Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 122-146. szám)
1929-06-21 / 139. szám
1929. junius 21. JNrtfÍRYIDEK. — Évzáró vizsgák a nyíregyházi állami kisegítő iskolában. Az Országos Szakfeliigyelőség intézkedése folytán a nyíregyházi áll. kisegítő iskolában az évzáréTvizsgálatok az alábbi sorrendben fognak megtartatni: junius hó 22-én szombaton délelőtt 9—10 óráig a, róm. kath. u—12 óráig az ág. ev. délután 3—4 óráig a gór. kath., junius hó 24-én délelőtt 11—12 óráig pedig az izr. iskolában. A tanügy iránt érdeklődőket ezúton hivja meg s egyben szívesen látja az Igazgatóság. A Máv. villamosítási munkálatainak végrehajtása megindult Mint köztudomásu, a Máv. elhatározta a Budapest—Hegyeshalom vonalának villamosítását. A munkálatok most a kivitelezés stádiumába kerültek. Amint velünk illetékes helyről közlik, a villamosítási probléma első etapja a Budapest—komáromi vonal villamosítása lesz. E munkálatok kivitelezésére szükebblcörü versenytárgyalást irt ki a Máv. igazgatósága és felszólította mindazokat a nagy cégeket, amelyek ecklig a vasutvonalak villamosításával foglalkoztak. A munka kb. 1.5 millió összeget reprezentál. Az ajánlatban az Államvasuták igazgatósága kikötötte magának azt a jogot, hogy amennyiben a munkálatokhoz szükséges $nyagot olcsóbban tudja beszerezni, ugy jogában lesz azokat a munkálatokkal megbízott cégnek rendelkezésére bocsátani. Az uj .vonalon egyelőre négy mozdonyt fognak jaratni és ha azok -az üzembiztonság szempontjából minden tekintetben beválnak, fogják azok számát .38 mozdonyra felfokozni. Hoover elnök nem hivja össze a leszerelési konferenciát Londonból jelentik: A »Times» washingtoni tudósítója szerint Hoower elnök semmi esetre sem szándékozik összehívni a nemzet-. közi leszerelési konferenciát <°s azt sem látná szívesen, ha ezt egy másik állam tenné, meg. Véleménye szerint addig nem lehet a leszerelésről tanácskozni, amig az 'egyes államok külön-külön nem mutatnak hajlandóságot a megegyezésre, mert a genfi konferencia kudarcának nem szabad többé a nemzeteket kitenni. Külömben is Hoower szivesebben látná ha a konferenciát a népszövetség hivná egybe. Trockij nem kap beutazási' engedélyt Angliába Londonból jelentik : A »Times« értesülése szerint egy magasrangu szovjet diplomata meglátogatta Trockijt és tőle állítólag taná.csot kért az Angliával való diplomáciai érintkezés felvételére irányuló ~ tárgyalások megkezdése tár gyában. A »Daily Express« szerint Trockij nem fog beutazási engedélyt kapni Angliába, épen a munkáspárt ellenzése következtében. Ezzel szemben Trockij titkára, aki most tért vissza Angliából kijelentette, hogy a munkáspárt nagy része támogatni fogja Trockij kérését. Henderson külügyminiszter fogadta a magyar követet Londonból jelentik: Henderson külügyminiszter csak nemrégiben foglalta el hivatalát és csak most ismerkedik meg a külföldi követék kel. Tegnap fogadta báró Zichy Rubidó Iván magyar követet, Dalion dr. társaságában. A miniszter igen szívélyesen beszélgetett a magyar követtel. __ < Borzalmas szerencsétlenség a newyorki magasvasúton Newyorkból jelentik: A magasvasut egyik megállóhelyén egy tábori kocsikból álló vonat belerohant egy ott álló utasvonatba. Az álló vonat utolsó kocsija és a másik vonat első kocsija egymásba fúródott. Eddigi jelentések szerint "az összeütközés következtében egy kalauz életét vesztette, 30 utas pedig olyan súlyosan sebesült meg, hogy életbenmaradásukhoz kevés a remény. Mindkét vonat utasai között óriási pánik tört ki. Súlyosbította a helyzetet, hogy a pálya talpfája kigyulladt. Az utasoknak csak igen kis része próbált menekülni, a többiek egetverő jajgatásban törtek ki és tehétedenül állottak a katasztrófa színhelyén. A tűzoltók tolólétrákkal érkeztek, de a mentési munkálatokat igen megnehezítette, hogy a vasút 7 emeletnyi magasságban van és igy az utcán járókelők épsége is veszélyben forgott, mert a romok egyrésze aláhullott. A sebesülteket csak nagy nehezen tudták elszállítani. Az angol trőnbeszéd fontos belés külpolitikai kérdésekkei foglalkozik Londonból jelentik : MacDonald megváltoztatja a parlamenti ülésszak beosztását. Az első ülésszak julius 1 -ig fog tartani megfelelő karácsonyi és húsvéti pihenővel. A nyári szünet pedig október végén, vagy november elején ér'véget. Egyébként a »Daily Herald« szerint a trónbeszéd a következő fontos problémákkal fog foglalkozni: a munkanélküliség elleni küzdelem, az aggkori nyugdijak rendezése, lakás építés. Ezenkívül a fontosabb külpolitikai események kel is foglalkozik. Az amerikai közvélemény szívesen fogadja az angol—amerikai közeledést Londonból jelentik: A »Times« washingtoni levelezője szerint a kormányhoz és a Fehér Házhoz közel álló körök véleménye szerint az amerikai közvélemény kedvezően fogadta Macdonald és Dawes tárgyalásait. Igen sokat várnak Hoower elnök és Macdonald találkozásának és tárgyalásának eredményétől is. Felvétel a nagykállói m. kir. földmivesiskola gazdasági altisztképző tanfolyamra Nevezett tanfolyamra belépni szájidékozók számára a kérvények benyújtási ideje augusztus hó i-ig tart. Az intézet a m. kir. földmivelésügyi miniézterium fennhatósága alatt álló szakiskola, ahol 2 éves tanfolyamokon uradalmak, gazdaságok számára gazdasági altiszteket, illetve kisebb birtokok kezelésére alkalmas embereket képeznek ki. Bővebb felvilágosítással az iskola igazgatósága szolgál. Előzetes talajvizsgálatok Mezőgazdasági termelésünk versenyképességének csökkenését egyéb tényezők mellett az is előidézte, hogy termelési eljárásaink nem használják ki kellőképen azokat a vívmányokat, amelyeket a hazai és külföldi tudományos kutatás elért. Dr. Doby Géza egyetemi tanár a talajtani tudomány egyik legkiválóbb müvelője foglal kőzik ezzel a kérdéssel az Országos Mezőgazdasági Kamara hivatalos lapjában, a »Mezőgazdasági Közlöny» legújabb számában. Ismerteti azokat a kisérletket, amelyeket Magyarország különböző talajtípusain végzett. A talajvizsgálatokkal kapcsolatos mütrágyázási kísérletek minden esetben igazolták a talajvizsgálatok eredményeit. Előzetes talajvizsgálattal meg lehet állapítani a talajok tápanyag tartalmát, illetőleg azt, hogy a talaj, mely tápanyagban szenved hiányt, vagyis melyiket kell műtrágyázással pótolni. Amennyire fontos te hát a műtrágyázás terjesztése, anynyira fontos az is, hogy az nemcsak általános előírások szerint történjék, hanem mindenkor csakis előzetes talajvizsgálatok alapján. A kaposvári Mezőgazdasági és Ipari kiállítás A kaposvári mezőgazdasági és ipari kiállítás iránt országszerte élénk érdeklődés mutatkozik. — Teljesen betöltötte már a jelentkezésekkel a férőhelyeket a halászati pavillon, amely nivósan fogja bemutatni a magyar tógazdaságok legszebben kitenyésztett hal fajtáit. A növénynemesitő uradalmak és részvénytársaságok a kiállításon mind szerepelni fognak. A hitbizományi és magánuradalmak állítási anyaguk keretében egész gazdálkodási rendszerüket befogKÖNYVET PAPÍRT 1 RÓSZERT es DIVATLAPOT az UJSÁGBOLTBAN vásároljon i 1 | ják mutatni. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara a körzetéhez tartozó Baranya, Somogy, Tolna és Zala vármegyéknek a Mezőgazdasággal kapcsolatos ipari vállalatait felhivja a kiállításon való részvételre. A kiállítás rendezősége szórakoztatásról is gondoskodik. A kiállítás területén tudományos ,gazdasági és szórakoztató mozielőadásokat tart és a kiállítás területén lévő vendéglők utján biztosítja a kiállítást megtekintő közönség ellátását. Nagy feltűnést keltő, magyar kézimunka kiállítás a Leánykálvineumban Ma délután nyilt meg a Leánykálvineum polgári iskolájának, tanitónőképzőjének, továbbképző tanfolyamának rajz- és kézimunka kiállítása. Lapzártakor már nem méltathatjuk ezt a nagy pedagógiai eseményként megnyíló gyönyörű kiállítást megfelelő terjedelemben, de sietünk a közönség figyelmét felhívni a holnap még lát ható gyönyörű kiállításra, amely hez foghatót még keveset láttunk. A tanítóképző szlöjdjei, rajzai.graciőz virágszirom finomságú kötései, horgolásai, hímzései, a továbbképző tarka ruhaterme, a polgáriiskola kalotaszegi, buzsáki, somogyi varrottas, sárközi, rábaközi me zőkövesdi színpompás, artisztikus kézimunkái a szorgalom, tudás, Ízlés remekei. A magyar teremben ott díszlik a magyarság népművészetének egész ragyogó tárháza, a falakon művészi érettségü rajzok viszik egyik ámulatból a másikba a szemlélőt. Nézze meg okvetlen mindenki ezt a kiállítást, hálás lesz, hogy felhívtuk a figyelmet rá, mert igaz esztétikai öröm a szemlélése. — Gaái Ede operációja jól sikerült. Gaál Ede városi pénztárnok Budapestre utazott, ahol Krepaska professzor műtétet hajtott végre rajta. Az operáció, amint, ma örömmel értesültünk, kitűnően sikerült és Gaál Ede jól érzi magát. Dr. Bencs Kálmán polgármestert, aki a beteg rokona meglátogatására Budapestre utazott, ma estére várják haza. Italmérések részére szükséges 502—922. népjóléti miniszteri rendelet az egészségügyi és tisztasági rendszabályokról már kapható a Jóba-nyomdában, Nyíregyházán, Széchenyi-út 9. sz. niuiiiiuiiiiuiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin