Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-25 / 295. szám

38 JSÍVÍRYIDÉIC 1*29. december á két karácsonyfa Irta: Klár János dr. Az Auswertige Amt, Quai d' Orsay Foreigne Office és valamennyi külügyminisztériumok folyosói elnéptelenednek, két napra megcsen. desül az élet mindenütt, Strese!maim sirjára friss virág borul, Genfben, Laussaneban, Hágában és Locarnóban kigyulladnak az igazi béke sokszáz fénylő kis karácsonyfái. Mitőlünk messze pedig, távol ettől a megkínzott Csonkaországv tói újra ráborul a tél vigasztalan néma szürkesége és örök csendje arra a sok piros vérrel festett katonamundérra, a Mazuri-tavak fonynyadt fehér harangvirágjaira <ÍÉkf' Monté St. Michele sziklán KUazó zöld borostyánfutókájára, sok csendes fejfaszimbólumaira annyi jeltelen magyar katonasirnak. És itthon ezernyi napi gond, baj, szegénység közepette a mi fáradt lelkünkben is kigyulladnak a remény apró lángjai, ha nem is olyan gazdagon csillogón, ha nem is olyan vakítón, fénylőn, ha kissé sápadtabb lobogással is, de hitünk tiszta, törhetetlen zöld karácsonyfáján égve, tiszta, törhetetlen bizakodással. De amint százszor is jaj annak a népnek, aki történelmi időkben elcsügged, ugy bizakodásunknak is határt és irányt kell, hogy szabjunk. Damokles kardiaképpen lóg a fejünk felett a keleti jóvátétel kérdése. E kérdés megoldásában gazdasági létért való küzdelmünk van válaszúton, s fürgelábu politikai ktntoraiászok már is tudják, már is harsogják, hogy e kérdés szerencsés meg, vagy meg nem oldásával megy át, vagy bukik meg Bethlen István a politikai szigorlaton. Nem beszélve arról, hogy kitűnő szolgálat most ennek az országnak, amikor a miniszterelnök nek minden pártkérdésen túlemelkedő, objektív tudására, nyugalmára van szüksége, szubjektivumokat belekeverni ebbe a kérdésbe, oda állítani a feladott nehéz külpolitikai lecke mellé a belpolitikai virgácsot, az ügy bizonyára kisebb épülésére. — Ettől azonban teljesen eltekintve, nem hiszem, hogy volna tul sok magyar ember, aki sorsunk pozitív jobbrafordulását a genfi fényes népszövetségi palota teljes felépítésétől vámá, és azt sem tudÍ

'uk elhinni, hogy valamelyik szociaista képviselő ur szép szaváért inkább lemondana a kisantant a tőlünk várt arany zsákmányról. Bármennyire is kényelmes ebből a kérdésből politikai hangulatképeket festeni, a mi sorsunk végleges megoldásának magva az európai államok erő és érdekegyensúlyának burájában fekszik elsősorban s ez a bura csak akkor pattan fel, ha hosszú céltudatos munka eredményeként az egyensúly lebillen a mi javunkra, ha azonos idegen államérdekek is odaállnak dobogónak a mi igazságért kiáltó szavunk' alá. Hogy pedig ebben az irányban mit értünk el, azt mi a hétköznapok emberei ma még sem tudhatjuk, még kevésbé bírálhatjuk, tény az, hogy a napi élet mérföldes csizmával halad, a történelem pedig, sajnos, csigalassúsággal jár s még politikumok virgácsaitól sem ijed meg. Angliában christma' s club« címén társaság alakult, ahova egész éven át betesznek a tagok egypár megtakarított shillinget, hogy karácsonyra mindenkép legyen pénzük megajándékozni övéiket. Nekünk is meg kell alakítani lelkünkben ezt a clubbot, bele raktározni az éven át makacs akaratunkat, kitartásunkat, el nem csüggedésünket, élni és egyszer mindenkép győzni akarásunkat s amíg feketekarácsonyaink vannak, megajándékozni kitaartásunkkal a jövő évet hogy kivárhassuk, hogy eljöhessen a mi fehérkarácsonyunk is. S amikor fellobbannak a jóvátételt kérő és jóvátétellel adós karácsonyfái egyaránt hirdetve a keresztényi szeretetet és Isten előtti egyenlőség gondolatát, még csak egy szót nemes kisantant hitelezőinknak ! Az a zöld karácsonyfa, amely villia estéjén fellobban, akár az Argonneokban, akár az erdélyi havasokban, akár az Erdőskárpátok szikláin lett fává, azért nőtt meg, hogy egyformán árassza melegét győző és legyőzöttnek. Amig azonban azok, fájuk bár csupa disz már, tőlünk még a pislákoló gyertyaszálat is el akarják venni — addig bocsássák meg a mi szkepszisünket a konferenciák iránt és azt is, ha nem ennek a sikeres megoldásától függően állítjuk lri majd Bethlen István gróf politikai diplomáját. Szabolcs vezére sáncán Irta: Héthaimy Tihamér. Hej, muskétás álmok, régi kelevézek! Hová tüntetek el jó magyar vitézek? Hol maradt a kopj??., kacagány?... és dárda?... Hol maradt, hová lett Szabolcs vezér álma?... \ — Messze Meotistól de nagy az út eddig: Hősi legendáktól bús temetőkertig!... Agyag fal!... anyag sziv!... Hej, amikor innét Magyar diadalnak szent zászlóit vittékl... Haj, ellentnyargaló szabad mezők népe!... Baglyok kussultak el a turul helyébe?... Hát, amikor: — »hajrá!...« hát, amikor: Nincsen a magyar már sehol és semerre?!... »tettre...!« — Riadó zengéssel, — hallod! — a sánc zúg már! A föld indul itt meg, ha te nem indulnál. Rettentő rengése csillagokat kerget, Tárogató hangja idáig felelget: — — aSzaboIcs vezér sáncát kezeinkkel hordtuk, E föld hegyét, halmát itt mi birtokoltuk, Miénk ez a római... Haj Ond, Huba, résre!... Martalóc rongy nép jött... Riadjunk egy — lésre! Iramodó árnyon, kavarodó felhőn, Nőjjön a magyar hir, amig napja feljön, .Ragyogjon, derüljön Szabolcs vezér álma: Legyen naggyá újra magyarok hazája!!... A magyar tánc és zene Irta: Zsilinszky Lajos dr. Vámbéri Ármin megállapitása szerint a magyar tánc és a magyar zene ázsiai eredetű. A tánc kezdetének nevezhető lenge mozgásba, egyenletes lépdelésbe (nyakatekert kifejezési mód szerint egyénlépésbe, marschtempo-ba) kezdtek őseink, primitiv zeneeszközeik megszólaltatására a legrégibb krónikák szerint már Árpád és Töhötöm korában egy-egy hóditó utjok alkalmával. Ösi zenénk tehát, mely eleinkkel jött át Munkácsra, bizonyos egyszerű szabályhoz kötött mozgáshoz késztette az azt hallókat, akiknek azonban nem volt szabad, nem is volt lehetséges a hallgatással megelégedniük, mert manetelniök kellett parancsszóra. A testmozgásban látható eredmény mellett egy-egy | sóhajtásszerü vagy kurjantásféle hangban a lelki megmozdulás is észlelhető volt a zene hatásaként. Hasonló nyomokat talált Vámbéri a kaukázusi és altáji népek ősi táncában és zenéjében is. A georgiai eredetű kaukázusi lezgi-ek tánca magyar csárdástánchoz hasonlóan abban állott, hogy a táncot egyesben kezdő férfi és ní közül a nő apró lépésekben, mintegy ingerkedve partnerjával kerülgette azt, mig ez harci lépésnek mondható iramban, üldözésszerüleg közeledett hozzá, mignem derékon elkapta s 'azután mint a forgószél keringtek együtt egy helyben. Rövid idő múlva a nő kecsesen kisiklott táncosa karjaiból, — hogy újra és újra megismédődjék ez a »figura«. A cserkeszek addaghi törzsénél ugyanezt találte melyeket tőlük meg-, vagy elyéve használatba vettek. A milleniumi kiállitás zencszeú csoportjában igen érdekes és ér tékes X—XIII. századbeli hangszerek voltak láthatók. Még becsesebbé lehetett volna ezt a hangszerkiállítást tenni, ha a Zeneés Színművészeti, Lapok 1895 és 1896-iki számaiban közzétett javaslatomat, melyet e csoport titkára és az emiitett lap szerkesztője is pártfogolt, az előkészítő bizottság elfogadta volna. Én akkor ugyanis boszniai szolgabíró lévén, egy hónapi szabadságomat zenei relikviák felkutatására és délszláv népdalok gyűjtésére használtam fel s oly zenetörténeti jelentőséggel és beccsel biró régi hangszereket fedeztem fel évszázados zárdák, kolostorok és rendházak lomtárában, hogy azok megszerzésének elmulasztását pótolhatatlan veszteségnek nyilvánítottam, magam nem lévén eléggé tőkeerős azok megvásárlásához, a szarajevói muzeum igazgatóságának osztrák szelleménél fogva, kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy egy magyar kiállitás valamely csoportjának vonzóbbá, gazdagabbá tétele céljából költekezzék. El is vesztek azok számunkra örökre. Pedig, ha. megszereztük volna azokat a XI—XII. századbeli hangszereket, ma nem a Thököly István tulajdonát képezett, Nemzeti Muzeumunkban őrzött XVI. századbeli zongora s nem a Néprajzi Muzeumban elhelyezett néhány XV. századbeli magyar hangszer hirdetné és bizonyítaná zenénk régiségét. A zene hatása, amint fentebb is emlitettem, nemcsak testi mozgásban, hanem a lelki állapot megmozgatásában is nyilvánuL Ez általános tapasztalat, de különböző népeknél különböző alakban nyilvánul meg. Bennünket saját nemzetünk tálncai és zenéje érdekelvén legjobban, erről e helyen röviden csak azt a megállapítást szögezhetem le, hogy a faji jellegét a világ egyeden más népe sem tartotta oly hiven, mint a magyar. Megállapítom ezúttal azt is, hogy ezt a müveit nemzetek zenetudósai, zeneművelői és kulturtekintélyei is elismerték. Ezt a kincsünket azon' ban, mely legegyszerűbb pásztorí dalainktól kezdve himnuszainkig, — J operáinkig^ és hangverrsenydarabja| inkig szívünk-lelkűnk minden érzé| sét, egész kedélyvilágunkat, életmódunkat, vérmérsékletünket, sirva vigadásunkat visszatükrözik, sem mi nem becsüljük meg értéke szerint, sefm pedig a külföldöjikellőleglérí' tékesiteni és, terjeszteni nem tudjuk^ nem propagáljuk eléggé. A berlini nemzetközi mulatóban, melyről más alkalommal irok, mivel Edgár Adolf von Bloeme — nem emlékezett meg létezéséről a berlini színházakról irt tárcáiban, külön magyar terem van az amerikai bár-on, a francia szeparén, az olasz csarnokon, japán teaszobán, a kinai éttermen stb.-in kívül, ahol freskótól kezdve pincérein, társalgá si nyelven keresztül szőnyegig, szal vétáig minden magyar képviselve van és élvezhető a magyar faji jel leget kifejező, minden müveit ember érdeklődését felkeltő magyar zene és magyar tánc is. Szinte restellem, hogy ehhez hasonló vállalatot senkinek sem jutott eszébe alapítani Budapesten, a Hortobá gyon vagy Mezőhegyesen. Vámbéri annak bizonyítékaként, ihogy a magyar tánc valóban ázsiai eredetű- S minthogy a zene egyidejűleg jött vele, tehát az ősi magyar zene is Ázsiából szárrmazott át a Kárpátok tövére. A magyar zene legprimitívebb alakja tábori sipjelzésben nyilvánult. Ebből fejlődött a vitézi énekek monoton kisérő zenéjévé, mint az ógörögöknél, amely nép zenéjének és táncának motívumai Kuhác3 Xavér Ferenc horvát zenetörténész megállapitása szerint a délszlávokéban található. Ennek hatása a délszlávokkal való érintkezés folytán a magyar zenén és táncon is észlelhető volt. Fejlődésében a magyar zene a művészi tökélyhez vezető gazdag változathoz emelte a táncot. Szaporodtak, különféleségük folytán változatosakká lettek, tökéletesedett hangszerük is. A szláv erredetü gajdá-hoz, tamburához, valamint az olasz eredetű banjo-hoz és gitárhoz hasonló alakú, eredetileg egy húros, később több huruvá tökéletesedett hegedűk mellett fasíp ok és bőrdobok használata jött divatba. Már a honfoglaló Árpád zenészei megismerkedtek ugy az északi, — mint a déli szlávok hangszereivel, Újévre Meséskönyvek, játékujdon ságok iparművészeti tárgyak, művészi kerámia Lágy választékban kaphatók az Ujságboliban.