Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-21 / 43. szám

2 JNftÍRYIDÉK. 1930. február 21. A monkahiány Irta: Dukai Takách Géza országgyűlési képviselő. A kereset nélkül levőkről bajos volna hiteles számot mondani, a hivatalos és nem hivatalos adatok e tekintetben nagyon eltérők. Annyi bizonyos, hogy bármerre forduljunk, város és falu egyaránt munkahiány miatt panaszkodik. Nemrégiben, mikor Bécsben, Berlinben, Londonban, Párisban jártam, a mieinknél hangosabb panaszokat is hallottam és jófQrmán hétről-hétre olvashatjuk, hogy Amerikában, Franciaországban, Angliában mily rohamosan növekedő, o'riási tömeg az, amely — közsegélyen, vagy enélkül — minden keresetből kiszorultán tengődik. Kétségtelen, hogy ez az ijesztő sokaság nem pusztán, rajtakivül eső okok miatt nem talál helyet. Ámbár, ha a hétről-hétre szaporodó gépeket tekintjük, amelyek az emberi erő és tevékenység mérhetetlen sokaságát teszik fölöslegessé, vagy ha például Bu dapest vasiparát nézzük, amely az ország mai helyzetében huszhuszonötezer munkással kevesebbet kénytelen foglalkoztatni, mint az ország megcsonkítása előtt, akkor minden fejtörés nélkül rájöhetünk a kérdés velejére, rájöhetünk arra, hogy legnagyobbrészt nemcsak munkabíró, hanem munkaszerető emberek, akik szívesen és szorgalmasan dolgoznak, ha van mivel fogla- ; latoskodniok, miért nem tudnak j keresethez jutni. Sajnos akadnak \ bőven olyanok is, akik testi fo- j gyatkozás, vagy tanülatlanság 1 folytán ott se nyernek alkalmaztatást, ahol egyébként szükség volna munkaerőre. Nem kétséges, hogy a munkanélkül levők számát jelentékenyen növelik a nagyigényűek, no meg az olyan válogatósak is, akik csak bizonyos munkára vállalkoznak, vagy pedig az egyre ismeretesebb „munkanélküli segély" felgombolására. De menjünk tovább! Hol van a sok állástalan hivatalnok és egyéb szellemi munkások, hol a foglalkozást hiába kereső mezőgazdasági és más munkások tömege. Van-e a föld kerekségén állam, amely ezeknek, valamenynyiöknek tisztes kenyérhez juttatásáról elegendőképen gondoskodhatik ? Nincs, de nem is lehet. És nálunk Budapesten és vidéken, ha nem is mindenütt, de tág körökben mégis állandóan ilyenféle követelődzéseket hallani. A munkahiány esetére való biztosítást kell intézményesen törvénybe iktatva, azonnal megteremteni — hangzik innen is onnan is — mert ez az egyetlen árkánum! Hogyan? Miből? Erről nem igen esik szó. Pedig itt nemcsak az államkincstár, hanem az érdekelt munkaadó és munkások tetemes anyagi hozzájárulása is nélkülözhetetlen, ha épkézláb emberek közköltségen való eltartásának igen veszedelmes ut ját, az adónak aránytalan felemelését, az állampénzügyek összeroppanását kerülni és elkerülni akarjuk. Nem szólván arról, hogy ily messze kiható ujitás, igen alapos minden részletre kiterjedő, higgadt megtárgyalást követel, amire a mai nincstelenségnek türelmetlen, indulatokkal terhes időpontja nem is alkalmas. De ha az intézmény megalkotásához azonnal hozzáfognának is, mikor lehetne ez a biztosítottak számára, folyamatosan fizetőképes ? Jő néhány év muTva. Mit segítene ez azokon, akiknek már holnap se lesz betevő falatjok? A munkahiány esetére való biztosítás intézménye régóta foglalkoztatja a kormányt, különösen a népjóléti és munkaügyi minisztériumot, bizonyos, hogy el is készül, de ehhez akármiképpen vesszük, egyebek közt idő is kell. Bethlen István gróf miniszterelnök az égető bajokon haladéktalanul segiieni akar, mint ahogy általában az egész kérdés megoldását kezébe vette és ez a legértékesebb garanciája annak, hogy a megoldás, emberi számitás és a lehetőségek szerint teljes mértékben sikerülni is fog. Ezért hivta magához a munkásság vezérkarát: beszéljék meg mit kell, mit lehet mindjárt és mit a közeljövőben a helyzet alapos megjavítására cseleked. nünk. Az értekezlet után, amelynek során terjedelmes memorandumok is kerültek a kormány elé, szinte meglepődve konstatatálták a munkásvezérek, hogy előterjesztéseiket a miniszterelnök mennyi belátással és tettrekész jóindulattal fogadtá. És talán épen abban az órában, amelyben összeültek, már útra is kelt egy és más rendelkezés — a továbbiakat illetőleg, a miniszterelnök két héten belül ismét öszszehivja ezt a konferenciát, hogy az ország különféle pontjain, sok ezer dolgos kezet igénylő közmunkák haladéktalanul megkezdődhessenek, ami természetesen, a keresetnélkül levők öszszeségét nem juttatja azonnal kivétel nélkül foglalkozáshoz és kenyérhez, de ezeknek számot tevő részét igenis fölmenti a munkahiány okozta tétlen paszszivitásból. Ady Lajos tankerületi főigazgató előadása Tompa Mihályról a Leáeykálvmeamban A tegnapi liceális délután előadója Ady Lajos főigazgató volt. Tompa Mihályról beszélt. Nem beszélt, hanem csevegett azzal a könnyed elegánciával, ami min den retorikai célzatosság nélkül, azonnal a hallgatóság lelke közepében van és amely könnyed elegancia hátterében az elmélyedő tudás nehéz értékei rejlenek. Azzal kezdte, hogy formás esztétikai, kritikai, vagy irodalomtörténeti megállapításokat ne várjon tőle a közönség — ezt bármelyik irodalomtörténetben megtalálhatja. I Néhány kérdést szeretne tisztázni, KÉT FILM, amely világhódító utján hozzánk is elérkezik: BETTY BALFOUR BOLVÁRY GÉZA CSIBÉSZKIRÁLYÍÍŐ ERNA MORÉNA DOLLY DAVIS TITKOS ÉRZELME íi Hétfőd—kedden az Apollóban. Csütörtöktől - vasárnapig A CÁRI BIRO

DALOM BORZ 4 LM AH K SZIBÉRIAI BILINCSEK Dráma a szenvedések földjének lakóiról 9 fej. Rendezte : O. RICHELLY A tábornok Fritz Kortner Alexej a fia W. Gaidaroff Marti, a száműzött Renée Heribel NELLY 3 PAPÁJA Marta Paudler 7 felv vigjáték attrakciója. — Rendes helyárak. Hétfö

n l~KÍt~és félórás műsor '/25~és 1/*10 órakőrTl Kedden BETTY BALFOUR világfilmje A CSIBÉSZKIRÁLYNŐ Romantikus udvari történet 8 felv. DOLLY DAVIS és ERNA MORÉNA TITKOS ÉBZELMEK Louis Yerneul a ,,47-es SZÍMU zsöllye" cimü színdarabja filmen, mely 150 előadhat ért el a Budapesti Vígszínházban. Előadások ke»dete: vssarnap 3, 5, 7 és 9, netköanap 5, 7 es 9 orakor ami Tompa Mihály irodalomtörténeti sorsával összefüggésben is érdekelheti a magyar társadalmat. Mindenekelőtt bőséges irodalomtörténeti példával tette szemléletessé azt a tényt, hogy az irodalomtörténet értékelő, — hogy ugy mondjuk hivatalos megállapítása és a saját felelősségére olvasó közönség értékítéletei nem feküsznek egy síkban. Hogy a magyar klasszikusok milyen különleges és méltánytalan helyzetben vannak és hogy milyen igazságtalan tud lenni egy nemzet és az olvasóközönség velük szemben, annak Tompa Mihály iskolai példája lehet. Mi, a mi halihatatlanjainkat díszesen eltemetjük, de mert Pantheonunk nincs, hát a különböző kivitelű disz-, félvászon, piros bőr- és félangol kötésekben nyujtunk nekik stilizált kriptákat, ahol aztán rnégcsak nem is a boldog feltámadás reménye alatt pihennek. Tompa két óriással indul, maga is kivételes és mélyen eredeti tehetséggel. Petőfit a nyilvánosság előtt egy évvel megelőzi, a Kisfaludy Társaságnak is előbb lesz tagja, mint Arany. 1846-ban kiadott Népregéi és mondái a magyar irodalomtörténetben eladdig példátlan könyvsikert érnek el. A költő megindulása tehát nagyszerű I 1848 - 49 ben elhallgat. Ez Petőfi lelke szárnyalásának klasszikus ideje ! Tompa — Szász Károly szerint — nem viharmadár; de jön az abszolutizmus; az egész nemzet lelke elborul, a kétségbeesés általános s ebben a gyászos lelki depresszióban megtalálja hangját és lelkészi vigasztaló hivatását. A református pap a magyár nemzet papjává lesz. Kerényi Frigyeshez irt költői levelével megálljt kiállt az oldott kévét bontogató emigráció epidemiája ellen. Aztán a többi gyönyörű, nagyhatású, reményt ébresztő allegória — ez Tompa korszaka. Tompa nem epikus. Az elbeszélő költészet felé az irodalmi pályázatok viszik, — nem a lelke, hanem a kitűzött tételek megoldásának dicsősége és dija. Mint lírikus azonban kiáll minden kritikát és mégis elfelejtettük ! Sirbatételével szellemi öröksége is sirba került. S ha Tompa elfeledtetésének okát kutatja, ezt nem abban leli, hogy óriásokkal indult, hiszen az irodalomtörténet élete azt igazolja, hogy a nagy bolygók mellett a mellékbolygók is szépen megélnek. Más az ok! Tompa a Bach-korszak költője, itt a csúcspont az életében és költészetében. Jött a kiegyezés az általános fátyolboritással, ez pedig mindig opportumus ténykedés Ezek a nagy fátyolboritók természetesen idegenkedtek a nemzeti fájdalom lantosától s igy lett a multat borító vékony fátyol — Tompának vastag szemfödél. Most a revízió atmoszférájában élűnk, a történeti átértékelések dandárjában vagyunk. Tompa bánata a trianoni magyarság bánata, ő a mi költőnk. Revidiáljuk Tompa ügyét, vegyük le azokat a stilizált kriptákat a könyves polcainkról s olvassuk az elfelejtett Tompát, hisz a mi lelkűnkhöz szól ő most is mikor .magát az eltiport magyarnak kisírni sem szabad".