Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-17 / 263. szám

Nyíregyháza, 1929. november 17. * Vasárnap évto Wa™. 263. sz. Előfizetési *rak helyben és vidéken : Egy hóra 2'60 pengő. Negyedévre 7-50 pnngő. Köztisztviselőknek és tanítóknak 30% engedmény. Alapította o'OBA ELEK Felelős szerkesztő : VERTSE K- ANDOR. •ara <• Szerkesztőséé és kiadóhivatal: Sséchenyi-út 9. az. Szerkesztőségi telefen: 6—22. A kiadóhivatal telefonja; 1-39. ; Postaoheque 29656 fe&zlratokst nem adunk vIssM. Uj halászati törvényt! Irta: KáHay András. Régen volt az, amikor a puskások vizsláikat tavasszal páros fogíyon tanítgatták; bizony virtus volt a páros foglyot leduplázni, sok fogadás történt akkor áz ilyen bravúrra; nem utolsó volt az se, mikor a vadkacsát a tojásról lepuffantották és a hazatérő gácsért »s leszedték. Annak meg éppen megyeszerte hire volt, amikor puskások, jágerek összegyülének egy kis nyulsavanyura május havában. Messze vidékről ki kopóval, ki agárral, ki vizslával sietett a veodéglátó úrhoz, hogy beosztását megkapja; a kopóval' mentek az erdőbe, a nádasba és a már virágzó gabona vetésbe; az agarászóknak jutottak a legelők, tarlók, ugarok; a vizslások az alacsony zab és árpa vetésekben áldoztak a nemes sportnak. Főtt is a feje a háziúrnak ennyi népet eredményesen foglalkoztatni; ellátni; bizony sok fortéllyal finiszszel kellett intézni a dolgot, hogy minden jóra jöjjön. Rendesen ugy történt, hogy előbb megvadászták a zsidóét, meg a többi szomszédét, azután sorban az eklézsiájét, úrbéresekét, a zsellérekét, mert a háziúr ismervén a regulát, saját területét kiméletí térnek tartotta fenn. Ám a vendégek is minden tudásukat belevitték a nemes versenybe ugy, hogy mindég kikerült az a 30—40 hasas nyul és süldő ami a vendégseregnek kellett. Na Keresem a szerkesztőségi szobát... A »Nyirvidék« eredeti tárcája — Irta: Hook Gyula. Már régebben történt, hogy egy cikket küldtem be posta utján a Nyirvidéknek, városunk közkedvelt napilapjának avval, hogy ha azt jónak látja a legfelsőbb fórum a Széchenyi-uton székelő redakciói legfőbb Ítélőszék, ugy közöljék a lapban. Elmúlt azonban egy hét, két hét és én semmi hirt sem hallottam cikkecském felől... Akkor megemlítettem feleségemnek, hogy jó volna elmenni a szerkesztőségbe és megérdeklődni a dolgot. — »Hát csak menjen, mondotta de ha azt fogja észrevenni, hogy netalán barátságtalan arcok fogad ják és apprehenziv tekintetek szeg zik által, akkor szaladjon él, mert ez nem jó ómen, cikke sorsát illetőleg! ilyenkor a futás szégyen, de igen hasznos!!« Felbátorítva, elszánt 'lélekkel indultam be a városba, majd azután a Széchenyi-ut irányába. Oda érve, kérdezősködésemre, "hogy melyik a Nyirvidék épülete, arencf or egy palotaszerü épületre mutatott. de nemcsak a süldőből készült nyulsavanyu volt a dáridón, hanem áz ivódás idején a -nyírségi tavakból összefogott potyka és süllő is, melyeknek ikrájából készült a felséges ikra leves azután nyárson sült és rántott hal, a végén az uraknak kürtös fánk is. A kutyák is jól éltek az apró nyúlon és nyulaprólékon, a hasas nyulakat a pecérek és cigányok ették meg; a két-három napos áldomáson pedig végfogytig ott volt a káposztaleves, ikrás csíkkal, á zsiványpecsenye, meg a juhos kása, meg az öhöm. A hasas nyulak torának véget vetett aztáh a nyiri vinkó. Régen volt, de igy volt. Ám azóta jöttek a vadállomány védelmét biztosító és szaporítását célzó üdvös törvények: kialakult egy hatalmas, intelligens, fegyelmezett vadászokból álló vadásztársadalom akiknek táborában ugy az egyesek, mint azok, akik társulatokba tömörültek áldozatokat hoznak a vad kímélése, tenyésztése érdekében. A köztudatban élnek már a vadászati törvények és mindezeknek eredménye az, hogy a nyul, fogoly és fácán állomány mondhatjuk tálán megtízszereződött az utolsó évtizedek alatt igen sók vidéken. Nézzük hát hogyan is állunk a halászattal. Ott van a halászat t. olvasőm ma is, ahol volt a vadászat ezelőtt 60 esztendővel. De mielőtt hozzászólnék a tárgyhoz leszögezem, hogy kizárólag a Tiszáról irok abszolút altruista alapon, mert bárkinél jobban ismerem, negyven éve halászom benne, rengeteg halat fogtam már ki, de nem eszem halat és nem adtam el halat soha, de hoztíim 1 haltenyésztés érdekében erőmön felül áldozatokat. A tiszaszabályozás az átvágások megharmadolták a folyó halállományát; jönnek sorozatosan a természeti csapások: a harmadévi karácsonyi jégtorlódás vagonszámra vetette ki a gyönyörű halpéldányok tízezreit; sok holt tiszában tönkre ment e télen a hal, mert hiszen fenékig fagyott be; a folyó meredek ' partjai átfagynak és tavasszal leomolva milliárdjait teszik tönkre a kérész pondrónak a segfőbb haltápláléknak; a folyó egy-egy májusi áradása ugyancsak elsepri a meredek partokat és kimondhatatlan mennyiségű halikrát képes Ieiszapolni néhány óra alatt az elöntött holt tiszákban, sőt bányagödrökben is. Ha most hozzávesszük azt, hogy a hal eggyütt él a* rabló halakkal, ha tudjuk azt, uogy arra alkalmas vize, hol "nyugodtan elivódhatna, a szabályozás öta alig van, ha látjuk miként habzsolja a szárnyas vizi vad a halikrát és apró halakat, ha ismerjük a vidra, a csikbogár, ikrakapó stb. káros működését, akkor megállapíthatjuk, hogy a tiszai halállomány pusztulásának nagyrészben (ezek a vis majorok az okozói. Ahogy romboi maga a Tisza, ugy az emberi kéz is. Ebek harmincadján a szőke Tisza is; csehek, oláhok, szerbek pusztítják a világhírű halállományt; dinamittal ...Arra indultam. Odaérve, bátran kinyitottam az utcai front üvegajtaját és beléptem. Szépen berendezett hallszerü helyiségbe jutottam, hol többen is dolgoztak. Baloldalról bájos kisasszonyok néz tek felém, várakozó arccal, jobboldalról pedig egy széles Íróasztal s a rajtalevő könyvbástyák mögül egy szemüveges ur nézett rám jóindulattal kérdezve, hogy mit óhaj tok. Megjegyzem, igen jó magyaros vonásai voltak, szinte emlékeztetett a régi jó táblabirákra. Mivel megszólítása barátságos volt, én is megnyugodtam, idegeim lecsillapodtak s bemutatkoztam^ el mondtam neki, hogy mijáratban vagyok. — »A szerkesztőség az emeleten van, mondotta, tessék odafáradni.« Az útbaigazítást megköszönve eltávoztam. Az utcán a villamos haladt erős csilingeléssel és éppen a ház előtt állott meg, várva a szembejövő kocsit. — »Merre kell itt fölmenni« — kérdeztem a kocsivezetőt. — »A hátsó perronra tessék, ott még van hely,« — felelt a. — »Nem a kocsira akarok de itt az emelet akarok felmenni, mert a szerk. éget keresem.« — »Nerix árulnak ott »szőrkeztyüt«, de ha mégis oda igyekszik, tessék csak itt jobboldalról, ezen a főkapun bemenni és hátulról a dufortban, az udvar felől, balkézfelé lesz egy ajtó. Ott tessék felmenni!® már ez csak alaposan megmagyarázta az utat, gondoltam, most már nem tévedek el. — »Van e az udvarban harapós kutya ?« — »Azt már nem tudom kérem« — felelte. ' Megfogadtam a tanácsát és elindultam a "főkapu felé. Egy kifelé tartó teherkocsi, mely valószínűleg szenet vitt az udvarba, majdnem a falhoz szorított. Szerencsére gyorsan odaugrottam "a falhoz, erősen ödalapultam, igy csak fülemet legyintette meg farkával az egyik paripa és télikabátom hátulját szakította be a tengely. Megmenekülve az eltipratás veszélyétől, szinte fellélegzettem, mikor a tágas udvarra jutottam, hol gyermekkocsiban gyönyörű kis bubit tologatott egy dajka. Megkérdeztem, merre kell itt bemenni, mire egy ajtóra mutatott, mely az udvari rész földszintjének közép pontján nyílott. Belépek. — No ez furcsa, gondoltam, itt az emeletre nem földe lefelé kell menni. A homályos alagu 'óbbra kanyarodott. Tévedési jlőbb balra "is nyitottam egy ajiót, de »telt ház«-at kiáltotkézi gránáttal, minden elképzelhető eszközzel És szállítják t. olvasóim tilalmi időben Budapestre. Mult évben a központi árucsarnokban május 'havában láttam egy félmázsára való apró kecsegét, de hát van abban magyarok fogta hal is, amit tilalmi időben, ami-» kor árusítani sem szabad, eladnak a mi halászaink megszállott területekre. Jönnek a tutajosok Mármarosból; kece, kaparó hálóval, horoggal végig halásszák a Tiszát Szegedig. A Tiszamenti partmenti lakosság, a folyamőrség emberei, a tiszaszabályozó társulatok alkalmazottai, ki hogy tud "ártani a halnak, szabadon garázdálkodik. Vasvillával, szigonnyal ezrével szúr kálja le a falusi nép a Tiszából a Lónyay csatornában ivás idején tartózkodó 10—15 kilós potykákat, süllőket stb. Jól aratnák az orvhalászok, akik nappalra elsülyesztett ladikjaikon éjszaka dolgoznak és kirabolják-> és ellopják a hálókat; a cigány szákosok, horgászok is szépen keresnek a tilalmi és minden időben. Csáky szalmájának nézi mindenki a Tiszát, országútnak, melyet mindenki használhat. A Tisza senkié és mindenkié, ezt tarja a nép. A hivatásos halászok sem kivételek; de hiszen nem is lehet ezen csodálkozni. Azok a fegyelmezett vadászok, akik halált követelnének az olyan emberre, aki májusban nyulat lő, ugyanazok a legnagyobb lelkinyugalommal fogyasztják, sőt kikövetelik a nyárson sült kecsegét, a halpaprikást és ikralevest a tilalmi időben. '(Folytatjuk.) tak ki. — Akkor tegye ki a táblát — vágtam neki vissza. Jobbra tartva és kanyarodva tehát bejutottam egy tágas, nagy pinceszerű helyiségbe. Haj, de sok embert láttam ott! Mindegyik köpönyegben, barnára festett, magas deszkabástyák mögött, Nagyon el lehettek foglalva, ugy, hogy észre sem vették belépésemet. Szorgosan kerestek valamit. Bástyája tetejére hajolva mindenki a számtalan kis skatulyák belsejét vizsgálgatta. Itt valami értékes gyöngy veszhetett el gondoltam, azután kutatnak oly mohón. Lázas tevékenység uralkodott az olvasó termekben is, hol egész csomó fehérnépet vettem észre. Legalább nem unatkoznak a szedő urak! Nem is rossz mesterség a nyomdász ipar, ha igy áll a dolog, morfondíroztam tovább magamban. Most már értem miért mennek olyan sokan erre a pályára.... ...»Ez a tárca nem fog beférni.« hallottam most e mondatot. No annak ^Schmidt urnák sok pénze lehet — véltem, — ugy látszik szűk zsebet szabtak a pénztárcája részére. Mások nagy papircsomókkal'szaladgáltak ki be az ajtókon. Két ember egy hatalmas ollót cipelt, mint mondták köszörülni ví-