Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)
1929-10-16 / 236. szám
Nyíregyháza, 1929. október 16. * Szerda f>- évfolyam. 236. sz Előfizetési árak helyben és vidéken: Egy hóra 2'50 pengő. Negyedévre 7 50 pengő. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Széchenyi-ut 9. sz. Szerkesztőségi telefon: 5—22., A kiadóhivatal telefonja: 1—39. Postacheque 29558 Kéziratokat nem adunk vissza [a délelőtt összeült a képviselőház A képviselőház riégy hónapos szünet után ma tartotta első ülését. Jóllehet csak formális ülésről volt szó, a napirenden nem szerepelt más, csak a további teendők iránti intézkedés és köztudomásu volt az is, hogy újabb egyheti szünetet kap a Ház, hogy a bizottságok lefolytassák a benyújtott javaslatok tárgyalását, mégis nagy érdeklődés nyilvánult meg az ülés iránt. Ennek tutaj donitható, hogy a folyosók korán benépesültek. Karaffiáth Jenő, a képviselőház háznagya negyed io órakor lépett be a a jobboldali folyosón. Körüljárta az épületet, megtekintette az üléstermet, hogy minden rendben vane. Visszafelé a baloldali folyosón Vanczák Jánossal találkozott, aki első volt az ülésre siető képviselők között. — Üdvözöllek Jánosom, — mondotta Karaffiáth, majd rápillantva Vanczákra, igy folytatta: — üdvözöllek azért is, hogy nem vörös szekfüt, hanem kék ibolyát látok a kabátodon. Valóban, Vanczák a piros szekfü helyett ibolyacsokorral jelent meg a Házban. A jobboldali folyosók csakhamar benépesültek és egymásután érkeztek a demokraták és szocialisták is. Fábián Bélánál többen érdeklődtek interpellációja iránt. Kijelentette, hogy rajta kivül álló okokból nem mondhatja et ma interpellációját, melyet a Solovjevsky szigeten lévő magyar hadifoglyok hazaszállításának ügyében akart a kormányhoz intézni. Bethlen István gróf miniszterelnök háromnegyed io órakor tünt fél a jobboldali miniszteri átjárónál. Kézszorítással üdvözölte az ott tartózkodó kormánypárti képviselőket, végigsietett a jobboldali folyosón és Aimássy László házelnököt kereste. A házelnök még nem volt benn és igy a miniszterelnök Puky Endrével vonult vissza tanácskozni. A miniszterek közül Gömbös Gyuta volt a legfrissebb, aki fekete zsakettben, hóna alatt hatalmas aktatáskával érkezett meg. Nagy csoport vette körürés egymásután halmozták ei a kormánypárt tagjai gratulációkkal az uj minisztert. Többen érdeklődtek, mit szól az első támadáshoz, amely az egyik reggeli lapban érte. »Tudtam, hogy ez jönni fog, válaszolta nevetve Gömbös, csak ki kellett nyitnom a számat.« A kormány folyosóján nagy volt a zsibongás, egymásután érkeztek a kormány tagja. Vass József 'szívélyesen üdvözölte Kenéz Bélát. — Hogy vagy kedves Bélám ? — kérdezte. -í- Mindig jól, ha téged láthatlak kegyelmes uram — válaszolt Kenéz. — Azt lehet mondani, hogy virágbaborult lélekkel — mosolygott a miniszter. Vass József szavait nagy derültség "követte. Ezután megérkezett Wekerfe Sándor pénzügyminiszter Szabóky Alajos társaságában. Majd Bud János, airf nem a saját szobájába ment, Hanem megszolcásóói á pénzügyminiszter szobájába nyitott és ott tette le kabátját. — Mayer miniszternél jövő tervei iránt érdeklődtek. — Most nem terjesztek be törvényjavaslatot — mondotta a miniszter. — Azonban két javaslatom is van készen. Az egyik a vizszabáiyozó javaslat, a másik pedig a nem védett árterületekről szól Sok pénzre van szükségem és ezért előbb a pénzügyminiszterrel beszélem meg javaslataimat. Nagy voít az élénkség a, baloldalon "js. A szocialisták teljesszámban együtt voítak és igen sokan jelentek meg a keresztény gazdasági párt tagjai közül is. A kereszténypártiak élénken diskuráltak az este tartandó pártértekezletről, amelyen mint hirfik, nemcsak közgazdasági kérdéseket tárgyai' a kormányt támogató kereszténypárt, hanem a kormány kebelében történt személyi változásokról is. Mikor Borbéiy-Maczky Emil feltűnt a 'jobboldali folyosón, a kormánypárt fiatalabb tagjai odakiáltottak: »Emil, most te következel Gömbös után.« »Nem megy még nekünk, fajvédőknek olyan j"ól« — válaszolt mosolyogva Borbély-Macky Emii. io óra után pár perccel megszólaltak az elnöki csengők és a képviselők sietve tódultak be az ülésterembe. Az egész kormány jelenlétében nyitotta meg pár perccel ezután Aimássy László elnök a Ház ülését. Elparentálta a nyári szünet aíatt meghalt Madarassy Gábor képviselőt, valamint Ángyai József volt országgyűlési képviselőt, Nagymagyarország utolsó háznagyát. Ezután a resszortminiszterek benyújtották javaslataikat. Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter beterjesztette az elemi iskolák beiratási dijáról és a természettudományok fejlesztésére vonatkozó törvényjavaslatokat, •Walkó Lajos külügyminiszter beterjesztette a Spanyolországgal kötött békéltető eljárási és választott biróság-i eljárási és a Bulgáriával kötött ugyanilyen természetű egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Bud János kereskedelmi miniszter a közhasznú gépjármüvekről szóló és a Budapest—Vecsés közti helyiérdekű vasút meghosszabbítására vonatkozó javaslatokat nyújtotta be. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter bejelentette, hogy az 1926ban beterjesztett okirati kényszerrői szóló törvényjavaslatot törölte és helyette az egyes jogügyek illetékéről szóló javvaslatot nyújtja be, valamint a korlátolt felelősségű társaságokról szőlő és a 4 nemzetközi tengerjogi javasfatot nyújtott be . Gömbös Gyufa honvédelmi miniszter a katonai büntetőtörvénykönyv módosításáról szóló javaslatot terjesztette be. Gömbös beterjesztését a szocialisták állandó zajongássa^ kisérték. A többségi pártok azonban megéljenezték a minisztert. j Több tárgy nem szerepeit a napirenden, így az efnök javasolta, hogy a legközelebbi "ülést október 22-én tartsák és azon határozzanak a további teendők felőL Az elnök javaslatának kiegészítése céljából Bethlen István gróf miniszterelnök azt javasolja, hogy a 22-iki ülés napirendjére tűzzék ki a királyi közjegyzők nyugdijáról szóló javaslatot, minthogy azt már a tárgyalásra előkészítették. Addig pedig a most benyújtott javaslatokkal foglalkoznának a. bizottságok. Az emők és a miniszterelnök indítványa körül hosszas napirendi vita fejlődött ki. Az ellenzékiek közül Pakots József és Peyer Károly követelték, hogy tűzzék napirendre Vass József és Zsitvay Tibor miniszterek vasárnapi nyiídtKozatát. Hangoztatták, hogy az .egész ország felefetet vár a kormánytól abban a tekintetben, milyen intézkedéseket kíván tenni a gazdasági'válság szanálásra. Az elhangzott nyilatkozatok hangoztatják a gazdasági helyzet sufyos voitát, de nem adnak felefetet a válság megoldására . Pesthy Páf hangoztatta, hogy az egységes párt tagjai a nyári szünet aiatt az ország minden részében tapasztatták, hogy suryos a gazdasági hefyzet, de azt is tapasztatták, hogy a suíyos helyzet ellenére sem csökkent a bizalom a kormány iránt. Továbbra is bizalommai várják azokat az intézkedéseket, mefyeket a kormány rövidesen minden bizonnyaf meg fog tenni a heíyzet javítására . Váry Albert rámutatott arra, hogy a gazdasági válságot mindenki 'érzi, épen ezért elhamarkodott dolog pártcélokra kihasználni és nem is fehet. A szomorú állapotokon máróf-holnapra nem tudunk változtatni. Javítani, segíteni tudunk, ez mindnyájunk kötelessége. Felkéri a kormányt, tegyen meg minden alkalmas intézkedést a gazdasági nyomor enyhítésére. — Nem a kormány hibája foíytán jutottunk a mostani helyzetbe épen ezért bíznunk kell ,hogy a kormány megtalálja a kivezető utat. Megfelelő takarékossági javaslatokra van szükség. Az elnök napirendi indítványát fogadja el. Bethlen míniszterefnök ujabb felszólalásában hangoztatta, hogy Pakots indítványa nem tenné lehetővé a gazdasági bajok tárgyalását a parlamentben és a házszabályok alapján nem volna lehetséges. Terjesszen be az ellenzék önálló javaslatokat a bajok orvoslására. Eddig csak kritikát hallottunk, de komoly indítvány annál kevésbé. (Ugy van, ugy van az egységes párton) . A gazdasági helyzetből ugy íátszik politikai kérdést akarnak csinálni azok, akiknek a kormány megbuktatása a célfík. Lássuk miiyen terveik és eszközeik vannak arra az esetre, ha a kormány távozna, milyen eszközökkef javítanának majd a helyzeten? Lássunk egészséges gazdasági programmot. Egyébként nem komofy a dolog, csak a gazdasági hefyzetnek politikai célókra való kihasználását árulják ef. A közvélemény előtt bizonyítani kell, hogy a túloldalnak komoly tervei vannak. (Helyeslés.;, Az elnök ezután szavazásra tette fei az indítványt. A ház túlnyomó többsége az efnök indítványát fogadta ei. Az ülés negyed 12: órakor véget ért. _ • Bethlen miniszterelnök tanácskozása a szabolcsi képviselőkkel A képviselőház mai ülése után még mozgalmasabb élet uralkodott a folyosókon és pedig nemcsak a kormánypárti, hanem az ellenzéki képviselők körében is. A baloldalon ellenőrizhetetlen hírek keletkeztek a kormány kebelében már a legközelebbi jövőben végbemenő uj változásokról. Beszélnék arról is, hogy Scitovszky Béla 'belügyminiszter megválik tárcájától s a közigazgatási bíróság elnöki székébe kerül báró Wlassits Gyula helyére, aki hajlott korára való tekintettel megválik ettől a tisztétől. A további kombinációk szerint báró Wlassics Gyulát a felsőház örökös tagjává nevezik ki s igy továbbra is megtartja felsőházi elnöki tisztét. Az Egységes párton nagy kételkedéssel fogadták e híreket. Bethlen István gróf ma délelőtt hosszasan tárgyalt a szabolcsi képviselőkkel Ebből azt a következtetést vonták íe, hogy most már befejezett tény Kállay Miklós főispánnak kereskedelemügyi államtitkárrá való kinevezése, amit a Hivatalos Lap legközelebbi szánba már hoz is. <H- Í#] Az uj főispán Erdőhegyi Lajos országgyűlési képviselő 13Sz, aki lemond mandátumáról, s kerületében Kállay Miklós most már mint kereskedelemügyi államtitkár lépne fei. Nagy várakozással tekintenek politikai" körökben az egységes párt mai értekezlete elé, amelynek során Bethlen István gróf miniszterelnök nagy beszédet mond s nemcsak a gazdasági helyzettel kapcsolatosan tesz kijelentéseket, hanem nyilatkozni fog egyes kül; politikai kérdésekről is. Egyes szám ára i£» fillér y