Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 198-222. szám)

1929-09-05 / 201. szám

1929. szeptember 5. \ júimmiK, 7 Vidám esetek Gyerekek. — Jössz játszani ? — Nem lehet. Öt órakor moziba megyek. — De hiszen még csak fél négy. — Igen, de most haza kell men­nem és háromnegyed ötig sírnom kell, mig a mamám ideadja a jegyre a pénzt. Vadásztörténet. — És ekkor, nagyságos asszo­nyom, felpattantam a fekvőhe­lyemről és ugy, ahogy voltam, le­lőttem az elefántot pizsamában. — De hogy került az elefántra a pizsama? Jegyesek. Georgos: Drágám, ötre adtál randevút és most negyed hét. Lily: Bocsánat, előre megmond­tam ,hogy öt percet fogok késni. Vendéglőben. — Mondja pincér, mi különbség van a nyitott bor és a palackos bor között? — A dugó, nagyságos uram Tudomány. I — Roppant érdekes tudomány az atavizmus. Látod azt az em­bert? Annak az apja felakaszttotta magát. — Értem, ö is felakasztotta ma­gát, de levágták. — Szó sincs róla. Kötéltáncos. Udvariasan. Hölgy (egy úrhoz, aki nemdo­hányz ószakaszban igen erős szi­varra gyújt és ráfújja a füstöt): "Bocsánat nem zavarja, ha köhö­gök? Találós kérdés. A hét legrosszabb vicce: — Egy kutya egy 6 méter hosz­szu kötélhez van kötve és 8 méter távtolságra volt tőle a csont. Hogy szerezte meg a kutya a csontot? — Hogy? — Ugy, hogy a kötél másik vége nem volt semmihez sem kötve. Tudós: A saját hangunkat so­hase halljuk ugy, ahogy /azt más ember hallja... Tanítvány: Ez magyarázza meg azt, hogy annyi ember énekel. Boros ur felkötött karra/ jelenik meg a. kávéházban. Egyik barátja megkérdi: \ — Mi baja van a kezednek? — Tegnap éjszaka hazamenet, valaki rálépett a kezemre. Szolyvay Györgyhöz (volt tanítómhoz) Hogy szóljak hozzád lelkem barátja, * Méltóképen hogy' üdvözöljelek, Hogy felcsendüljön lantom dalára liternyi ajkon újólag neved? Tanitó vagy, ó mi kicsi pálya ! De jelentése mi nemes, mi nagy ! Tiéd az érdem friss pálmaága, Te lelkemnek uj teremtője vagy ! Ott a bánya!... De még mester is kell Kutatni, hol az arany érce áll, A tanitó az, aki küzdelemmel A nemes ércéit a bányába száll, ö meriti fel a drága fémet, Mely másként bizton rejtekén marad, És ő fejti le a durva kérget, Kezétől hull le, ami sár, salak. Csak anyag a test; tömör, érzéktelen Mint a márvány, mig nem faragta ki Művész vésője, mely észrevétlen Látható formát, éltet ad neki. éftet ,formát te adsz az anyagnak Te gyűjtsz lelkünkben fényszövét­neket, Irányt jelölsz a jónak, igaznak, Minden széphez a te munkád vezet. Boköny, 1929. aug. 28. Te veted meg a jövő alapját, Tudás, műveltség nyomodban fakad, Övezhet népet jólét, gazdagság; Szellem nélkül csak koldus, szolga, rab 1 Mulandó minden, ami emberi És porrá leszen újra, ami por, A szellem Tog csak vissza fényleni, Csak szellemünkben él tovább a kor. Tőled nyerém el "efs'ő tudásom S ezt meghiheted büszkén emlkem, \ Ha hajthatatlan valék virgácson, Kezedbe vetted remegő kezem : S igy oktattál szép, nemes példákra. Én fő mesterem, nem feledtem • ezt! Nem vetetted a magot sziklára, Fáját húzza im, a termő gerezd. S te vagy tanitóm, kinek nevével Fűződik egybe elmúlt sz<^> korom, íme előtted illetődéssel Emelhetem le újra kalapom, Tanitó vagy, ó, mi kicsi pálya! De jelentése mi nemes, mi nagy ! Tiéd az érdem friss pálmaága, Te lelkemnek uj teremtője vagy! Zahonyay Ferenc. áz evangélikusok állítanak fel tanítóképzőt Nyíregyházán, ha a Eálvineum képzőjét Kisújszállásra viszik Nyíregyháziak a tiszavidéki ág. h. ev. egyházmegye sátor aijaujhelyi közgyűlésén (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A tiszavidéki ág. h. ev. egy­házmegye a napokban tartotta köz gyűlését Sátoraljaújhelyen Haendel Vilmos egyetemi tanár és Dómján Elek sátoraljaújhelyi főesperes el­nöklete alatt. A közgyűlésen részt vett dr. Zelenka Lajos egyházkerü­leti felügyelő és Tomcsányi Vilmos volt igazságügyminiszter is. A tárgysorozaton szereplő tár­gyak között a közgyűlésen megje­lent nyíregyháziakat közelről ériir tette az ág. h. ev. egyház áltaí eset­leg felállítandó tanítóképző kérdése. Arról volt szó, hogy a tiszavidéki egyházmegye inteinziv támogatást nyújtson a nyíregyházi pirotestáns tariitónőképzőnek, amely a Kálvi­neumbain működik. A közgyűlés ki­mondotta, hogy szives készséggel támogatja a protestáns tanitónő­képzőt, amig az Nyíregyházán mű­ködik, felmerült azonban az a prob. léma is, mi lesz, ha a Kálvineum­ban működő tanitónőképzőt Kis­újszállásra helyezik? A kérdéshez többen szóltak hoz­zá, igy Krieger Mihály ág. h. ev. lelkész és Margócsy Emil, a nyír­egyházi városi felsőkereskedelmi is­kola igazgatója. A közgyűlés Mar­gócsy Emil indítványára nagy lel­kesedéssel mondotta ki, hogy a­mennyiben a Kálvineumban műkö­dő tanítónőképző intézetet Kisúj­szállásra helyezik át, a tiszavidéki egyházkerület ág. h. ev. tanítónő­képző Intézetet állit fel Nyíregy­házán — a Magyarországi Evan­gélikus Lelkészegyesület közremű- | ködésével. Már most megkezdik a r . — Beiratkozás a zongoraisko­lába. Vertse K. Andorné Volk­mann Róza zongoraiskoláijába (Luther-palota B-épület I. em. I. ajtó) a beiratások megkezdődtek. Tandíj egész évre 150 pengő, be­iratási, fűtési és világítási díj •együtt 1® pengő. A tandíj negyed­évi és havi részletekben is fizet­hető. Az intézet magasabb kép­zettségű növendékei az Országos Zeneművészeti Főiskolán vizsgáz­hatnak, ahol államérvényes bizo­nyítványt kapnak. A Zeneművé­szeti Főiskola IV. osztályában ket­tős osztályzatot nyert növendékek a tanárképző tanfolyamra jelent­kezhetnek és annak elvégzése után zenetanári oklevelet nyerhetnek. — Használt harmóniumot keres megvételre a Felső kereskedelmi askola Szabolcs-u. 4. CSORMS 5dNDOK első szeeedi bőrruhagvára SZEGED elsőraDga minőségbea készen és méret után. Férfi bőr­ksbá ok, rövid és hossza szőrmés bundák. Női bőrkabátok minden színben, hossza bőrköpenyek. Gyermek bőr­kabátok és iskolai strapa szarvasbőr-nadrágok. Motoros bőrmelléayek és bőrnadrágok szőrmével is. Bőrkabátok festése vízhatlan festékkel festve, mindén sziuben 30 pengőért készül. Kisebn javitás díjtalan. — Bőrmintákat és árajánlatot 30 fillér bélyeg ellenében küldök. Helyi képviselőt felveszek. felállítandó tanítónőképző szervezé­sének előmunkálatait, hogy mire az uj intézet megnyitásának idejfe elér­kezik, az egyház készen álljon a szükséges intézkedések megtételére. Abban az esetben, ha a Kálvi­neum tanitónőképzője valóban át­költözik Kisújszállásra, kívánatos a helyébe lépő ág. h. ev. tanítónő­képző megszervezése, mert a nyír­egyházi és környéki szülőkre sú­lyos veszteség volna, ha a már megindult tanitónőképzés egy-két év után megszűnne. Közgazdaság Postautalványforgalom Kanadával. A kereskedelemügyi miniszter rendelete értelmében a nemzetközi forgalomban előirt feltételek és dijak mellett Kanadával folyó évi szeptember hó i-től mindkét irá­nyú jegyzékrendszerü közvetlen közönséges postautalványforgalom megnyílik Távirati utalványok nem válthatók, express kézbesítés nem köthető ki, ellenben kifizetési értesítő kérhető. A postautalvány­forgalomban minden magyar pos­tahivatal részt vesz és az utalvá­nyok Kanada bármely postahiva­talához felvehetők. A postautal­ványokat mindkét irányban angol iont sterlingben kell kiállítani. — Egy-egy utalvánnyal küldhető leg­magasabb összeg 21 font sterling, írásbeli közleményekre az utal­vány szelvénye nem használható. Állatkiáliitás és vásár Bécsben. A folyó évi szeptember 5—8­ig terjedő idő alatt Bécsben meg­tartandó őszi nemzetközi vásáron a rendezőség tervbe vette állat­kiállítás és vásár tartását. A ki­állításon mintegy 120 ló és 230 szarvasmarha kerül bemutatásra. A rendezőség mindent elkövet, hogy a vásárlók igényeit kielégítse szállítási könnyítések stb. utján. Rövidesen megkezdik az 1200 ki­lóméter hosszúságú közút meg­építését. A magyar kormány gazdasági politikájának egyik' legfőbb pont­ját képezi a magyar közutaknak a kiépítése. Förster Gyula állam­titkár előterjesztésére néhány hé­ten belül megkezdik az útépítő programm egyik részének lebonycv litása, amennyiben 1200 kilométer hosszúságban kiépítik azokat az utakat, ahol ma a forgalom a leg­élénkebb. A kiépítést három esz­tendő alatt be kell fejezni. A terv­bevett kiépítendő útszakaszok kö­zött a legfontosabb a Budapest­Cegléd-Debrecen—Nyíregyháza, to vábbá a Budapest—Miskolc-Sátor­aljaujhely közötti rész, valamint a Budapest—Szeged és a Duna mentén végighúzódó mohácsi ut kiépítése. (*) Poloskát, svábot, molyt ki­irtani házilag csakis a Löcherer Cimexinnel lehet, mert nemcsak az élő rovarokat, de azok petéit is nyomban elpusztítja. Kapható gyógyszertárakban és drogériák­ban. 5323-? 4758—20 Alkalmi autóvétel! Kifogástalanul jókarbnn levá csukott, hat üléses, hat hengeres „Stndabecker Prásident" és „503-as Fiat személyató olcsón eladó Marton és Társa n;iregvhilzi antófizeme.

Next

/
Thumbnails
Contents