Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-10 / 282. szám

84 1929. december 15. Ozory István ntóda — dr. Csér; Bálint Megjrta a Nyirvidék, hogy Ozory István rendőrfőtanácsost, a nyír­egyházi rendőrség bűnügyi osztá­lyának vezetőjét Kaposvárra he­lyezték át. Ozory István helyébe a belügyminiszter dr Cséry Bálint rendőrfőtanácsost, -a kaposvári ál­lamrendőrség kapitányságának ve­zetőjét helyezték Nyíregyházára. Magyar Földhitelintézet Érdél­ben? Az Erdélyi Bankszindikátus most tartotta meg Kolozsvárt 6-ik évi rendes közgyűlését dr. Gyárfás Eremér szenátor, elnök el­nöklete alatt. A közgyűlésen be­ható megbeszélés tárgya volt az emissziós jelzálogüzlet feltámasz­tásának aktuális kérdése és az e tárgyban hozott uj román tör­vény, mely a földhitelintézetek fétesitését ahhoz köti, hogy az alapító Részvényesek mezőgazda­sággal tényleg foglalkozó földbir­tokosok legyenek. A közgyűlés nyomatékosan felhívja az érdekelt­földbirtokosok figyelmét erre a körülményre és arra a megbecsül­hetetlen előnyre, amit a zálogle­velek kibocsátásának lehetősége az ezen az uton leginkább megsze­rezhető külföldi tőke az erdélyi magyar közgazdasági élet számára jelentene . á Tárosházán elrendelt vizsgálatok megálla­pították, hogy az elsikkasztott összeg: 33 ezer pengő A polgármester a képviselőtestölet közgyűlésén jelentést tett a Pivnyik Bynla és Batta Zoltán ellen elrendelt fegyelmi vizsgálatok előzményeiről Az iparra és kereskedésre vona* kozó jogszabályokat, elvi határo­zatokat és döntéseket kodifikálja a m. kir. kereskedelemügyi mi­niszter Az iparra (kereskedelemre") vo­natkozó jogszabályoknak (törvé­nyeknek, rendeleteknek) és elvi határozatoknak rendszeresen fei nem dolgozott nagy tömegében egyre nehezebbé válik az eligazo­dás. Emiatt az ipari közigazgatási eljárás nehézkes és az ipari ügyek elintézése gyakran fennakadást szenved, ami az iparosságra nézve hátránnyal "jár és panaszokra ad okot. E panaszok megszüntetése végett az iparosság és a kereske­delmi és iparkamarák ismételt ké­résére elhatározta m. kir. keres­kedelemügyi miniszter az ipari közigazgatási jogszabályoknak és elvi • határozatoknak hivatalos ösz­szegyüjtését, rendszeres feldolgo­zását, az ellentétes elvi határoza­tok közüi a hatályban tartandók nak megállapítását, az egész jog­anyagnak betűrendes tárgymuta­tóval együtt kinyomatását és a ha­tóságok és érdekeitek részére ren­delkezésre bocsátását. Ebből a célból a kereskedelemügyi minisz­tériumban szükebbkörü szerkesztő bizottság alakult, amely a mun­kálatokat már is megkezdette a azon lesz, hogy e munkával minél sürgősebben elkészüljön. A joganyag feldolgozása ugy fog megtörténni, hogy a munka az élet igényeinek teljes figyelembevételé­vel'készüljön ef. (A »Nyirvidék« tudósitójátóf.) A város képviselőtestületének szombati közgyűlésén dr. Bencs Kálmán kir. kormányfőtanácsos, polgármester jelentést tett a Pivnyik Gyula és Batta Zoltán ellen elrendelt fegyelmi vizsgála­tok előzményeiről és eddigi ered­ményeiről. A jelentés elmondja, hogy Bocskai Sándor tanitó tett elő­ször panaszt Pivnyik Gyula fő­számvevő ellen, mert a főszámve­vő a Bocskai Sándor részére meg, szavazott 300 pengőt kitevő gyógy segélyt kölcsön vette és nem fi­zette vissza. A panasz következ­ményeként a polgármester szep­tember 11-én fegyelmi vizsgálatot indított Pivnyik Gyula ellen. — Ugyanekkor vizsgálatot rendelt ex a házipénztárban is. Ezek alatt a vizsgálatok alatt szükségessé vált Pivnyik Gyula főszámvevő és Batta Zoltán házipénztári ellenőr eltávolítása, ezért a polgármester október 26-án szabadságolta őket. Eleinte csak kisebb mulasztások derültek ki, de később kitűnt hogy súlyosabb cselekmények vannak, amelyeket Batta Zoltán a házipénztár ellen követett el. Ezért november 5-én ő ellene is el kel­lett rendelni a fegyelmi vizsgála­tot, majd november 6-án a pof­gármester Pivnyik Gyulát is, Batta Zoltánt is felfüggesztette állásától. A polgármester kez­dettől fogva jelentést tett a visz­szaélésekről és a szükségesnek mutatkozó intézkedésekről a vár­megye alispánjának. A szóbeli je­lenfés megtételével egyidejűleg alapos vizsgálatot rendéit* el, amely vizsgálatok november 19-én befe­jezést nyertek . Kitűnt, hogv Batta Zoltán házipénztári ellenőr 33.000 P-t sikkasztott el helyettes há­zipénztárnoki ideje alatt. Erről a polgármester jelentést tett a vármegye alispánjának és kér­te a részfetes vizsgálat elrendelé­sét. Az alispán a törvényhatósági számvevőség tagjaiból* alakit ott bi­zottságot bízta meg a vizsgálatok­kal, amelyek évekre visszamenő­leg tekintik át a városi számve­vőség működését és néhány nap muiva befejezést nyernek. Az ügy közben bünügyi útra terelő­dött s a bíróság döntése fogja tisztázni a bűncselekmények mér­tékét. A bünügyi vizsgálat befeje­zése után a pofgármester min­den részletre kiterjedő jelentést tesz az ügyről" a képviselőtestület­nek. A polgármester jelentéséhez a képviselőtestület tagjai közül dr. Kovách Elek szólt hozzá. — Mély szomorúsággal veszi tudomá­sul a polgármester jelentését és rámutat, hogy Nyíregyháza város életében ez az első eset, amikor büntetőjogi megtorlásra alkalmat adó bűncselekmény fordult elő. Arra példa még nem volt, hogy a városházán sikkasztás történt volna. A mostani eset megdöb­bentő és egyedül áll a város tör­ténetében. Baría 'Sándor is mély szomorú­sággal hallja a polgármester je­lentését és kérdezi, hogy van az, hogy a számvizsgáló bizottságok mindig azt jelentették, hogy rend­ben vannak a számadások, holott ime nagy összegek tűntek ef. Dr. Konthy Gyufa, Bogdán Fe­renc, Pisszer János és dr. Bencs Kálmán polgármester felvilágosító hozzászólása után Baría Sándor beismeri, hogy tévesen ítélte meg a számvizsgálóbizottság hatáskörét mert ez a bizottság az eléje ter­jesztett könyvekből csak annak megállapítására szorítkozik, be­tartották-e a költségvetés kere­teit és nincs módjában megál­lapítani, nem történik-e vi^ 3­élés a házipénztár pénzével. • Ezzel az utolsó közgyűlés le­hangolóan szomorú tárgya véget ért s a képviselőtestület kifeje­zést adott annak a megállapítás­nak, hogy a bűncselekményeket olyan módon lepfezték, hogy a feg*kiválóbb szakembernek sem tűnt volna Tel a könyvek megha­misítása, amellyel 5 sikkasztást le­hetővé tették. M • z 1 í Continental-szálloda Budapesten VII., Dohány-ntca 42—44. sz. Táviratok: Continentalotel. A vidéki uriközönség igazi otthona Tisztaság ! — Kényelem I -- Előzékenység ! Hicden szobában hideg-meleg folyóvíz, központi fOtés. Egyágyas szobák árai: 5, 6, 7, 8, 9, 10 pengő. Kétágyas szobák árai: 8, 9, 10, IS, 14. 15, 16 pen^C. Szobák telefonnal. SWaKJÍK^SUaíIMBHSSÖg 7*71-* Szobák fürdőszobával. la mitatja be a Diadal Jack Holt és Dorethy Bevier legnjabb filmjét A Diadal Mozgó vezetősége erre a hétre is kivétel nélkül mind nagy filmeket kötött le. Ma a szezon egyik legkimagaslóbb filmesemé­nyét, »A második asszony«-t mu­tatja be Jack Holt és Dorothy Re­1 víer kitűnő alakításában. Ez a da­rab tulajdonképen bünügyi dráma, amely egy kalandornő hálójába ke­rült apának és tiz éves lcis fiának megrázó történetét mondja el. Kü­lönösen megható az a jelenet, ami­kor az apa is és a fiu is magóra akarnak vállalni egy titokzatos gyilkosságot, csakhogy egymást megmentsék. Ez a csak 16 éven felülieknek engedélyezett film, ame lyet a »Star avatás Hollywoodban* c. páratlan siépségü ismeretter­jesztő film előz meg, szerdáig ma­rad műsoron. Csütörtökön és pén­teken Conrad Veidt fefejthetetlen filmje a »MágIya és élet«, szom­baton és vasárnap pedig »A szö­kevény® kerülnek bemutatásra. — Ugyancsak szombaton és vasárnap láthatjuk viszont Zorot és Hurut is a Diadalban. lirek az Apollóból. A hold asszonya prolongálva Előrelátható Volt, hogy Fritz Lang monumentális filmje, A hold asszonya nálunk is óriási sikert fog aratni. Az az óriási érdeklő­dés, mely ezen film szombat, va­sárnapi előadásait végigkísérte, késztette az Apolló igazgatóságát arra, hogy szombat délután távi­ratban kérje az Ufa budapesti iro­dáját, hogy ezt a csodafilmet még hétfőn és kedden is itt tarthassa. És ez óriási anyagi áldozatok árán sikerült is. így alkalma lesz még azoknak is megnézni, akik szom­bat, vasárnap jegy nélkül voltak kénytelenek távozni a pénztártól. Szerdán és csütörtökön a Vé­res légió kerül vászóhra. Megrázó' történet a spanyol idegenlégió vér­rel és kinnal teli életéből. Mind­végig izgalmas mese, amely foko­zatosan halad a végső fortisszi­móig: az elcsigázott, agyongyötört légionáriusok lázadásáig, a me^y frappánsan és valóban vérpezsdí­tőén fordul át a happy endbe. A főszerepben 'Hans Stüve és Éva v. Beme remekel. Megkapóak az ere­deti afrikai (tituáni) felvételek. Péntektől Hans Hein Ewers Al­raune-ját mutatja be az Apolló, Brigitte Helm, Paul Wegener és Petrovics Szvetiszlávval. „A hold asszonyáénak nagy sikere az Apollóban Régen nem volt ofyan óriási si­kere filmnek Nyíregyházán, mint »A hold asszonyá«-nak, amelyet tegnap és tegnapelőtt állandóan zsúfolt házak előtt mutatott be az Uj ^ MEGNYÍLT . VIVVU:" >-•-'• Uj Djonnan berendezett aráosonyi játékboltja -palota, Bethlen uccaí oldalon. 7568-7

Next

/
Thumbnails
Contents