Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-30 / 73. szám

jsrtríBYiDBie. 1930. március 39. m dések megalkotására és még ma is a legnagyobb befolyást gyakorolja azoknak fenntartását illetőleg. — Ezért birnak nagy horderővel a francia szenátusban lefolyt igazoló események, mert bizonyos, hogy nem a kisántánttól függ, hogy legyen-e Csonkamagytarország, vagy ne legyen, hanem egyedül a franciáktól, legközvetlenebbül pedig Briandtól, aki a magyar igazság felismerése és kijelentése által mintegy saját kezűleg törölte ki a békeszerződés 161. paragrafusát, amely tévesen állapította meg a magyar nemzet háborús bűnösségét. - ' Ez a körülmény határozottan uj helyzetet teremtett. E naptól fogva nem volt tovább oka a magyar nemzetnek, hogy mint bűnös, mint háborút okozó álljon a fórumok elé, ezért nem is volt joga senkinek ugy képviselni a magyart, mint bűnös nemzetet. Tovább értékelve a francia megnyilatkozásokat, megállapítható, hogy itt van az Archimedesi jpont, melyen Trianon ellen operálni lehet és kell. Ezekben a francia meglátásokban van megvilágítva azut, amelyen a magyar nemzetnek haladnia kellett volna, de amit a magyar nemzet nem látott meg.; innéí nyújtották feléje a mentőövet, amit nem ragadott meg; kezébe adták az Ariedne-fonalát, de nem indult utána. Pedig mi lett volna a legtermészetesebb, mint a francia par lamentben megállapított és elismert igazságokkal azon melegében felkeresni azt a bizonyos három nagyhatalmat s bizonyitólag rámutatni, hogy a francia parlament állításai szerint is tévedtek; hogy a trianoni szerződés ratifikálásával szemben a legnagyobb igazságtalanságokat iktatták be törvénykönyveikbe; és hogy éppen ez a körülmény kényszeri tette a francia szenátust is arra, hogy — bár meggyőződése ellenére — -törvénybe iktassa a trianoni szerződést, mint a világ legnagyobb igazságtalanságát. Ilyen felvilágosító és meggyőző akció után, melyik kultur nemzet nem döbbent volna meg, melyiket nem vezette volna öntudatrra s melyiknek igazság- és becsületérzete ne indította volna a reparációra ? Egyik müveit nemzetről sepn tételezhető fel, hogy tétlenül piaradt volna, mert nem halt még ki egészen az emberiség lelkéből a becsület. De lett volna ez eljárásnak bármilyen következménye; lett volna eredményes vagy eredménytelen, a magyar nemzet jól felfogott érdekében ezt meg kellett volna tenni, avagy még ma is meg kell tenni. Ez nem lesz »kaland«, amit mumusként oly sokat emlegetnek. — Nem provokál háborút, amit különben sem akar, mert nincs is rá szükség. Fejjel sem megy a falnak, mert a legnagyobb ellenség által megvilágított útra lép. Ha pedig blamázs érné, nem lenne első eset, mert hiszen az optánspöröknél már nagyon sok hasonló eset érte a magyart, de valamint itt újból, meg újból megismételte követeléseit, ugy e tekintetben is permánens lehet eljárása, mig vegre eléri sikerét. De, hogy az arhimédesi pontnak nevezett francia események nagy hordereje, hatásának fokmérője méginkább kidomborítva álljon előt tünk, állítsuk szembe vele az ellenkezőt. Tegyük fel, hogy a francia szenátusban éppen az ellenkezője történik annak, mint ahogy történt. Tegyük fel, hogy ott bebizonyítják a magyar nemzet háborús bűnösségét. Avagy tegyük fel azt az esetet hogy a magyar nemzet is önmagában kénytelen volna beis merni, hogy nem ok nélkül fosztot" ták meg országától, mert tényleg okot adott volna arra, nemde, csak ekkor, csak ilyen körülmények között volna indokolt a passzivitás, amit a nemzet a lefolyt tiz év alatt tanúsított ? Csak ezen esetben volna oda kényszerítve, hogy várnia kellene a konstellációk véletlenül történő megváltozására, — ami esetleg ölébe hullatná azt, amit elvettek jogtalanul tőle. Mert ilyen esetben nem volna egy fixpont, ahonnan akcióját megkezdhetné. Igy szembe állítva a tényt a feltevéssel, mindenki előtt világos lesz, hogy a ténnyel szemben nincs helye a passzivitásnak. Ide cselekvés kell, nem várakozás ! Ez és ennyi a perifériák láttávolából is megállapítható. Nem jó, a nemzet életenergiájának hanyatlását mutatja az, ha egy ország egy-egy katasztrófa után ólyanná lesz, mint a vízár visszavonulása után hátramaradt tócsa, melyben csak békák kuruttyolnak, de amelyek — Ezópus szerint — még a nyulaktól is félnek s ezeknek közeledtére víz alá buknak s némán meglapulva elhallgatnak. — Nálunk ez be nem következhet, mert a nemzet bölcs vezetői őrt állanak a felett, hogy ilyenné ne váljon Csonkamagyarország földje. Sikkasztó munkaadók ? Irta: Pisszer János A háztartási alkalmazottakat foglalkoztató munkaadókat éppen ugy, mint az ipari és kereskedelmi alkalmazottakat foglalkoztatókat is erősen érdekelheti az Országos Társadalombiztosító Intézetnek most igen élénken tárgyalt és rózsásnak egyáltalában nem nevezhető helyzete. Érdekelheti pedig azért, mert a már régebben is sokat emlegetett és sikkasztóknak nevezett , munkaadók egy közös kalap alá volnának vonhatók. Arról van szó, hogy körülbelül 20 millió pengő kinnlevősége van az OTI-nek mintegy 148.000 munkaadónál, amely horribilis összeg az év végén, mint hátralék volt kimutatva. Ebben a 20 millió pengőben van az az összeg is, amelyet a munkaadók az alkalmazottaktól vontak le, de be nem szolgáltattak. Ebből szeretik következtetgetni, hogy aki pedig ezt a levont járulékot nem fizette be az OTI pénztárába, az azt elsikkasztotta, mert, kézenfekvő a nem tájékozottak előtl a feltevés, hogy a saját céljai szolgálases magyar rónát. — Napsütés, pacsirtadal... az van itt bőven, de egyéb sincsPedig ezek mellett még igen sok szüksége lenne az embernek. — Fiatal barátom, igy nem szabad magának beszélni. Szegény hazánk áidozatot kiván mindenkitől Éntőlem is, öntől is, mástól is. Énnekem ebből a szikes, elhagyatott helybői paradicsomot kell varázsolnom, önnek pedig itt kulturát kell teremtenie. Ugy nézzen szét ezen a sikon, mintha egy második honalapítás nehéz munkáját végeznők itt. Én is, ön is és mindenki, kit a sors ide küld! Uj látogató érkezik. Ez sem gyalog jött: targoncát tolt maga előtt. Gencsy szólítja meg. — Mi jóban jársz, Menyus? — A bútorokért jöttem. — Miféle bútorokért? — 'Amiket édesapám kölcsön adott az iskolának. — Te, hiszen nem adta ingyen. Birkajárást kaptatok érte. Azt most nem viheted el. —- Mán ez igy van. Férjhöz ment a Julis néném, néki koll a nyoszolya meg a székek. A többit még itt hagyjuk valameldig. — Hát bérbe voltak azok itt? — kérdi a tanító. — Igen, kibéreltük addig, amig olyan tanítót kapunk, aki berendezkedik nálunk. ( — Igy hit a gondoskodás mindjárt *x első órámban fuccsba %» ment. Imre, add oda neki, amit el akar vinni. Az első éjszakám •méltó lesz Göröngyöshöz. Napsugárból — ágyat vetek, pacsirtadal lesz — a fejem alja, mezei virágok illatával — takarózom. Nyikorog a targonca kenetlen kereke a bútorok alatt. Mintha valaki sima, sikoltana a magyar rónán végig. 1 — Ha az előbb tudtam kötelességéről prédikálni önnek, akkor cselekedni is tudnom kell! Tanitó ur! Az én vendégem lesz, amig élhető állapotba teszünk itt mindent. v , — Hej, nagyságos uram, mire felülről én rajtam, itt, Göröngyösön segítenének, én már régen nem is vagyok itt. — Üljünk fel, kedves tanitó ur, a kocsira, nincs itt jelen pillanatban tennivaló. Mosolyogva teszi hozzá: Elviszem az egész háznépét. Imre, a kis kutyát kösd a kocsi után, te ugorj fel a bakra, a tanitó ur pedig mellém ül. Kocsis, induljunk. Vár a paprikáscsirke! Kellemes ringázással indul a kocsi. Imre boldogan ül a bakon; a fiatai tanitó is jól érzi magát a féderes ülésen, csak a kis sovány eb huzatja magát a pórázon. Hallgatnak, csupán a kocsi kotyogása, a lovak patáinak dübörgése hangzik. — Hejt Mikor eszem én a ját konyhámon főtt paprikAscsfrkét, — sóhajtott fel a tanitó. — Bizzék, fiatal barátom, a szavamban: hamarabb, — mint gondolná. De azt ígérje meg nekem, hogy nem hagy itt bennünket. Jól tudom, sok lesz ez egy fiatalembertől. Lemondani a város, község nyújtotta kényelemföl, de lemondását azzal könynyitse, szegény hazánk érdekében teszi. — Itt a kezem, megpróbálom! — Én meg arra adok kezet tanitó ur, mához egy esztendőre önj nél ebédelek és a saját konyhájá> ban főzött paprikás csirkével kij nái meg — ha minden jól megy, j — szép fiatai asszonyka, a tanitóné asszony, legrosszabb esetben pedig csak maga, kedves öcsém! Még ma cselédeket küldök, hogy az iskolát, a lakást szedjék rendbe. Holnap bemegyünk ketten a városba, bútorokat vásárolunk, meg néhány legszükségesebb használati tárgyat, és csak azután megy vissza az iskolába. Az iskola udvarát körülvesszük gledicsiával... sorra kerül azután minden. Kenéz Kálmán bizakodóan nézett az öreg úrra — de talán még a Nap is ragyogóbban sütött most az elhagyott, magyar róna felett, mintha mondaná: Ni, ni! Ébredezik a magyar tanya! Hortobágyi juhturó mkKteiMÜí kapható ! TanaeH; Orra. I'ü/*- Hagy. TegszSvetkezetl Központ Badspest, I., Horthy Miklós-út 119/121 tában használja fei azt. A vádnak tarthatatlan volta azok előtt, akik ismerik az OTI adminisztrációját, nem kétséges. Mégis a vádat tisztázni, illetve értékére leszállítani szükséges, nehogy szó nélkül haladjunk el mellette és bárkiről is feltehető legyen, hogy ilyenfajtáju sikkasztásnak részese volna, — vagy lehetne. Érdekes még emellett megemlíteni, hogy a 148000 hátralékos munkaadó közül, — mindössze 40 (negyven) ellen volt végrehajtás, illetve árverés vezetve, amint ezt hivatalos helyről hallottuk. ) A hátralékosoknak nevezett másfélszázezer munkaadóra nézve, egyfelől azt mondják, hogy ez bizonyítja legjobban, a kisipar és kiskereskedelem lerongyolódott voltát, mert ilyen nagy tömegben nem tudnak fizetni. Bár igaz az, hogy az ipar és a kereskedelem, de maga az egész társadalom a legnyomorúságosabb helyzetben van, aki mégis ebből kiván erre a nyomorra következtetni, az téved. Éppen ugy téved, mint az is, aki azt hisz, hogy íme, mily roppant nagy mértékű humanitás lakozik az OT I-ben, ha másfélszázezer adós közül, csak mindössze negyven ellen vezet árverést, holott talán mégis kíméletlenebb lehetne. A dolog nem egészen igy áll. Az iparos társadalom, merem állítani, éppen ugy, mint a kereskedő és a háztartások fejei is, szinte első gondjuknak tartják, az OTI járulékoknak lefizetését, természetesen csak akkor és nem előbb, amikor az erre vonatkozó »Hátraléki kimutatás« kezeikhez jut. De mikor jut ez a kezeikhez? Csak akkor, ha a helyi pénztárak azokat kézbesitik. Ezt azonban természetszerűleg megelőzi a kivetés, a könyvelés, szóval az adminisztráció munkája. Ez sem tudja azt a nagy anyagot, amely előtte fekszik, máról-holnapra felfújni, mert ehhez is időre van szükség, lévén a kivetés súlyos munka, amelynek időre van szüksége. Bármennyire is igyekszenek tehát az OTI tisztviselői a kivetés és könyvelés munkáját sürgősen elvégezni, mikorára ez a félhez »HátraIéki kimutatás« formájában eljut, bizony eltelik egy és fél, sokszor két hónap is! Az OTI évvégi könyvzárásoknál, természetesen, a december havi járulékok is, az illető évben nyernek elkönyvelést. Jó tehát, ha az évi zárlatkor még felgyülemlett munka közben, a következő év február végére van a könyvelés abban a helyzetben, hogy a hátralékokat kimutathassa. Ebből látható, hogy nagyon elhamarkodott vád az, hogy a munkaadóknak február végére kézbesített hátraléki kimutatásokból bárki is arra következtessen, hogy az illető elsikkasztotta az alkalmazottaitól levont járuléki fél összeget. Ez annyival is inkább elhamarkodott vád, mert hiszen sok munkaadónak esze ágában sincsen, a járulékösszeg felét leTonm az alkalmazottaktól, vagy azt a saját céljaira felhasználniAkik oiyan szívesen és szere-