Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-06 / 79. szám

9 1930. áprffis 6. séges. A város a per kimenetelét nyugodtan várhatja ebben a régóta húzódó ügyben. Több, mint kétezer ufházszámtáblára hirdet a város árajánlatot A városnak áz idén megejtendő iitalános népszámlálás megkezdése éllőtt végre kell hajtania a házszámozásra vonatkozó képviselőtestületi határozatot. Több, mint 2000 uj házszámra lesz szükség az uj nevet nyert utcákban. A szakosztályok együttes ülése elhatározta, javasolni fogja a képviselőtestületnek, hirdessen árlejtést a szükséges uj házszámtáblák elkészítésére. A város a versenytárgyalási hirdetményt rövidesen közzéteszi. A hajdudorogi ut építéséhez a város előlegezi az érdekeltség hozzájárulását A hajdudorogi ut megépítése immár elodázhatatlan feladat, amelynek megoldását a nagymértékű munkanélküliség is sürgetiAz útépítéshez az állam a költségek egyharmadával járul hozzá. Minthogy az ut elsősorban a nyíregyháziak érdekeit szolgátja, az itteni érdekeltségnek nemcsak harmadrészét kell vállalniok a költségekből, hanem még egyhatodát keli, "hogy fizessék a felmerülő költségeknek. Az egyharmadrész és hozzá az egyhatod, összesen 171 ezer pengő költséget jelent. Ezt a pénzt a város kölcsönből biztosítja és a felvett kölcsönből előlegez az érdekeltségnek. A hozzájárulásra kötelezettek arányosan viselik ennek a kölcsönnek visszafizetését. Most már csak niég egyhatodrész megajánlása volna hátra, hogy az épitést végre megkezdhessék. Ezt az egyhatodot a kincstártól fogják kérelmezni. lljra a faluban. Ha egyszer mégis-mégis visszajutnék, térdig járnék a harmatos mezőben, az öreg szilfa bólogatna újra távol-messzi, de boldog ismerősen; kutya nem vakkanna, de szelid farkcsóválva ismerne rám s szagolná a apómét. Ringó derékkal kaszálva kinn a réten vidám hajnali dalban a parasztok szelid jóreggelt köszönnének énrám és mondanák maguk közt jámbor örömmel: az irnok úr mily kész embernyi ember,mily vállas lett s mily hetyke a bajusza, a derekalján egy szép asszony hogy elkelne. S én mennék odább, balra a juhaklok, a szérűben kazlakban drága széna; János bácsi, az öreg gazda épen parancsot oszt, folyik a trágyahordás, amott a csordás a békés tehenekkel — és rám ismerne a falu és a csorda. Jancsi kisbéres már vidám kocsis sorba és Erzsi, Boris köszönne adjonistent. — Ha egyszer mégis-mégis visszatérnék heverném puha vánkosát a rétnek, érezném édes jóizét a tejnek, érezném édes jószágát a nyárnak s levett kalappal hallgatnám a harangot. 929. június 14. NYÍRI SZABOLCS Községek ügyes-bajos dolgai a vármegyei kisgynlésen Az uj megyei szerv, a kis^rülés jól bevált. A főispán elnökletével tartott kisgyülések iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Társadalmi életünk jelesei, közéletünk tekintélyes, munkás képviselői ambícióval, ügyszeretettel, példás szorgalommal járogatnak a havonként összeülő kisgyülésre, — amelynek az a hivatása, hogy alaposan előkészítse a törvényhatósági bizottság nagygyűlését. Ezért a kisgyülésen sok apróbb ügy kerül tárgyalásra. Itt tükröződik a mindennapi élet, itt éreződik meg, miféle gondok, problémák foglalkoztatják a szegény sorsban küzködő községeket. A képviselőtestületi véghatározatokban sok érdekes életmozzanat villan meg. A kisgyűlés előadói egytől-egyig körültekintéssel' mérlegelik ezeket a véghatározatokat és legtöbb ügyben elfogadást javasolnak. — Szigorúan vizsgálja minden előadó a kiadási tételeket. Ha a míniszterközi bizottság engedélyezett valamelyes kiadást, azt természetesen szó nélkül akceptálják, de nincs helye a bizottság jóváhagyó határozatai között olyan döntésnek, amely nem mutat fel a javasolt kiadásra törvény- vagy rendeletben elismert fedezetét. A községek jó részének súlyos pótadó terhe van, adósságok, kölcsönök merülnek fel a kisgyűlés tárgysorozatának program' pontjai között és érezhető, hogy | feszült a helyzet, mig el nem jön Hortobágyi juhturó •lalultt liplalé! /

\ Termeli; Orez. r\$r\ Magy. T«f«z5vetkazetl Központ Bndapeit, I, Horthy Miklöcút 119/151 a hosszú lejáratú kölcsönök várva várt ideje. Ahoi sokalják a kisbíró » fizetésiét is Van olyan község, mint Nyirábrány, ahol a képviselőtestületben az elöljárósága tagok tiszteletdiját is mérsékelni akarták és amikor az erre vonatkozó indítványt elvetette a józanabb többség, a takarékossági lázban égők a kisgyüléshez fellebbeztek. Ha még számításba vesszük, hogy a főbiró éri 260 pengő, a törvénybiró 39 P tiszteletdijat kap, természetesnek találjuk, hogy a kisgyűlés kereken elutasította a fellebbezőket. Tomyospálca leszállítja a boradót Van némi derűs vonás abban a képviselőtestületi határozatban, a mit Tornyospálcán hoztak. Országos a panasz a borfogyasztási adó magas volta miatt és ezt érzik a jó tornyospáicaiak is. Kivált — akik szeretik á borocskát. Mit tehettek egyebet, kimondották a képviselőtestületi gyűlésben, hogy a borfogyasztási adó leszállítandó 5 pengő 44 fillérről 3 pengőre. Ezt a határozatot azonban, ha miég olyan üdvös is, nem hagyhatta jóvá a kisgyűlés, mert a községnek gyenge bevételi forrásai apadnának még jobban el, de meg a rendeleten nem változtathat a legokosabb községi tanácskozó testület sem. Husz évi szolgálat jutalmazására: 50 pengő Szegények a községek, a régi, megizmosodott falvak, hát még az olyan Ujabbkeletüek, mint Nyírszőllős község. Itt most egy derék alkalmazott, a falu pénztárosa, husz évi működésének jutalmául 50 P jutalomban részesül. Az összeg kicsi, de igy is örömet okoz Cornille mester titka Irta; Daudet Alfonz. 'W Franccet, a vén furulyás a minap egy régi történetet beszélt el nekem. A furulyás elbeszélése nagyon meghatott s el akarom mondani, ugy, amint tőle hallót tant— Ez ami kis falunk, — mondta az öreg, — nem volt mindig olyan elhagyatott, mint manapság. Tele volt az egész falu szélmalommal *s tiz község is hozzánk hozta a gabonáját. Hangos volt a falu a molnárlegények zajától, a szélmalmok csattogásától meg a sok ostorpattogástól. A hegyi uton egymást érte a sok gabonáskocsi s csak ünnepnapon szünetelt a munka. Csakhogy ilyenkor meg víg mulatozással költöttük az időt. Vasárnaponként az egész falu népe fölment a malmokba. A molnárok fizették a bort. A molnárnék meg ofyan szépek voltak, — mintha mind csupa királynék lettek volna. Csipkekendőt hordtak a gyönge vállukon, a nyakukon meg fénylő aranykeresztet. Járta is a tánc késő éjjelig. Bizony-bizony a malom volt a mi gazdaságunk és mulatságunk. Szerencsétlenségünkre a párisiaknak eszébe jutott valami istentelenség, s a Taxasconba vezető uton gőzmalmot ópitett«k. Az emberek lassanként odaszoktak az uj malomhoz, mert hát áz uj mindig tetszetősebb, mint a régi s á szegény szélmalmoknak semmijük sem maradt. Egy ideig még csak küzködtek a molnárok a gőz ellen, de hiába, az erősebb volt s lassanként bizony fölmondták a legényeknek s bezárták a malmot. A hegyi uton nem jöttek többé a gabonás szekerek s a szép molnárnék még az aranykeresztjeiket is eladogatták. Kenyérre kellett az áruk. Nem volt többé se bor, se tánc. A szél hiába fujt, a malomvitorlák meg se mozdultak. — Egy szép napon aztán az elölj áró- I ság ierontatta a malmokat s a | helyüket beültették szőlőtővel és | olajfával. Egyetlen egy malom menekedett meg az általános pusztulástól: a Cornille mesteré. Cornille I mester régi molnár volt, hatvan > esztendeig őrölte a mások búzáját > s nagyon szerette a mesterségét. ' A gőzmalom felépítése majdnem | az őrültségbe kergette a szegény molnármestert. Napokig szaladgált az utcákon s azzal kiabálta tele az emberek fülét, hogy a Provenceot gőzmalombeli liszttel akarják megmérgezni. — Emberek, ne vigyétek búzátokat a gőzmalomba, amely az ördög találmánya. Lássátok, ón nem gőzzel, hanem széllel dol- ; gozom s a szél az Úristen lehellete. Csakhogy ezekre a szép szavakra senki sem hallgatott. Ekkor végtelen keserűség szállotta meg az öregember szivét, be zárkózott a malomjába s ugy élt, mint valami vadállat. Még az unokáját

/ a tizenötesztendős ár tatlan, Vivettet, az apátlan, anyátlan árvát sem akarta megtűrni maga mellett. A szegény kicsikének munkába kellett szegődnie, mert az öreg még kenyérrevalót sem adott neki. Pedig azt hittük, hogy szereti az unokáját s én mindig is azt állítottam, hogy szereti. Nem ritkán megtörtént az is, hogy a legnagyobb forróságban négy órát gyalogolt a szegény Cornille mester s elment abba a majorba, ahol a kis leány dolgozott. Ilyenkor aztán órák hoszszat sem tett egyebet, csak nézte a leányt, miközben süriin hullottak a könnyei. A falubeliek bizony megszólták a vén embert, mert azt tartották róla, hogy csupa fösvénységbői küldi munkába az unokáját, valamirevaló ember nem is engedi, hogy a vére béresmunkát végez-, zen s tűrje a bérlők gorombaságait. De Cornille mester magát is egészen elhanyagolta. Mint valami hajléktalan cigány kódorgott az utcákon mezítláb, rongyos sipkában és lyukas kabátban. Ha vasárnap bejött az istenházába, az egész falu népe őt nézte s bizony szégyenkeztünk miatta. Az öreg észre is vette ezt s nem is ült többé közibünk, hanem szép csöndesen meghúzódott a templom egyik sarkában. Cornille mester életében volt valami titok, amelynek nyomára szerettünk volna jönni. Már jó ideje volt, hogy a falubeliek közül senki sem vitte hozzá a gabonáját, de azért a szélmalom folyton dolgozott. Esténként pedig künn tehetett látni a vén molnárt az országúton a szamarávafegyütt mely csak úgy görnyedezett a lisztes zsákok terhe alatt. — Adj'on Isten jóestét, mondták a parasztok. Hogy foly a dolga, Cornille mester ? — Jói, gyermekem, hála a Mindenhatónak, felelte a molnár vidáman. Munkában soha sincsen hiány. S ha valaki megkérdezte tőle, hogy ki ád annyi munkát, a mester ajkára tette az ujját s titokzatos hangon mondta: Idegenek számára dolgozom. Ennél többet harapófogóval sem lehetett kihúzni belőle'. A malomba be nem pillanthatott halandó ember, még a kis Vivettenek sem volt bejárása. A malom ajtaja mindig csukva