Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 275-298. szám)

1929-12-22 / 293. szám

2 1*29. decs«ber 22. Nyakkendő Házikabát Necess»iv*e különlegességeim ajánlom karácsonyra faragó uridioat •sítolódott. Mindenesetre előnyös volna, ha .» község elöljárósága az ügyet nem hagyná elposványosodni, ha­nem bizottságot küldene fel a mi­niszterhez, hogy a már megszava­zott 440.000 P-t állítsa be a költ­ségvetésbe, egyben ezen bizottság felkérné a vármegye alispánját is, hogy a vármegye által megszava­zott összeget folyósítsa, igy talán megfogjuk érni azt, hogy Kisvár­dán végre fel fog épülni az uj kórház. Titánok a porondon * *. * A. fővárosi törvényjavaslat fe­lett folytatott vita az utóbbi napok­ban a Házban a baloldali ellen­zék állandó botránycsinálásai kö­zött folyik. A célpont természete­sen a törvényjavaslat tervezőjének személye : a belügyminiszter, a tá­madások oka pedig bizonyos Titán R. T., amelyről az ellenzék azt illitja, hogy a belügyminiszter a rendőrlegénység ellátására szerző­déseket kötött vele, holott ugyan­ezeket az ellátmányokat olcsóbb iron is lehetett volna biztosítani. Szavak és csak szavak röpködnek a levegőben bizonyítékok nélkül, gya­núsítások, amelyek a parlament immunitásának védelme alatt el­kerülik a birói tisztázás lehetőségét, de céltudatosan törnek arra, hogy a rágalmakl özönével lehe­tetlenné tegyenek egy mi­nisztert, aki miniszteri működése Alatt mindég becsületesen teljesitet­té kötelességét. Hogy a baloldal­nak Scitovszky személye nem tet­szik, azon csodálkozni igazán nem lehet, hiszen az ellenzéknek hiva­talból kell hogy a komiány egyet­len tagjának a személye sem tes­sék. Az ellenzék azért ellenzék, hogy más szempontjai legyenek a dolgokról s más világnézet érvé­nyesüléséért harcolj on, mint a kormány. A kormánypárt pedig azért kormánypárt, a miniszterek pedig azért miniszterek, hogy ezek­kel a meggyőződésekkel szembe­szegezzék a maguk meggyőződé­seit s keresztül vigyék alkotmá­nyos uton azt, amit az ország ér­dekében jónak és helyesnek vélnek. Ebből a szemszögből tekintve teljesen jogos és teljesen hexyes a vita, amelyet az ellenzék a fővá­rosi törvényjavaslattal kapcsolat­ban megindított. Mikor azonban e téma kapcsán oda nem illő s a tárgytól távol álló elemeket kever bele az ellenzék egy elvi vitába s egy hajánál fogva előráncigált al­kalom során a belügyminisztert olyan valamiért támadja, aminek semmi köze a szóbanforgó javas­lathoz, ez az ellenzék működésének meghamisítása. Ám tisztázódjék a fővárosi törvényjavaslat ügye a parlamenti fórum előtt, ám győzze meg az ellenzék a kormányt arrói, hogy a törvényjavaslat egyik, vagy másik pontja esetleg változtatásra szorul, de ne rágalmazzon. Külö­nösen pedig ne rágalmazzon az immunitás védelme alatt. Rágal­mainak élét már eleve elveszi az a meggondolás, hogy ezzel csak a fő­városi javaslat ügyével kapcsola­tos tehetetlenséget akarja leplezni, illetőleg azt a vereséget, amely a javaslat megszavazásának utján el­kerülhetetlenül rá fog zudulni az ellenzékre. / A belügyminiszter igenis ma­kacsul védi ezt a javaslatot, védi pedig azért, mert ugy véli, hogy azok a változtatások, amelyeket ke­resztülvinni óhajt, a megváltozott körülmények között az ügymenet és a nagyközönség javára fognak szol­gálni. Ha ez az ellenzéknek nem tetszik, akkor álljon elő elvi érvek­kel és tárgyi bizonyítékokkal, de ne vagdalkozzék a rágalmazás kard­jával jobbra-balra s ne akarja más vágányra, terelni az ügyet, mint amelyen annak haladnia kell. Kü­lönbén a nagy bőszöngéstől senki sem fog megijedni, az üres szavak még nem bizonyítékok s a függet­len magyar bíróság biztosíték arra, hogy mindenki megkapja az igazát, aki hozzáfordul. A Titán R. T. ügyét lovagolja most ki az ellenzék, de vigyázzon, hogy ennek a Titán­ügynek az ellenzéki titánjai ne ma­radjanak csúfos vereséggel a po­rondon. Vitéz Borbély fflaczky Emil nyilatkozata a MOVE Országos Frontharcos Szövetségről Több esztendei előkészítő mun­Ka után a mult év novemberében indítottam meg a magyar front­harcosok megszervezését. A moz­galom megindítása óta ugy a fő­városi, mint a vidéki sajtóban több hir, közlemény jelent meg, amely sok esetben téves megvilá­gításban foglalkozott a MOVE Or­szágos Frontharcos Szövetség ügyeivel. Épen ezért szükségesnek tartom, hogy hazafias sajtón keresztül in­formáljam a magyar közvéleményt, különösen pedig az érdekelt front­— Olyan ez, aminőt az éccaka álmodtam, - ismert rá öreg Laky Áron a békességes estében a tulaj­don álmára. — Csak az angyal hibázik, aki énekelne nekünk fönhanggal, ma­gyar szót, hogy megértsék minde­nek. — — \Nn mostan tovább megyek, maradjatok veszteg éjfélig, oltsa­tok gyertyát, világot, de el ne alud­jatok, tegyetek alvás-szint, — szólt az utas. — Hová mégysz ? — kérdi Má­rika megriadtan, mert féltette. — Maradj még velünk. — El kelt mennem, de a ker­tien megyek át, meg ne lássa nyo­mát senki. Hanem van-e vermetek •dakinn ? — — Van bizony, tetején szalma, * boglya mellett. — — Hát csak maradjatok, legye­tek setétben és vigyázzatok, mert én elküldöm néktek a hangot 1 — — Miféle hangot ? — De az ide­?gen már kiment, Márika elfújta a lámpát és megnyugodtak abban, hogy várnak. Kuporodtak a széke­ken. a lócán, sóhajtoztak. Egyszer csak Márika megszólalt : — Már éjfél is lehet ! — Azon nyomban pedig fölzendül « kert, nagy harangszó támad, utá­na orgona zug, mintha az égből w.ólna, a szomszéd házakban is Megneszelik, kicsapják az ablako­kat, megint visszabújnak, nem mer hangos szót tenni senki. Hát egyszer mind elijednek az örömtől, egy hang kezdi meg az éneket, de százszor erősebben, mint az ember : »Menyből az angyak, utána ismeretlen sereg, ki véko­nyan, ki vastagon tovább : »Le­jött hozzátok, pásztoroké... Alig álmélkodtak rajta, uj orgo­na szólal s igy megy ez tovább, mígnem a pikás mócok káromkod­va özönlenek utcán, közön és pia­con, hajkurásszák, ki énekel. De nem találják. Bezörgettek akkor minden házba, halálra keresték azo kat, akik énekelnek s magyarul te­szik, de senkit sem lelnek, az ének pedig foly tisztán, ismeretlen kö­zelről, valóban az égből. Nem tér­nek meg a csodálkozásból és sír­nak valahányan. — Az utas tette ezt, — sóhajto­zék Márika. — Az ám, akárcsak az éccakai álom... Sokáig rejtve maradt igy a do­log, mig Szent Karácsony másnap­ján öreg Laky unokája alatt bé nem szakad a verem játék köz­ben. Az bizony ki volt vájva, ben­ne egy összetört nagy tölcsér és egy fényes ládikó, mindenféle vii­lanydrótokkal. Attól kezdve nem szólt többé a hang... harcosokat a szervezkedés célkitű­zéséről, munkaprogrammjáról. A MOVE Országos Frontharcos Szövetség különálló szerv, a Move társalakulata. Ez a megoldás tette lehetővé, hogy a Move belügymt­niszterileg jóváhagyott alapszabá­lya szerint uj egyesület alapítási és alapszabály próbálkozások helyett a magyar frontharcosok minden további nélkül szervezkedhettek, tömörülhettek. A szervezkedés ez­időszerint még gyermekkorát éli és épen azért teljes kiépítése után derűt ki, hogy milyen jogi keretek között fogja tovább folytatni mű­ködését . A világháború volt magyar front harcosait tizenegy esztendő távla­tán tui a harcterek szenvedésteljes megpróbáltatásai és dicsőséges fegyvertényei kovácsolták eggyé, épen azért minden olyan gondola­tot, próbálkozást, amely ezt a baj­társi egységet lazítani, szétszori­tani igyekszik, minden erőmmel távol tartok a Frontharcos Szö­vetségtől. Hpen azért ismételten leszögezem a frontharcos szervez­kedésünk feltétlen politikamentes Hortobágyi juhfuró Mwiietwtt kaffcaió! Termeli; w Telszövatkezeti Központ Bodupeaí, F., Herthy UUló»-út 119/191 és ebbe a szervezkedésbe belevin­ni, vagy belemagyarázni politiku­mot senki részéről bem engedek. Véleményem szerint az alkalmaz­tatást illetve megélhetési keretek sem jelenthetnek választófalat kö­zöttünk, mi magyar frontharcosok vagyunk, tekintet rrélkül mint gaz­daember, keressük-e meg a min­dennapi kenyerünket. A magyar frontharcosoknak kö­zös volt a sorsuk a harcterek szen­vedéseiben, kell hogy most is kö­zös Tegyen a célkitűzésünk, (meg­valósítandó programunk. A miártalunk összeállított front­harcos programm hazafias, szociá­lis és gazdasági. Ezen a téren ti­zenegy esztendős mulasztásokat keli pótolni, ugy az államhatalom­nak, mint a társadalomnak. Bizto­sítani kell hnndkét előbb említett tényezőnek a megkülönböztetett tiszteletet, megbecsülést, méltá­nyos megélhetési előnyöket, a vi­lágháború magyar hőseinek. Intéz­ményesen biztosítani kell, hogy a harctéri szolgálat előnyt jelentsen a frontharcosok további polgán életükben, ne pedig büntetést ér­demlő ténynek legyen minősíthe­tő bárki részéről is. Mozgalmunkban eddig mintegy 34 országgyűlési képviselő vesz részt, iakiket szeretnék pártállásra val ótekintet nélkül egy parlamenti frontharcos frakcióba tömöríteni, hogy ebben a kérdésben egymást kölcsönösen támogathassuk. Szük­ségesnek tartom egy magyar front­harcos törvény megalkotását. A felsőházban József kir. her­ceg őfensége fogja a frontharcos érdekeket képviselni. A minisztériumok keretén belül külön frontharcos megbízottakat kértünk kinevezni, akik a Move Országos Frontharcos Szövetsége áltai előterjesztett ügyeket gyors, soronkivüli elintézéshez segítenék. A Frontharcos megkülönbözte­tése és öntudatuknak emelése vé­gett az illetékes hivatalos tényezők jóváhagyásával »Frontharcos Em­lék jelvény «-t rendsz eresit et t ünk, Városi Színház Mozgó. Szombat Szombat JANCSI BOHÓC személyes fellépte. Vasárnap ^ Vasárnap Kacagó műsor, burleszkek és a SZERELMI CSAPDA cimü 8 felv ví gjáték. Laura la Plante főszereplésével Hétfő' *" . Héifő t ÉH Ot i pas«ió-játék, Jézus Krisztus élete, m SWb ll• szenvedése és halála. Elóadasolc hétköznap: &, 7, 8, vasarnap : 3, 6, 7 es 9 orakor. legveK elővételben a Jakobovits dohanytóusdében. A rmhatár díjtalan

Next

/
Thumbnails
Contents