Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 223-249. szám)
1929-10-16 / 236. szám
2 JtfVfRYIDéK, 1929. október 16. Hol az igazság ? A magyar sajtó hasábjain már napok óta különböző megvilágításban kerül Massaryk efnöknek az a még mindig meg nem cáío'lt nyilatkozata, amely szerint ő, annak idején kifejezte hajlandóságát arra, hogy Csehszlovákia belemenjen a békeszerződés revíziójába. — Alig, hogy hazai lapjaink pertraktálták Massaryk elnöknek ezt a nyilatkozatát, megjelent a hivatalos cseh sajtóiroda bősz cáfolata, hogy az elnök soha semmiféle ily irányú nyilatkozatot nem tett és szóba sem került Magyarország és Csehország között a közvetlen tárgyalások kérdése. Ezzei szemben kénytelenek vagyunk leszögezni, fiQgy Massaryk elnök 'a maga részről egyáltalán nem cáfolta meg azokat az allí tásokat, amelyek személyére és kijelentéseire vonatkozólag a magyar lapokban megjelentek s igy most a legnagyobb zavvarban vagyunk, hogy hát hol is az igazság ebben a kérdésben. Mert mégis csak különösnek keli tartanunk, hogy a legkompetensebb személyiség hallgat, a cseh távirati iroda pedig dühösen cátoi, olyan dühösen,, hogy már maga ez egyedül gyanússá teszi a cáfolat megbízhatóságát. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban különös helyzetbe került a cseh köztársaság elnöke. Önkénytelenül is felvetődik a kérdés, hogy hát annak személye, akinek mégis csak .oroszlánrésze voít a cseh köztársaság .kikiáltásában és megalapozásában, csak olyan nullifikálható va lami, 'hogy a cseh távirati iroda a legbőszebb .cáfolatokat bocsájthatja ki olyan kijelentésekről, amelyeket viszont maga, a legérdekeltebb személyiség egyetlen szóval sem cátoi meg? Avagy ugy gondolják a cseh állam jelenlegi politikai vezetői, hogy »mór megtette kötelességét, a mór mehet« elve alapj'án Massarykot is ma már a cseh politika lomtárába lehet tenni, s rut hálátlansággal szabad megfeledkezni arról, akinek pohfikai tehetségét és tudós képzettségét még azoknak is el kell ismerni, akik ellenfelei. Érthető, Tia a magyar közvélemény végre is világosságot szeretne ebben az egyre bonyolultabbá és gyanúsabbá váló ügyben, mert hiszen azt igazán nem keli különösebben bizonyítanunk, hogy a magyar kormány magatartásán semmiféle revíziós tárgyalásom a múltban meg nem Tnusultak és a jövőben sem fognak meghiusulni. Elvégre mi magunk hangoztatjuk és joggal a trianoni béke tarthatatlanságát, lehetetlen tehát, hogy ha tárgyalásokra és megegyezésre valami komoly alap mutatkozik, azt elutasítsuk. Csehországon a sor, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba és semmitmondó cáfolgatások helyett, amelyeknek súlyát épen az elnök hallgatása veszi el végre pozitív tényekkel álljon elő. A wiagyar kormány ebből az ügy bői kifolyólag igaza tudatában elhárít magáról mindenféle ódiumot s a felelősség egyedül csák a cseheket terheli. Hol" az igazság? — kérdjük ismételten. Erre várunk feieietet, nemcsak a magunk, hanem az európai közvélemény nevében is. Mikecz István alispán kihirdette a virlllsválasztást Mikecz István alispán a következő hirdetményben közli az október i8-i virilisválasztás tenni valóit: A m. kir. Belügyminiszter ur 3909—929. B. M. eln. számú körrendelete értelmében a vármegyei legtöbb adót fizetők közül vaTó bizottsági tagok választása a folyó évi október hó 18-án fog megtartatni . Ezen rendelkezéssel kapcsolat* ban közlöm, hogy a választási eljárás a vármegyei székház épület nagy és kistanácskozó termében fog végbemenni, ahoí is a szavazásra jogosultak az igazoló választmány által véglegesen megállapított névjegyzék alapján három csoportba tagozódva-adják le szavazataikat . A legtöbb adótfizető választók 60 rendes és 30 póttagot választanak csoportonkint. A rendes tagok választása délelőtt 8 órától 11 óráig, a póttagoké délután 3 órától 6 óráig fog megtörténni. Ezen határidőn tui szavazatok elfogadtatni nem fognak . [ Az I. csoportba tartozó választók piros szavazó fappaí, a II. csoportba tartozók fehér és a III. csoportba tartozók zöld szinü szavazólapokon adják le szavazataikat. A szavazás titkosan történik. A szavazás céljaira szolgáló lepecsételt szávazóIaj>ok a vármegye, virilis választói cimére ajánlott levélben már postára adattak. Szavazni csak lepecsételt szavazólapokon lehet. A választás személyes vezetésem alatt fog végbemenni. A közreműködő szavazatszedő küldöttségeket a következőképen alakítottam meg: i. szavazatszedő küldöttség; Elnöke: Mikecz István. Helyettes elnöke: Dr. Tóth László. Ügyésze: Dr. Sarvay Elek. Rendes tagja :dr. Jármy Menyhért. Póttagja: Szalánczy Ferenc. Jegyzője: "Iahy Iván. Ii. szavazatszedő küldöttség : Elnöke: VTirányi Sándor. Helyettes elnöke: Nagy Lajos vm. főlevéltárnok. Ügyésze: Dr. Fráter Eme tb .vm. főügyész. Rendes tagja: Dr. Szl'tha Sándor. Póttagja: Váraüyay Sándor. Jegyzője: Dr. Bakó Pál . III. szavazatszedő küldöttség: Elnöke: dr. Mikecz László. Helyettes elnöke: dr. Fráter Szábolcs. ügyésze: dr. Szesztay András. Rendes tagja: Káüay Emu. Póttagja: Osgyáni József. Jegyzője: Andrássy Dániel dr. A bizalmiférfiak és pedig csoportonként 2—2, a választás alkalmával fognak kijelöltetni. A szavazásra jogosultak nevei a vá.iasztó helyiségben csoportonként lesznek kifüggesztve. Az L szavaz átszedő küldöttség a vármegyeháza nagytermében működik; ennéf a küldöttségnél az I. csoportba tartozó választók szavaznak. | A IL szavazatszedő küldöttség a vármegyei székház 18. sz. helyiségében működik, ennéiVa Küldöttségnél a fi. csoportba tartozó választők szavaznak. A III. szavazatszedő küldöttség a vármegyei kis tanács teremben fog működni, ezen küldöttség előtt a III. csoportba tartozó legtöbb adót fizetó szavazók fognak szavazni . 1 A Leányegyesület a szegény gyermekekért (A »Nyírvidék« tudósítójától.) Huszonhárom éwei ezelőtt kezdte meg áldásos működését a Nyíregyházi Leányegyesület. Legelsőnek szállt sikra a nyomorgó gyermekekért és huszonhárom éven át lankadatlanul folytatja munkáját. Hány felnőtt generáció gondoi hálás szeretettel, mint legkedvesebb gyermekkori emlékére a gyermekkonyhában és a sóstói Szeréna-otthonban töftött felejthetetlenül szép napokra és hányan áldják, nemcsak szegény munkásemberek, hanem ma már számottevő hivatalt betöltők is, azokat a jóságos sziveket, akik nemcsak meíeg otthont, meleg, jó ebédet, levegőt, virágot és boldog gyermeknyarat adtak nekik, hanem sok-sok igaz szeretetet is. A legnehezebb időkben, a háború hosszú esztendei alatt az apát lan gyermek oltalomra és otthonra talált az egyesület szárnyai alatt és a társadalom mindig szeretettel honorálta ezt a fáradhatatlan munkát és készséggel segítette a Leányegyesületet nemes törekvésében. És a Leányegyesület ma is lankadatlanul dolgozik. A kis iskolás gyermekek már ugy ismerik, ugy megszokták ezt az ő második otthonukat, hogy maguktól jelentkeznek felvételre. Szomorú statisztikát lehetne TBszszeállitani azokból a feleletekből, amelyeket ezek a sápadt gyermekek adnak a hozzájuk intézett kérdésekre : — Nyolcan vagyunk testvérek. Édesapánk elment munkát keresni, de nem küld pénzt nekünk. — Öten vagyunk, négyen iskolába járunk, egy még egészen kicsiny. Apa meghalt, mama nagyon beteg. Mennyi munkára, mennyi "segítségre volna itt szükség, hogy minden ártatlan gyermek könnycsepp letörölhető legyen. Gyöngédlelkü leányaink vállalják á munkát, a segítséget, hogy ne szenvedjenek hiányt kis védenceink és hogy ne kelljen egyet sem viszszautasitani azok közül, akik sirva kérik felvételüket a gyermekotthonba. A viszonyok évről-évre rosszabbodnak és évről-évre mind több és több a segélyreszoruló gyermek. Leányaink nem csüggednek, hanem időben igyekeznek előteremteni artnak anyagi előfeltételét, hogy mire a hideg évszak bekövetkezik, kis védenceik meleg ruhácskában ülhessenek a teritett asztalhoz. E hó 21. és 22-én, hétfőn és kedden este rendezendő előadásuk ezt a célt fogja szolgálni. Ilyen formában fordulunk a jószivü közönséghez, hogy bár mindenkinek sok a gondja, baja a tél küszöbén, — mégis egy-egy olcsó színházi jegy megváltásával járuljanak hozz'á a szegény iskolásgyermekek téli ellátásához. Ha gyermekekről van szó, megértőbbek a felnőttek is. ' , Vitéz Dancs Pál saját három J viruló gyermekére gondolt bizony- f Hortobágyi juhturá Mindenütt kapható! Om. Termeli; Tejszövetkezeti Központ Budipest, I, Horlhy Miklós-út 119/121. nyal, amikor készséggel elvállalta a rendezés nagy munkáját, sőt újból szerepet vállalt. Sokan emlékezünk még azokra a felejthetetlen leányegyesületi tea délutánokra, ahol Dancs Pali fellépte oly sok élvezetet szerzett. A szereplők között Hubay Balázsné, Maurer Sári szereplése^ mint mindig, ugy most is művészi fesz. Maurer Kati fokozni fogja sikereinek számát, mostani szereplése szenzációs lesz. Örömmel várjuk Seress Irén nyir egyházi első felléptét, mert sok, sok dicséretet hallottunk szinjátszási tehetségéről. Meglepetés lesz Csipkés Ica, Keller Gaby és Károlyi Litti bemutatkozása, akik a próbákon tűntek ki és szereztek előlegezett tapsokat pompás játékukkal. A férfiszereplők egytől-egyig kitűnő márkák, messze tul a műkedvelői színvonalon. Brenner Feri, Belánszky Barna, Batáry Béni, Vay Laci, Nagy Laci, Szabó Antai dr., ifj. Haissinger Viktor és Jakab György, mind olyan nevek, melyek magukban is sikert jelentenek. Meg vagyunk róla győződve, hogy mind a két előadást zsúfolt ház fogja végignézni, saját gyönyörűségére és a gyermekkonyha örömére. A bnrgonya! Irta: Hoffer Bertalan. Évek hosszú során át megértéssel közli a »Nyirvidék« cikkeimet a burgonya termelés és értékesítés röl, amely mindenkor a szerzett tapasztalatokon felépítve mutatott rá egyrészt arra, hogy csak a helyesen megválasztott fajták termelésével érhetjük el étkezési burgonyáinknak külföldi lehelyez ését, másrészt miként értékesítsük azt ugy, hogy termelése gazdaságos és eredményes legyen. £z évben juliusban, tehát jóval az idény megindulása előtt közölt cikkem idejében, már megállapítható volt, hogy az idén nagy termésünk lesz. Kat. holdanként 45 métermázsát vettem számításom alapjául — csalódtam lényegesen több vah — és ugy is 20.000 vaggon felesleget mutattam ki. Figyelemmel kisérve az utódállamok bur gonyatermés jelentéseit, amelyek szintén nagy termésről számolnak be, nem volt jövendölés, csak a tények helyes mérlegeléséből levont következtetés, hogy ez évben nagy bajok lesznek a burgonya értékesitésével. A jogos fel jaj dúlások, amelynek a heiyi sajtó kifejezést adott, többször nyújtott alkalmat arra, hogy a kérdéshez hozzászóljak, de sem Oltványi ödön, sem én, kik több mint 3 éve a Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövetkezetének vezetői vagyunk, érthető okból nem tárgyaltuk azt. Vasárnapi számukban engem megszólaltatnak, ez indit arra, hogy e sokat vitatott kérdést ide A budapesti filharmonikusok és dr. Dohnányi Ernő HANGVERSENYE a Koronában szerdán este fél 9 órakor I