Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-23 / 68. szám
JNfWnflöilL 1930. március 23. könyv Fáradt vagyok... A naponként megismétlődő munka után pihenésre vágyom s valami üditő szórakozás után eped a lelkem. Ilyenkor felnyitom könyves szekrényemnek ajtaját s végig simogatom kezemmel a poicőkon katonás rendben felsorakozó könyveimet. Ezek az én legjobb, legmeghittebb barátaim, mert őszinték hozzám s társaságukban teljesül minden óhajom. Ha szomorú vagyok, megvigasztalnak; elhagyottnak érzem magam, mint hűséges társak, mosolyra derítenek; az emberi tudás tökéletesbitésére törekszem, akkor sem hagynak cserben, megnyílnak előttem olvasásuk közben egy-egy kevésbé ismert világnak kapui. A könyvek birodalma az én világom. Örömmel télik meg a lelkem, ha a könyvpiacon megjelenő kötetekből egy-egy jó könyvet sikerül megszereznem s boldogan helyezem eí könyvtáramban s nem tudok nyugodni mindaddig, mig tartalmát meg nem ismerem. Legyen bár az szépirodalmi mii, vagy a szakirodallom terméke, egyaránt kedves nekem s nem sajnálom a megszerzésére hozott anyagi áldozatot, az átolvasására, tanulmányozására fordított időt. S valósággal vadászom az uj könyvekre. Nem egyszer mesés vadász-zsákmányra bukkanok, mint aminő a legutóbbi szerzeményem is. A szakkönyv irodalom gyönyörű hajtása e mü s boldog vagyok, hogy birtokosa lehetek, pedig a szerzők nem a nagyközönség számára, hanem kimondottan pedagógusoknak irták, amint ezt a könyv cime is elárulja : sMintatanitások az uj tanterv szellemében«. A mintatanitásoknak ötszáz oldalt meghaladó hatalmas gyűjteményét lapozgatva, szinte irigylem a Ma gyermekeit s szeretnék kis fiúcska lenni, hogy hallgathatnám az én jó tanítóm ajkáról elhangzó oktatást, szelíd intelmeket. Csak annyiban vagyok pedagógus, hogy mint apa, gyermekeim sorsát szivemen viselem. Különben az iskola mindig nagyon érdekelt engem s most is iizött, kergetett a vágy, hogy közelebbről megismerjem a gyermeknevelés problémáit, a legújabb kor iskolájának színes világát. A megismerés vágya által sarkalva, megkértem fiamnak tanítóját, hogy segítene engem a már említett könyvnek megszerzésében (aki a legnagyobb készséggel juttat, ta el hozzám a tanítók vezérkönyvének egyik példányát. Kimondhatatlan örömmel kezdtem lapozgatni a mintatanitások gyűjteményében és jóleső csalódással vettem észre, hogy ez nem is annyira szakkönyv, mint inkább az iskolai életnek lelket gyönyörködtető pompás regénye, melyben a szerzők tetszésük szerint játszanak a gyermeki szivek húrjain. Ennek is van, mint a legtöbb könyvnek előszava, melyet a pedagógia nagymester, Drózdy Gyts^Ia irt, aki meleg elismeréssel méltatja Tesléry Károly kir. tanfelügyelőnek és a melléje tömörült lelkes szerkesztő gárdának érdemeit, hogy e nagyszerű müvet megalkották. »Hivatásáéitt s a szebb magyar jövőért lelkesedni tudó, tenni vágyó s alkotni akaró kis gárda munkáját nyújt ja ez a könyv, amit bátran nevezhetünk csokornak, melynek szálai ott termettek a szabolcsi rónán. Magát a csokrot a virágos Nyiregy házán kötötték egybe. Onnan indul útra 6 megy szerte az országba. Üdeséget, frisseséget visz, örömet, kedvet terjeszt azok között, akik szeretettel forgatják, olvasgatják s iskolájukban követik irányát«. A népiskola összes tantárgyaiból találunk e könyvben egész tömeg hangulatosan- kidolgozott tételt s élvezettel olvassa az ember az első osztályba járó tanuló naiv gügyögésétől kezdve a hatodik osztályig fokozatosan kialakult komoly okoskodást, értelmes beszélgetéseket, ' mint a tanítási művészetnek cso| dálatos eredményét. A betegségek legnagyobb része ellen ma már a természet álta nyújtott gyógytényezőkkel küzdünk a legeredményesebben Levegő Fürdő Napfény Diéta keserűvíz. Az Igmándi keserűvíz kapható minden'gyógyszertárban, drogériában és jobb füszerüzletben. 4766-? — A gyermek legyen a tanítás központja és nem megfordítva — mondják a vezérpedagógusok. Sokat tűnődtem már eme szálló igévé vált mondás értelmén, de ennek gyakorlati megvalósulását ezideíg megérteni nem tudtam. Most már sejtem, mert valamennyi mintatanitásból az a vezérgondolat domborodik ki, hogy a gyermek akaratát nem szabad gúzsba kötni, hanem inkább biztatni, bátorítani kell a cselekvésre. Majdnem mindegyik tanítás a gyermek által legjobban ismert környezetből, a családból indul ki. Min den törekvés arra irányul, hogy a gyermek megérezze, hogy amit tanul, az a család boldogulása érdekében tszükséges. Ébredező lelke korán megsejti, hogy ő is részese a család örömeinek, szomorúságának. Csakhamar otthonosan érzi magát a családi körnél nagyobb társadalomban, az iskolában is, ahol a tanítványok csoportja és a tanító egy nagy családot képez, melynek tagjait szintén a szeretet szálai fűzik össze egymással. Igy szélesedik a gyermek ismeretköre lépésről lépésre s végül elérkezik a haza fogalmáig, ahol a nemzet öröme az egyénnek is öröme, gyásza pedig szivet égető fájdalmat okoz minden magyarnak. Az első osztály tanulói okosan elbeszélgetnek édesanyjok muskátlis ablakáról. Mindegyik tud valami szépet mondani a muskátliról, erről a kedves szobavirágról, melynek olyan nagy szerepe van a magyar családok életében. Mennyi vidám és szomorú esemény fűződik hozzá . . .! Egyik kis leány elmond ja, hogy őnáluk olyan asztal is van, amelynél a háborúban elesett bátyja ült utóíjára, ezért azt senki nem használhatja, hanem édesanyja muskátlit rak rája. Szinte kifogyhatatlanok az érdekes események felidézésében. A nagyobb gyermeVERSEK LÉLEKRÜQYEK. Én most itt a rügybomlást várom, mögöttem még a szűzi tél, nagyon hideg, nagyon fehér : soká hideg volt a világon. A tavasz is kicsit hideg, de barkát hánynak már a fák, túlholdasak az éjszakák és tavaszodnak a szivek. Most minden csupa barka még, ki tudja, milyen lesz a nyár, de lelkünk rügyes tőle már és májusvárón kék az ég. Ne siessünk rügyecskék : várok. Reménység szunnyad bennetek : a rügyből még minden lehet. És megcsaltak régi virágok. /. M. LÁTOGATÓM : MESEKIRALYLÁNY. Királyleány, mesék leánya szegényke, hozzám jött az éjjel. Fázott, könnyes volt édes arca. És én is fáztam, soha így még. £zomorú-halkan szólt s szelíden: »Atyám, az Éj, halálra küldött, Anyám, az Álom, megtagad már Bátyám kedvelt, a vig Virrasztás, Már nem fogad be senfeí engem. i Nézd, csupa víz ezüst cipellőm, aranyhajam a szél zilálta, bíborpalástom összetépve : nagyon hideg van a világon®. Néztem szomorún nagy szemébe és szóltam halkan : kis királylány, mesék fehér királyleánya, be jó, hogy hozzám űz az Élet, mert én is, én is egyre fázom : nagyon hideg van a világon. Nézd, két szememben mennyi kétség, karom két lankadt életinda, s a szivem — jaj — szegény szivem már meg sem merném mutatni néked. Lehúztam ázott kis cipőjét, kibontottam aranyhaját is. Tüzemhez ült, mosolygott újra s gondtalan mesébe kezdett. Mesélt sugárzón, mint a gyermek, fények bomlottak szép hajában, fények lobbantak szép szemében. Én lábánál ültem merengve és egyre jobban fájt a szívem, mert tudtam, ha a hajnal eljön, mesék fehér királyleánya (mert atyja Éj és anyja Álom), holtan hull álmodó szívemre. Nemo. GYERMEKKORI ARCKÉPEM. Én Istenem, be furcsa, szembe nézni magammal, tízéves kis magammal. .[ • í • Hogy megmaradt itt minden... ... Két vékony vállam nézem, sovány karom és lábam, szálad hajam, a durcást, nagy homlokom, s alatta csodálkozó szememmel világló régi arcom. Hogy megmaradt itt minden... . • • Két gyermekszemem nézem: itt, valahol mögötte, itt kell lenni bezárva megdermedt — mozdulatlan egész kis holt világom. ... 0, hogy szeretném tudni : a homlok boltozatja mit rejtett akkor éppen, mikor kislány fejemmel lerajzolódott finom lemezre bent, a gépben ? Juhász M« SULPICIA LEVELE. A kék madár az este elszállt, mégegyszer súrolt könnyű szárnya, most messze jár s a fészke árva. Kék madaram az este eltűnt, sok bágyadt csillag gyúlt az égen : tegnap volt, vagy már réges-régen ? Tudod milyen kóbor kis jószág, egyszer sebet kapott a szárnya, űzte a gond, egy csúnya kánya. Ő mennyit sírtam akkor érte, de felépült: kézből etettem, és lásd, hogy az este kerestem, sehol sem volt. Nem szállt-e hozzád ? Ha ott van, megfoghatnád nékem, küldd vissza hozzám, kérlek szépen. Vigyázva fogd, könnyen kiröppen... Vagy őrizd meg te sokkal jobban, az is j<% ha tudom, hogy ott van. / Ignoia,