Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 147-172. szám)

1929-07-21 / 164. szám

JNFVÍRYIDÉK. Tejszövetkezettl Kfizpenf Ba4*p«at, L, Hortky HIUÍMI Ut/lli. széthúzással szemben varrnak nagy nemzeti ünnepnapjaink, amikor egy cél s egy vágy hat át minden magyar embert: az ország és a magyarság felemelése. Ezeken a Szent István-ünnepeken de főleg, annak nagy napján, aug. 20-án találkozik Budapesten a vidék és a főváros. És ebben a testvéri összejövetelben számos félreértés és dLlentét tompul le évrőlévre, ami a nemzet különböző elhelyezkedésű, de egycélú lakóit, olykor, sajnálatosan, szétválasztja. Az elnöldésem alatt működő ünneprendező nagybizottság, immár, negyedik éve bontja ki a Szent István-gondolat (zászlóját, dolgozza ki az ünnepségek programmját, és teszi lehetővé a kormány, a vasút és a hajóstársaságok segítségével a féláru utazási kedvezéseket, valamint a vizumkedvezést, abból a célból, hogy megkönnyítse a vidéknek, sőt a határokon tullakó magyarságnak is a Budapesten való találkozást. Az idei programm összeállításánál is tekintettel voltunk arra, — hogy a művészi és a nemzeti ideálok karöltve érvényesüljenek. Az augusztus 20-iki pompás körmenet, amely festői látványosságával nemcsak a magyar szemet és szivet gyönyörködteti, hanem a külföld bámulatát is magára vonja, lesz a központja az idén is a programmnak. Ehhez járulnak a testedzés világmérkőzései, a Magyar Úszószövetség idei programmjában. Európa legjobb hat vízipóló-csapata vesz részt a küzdelemben. Ehhez járulnak a Margit-szigeten tervezett ünnepi játékok, a Gellérthegyen augusztus hó 20-án este rendezendő nagyméretű tűzijáték, valamint a többi itt fel nem sorolható ünnepi események. A muzeumok az idén meg fognak emlékezni arról, hogy most van a magyar szabadságharc 80. évfordulója, ennek a kornak eseményeit, dicsőséges és szomorú emlékeit fogják gyűjteményesen állítani a látogató közönség elé. Az ország vezető színházai ünnepi prológussal áldoznak a nagy napok emlékezetének. Idei programmunk egyre bővül, gazdagszik és csiszolódik, hogy mire elérkeznek nemzeti ünnepünk nagy napjai, a magyarság nemes látványosságokban, szórakozásokban emelkedve találkozhassék Budapesten, foghasson kezet, tehessen ujabb fogadalmat az összetartás, a szeretet és a nemzeti egység parancsának megtartására! Vasárnapi írások Norvég levelezőlap Minden ország külső arculatjának van valami örökké visszatérő bélyege. A végtelen magyar mezők hullámos buza vetése után szelíd hajtásu osztrákhegyek következnek: árpatáblákkal és fenyvesekkel. Passau után a toronymagasságú fenyőfa törzseket füstölgő gyárkémények váltják fel. örök felhők borítják a német eget: de ezek nem a sant-germaini béke lemondással teli bánatos felhői, hanem a munka izzadt gőzölgése. Svédországon át a kocsi ablakából aféle dunántuli dombos tájak integetnek felém. Fehértörzsü nyírfák bólongatnak a szélben: milyen jó volna az én akácos Nyírségembe áttelepíteni a nyirfa-pagonyok ezreit. A norvég táj: a türelmetlen, ideges ember; elkésik mindenünnen. Szakadozott sziklái belehullnak a tengerbe, a viz pedig felszalad zegzugos uton az ország belsejébe. A hegyeken még csillog a tavalyi hó s egy-egy maroknyi kis szántáson a vetőgép kátonás rendjében most dugta ki fejét valami kalászos növény. A lépten-nyomon tavakká szélesedő hegyi folyók milliószámra rohannak le a tisztított törzsű fenyőrudakkal; odalent fürésztelepek gyomra várja s a hajlékony deszkát láncos gőzdaruk csikorogva szállítják le teherhajók titokzatos belsejébe. A rövid nyarat örök nappal pótolja a természet jótevő keze. Oslóban — mi még az iskolában Kristiániának tanultuk Norvégia fővárosát — este 11 órakor újságot olvasnak az utcán. Nagy lepedők ezek a norvég újságok, akjáJr tfqfjbi nyugat-európai testvéreik. A norvég nyelv olyan hatással van rám, mintha játékos gyermekek a németből tolvajnyelvet csináltak volna. Mindennek ki tudják hámozni értelmét. Az újságban magyar közleményeket keresek. Találok is. Báró Radvánszky, a magyarországi lutheránusok világi felügyelője turista útra Norvégiába érkezett. A magyar-cseh határon kémkedésen értek egy cseh vasutast és letartóztatták. Az Északi-tengeren is igaz a történelmi valóság. Ide is elkisér s az újság szürke betűiből is fellángol a szobi magyar határ fájdalma. \ Az örök nappal miatt zavarban vagyok az időbeosztással. Odahaza már rövidülnek a napok s este 8 órakor bealkonyodik. Itt 11 órakor még a nyugati horizonton ragyog a nap piros tányérja. Éjszaka valójában nincs is. Éjfél-tájban kéthárom órás szürkület jelzi, hogy a természet is pihenni tért. Az utcák tele sétáló emberekkel s bár az órám késő éjszakát mutat, mégis gyerekek futkároznak a kikötő mólóin. Jól öltözött leánykák korzóznak, mikor már nálunk kisérő nélkül nem lehet az utcára menni. Vájjon a hosszú tél örök éjszakáin hogy élnek itt az em1929. julius 21. berek ? A városokban alig egy-két kőház. Néhány középület és a bankok. A többi mind-mind, utcák hosszú sora, fából épült. A dcszkafalak festve vannak a szivárvány színskálája szerint. A ragyogó fehértől a sötét veresig. Szokatlanul tarka és félelmetes képet nyújt nekem, olyan ország fiának, ahol a háztetőt sem szabad már zsindellyel fedni. A norvég városok legnagyobb ellensége természetesen a tűz. Ezek a színpadi díszletek egy pillanat alatt lángba borulhatnak. Pedig a szakálas norvég matróz a kikötő olajos hordói között nyugodtan szívja kurtaszáru pipáját. Ezer esztendős régi városokon is rajta van az uj telepítés festéke. A délnyugati nagy norvég kikötő város — Bergen, még a magyar honfoglalást megelőző időben keletkezett. Évszázadokon át jelentékeny halpiac volt, a Hansa kereskedelem virágzó központja. Még sincs benne egyetlen történelmi emlék, beszédes tanújele régi emberek cselekedeteinek. A szorosan egymáshoz épült emeletes faházakat mjjiden évszázadban földig pusztította a tűzvész. A kikötő partja őrzi egy Hansacég üzletházát a 17. századból. A földszint sötét kamráiban volt felhalmozva az áru. Szük falépcső vezet az emeletre, ahol irodát és lakóhelyiséget találunk. Az asztalon ott van a megsárgult üzleti könyv, a feljegyzések végtelen hosz szu sorával. Az ablakon át kilátni a tenger végtelen síkjára. Innen nézhette érkező és induló hajóit a kalmár. Télen csak a jó üzletmenet melegíthette fel, mert a szobákat fűteni nem lehetett. Az ebédet is az udvaron főzték szabad ég alatt s készen tálalták fel a faburkolatu ebédlőben. Ágyaik ketrecszerű faládákban volti, melyet a hidegtől védekezve teljesen magukra zártak. Valóságos rejtély marad előttem, hogy a sok tűzvész tanulságát máig sem vonták le. A bergeni szálloda másodemeleti szobájában, ahol az éjszakát töltöttem, erős fonásu kender kötél függ csomóba kötve a ban van, de ott is kevés... — De itt is vagyunk ! — állott meg a feldicsért földdarab helyénél Küllős és a belső, nagy megelégedés az arcára mosolyodott. Szürke szemét végig hordozta a földcsíkon, aztán pálcájával bele szurkált a porhanyós rögökbe. — Éppeg a legjobb, — állapította meg, majd a határ mesgyéhez ment, ahol friss szántás barázdája barnult szép sorjában. — Üm ! ezek már leszántottak r — állott meg a szomszéd friss-szántásu, földillatot párolgó földje mellett. Hanem csak egy pillanatig, állott nyugodtan, mert... mert — hej ilyen dolog még nem esett meg a szilasdombi határban. — Mintha kigyó csípte volna meg Küllőst, olyant horkant, mig különben is piros arcát elöntötte a vér. — Híj az anyátok !... — és keserű indulattal elkáromkodta magát a vén ember ugy, ahogy ritkán szokta. Azt hitte, hogy menten öszszeomlik a föld az éggel ama nagy hitványság felett, amit ellene tettek. Szörnyű méreg öntötte el, hogy összeroppant a somfa pálca a ke-' zében. Belerúgott a friss barázdába, hogy sorban omlott szerte a parázs föld. Aztán lelépte a Szomszéd bűnét : — Pont egy lépést szántott el belőle, hogy az a... és újra kicsordult epés káromkodása a remegő száján. Újra lelépte. — Egy jó lépés ! Egy nagy lépés az én földemből ! — tombolt keserűségében. Most már. végigment az elszántott földjén, mig az indulat fojtogatta gyilkos méreggei a torkát. Kétszer, háromszor végig járta, újra lépte, megint mérte, de a lépés csak megmaradt. — Kiki Istened van Daru Esvány, jól imádkozz, csak azt mondom ! — törülgette zekéje ujjával párolgó üstökét. Észre sem vette, hogy a nap a nádasok felé hajlott. Nem látott, nem hallott semmit az elszájitott földjén kivül. Ráborult az este, mikor elindult haza felé. Összeroppant botjának csonkját szorongatta a kezében, s ha akkor hozza elé rossz végzete Daru Esványt, hát valakinek koporsót gyalult volna még azon,az éjjel a sánta asztalos. Egy lelket se talált útközben, de jó is, mert akkor az élő fába is belekötött volna. Otthon már nyugtalanul várta vele megvénült, töpörödött aszszonya; — Hol csámborog ilyen késő estig ? ! — kárpált a vén asszony, mig cseréptálban asztalra tette az ételt. — Nem kell 1 — dörögte Küllős és rá se nézett az ételre. — Mi bujt már megint kelrnedbe ? — alázkodott az asszony. — Bontsd meg az ágyat ! — kezdett vetkőzni Küllős. — Csaktán nem beteg ? — Beteg az anyád lelke ! — szórta mérge apró fullánkjait ártatlan asszonya felé az ember. — De felpaprikázták ! — merészkedett utolsó szót adni az aszszony, mig az ágyat vetette. — Hallgass ! — bujt a ciha alá a férfi. Aztán ugy tett, mint aki aludni, csak azért is aludni akar, az öregasszonyt pedig reszketőssé tette embere hangja. Már éjfélt is elketyegte a cifra lapos óra a falon, de Küllős csak forgolódzott, fujt és recsegtette a vén nyoszolyát. — Kend beteg ? — szólt újra az asszony, aki még ugy se tudott aludni, mint az ura. Ezt várta Küllős, hogy most már mégis ugy-ahogy enyhiilten, de kiönthesse nagy baját. Beszélni kezdett. Nehéz goromba szavakkal, hogy a jámbor asszony nem győzte a keresztet vetni a sötétben. — Ugyan az Isten áldja meg, ne tegye azért pokolra a lelkét ! — — kérte a vénasszony,/ — Ha most itt v

Si

na

; hát megölném ! — acsa^^ott a férfi. Han

e™ az éji^, sehogyse akart hajnallá falazni. Azt hitte Küllős Pét

(;

r> ilíflfy sohse virrad meg. Alig JJjTfanahott, már talpon volt, öltözködött és elsietett a háztól. Daru Esvány utcasorban sorban lakott, Küllősékhez az ötödik házban. Küllős Péter megállott a keYités mellett s onnan kiáltott be iiz udvaron motozó Daruhoz : 1 — Te, gyere csak ide! — Daru Crtatlan pofával ment a kerítéshez, •fnintha semmiről se tudna. — Azt mondom, hogy még ma visszafordítsd azt a lépés földet a földemhez, mert Isten az atyám, hogy kutya dolgot müvelek ! — hörögte Küllős, mig a szeme csupa véres ér volt. — Melyik földet, bátyám ? — húzta össze Daru Esvány a szemét. — Melyiket ? A Sánta-dűlőben valót, a fene egyen ki téged ! — kapaszkodott a kerítésbe Küllős, hogy el ne essék. — Tán jót ivott jókor reggel tiszteletére ! — röhögött Daru. — Én ittam I ? No akkor te meg edd azt a földet, amit az enyémből szántottál el ! — és meg se állott a járásbíróság városi házáig Küllős. Leadta panaszát, ügyvédet is fogadott mégpedig ugy, hogy : — Nem baj, uram, ha egy szál ruhában maradok is, csak az igazságom meglegyen 1 És mégis elveszett a napnál fényesebb igazsága Küllős Péternek, mert Daru Esvány is megmozdult. Felvonult ta nunak a fél falu s mindenki ugy tudta nehéz eskü alatt a határmesgyét, ahogy Daru Esvány elszántotta. A tárgyaláson már nagyon csendes ember volt Küllős Péter és csak annyit mondott : — Jól van, tekintetes bíróság, de az igazság mégis csak az enyém, mert én meghalok érte ! — összeesett, szekeren vitték haza s két nap múlva meghalt az igazságért.