Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 198-222. szám)

1929-09-08 / 204. szám

Nyíregyháza, 1929. szeptember 8. * Vasarnap évfolyam. 204. sz. II3fle*téal árak feéiyban éa vtáékaa: if9 Mra 2 60 pang& ft«fy»<Mvra 7 50 pangft. » tasifótauk aog*ÍH4af. Alapított* JÓBA ELEK P6oz«rkaazt6: Dr. S, SZABÓ LÁSZLÓ. Falalóa asarkaaztS : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztősig áa kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 8. SZÁM, Telefen sxám 139. Postachequ* kéziratokat asm sdunk vtsazc* i ai—mnm nmm mn ODAATROL Mostanában jöttem haza odaátról, a cseh megszállott területről, ahol pár heti »pihenőt« töltöttem. No ezt a pihenőt igazán csak fizikailag kell és lehet érteni, mert lelkileg ez a magyar embernek nem pihenés. Mikor az ember átlépi a csapi határt, mikor az első cseh csendőrbe, vámőrbe, kalauzba beleütközik, valami kimondhatatlan és fojtogató érzés szállja meg a szivemet, amitől azután nem tudok szabadulni egész szlovenszkói, vagy ruszkakrajnai tartózkodásom alatt. íme: idegen területen, idegen impérium fennhatósága alatt vagyok. Idegennek kell magamat éreznem a Bodrogköz ős magyarjai között, — Beregszász, vagy amint ők irják Beregsas és Berehovo, Ungvár (szerintük Uzshorod) Nagyszőllős (szerintük Sevljus) falai között és amikor Királyháza felől kikanyarodó Tisza partján végig sétálok, elszorul a szivem, hogy egy kilóméternyi távolságban már nem is cseh, hanem román hegyeket kell szemlélnem a jó református tarnai határban. Micsoda osztozkodás. A .színtiszta magyar Bodrogköz, Péterfalva, Tivadar, Tiszaujlak, Batár cseh kézen és a másik ugyancsak színtiszta vidék Halmi, Akli, Sárközujlak egy egész sor más községgel és várossal, egy hajitásnyira román impérium alatt... A szétdarabolás a szivet szaggatja. És micsoda rombolás a népiéáz nríi Irta: Tartallyné Stima Ilona. A felhők oly gyorsan vonultak át az égen, mint elengedett nagy, fehér sárkányok s a nap, hogy lebukott alant, elterjedt vörösséget hagyott maga után, mint valami nagy, forró sebet. Kacér kis zöldtestü dombok fürödtek a szinében s a folyó egyik görbe parttól a másikig himbálta hullámait, akárcsak a menyecskék és lányok szoknyája fodrát szokta arrafelé járásuk kényes lendülése. A malom amarrébb Jiüzek és nyárfák közül fehérlett, kevélyen elterülve, mint a felfuvalkodott kotlós fészkében. Á füzek is,'a nyárfák is aranyosan csillogtak most, mint a folyó s mint az egész táj. Az uton piros tehenek cammogtak hazafelé, meg-megrázva nagy fejüket, az útszéli fűből tépegetve. Nem éhségből, szokásból csupán. Marika a kendője csücskét húzta meg és gyűrt kötényét lesepergette tenyerével, hogy rendben legyen. Ugy lépigélt a tehenek után. Mellette ment Ondrej, hetyke kis tót legény, nagy bokíré(ta a kalapja mellett, ázott selyem virágokból. Köznap az ilyen is megteszi. A tehenek ballagtak,, ők még lassabban. Néha meg-meg sietett valamelyik, hogy a vetésbe térő jómmemmmtmmmmmmtammmm lekben... Vasutakon, állomásokon sehol egy magyar írás, sehol egy magyar szövegű utmutatás, felírás. Csak cseh és ruszin felírások... Felül ékes Kryll betűkkel... Az ember azt hinné, hogy Oroszországban jár. (A csehek nem is titkolják, hogy ez a szándékuk egész Ruszinszkóval. Át akarják játszani az ukránoknak. Itt hivatalokban, iskolákban úkránokat tolnak előre és segítik a görögkatholikus egyházakat átjátszani a pravovszláv cgynáz kebelébe... De hát igazuk van. A mi nagy »soviniszta« uralmunk megtűrte, hogy a görögkatholikusok magukat mindenütt, még itt fi tőzsgyökeres Nyírségben is oroszoknak nevezzék. A gör. katholikus templomot, iskolát, papot következetesen orosznak tituláltuk. Hátha ezt az oktalanságot mi megtűrtük és sem társadalmi, sem hatósági uton nem tuá tuk kiirtani, akkor sorsunkat meg is érdemeljük... Csak engedjük továbbra is igy és türjük ölbe tett kezekkel... Eljöhet az idő, amikor ezen a cimen a pravoszláv terjeszkedés rá fogja tenni a k f Orosra, Pazonyra, Kótajra, Nagykállóra és mindazon községeinkra, ahol »oroszokat« fog találni... Kérdeztem egy szőllőmunkástól, hát fiam milyen nemzetiségű vagy és hogy hivnak: Komáromi Istvánnak szolgálatára, volt a válasz és orosz vágyók. Persze ezt zengő és hibátlan ékes magyar nyelven vallotta. Mondom: hát hogy lennél te orosz édes fiam és miért. Hát persze, hogy az vagyok uram, hiszen orosz templomba járok. Hát igy állunk! Ilyen hazugság, ilyen tévhit, ilyen együgyűség volt az oka végig a mi szörnyű tragédiánknak.... Ilyen a dákoromán legenda is... De hát mi bárgyú türelemmel néztük az effélének a terjedését és most itt az eredménye... Tessék ehhez elképzelni az oroszositó és csehesitő iskoláknak a hatását. Színmagyar iskolákban kötelező az orosz és a cseh nyelv... Cseh szellem, cseh hazafiság és oroszositó tendencl az egész vonalon! Igaza van Urüiánczynak: ha rövidesen nem teszünk valamit, akkor pár év múlva vad népet és tőlünk teljesen elidegenedett lakosságot fogunk találni a felszabadítandó területeken ! A magasabb iskolákat végző egyetemisták Prágában, Po zsonyban, Brünnben, a katonasághoz bevonuló legénység Olmützben, Teschenben, Pilsenben cseh szellemet szív magába és ezeknek halvány fogalmuk sincsen a magyar múltról, magyar önérzetről magyar kulturáról... Beszéltem magyar származású prágai egyetemistákkal: megdöbbentő a rombolás, ami ezeknek egész szellemi megnyilatkozásaiból kitűnik. Az, hogy Szabó Istvánnak, vagy Nagy Györgynek hívják, az igazán egyremegy. Egymásközt már ruszinul beszélnek és akkor érzik jól magukat, ha magyart nem látnak. Ne is emlékeztessük őket régi származásukra.... Református családokban hallottam ruszin társalgást serdülő leányok ajkairól, akik már ruszin tanitónői vizsgát tettek és leendő állásuk érdekében következetesen gyakorolják magukat ezen a nyelven, hogy a hatóságok fejei előtt és nyilvánosan »gutgesinnt« érzelmeikről tanúságot tegyenek. A szülők alig értik, hogy egymásközt mit povedálnak, de már povedálnak s a gyermekekkel az iskolában szintén igy povedálnak s néhány év múlva a Szabó Jolánok, Kovács Matildok Gőcze Piroskák mint állami tanítónők a népszámlálás alkalmával ruszinoknak fogják magukat bediktálni. És hogy mi van az adózások és közterhek körül... Arról jobb nem beszélni. Ha valaki magyar: tízszeres adót fizet. Ösmerek 25 holdas gazdát, akinek ezen kívül csak pár hold szőllője és falusi háza van^s évi adója meghaladja a 15.000 csehkoronát, ami a magyar pénzben 2500 pengőnek felel meg... Nem lehet azt a raffinált rosszakaratatot kibeszélni, amivel a hatóságok a magyarsággal bánnak. Ez a szörnyű malicia és ördögi cinizmus legjobban az állampolgárság kérdésénél szemtelenkedik. Ha valaki útlevelet akar szerezni, ha valaki ipart akar váltani, ha valaki pert akar indítani, ha bármi állami kedvezményt akar igénybe venni, akkor annak igazolnia kell állampolgárságát. Ne gondold azonban jámbor olvasó, hogy ez olyan egyszerű dolog. Ösmerek beregszászi születésű 76 éves magyart, aki egész életét Ruszinsx kóban töltötte és soha egy hónaszágot visszatartsa. — Látod-e Marika azt a széles füzet amoda ? Ott a malomároknál, ott ni! — mutatta Ondrej. — Látom. Már miért ne látnám ? — Nahát. Ott ilyenkor veres a víz, mint a vér. Mert, hogy vér is a. — Mesét akarsz mondani ? — kézdezte a leány s a- fiu hitetlenül ránézett, mert nem tudta: oly szelid-e a leány, hogy ezt hiszi, vagy oly ravasz, hogy gúnyolódik ? 1 — Nem énl Most három éve ott veszítette el magát Ulya, Tűsek Ulya. Persze, te nem ismerted, az árendás urnái szolgált, te még nem laktál itt. Nagy hire vót. A rossz lélek rántotta bele s igy alkonyatkor ott tőtögeti most is a vérit a fűzfa tövére. Ha te odamennél, téged is odarántana, mán hónap a te véredet is ott tőtögetné. Látod, milyen veres ott a viz ? — Nem hiszem én, hogy az a Tűsek Ulya vére. A nap néz a vizre, nem látod? Az esti nap. — A megveresedett nap. Az a rossz lelkek, meg a boszorkányok hajnali világossága. Most ébrednek a hegyekben. Tűsek Ulya sem hitte. Én akkor is itt jártam a tehenekkel, de kisebb vótam, Tűsek Ulya alig szólt hozzám. Az árendás ur fia lejárt ide Ulyához beszélgetni. Csak nyáron, mert télen nem vót itthon az úrfi. Oszt ilyenkor én őrzöttem az Ulya teheneit. Vagyis az árendás urét, amék nem | (vót a gulyába. Az úrfi cibart adott érte, kis papircibart. És arrafelé jártak, amerre most a vére lác<ik. És, hogy az úrfi elutazott, Ulya magába ment a vizhö s vsisza se jött többé. Belehúzta a rossz lélek r az árokba s a kerék alá sodorta, azután meg a fűzfához. Mire kijött a molnár, már ott folydogált a piros vére a melléből, a homlokából. S a szép nevető arca olyan lett, mint a gyolcs. Marika nem szólt semmit, de elsápadt és szótlanul lépegetett a fiu mellett. Az is hallgatott, csak az ostorával pattintott egyet-egyet. Marika is az árendásnál lakott, \ teheneket őrzött, mint Tűsek Ulya és az úrfi tegnap jött haza. Már szólott is Marikához, de ő nem nagyon felelgetett. Szégyelte magát. Olyan az úrfi, mintha selyemből való volna a keze is meg a szíava. Marika valami édes-jót érzett tőle, hogy most is be kellett hunyni a szemét, ha rágondolt. Beértek a faluba. Ondrej behajtotta a teheneket a kántor portájára. Marika még tovább ment a nagy udvar felé. Ondrej utána nézett: — Még talán kékebb a szeme, mint a Tűsek Ulyáé vót... és szőkébb a haja. Marika korábban kiért á mezőre, mint Ondrej. Kissé tikkadt volt a táj s egészen gyönge szél remegett a kora délutánban. Valahol eső lehetett, mert a viz erős szaga Marikáig ért. Jó szag volt az, tiki a vizet szereti, örül neki. Marika is nagyokat lélekzett belőle, szinte sóhajtásnak is beillett. Milyen furcsa is ez az Ondrej, — gondolta most Marika — tegnapelőtt földiepret hozott, tegnap pedig kihozta a hermónikáját és nótázott rajta szép bánatosakat... és olyan közel ült Marikához... És az úrfi... az meg... —elpirult Marika, nem gondolta tovább a gondolni valót, mert a kanyarulatból éppen előtűnt Ondrej. Nevetett, fölcsapta .a kalapját és integetett az ostorral: — Hej! Marika, Marika! — No, mi lelt? — Gyere csak, mit hoztam neked...?! Marika fölállt, de nem nagyon sietett. Milyen csúnya fogai vannak ennek az Ondrejnek. Még sohasem látta meg igy... Meg a haja is ugy össze van állva. Nem olyan... nem olyan... megint csak nem gondolta tovább Marika. Ondrej odaért és egy nagy mézesszivet adott Marikának. — Az anyámtul — mondta — tennap hozta a kisszebeni vásárbul. — Milyen szép, — mondta Marika s a kistükörben, ami a mézessziven volt, megnézegette az orEgyes szám ára 16 fillér