Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-22 / 293. szám

Nyiregyháza, 1929, december 22. * Vasárnap évfolyam. 293. sz. Előfizetési Arak helyben éa vidéken: Sgy hóra 2*60 pengő. Negyedéw* 7-60 pangó. MxtisztviselSknek és taaüéknak eredmény. Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő : VEWT8E K. ANDOR. Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Széchenyl-út 8. sz. Szerkesztőségi telefon: 6—22. A kiadóhivatal telefonja; 1-39. Postacheque 29566 Kéziratokat nem adunk vlaaaa. Uj Kossuth Valamit már elértünk az elmúlt isét év alatt : a magyar kérdés a világpolitika egyik domináló kérdése lett. — írja Magyarországnak barátja a Rákosi emlékünnep alkalmával a magyar közönségnek. Óriási ut, az bizonyos, de az is bizonyos, hogy igen messze vagyunk még a céltól és lehet, hogy célunk nem is egészen az, ami a nagy protektoré, mert a magyar társadalomban napról-napra jobban ébredező nemzeti öntudat másképpen látja a magyar kérdést, mint azt általában a nem magyarok látják. Nagy ut volt a fáradt közönyből fölébreszteni a nemzetet, még nagyobb teljesítmény az, amit részben az idő és az események csöndes munkájának tulajdonithatunk, hogy ma már nem ugrunk be jelszavaknak, nem hiszünk világbékében ts főképpen tisztában vagyunk szomszédaink veszett gyűlöletével. 3 A legnagyobb eredmény azonban az, hogy a kisantantról lassan-lassan kiderül, milyen fölfujt hatalom volt eddig is, bármennyire elfogta is állandó ijesztgetéseivei, demarsaival előlünk a világpolitika látóhatárát, mégis^ csak léggömb és sok tekintetben muló ábránd Benes, Zsifkovics és Mironescu összeesküvésének végcélja. Mert mind. az, amit kieszeltek, a modern történelem hamisításának bármilyen zseniális trükkje is, mégis megtaláltuk a védekezés módját, ma már a felvilágosítás fegyverét nem tudják elvenni tőlünk : a világ kénytelen foglalkozni a magyar kérdéssel és mi, akármeddig halogatják is a hágai kongresszust, mégis csak föllépünk egyszer a világpolitika szó- ' székén. Onnan pedig, mint illetékes helyről, az egész világhoz fogunk beszélni. Roppant föladat ez a legnagyobb zseni számára is, a lángész is megrettenne a felelősség súlyától, ami 5iz egész nemzet. . védőügyvédjére fog nehezedni. Valóban uj Kossuth Lajos kell ahoz, hogy ezt a feladatot sikerrel megoldhassuk. De erre már ma el kelt készülni, mert jaj ennek a népnek, ha elmulasztja az alkaJjnat, amelyet a sors végre megadott, hogy szerencsétlenségét és e szerencsétlenség mellett a maga igazát minden népek lelkiismerete elé terjessze. Köteteket lehetne írni r- -magyarság igazáról, éppen ezért nehéz röviden összefoglalni ezt az igazságot. Ki lesz vájjon az uj Kossuth, ezt ma még nem tudjuk. A nagyemberek azonban mindig annak a népnek tulajdonságait hordozzák magukban, amelyből származnak. A magyar társadalom, a minden magyar közössége az, ahonnan az uj Kossuth elindul. Az uj Kossuth megjelenését ne várjuk tehát valami természetfölötti csodától, valamennyiünkből .fog előállni, minden magyar lelkéből fog megszületni. Ahoz tehát, hogy megjelenjék, a magyar társadalom lelkének, érzelmeinek kell megtélitődni a magyar igazság gon dolatával, mert, ha legalább kimondatlanul nem vagyunk ismerői a magyar igazságnak, ugy nem leszünk talaja az uj, dicsőséges magyar korszak uj Kossuth nótájának. Ha nagy föladat is az, ami a magyarság védelmének uj megszemélyesítőjére vár, igy milliókra elosztva olyan kevés kötelezettséggel jár, hogy azt minden magyar kell, hogy vállalja. Amikor Berlinben a Zsifkovics rémuralom kiállítása az egész világ figyelmét rávetiti egyik ellenfelünk "hadviselésének, békegyilkosságának embertelen eszközeire, akkor elvárhatjuk idebenn is, hogy több komolysággal, több lelkesedéssel tegye mindenki magáévá a magyar igazságot, mert ezzel élünk, győzünk, vagy bukunk és ha elbukunk, akkor meghalunk. Az uj Kossuth kora óriási fordulója a magyar történelemnek, ez egyszer világosan és szabatosan belső népszavazással keh döntenünk valamennyiünknek, hogy akarunk-e élni. A magyar igazság kérdése a lét és nem lét kérdése minden egyes magyar ember számára és a sorsnak köszönhetjük, hogy Európa ma nem hagyhatja figyelmen kivül az élethez való jogunkat. Kisvárda sikerrel fellebbezte meg a vármegye törvényhatóságának egyik határozatát (A »Nyirvidék« tudósítójától.) Kisvárdáról írják: A vármegye törvényhatósága a folyó év tavaszán egy oly értelmű határozatot hozott, hogy a kisvárdai kórház építésére a népjóléti minisztérium által kiutalt összeget Nyíregyházán használja fel, akként, hogy ezt az összeget ís a zsidókórház megvásárlására fordítja. Kisváraa közönsége ezt a határozatot megfelebbezte és amint most értesülünk a miniszter megsemmisítette a vármegye azon határozatát, amely ível a zsidókórház megvételét határozta el. Ezen határozat következtében tehát a népjóléti miniszter által már folyósított 440.000 P eredeti rendeltetésére volna ;felhasználható, azonban arról iS értesülünk, hogy a népjóléti miniszter az országgyűlés által már megszavazott második részletet, 440.000 P-t a folyó *cvi költségvetésbe nem állította be, igy tehát a kórház felépítése ezen okból is, de azon okból ís eltolódik, mert a vármegye a kisvárdai kórház részére megszavazott összeget útépítésre használta föl, azzal a feltevéssel, hogy a kiadott összeget a még folyósítandó Speyer-féle kölcsönből fogja fedezni. A folyósítás azonban még mindig késik, igy tehát a kórház felépítése is bizonytalan időre Ballada A >>Nyírvidék« eredeti tárcája. Irta: Pintér Ferenc. — Nagy égzengés támadt, egy angyal jött elő a fényes felhőből... — öreg Laky Áron mesélte az álmát, a többiek hegyes sipkájukat hónuk alatt szorongatva hallgatták. A tűzön párolgott a fűszeres bor, a gőzétől fahaj szaga volt a szobának, Márika elkészült a szálak fölvetésével, kibujt a szövőszék hátából, megeresztette vissza a nyüstöket, majd a tűzhelynek fordult, kostolót szürcsölt a fakanállal a borból s adogatni kezdett belőle a vendégeknek— Vajh szép lehetett biz a. — — No s osztán árnyékok voltak ott körülöttünk, de nagyon setétek, épp mintha a hegyekből jöttek talán vóna, harmat a bocskorukon, haján, szakálán, ködmönin, tüszőjén minidnek, de vérből, vérharmat volt az, még arcuk is "foltos tőie. — Mit kívántak vajh ? — — Már az olyan volt, mikép az álom, szemhunyásban nem láti az embe,r fia, mit akar a más, csak érzi igen erősen a szivében, hát igy ezejc is megszorítottak magamat a szivemen. S osztán az angyal pántlikát vett elé, ragyogott, nem tehetett nézni reá kis ideig. Más idő múlva kezdte magát viselni a pántlika mint a szines. Már ezen csodálkozék, s mondom ugy fektemben : »Ebből pedig jó származik riékünk mindnek, mivel, azt tudtam, nem valék magamba«. De. kibomolt a pántlika, hát az árnyé-* kok csak futni kezdenek, sebesen, akár a menekvők. Ekkor az angyal nagyhangon kiabálni kezd: »Békesség !« A szorongatás megszűnt, íelébredék. — Elhallgatott öreg Laky Áron, nagy csöndesség támadt a szobában. Ernyei Samu, Damokos Izsák is vele haligattak, de még a Sajó is elnyúlva szedte a szék lábánál csendben a levegőt. — Hány óra vájjon ? —• megnézték : tizenegy féle inalt a mutatópár s kevéssel utóbb zengő bugással megsuhogott a levegő. —• Harangoznak ! Mégis lesz éjféli mise ! — Nagy kiáltásuk azonban megtört, nem is értek a mondat végére, ahogy a harang ijedt csörrenéssel az első vers közepén megakadt. Mag jajdult a nyelve a hirtelen megállástól. Ijedten nyomakodtak kifelé, a garádicson majd egymásnak estek. Az uszályos tejúton lassan sétált a hold, a csillagok éles fénnyel szikráztak, elkésett kakasok kornyikáltak a kertek alján, béke és csendnek látszott minden. De a vigyázók valamiféle bajt neszeltek. — Nyomban igazuk is lett ! Nagy csörtetéssel szaladt egy szakasz pikás román katona futólépést rendetlenkedve a közön átai. A fejük meg a szuronyuk hegye a palánk fölött szaladt, amint elvonultak. Öreg Laky Áron visszakapta magát, oldalt terpesztette kezét, nyomkodta vissza vendéghiveit a házba. — Veszedelem van ! A templom miatt ! — • Azért csak nem mentek be, ott álltak az ámbitus alján, fülükkel az éjszakát szimatolva, minden . kis neszt megértve, hogy mit jelent az. Kis percek múlva fujtatva nyargalt a harangozó, a közbe kanyarodásnál rápisszegtek. Odasúgta az újságot lélekfogyva : — az uj lokotinent béfogatta a papunkat, mert tilos az éjféli mise. »Éccaka legyen otthoh, aki magyar, nemhogy magyart kántáljanak a templomban !«. — Szomorkodva mennének • a ház ba valahányan, de ut jókat megállja valaki előttük, akit nem ismertek, nem is gondolták, hopnan való, vagy mikor jött. Az utasnak látszott, ládikót takart a ködmöne alatt, arca meg nem vidékről való volt, bár nem idegen. Sőt, mikor a szobában megüllepedtek, »Hozta Istennek megtisztelték, mintha már látták volna a közelben, kevéssel előtt. Adott néki Márika egy almát, igen pirosat, mint a vér, ugy választotta a haloványok közül a szakajtóbul, mert megszívlelte az utasnak kedves arcát. — Ne szomorkodjatok, — szólt az utas és a hangja rögtön mosolygást fakasztott. Jó, szép mosolygással látták, hogy eszi az almát, de a csomagját nem teszi a szobába. — Bort is adjatok egyhamar, mert messziről jöttem. Más emberfiának megtört volna lába, ahonnan én jöttem, ma éjszaka az uton. — N em is csodálkoztak rajta; vélték, természetes, ha messziről jön az utas, legalább is »odaátrói«. — Odaát, hej ! — — Nincs pedig olyan messze ! Két óra járás, ha kilépnénk ! — — Kakastollasok kérdik, de édes magyarul, mi járatban, testvér. Az éjszaka meg fojtás pufog, de öröm miatt ám, hogy megszületett a Krisztus ! — — Átal kéne me>g.ni, elénekelni mégegyszer : »Krisztus, Jézus született, örvendezzünk !« — Veszedelemnek mennétek, maradjatok, — rendelkezett az idegen és kék szemében igazi gyöngy csillogott. Avval maradtak, dudolásztak halkan maguknak a csordapásztorokról, nagy örömről, éjjei a mezőkön c. así IÍSIV .<._