Nyírvidék, 1930 (51. évfolyam, 26-49. szám)
1930-02-15 / 38. szám
Míryidék. 1930. február 15. Kövér kacsa Egyes lapokban tendenciózus hirek jelentek meg arravonatkozólag, hogy Magyarország a háború előtti aranykölcsönök ügyében 1923-ban megkötött megállapodást hajlandó megváltoztatni olyanképen, hogy a külföldiek birtokában levő kötvények 32, illetve 27 százalékos valorizálási kulcsát felemeli. A hir a Frankfurter Zeitung nyomán repült ki a világba s amint sejthetjük a legközvetlenebb forrás pedig Prága, illetőleg Benes cseh külügyminiszter volt. A Frankfurter Zeitung híre azt is tudni véli, hogy az uj megállapodás az optansügy elintézése után fog megtörténni. Erre vonatkozólag szükségesnek tartjuk leszögezni, hogy a régi államadósság és az optánsügy soha semmiféle kapcsolatba •nem kerültek egymással s az insbrucki egyezmény pedig csak annyit mond, hogy 1930 után a magyar állaim és az érdekeltek újból összeülnek annak megállapítására, hogy vájjon a pénzügyi viszonyok javultak-e oly lényegesen, hogy ez a 32, illetőleg .27, százalékos arány felemelésé indokolt? Nyilvánvaló, hogy Magyarország pénzügyi helyzetében nem állott be oly lényeges javulás, amely a mai valorizálási kulcsnak megváltoztatását indokolttá tenné így áz errevonatkozó híresztelések nágyon is átlátszó tendenciával rendelkeznek s csak téves tőzsdei kombinációk terjesztését szolgálhatják. Fentebb már mondottuk, hogy az ősforrás Prágában keresendő. Észre vehette a magyar közvélemény, hogy míg a hágai megegyezés óta a román és szerb sajtó bizonyos mérsékletet tanúsítanak Magyarországgal szemben, addig a Benes külügyminiszterhez közelálló cseh és magyarnyelvű la pok élesebben támadják Magyarországot mint az előtt. Az az expozé, amelyet a cseh külügyminiszter előterjesztett, nemcsak hamis megállapításoktól hemzsegett hanem egyben kísérlet is volt a magyar belpolitikába való beavatkozásra. Magyarországon sokkal jobban ismerik ennek az egész ügynek a kulisszatitkait, a csehek magyarországi érdektársait, vagy öntudatlan eszközeit, semhogy különösebben meglepődhetnénk ezeken a jelenségeken. A magyar közvélemény csak azért hallgatott, hogy ne gördüljön aka dály annak a békésebb atmoszférának a kialakulása elé, melynek Hága után nagyobb kilátásai vannak, mint voltak a megegyezés előtt. De hallgatott azért is, mert Csehországot nem azonosítja Benes politikájával és Magyarországról vallott személyes felfogásával. Ha Benes abban reménykedik, hogy összeomlott külpolitikai koncepciójának megerősítésére a magyar közvéleményből kicsiholja a viharos visszahatás Itüzét s ezzel a két állam közötti viszonyt elmérgesitheti, akkor nagyon téved. Magyarország a békét akarja, azt a békét, amely további fejlődésének alapja és biztositéka. Ez a törekvése azonban nem fogja megakadályozni abban, hogy adott alkalommal a világ elé ne tárja Benes mesterkedéseinek, eszközeinek és érdektársainak hiteles történetét. á polgármester hívja meg üyíregyMia rádiósait a vasárnapi alaknlogyűlésre és a vetitettképes előadásra (A »Nyírvidék« tudósítójától.) J A Nyírvidék több izben felhívta Nyíregyháza rádiósait és a rádió, a távolbalátás és a beszélő-film technikai kérdései iránt érdeklődők figyelmét arra, hogy vasárnap, február 16-án délelőtt fél 11 órakor városunkban is megalakul a rádiósok egyesülete. Az alakulógyülés után a Városi Színházban ingyenes vetitettképes előadás lesz, amelyen Forbáth László, a Standard Részvénytársaság főmérnöke tart érdekesnek és tanulságosnak Ígérkező előadást a be szélfilmről, a távolbalátásról és a rádiócső gyártásának problémáiról. Ebből az előadásból tanúi a rádiós, tanul, aki ezután lesz rádiós és tanul olyan módon, hogy szórakozik, érdekes képeket lát. A rádiósokat városunk polgármes tere dr. Benes Kálmán kir. kormányfőtanácsos hivta össze vasárnap délelőttre az alakuló közgyűlésre és az azt követő előadásra a .következő meghívó utján: /Több oldalról felszólítottak, n^gy Nyíregyházán, a többi városokhoz képest szintén alakítsuk meg a Rádió Egyesületet. Ez ügyben a Lépéseket megtettük s 1 ennek folytán kérem a tek. Cimet, hogy f. évi február hó 16-án, azaz vasárnap délelőtt fél 11 órakor a városháza nagytermében az alakuló gyűlésre felfáradni szíveskedjék. Egyben van szerencsém értesíteni, hogy a Standard Villamossági Rt. távbeszélő, táviró és rádióberendezések gyárának igazgatójával érintkezésbe léptem, akik kész örömmel küldik le a megalakuló gyűléssel kapcsolatosan szakemberüket, aki előadást fog tartani a rádióról. Ezen előadás a gyűlés berekesztése után a városi színházba lesz megtartva, tekintettel arra, hogy az előadást vetített képekkel fogja a Standard Rt. főmérnöke kísérni. Tisztelettel kérem tehát ismételten szives megjelenését. Benes Kálmán. m. kir. kormányfőtanácsos polgármester. V A polgármester hívó szakara bizonyára ott lesz vasárnap az alakuló közgyűlésen és a vetitettképes előadáson a modern technika kérdései iránt érdeklődő közönség . Az egész világ limnolAgnsai jönnek Debrecenbe Az édesvízi állat és növéiyélet kutatói a hortobágyi halastógazdaságot fogják megtekinteni angnszins végén. — Debrecenből küldték szét a világ minden részébe a meghívókat az V. limnológiai kogressznsra Debrecenből jelentik: Ez év augusztus hó végén fogják megtartani Budapesten az V. limnológiai kongresszust Magyarország meghívására. Két év előtt Rómában ülésezett a kongresszus és a világ minden tájáról összesereglett tudósok, akik az édesvízi állati és növényi 'életet tanulmányozzák, különösen az olaszoknak ajánlatára Budapest mellett döntöttek. Az édesvízi állat és növényélet tudományos kutatói, akik gyakorlati téren is érvényesíteni tudják tapasztalataikat, amikbői haszon fog háramlani az egész emberiségre, hiszen az okszerű haltenyésztés, valamint az édesvízi tavak és folyóvizek hasznosítása nagy horderejű gazdasági kérdés, — az idén Magyarországot fogják felkeresni a világ minden tájékáról. Fontos szerep jut a világ limnológusainak fogadásában Debrecen nek is, amennyiben az augusztus 24-tői 31-ig tartó kongresszusnak 2—300 tagja két napot Debrecenben fog tölteni, ahol meg fogják tekinteni a müveit világon imár is szép hírnévnek örvendő egyetemet, de őket imégis inkább érdekeim fogja a hortobágyi halastó-gazdaság, mely egyike Európa legnagyobb mesterséges édesvízi TIS ZTA RONGYOT / inimten meattyiségibea m IctattHrataliadf, cipőárusítás! Üzletátadás miatt az összes nSi-, férfi- és gyermekcipőket gyári árnál is olcsóbban minden elfogadható árban elárusítjuk. Ezen árusítás csak rövid ideig február hó 11-28-ig tart Benedekffy Ferenc bet. társ. cégnél Nyíregyháza (a volt „Hungária Cipőáruházban)" Zrínyi Ilona-utca 5, szám, Páratlan olcsó vásárlási alkalom. i Eladás csakis készpénzért. 701 3 haltenyészetének. Nem a Balaton érdekli őket, mert hiszen annál nagyobb édesvízi tavak minden földrészen vannak, hanem a hortobágyi mesterséges tó. Két napot fognak tölteni Debrecenben, ahol az előkészítés munkája már hónapok óta tart; az V. »Conventus societatis limnoiogiae theoreticae et applicatae internationalis ín Budapest, Hungária® munkaügyi bizottságának ügyvezető elnöke ugyanis dr. Hankó Béla debreceni egyetemi tanár, pénztárosa dr. Barts Jenő egyetemi gondnok, titkárai dr. Soó Rezső egyetemi tanár és dr. Unger Emil adjunctus. A tiszteletbeli tagok sorában van dr. Vásáry István polgármester, dr. Milleker Rezső egyetemi tanár és dr. Ecsedi István, a Déri muzeum igazgatója. Az előkészítő munkákat is Debrecenben végezték és Újhelyi József, a Nemzeti Muzeum praeparatora, mint a tiiunkabizottság tagja három hetet töltött Debrecenben. A meghívókat magyar, an gol, olasz, német és francia nyelven Debrecenből küldték szét a világ minden részébe. A jelentkezések folyamatban vannak és körülbelül 2—300 limnológus részvételére lehet számítani. — Olaszországnaak valamennyi egyeteme szinte tüntetőleg küldi ki képviselőit. Sok tudós képviselője lesz a kongresszuson Franciaországnak Angliának és az észak amerikai Egyesült Államoknak is. Az orosz-, országi limnológusok külön engedélyt kapnak ez alkalomból, hogy [Magyarországra jöhessenek. Az V. limnológiai kongresszus fővédnöke József kir. herceg, védnökei pedig dr. Bud János, dr. gróf Klebelsberg Kunó, Mayer János és dr. Vass József miniszterek akik szintén résztvesznek a kongresszuson és többen eljönnek Debrecenbe is. Bízunk oenne, hogv a világ minden részéből egybesereglő tudósok debreceni látogatása öregbíteni fogja nemcsak a város régi hírnevét, hanem dicsőségére lesz a magyar nemzetnek is. Budapest után Debrecennek ma már vezető szerepe van Magyarországon és minden reménységük jogosult, hogy e vezető szerepét meg is fogja tartani. á Leányegylet kezdte, be is fejezi a farsangot Piros-pettyes bál a Koronában A Nyíregyházi Leányegylet kitűnően sikerült táncmulatsággal nyitotta meg a farsangi táncos összejövetelek sorát és most majd március 4-én, utolsó farsang napján a Leányegylet zárja is be az idei farsangot. Ez a finálé nem megy simán. Nem lesz egyszerű táncösszejövetel. Olyan helyesek lesznek itt "a kislányok, hogy a farsang be ;f ogja égetni emlékeit a legény szivekbe. Az utolsó farsangon ugyanis asrendezőség pom pás ötletének megfelelően: piros pettyes ruhát öltenek a leányok. Píros-pettyes bál a neve a Leány., egylet utolsó nagy vigadásának hamvazó szerda előtt. Ungár Lipót divatáruházába már meg is érkezett a piros-pettyes kelme. Olcsó anyag, tartós és szép, nagyon helyes lesz a szőke is, a barna is a pettyes ruhácskában és nagyon kedélyes Reviczky Gyula és Farkas Imre dalai hangulatának tiszta poézisét megcsillantó táncos est iesz ez a piros-pettves bál. ' — Iparművészeti kerámiai tárgyak nagy választékban kaphatók az Ujságboltban.