte hihetetlen szorga­lommal. Megállapíthatjuk, hogy ugy a polgán iskolásokat vezető Erdélyi Dóra diakonissza testvér, mint a tanitónőképzősök kézimunka ta­nárnője, Osváth Sándorné urasz­szony, nem különben Tóth Ilona Az ev. Kossuth reálgimnázium­vasárnap délután 6 órai kezdettel rendezi évzáró tornaünnepélyét az iskola udvarán. A tornaünnepély keretében számolnak be a tanulók egy évi testnevelő munkájuk ered­ményéről. A tornaünnepély fel­öleli a rendgyakorlatok, szertorna és atlétika minden ágát, ugy, hogy élvezetes délutánra számit­hatunk. A délután 6 órai kez­detet azért tűzte ki az iskola, mert figyelemmel volt a másik fiukö­zépiskola 4 órakor kezdődő torna­ünnepélyére s egyben ugy találta, hogy a fák elpusztulása által ko­párrá vált udvaron korábbi idő­pontban bajosan lehetne megren­dezni a tornaünnepélyt. Belépődíj nincs. A tornaünnepélyre ezúton is meghívja az érdeklődőket és sportbarátokat az iskola igazgató­sága.

Next

/
Thumbnails
Contents