Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 99-121. szám)

1929-05-28 / 119. szám

1929. május 28. J^íVfRYIDEK. — A belga képviselő és szená­tor választások a legnagyobb rend­ben folynak a kormánypárt man­dátumainak száma növekszik. A szocialisták érzékeny veszteséget szenvedtek már eddig is. — Mussolini ujabb nagy beszéd­ben fejtegette a lateráni egyezmény , jelentőségét. — A zittaui autóversenyen Mah­la Morchenstern autója kilendült és a nézők közé szaladt, e ember meghalt, egy asszonyt életveszélyes állapotban a kórházba szállítottak. A súlyos sebesültek száma 7—8, a könnyebbeké 1 o. — Neunhofer pilóta a Junkers müvek dessaui telepén a repülés magassági világrekordját 12,500 m.-re javította. De pontosan az elért magasságot csak a leolmozott mérőeszközök felbontása után le­het megállapítani. — A sivászi földrengésnek 64 halottja és 72 sebesültje van. 1357 ház teljesen rombadőlt. 313 erősen megrongálódott. — Tegnap este Párisban letar­tóztatták Perit, a »Hummanité« szerkesztőjét, és Rousseaut, a lap igazgatóját. Mindkettőjüket azzal vádolták, hogy engedetlenségre akarták birni a katonákat. — Schacht dr. kedden nyújtja át a németek emlékiratát a hitelező hatalmak delegátusainak. — Monis volt francia miniszter­elnök Bordeauxban 83 éves korá­ban elhunyt. — Szegeden a hősök emlékün­nepén Somogyi Szilveszter polgár­mester tartotta az ünnepi beszédet. — Szegeden vasárnap veszett kutya garázdálkodott, amely _ 9 embert harapott meg. Végre is a Csillag börtön egyik őre agyon­lőtte. " — A rossz idő miatt az Óceánt átrepülni akaró pilóták nem tudnak startolni. Assolant és Lefevne ma indulnak Newyorkból. — Amanullah delhii újságírók előtt kijelentette, hogy nem szán­dékozik visszatérni Afganisztánba — A kisantant gazdasági konfe­renciáját az ősz folyamán tartják meg Prágában. — Chamberlain, Briand és Stre semann a kisebbségi kérdésben és a Rajnavidék kiürítésének kérdésé­ben felszólalnak a népszövetség madridi ülésén. — Az angol királynét az egész birodalom minden részéből elhal­mozzák üdvözlő táviratokkal 62. születése napja alkalmából. — A magyar szemorvosok két napos kongresszusa vasárnap dél­előtt ért végett Liebermann Leó dr. professzor, az uj elnök zárósza­vaival. ZENE á kioszk szalonzenekarának bemutatkozása Tegnap este a huszárezred lo­vasmérkőzését követő bankét miatt elmaradt a Károlyi-téri Lengyel­kioszkban hirdetett katonazene­kari hangverseny, amelyet azon ban okvetlenül megtartanak a hét valamelyik napján később köz­lendő időpontban. A kioszk szalonzenekata, ame­lyet Mantu Aladár cigányprímás és Révész Sándor zongoraművész vezetnek, tegnap este mutatkozott be a közönség általános tetszé­sétől és elismerésétől kisérve. A ^alonzenekar minden délután és Játszik a kioszkban, rossz idő ese­•o a Lengyel-cukrászdában. Msi i A tiszántúli lótenyésztők lódijazásápak eredménye (A »Nyírvidék« tudósítójától.) A nyíregyházi 4-ik honvédhuszár ezred négynapos országos lovas­mérkőzésével kapcsolatban tegnap délelőtt zajlott le a tiszántúli lóte­nyésztők lovainak díjazása, a kü­lönböző gazdasági egyesületek kép­viseleteinek közreműködésével, a következő eredménnyel. Anyakancák csoportja: 1. Torna ­sovszky Mihály Nyíregyháza, Virág nevü hat éves kancája. Elnyerte a honvédelmi miniszter diját, 200 P tiszteletdijat és ezüst érmet. 2. Bo­ros Károly Nagyhalász, Jolán nevü kancája. 3. Nádasi András Nyír­egyháza Piros nevü kancája. Fiatalkancák csoportja: 1. Pazö­nyi Elek Emil Demecser Kacér nevü négy éves kancája. 2. Klár Sándor Simapuszta Bözsi nevü kancája. Mének csoportja: 1. Moravszki György Nyíregyháza Fenék nevü négyéves ménje. Ezenkívül számos tiszteletdijat, érmet és sok oklevelet osztottak ki, hogy minél szélesebb körben pro­pagálják és honorálják a tiszántúli gazdák magyar félvér lótenyésze­tét. A kir. tábla két és félévi börtönre emelte fel a kocsordi gyilkos büntetését — Papírszalvéta finom, fehér, sípkézett- szélű 100 drb. 76 fillér z Ujságboltban. A Nyirvidék tudósítójától. Megirta a Nyirvidék, hogy a mult év október 28 án Kocsor­don egy lakodalmas háznál véres verekedés volt, amelynek,hevé­ben Jakab Csizmadia József asz­talos, akit a verekedés közben ellenfele, Jakab Gáspár fejen szúrt, vértó'l elboritottan valóság­gal ó'rjöngeni kezdett, a mene­külő' ellentábor után futott, utol­érve ó'ket felkapott egy vasvillát és azzal ütlegelni kezdte Jakab Gáspár fejét. Olyan heves csa­pásokat mért rá, hogy a villa nyele kettétört és Jakab Gáspár koponyaalapi törést szenvedve, még ott a helyszínen meghalt. Jakab Csizmadia József ugyan­ekkor Jakab Gáspárnak, az áldo­zatnak fiát, Jakab T. Istvánt egy karóval olyan erősen ütlegelte, hogy a fiúnak eltörött a bordája. A dühöngő embert alig tudták megfékezni. Jakab József felett a tél folya­mán Ítélkezett a nyíregyházi kir. törvényszék es halált okozó sú­lyos testi sértés bűntettéért, va­lamint súlyos testi sértésért más­fél évi börtönre Ítélte. A bejelentett felebbezések foly­tán szombaton került a kocsordi halálos verekedés ügye a deb­receni kir. tábla elé A tábla az első fokú Ítéletet megsemmisí­tette és Jakab Csizmadia József büntetését két és félévi börtönre emelte fel. Az ítélet ellen a vád is, a védelem is semmiségi pa­nasszal élt s igy a kocsordi ügyben végső fokon a Kúria dönt. Napi hírek i KISNAPTÁR\ Május 28. Kedd. Róm. kath. Ágoston. Gör. kath. Eutik. Prot. Emil. Izr. Ijar 18. Városi Színház: Kis gróf (egyne­gyed 9 órakor.) Diadal-Kabaré : (fél 9 órakor.) Diadal-Mozgó: Végzetes randevú. (5, 7 és 9 órakor.) Apolló-Mozgó: Az öröklött vér (5, 7 és 9 órakor.) Kovács István síremlékének felava­tása ( 3 órakor.) Városi gőz- és kádfürdő: zárva. Sóstó-gyógyfürdő: nyitva egész na­pon át. Bujtosi strandfürdő: nyitva egész napon át. Szabolcsvármegyei Jósa-Muzeum Iskoláknak nyitva 9—13 óráig. Egész héten át a Gergelyffy és Farkas, gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. VÁSÁROK JEGYZÉKE. Május 28-án. Nemesdéd (sertésvá­sár nincs), Páli, Pincehely (ser­tésvásár nincs), Szombathely. Ló és marhavásár: Pápa. Kirakodó­vásár : Budapest, Kunszentmik­lós. Május 29-én. Bélapátfalva, Bihar­keresztes, Godisa (sertésvásár nincs), Pápa. Kirakodóvásár : Szombathely. Sertés- és kirakodó vásár: Pápa. Rádió műsor:: Budapest. — Kedd. 8: A kalocsai népiskolák 150 tagu gyermekkórusa az egyetemi templomból. — 9.15: Trió­hangverseny. — 9-30: Hirek.— 9.4 5 . A hangverseny folytatása. 11. A m. kir. budapesti renőr­zenekar fuvósegyüttesének hang­versenye a Vigadó-térről. — 12: Harangszó. Időjárás. Utána a hangverseny folytatása. — 12.25 Hirek. — 12.35: A hangverseny­további folytatása. — I: Idő­jelzés, időjárás- és vízállásjeten­tés. — 2.30: Hirek, élelmiszer­árak. — 3-30: A Tündérvásár postája. — 4.45: Időjelzés, idő­járás-, vízállásjelentés és hirek. 5.10: Tót-magyar nyelvoktatás. 5.40: Magyari Imre és cigány­zenekarának hangversenye. — 6.30: Mit üzen a rádió ? — 7.25 A Hunyadi László cimü opera szinlapjának felolvasása. —7.30: A m. kir. Operaház Hunyadi László előadása. — 10.30: Idő­jelzés ,időjárás és hirek. Majd Farkas Jenő és cigányzenekará­nak hangversenye a Spolarich­nagykávéházból. — Értesítés. A Szociális Misz­sziótársulat elnöksége kéri a k. munkatársákat, hogy kedden, e hó 28-án a Kovács István emlékün­nepélyen mentől többen megje­lenni szíveskedjenek. Gyülekezés kedden délután fél 3 órakor a r kath. elemi iskolában, pontosan! — Meghívó. A Nyíregyházi Iz­raelita Nőegylet folyó évi május hó 28-án délután 4 órakor az iz­raelita hitközség tanácstermében tartja közgyűlését, melyre tagjait ezúton is meghívja . » — 25 éves találkozó. Szeretettei kérjük azon osztálytársainkat, akikkel a nyíregyházi ág. h. ev. főgimnáziumban az 1903—1904. tanévben érettségit tettünk, hogy érettségink 25 éves fordulójának a megünneplésére f. év junius hó 29-én (Péter Pál napj reggel 8 órakor a régi osztálytermünkben megjelenni szíveskedjenek. — Dr. Krómy Károly, dr. Szabó József. — Uj vasúti menetrend kap­ható az Ujságboltban. — Adomány a nyirkércsi tüzká­rosultaknak. A nyirkércsi tüzká­rosultak részére a következő ado­mányok érkeztek postán: Leven­teegyesület Magy 3 P, Levente­egyesület Levelek 3 P, Levente­egyesület Bessenyőd 2 P. Gyűj­tésünk ezzel 23 pengőre emelke­dett. ^ — A has teltsége, májtájéki fájdalmak, emésztési nehézségek, gyomorbélhurut és sárgaság a ter­mészetes »Ferenc Józset« keserű­víz használata által megszüntethe­tők és az agy, a szem, tüdő vagy sziv felé irányuló vértolulások el­lensulyozhatók. Gyomor- és bé­specialísták igazolják, hogy a Fe­renc Józset vízzel, különösen az ülő életmód következtében jelent­kező bajoknál nagyon kedvező menyeket érnek el. Kapható gyógy szertárakban, drogériákabn és tü­szerüzletekben. — Lakásváltozás. Smiják István építőmester lakását és irodája* Selyem-u. i~2. alól, Rózsa-u. 25. szám alá helyezte. Telefonszáma: 3-3S- ' 2 X — Kodak fényképezőgépek elő­nyös részletfizetésre kaphatók a Központi Drogériában. — Szerkesztői üzenet. Bármeny­nyire is méltányoljuk panaszát, amelyben leírja ,hogy a Fried­mann telepre való kimenetele elé egyes urak akadályokat gördíte­nek s hogy egy rendőr Ön szerint megtagadta támadói igazoltatását, panaszát érdemben nem intézhet­jük e lap hasábjain, mert ahhoz először az is kellett volna, hogy közölje a rendőr számát, másod­szor pedig az, hogy előttünk Ön mint panasztevő megnevezte vagy hitelt érdemlőleg igazolta volna magát. Névtelen levelekben közölt panaszoknak helyt nem adunk. Eét amerikai pilóta megdöntötte a távrepülés világrekordját New-Yorkból jelentik: A ,,Forthworth" repülőgép Robbins és Kelly aviatikusokkal 8 ik napja repül, a gépet a levegőben táp­lálják üzemanyaggal. Már mos tanig megdöntötték az időtartam repülés rekordját és ezzel meg­nyerték a forthworthi kereske­delmi kamara lő ezer dolláros diját. Forthworthból (Texas) je­lentik : A repülők vasárnap dél­után 4 óra 05 perckor leszálltak. Összesen 172 órát és 32 percet töltöttek a levegőben és ezzel megdöntötték a „Question Mark" repülőgép rekordját, melyet 21 óra és 52 perccel szárnyaltak tul. Az angol királyi család két tagja is választópolgár Londonból jelentik: Az angol választói névjegyzékbe igen sok hiba csúszott be. A családapák egy része félreértette a felhívást és minden gyerekét beirta a név­jegyzékbe, igy pár napos cse­csemők is bekerültek a jegy­zékbe. Most igyekeznek kikü­szöbölni a hibákat és egyúttal figyelmeztetik a polgárságot, — hogy mindennemű visszaélés súlyos büntetés alá esik. Az angpl királyi család két tagját is felvették a választói jegyzékbe, az egyik Mary hercegnő, aki már a mult választáskor is a névjegyzékben volt és a yorki hercegné, aki most választ először.

Next

/
Thumbnails
Contents