Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)
1929-03-01 / 50. szám
1929. március 1. yvssspresg A helyőrség 55130 pengős adománya a Szociális Missziósak Kállay Miklósné főispánnéhoz ma reggel levelet irt vitéz Deschán Benő tábornok, melyben a helyőrség tisztikara és legénysége közt befolyt — gyűjtés bői származó — 551 30 pengőt felajánlotta, a főispánné vezetése alatt álló Szociális Missziótársulat nyomorenyhitő akciója javára. A nemes adomány dicséri a magyar honvédség áldozatos hazaszeretetét és mélységes rokonérzését a polgárság iránt. Nagy ellentét a német jóvátételi összeg nagyságának kérdésében Párisból jelenti a Wolff-ügynöks<Tg. Néhány lap azt állítja, hogy módjában van megbízható adatokat közölni azokról az összegekről, amelyeket a németek jóvátétel fejében felajánlanak. A Petit Párisién a Schacht dr. által tervezett összeget i és fél milliárd aranymárkának, mig a szövetségesek által követelt öszszeg nagyságát 3 milliárd márkánál is nagyobbnak tartja. A Matin szerint Németország első ajánlata 1 milliárd aranymárka volt, a szövetségesek számlája ezzel szemben évenként több mint 3 és fél milliárd aranymárkát tesz ki. Cseh brutalitások a magyarsággal szemben Prágából jelentik: Az ungvári járási képviselőtestület alakuló ülésén Czibur Sándor a magvar nemzeti párt tagja terjedelmes interpellációt olvasot fel, amelyben tiltakozik, hogy a szakértők közé a kormány egy magyart se nevezett ki. Ez az eljárás törvényellenes, A magyar nemzeti pártott egyáltalában nem veszik figyelembe, holott ez a köztársaság egyik legtekintélyesebb pártja. Ez után az egyik nagy község sérelmét teszi szóvá, melynek területéből 100 holdat elvettek, mert a magyar nemzeti pártra szavaztak lakói és ezt nyiltan is hangoztatják. á tolvajok is megszomjaznak néha A Nyirvidék tudósítójától. Goldmann József napkori fűszeres pincéjébe február 7-re virradóra betörtek. A tettesek először a pince mellett levő lakatlan és le nem zárt szobából, falbontás utján akartak a pincéoe hatolni munkájuk azonban lassan haladt előre, ezért a pince ajtajánál próbálkoztak, ami szerencsével is járt. Sikerült álkulccsal az ajtót felnyitni s a pincéből egy kis hordó szilvóriumot 30 liter mennyiségben, eqy másik kis hordó seprő pálinkát 30 liter mennyiségben s 5 literes tonott üvegben levő, körülbelül 4 liternyi császárkörte likőrt vittek magukkal. A csendőrség a megindított nyomozás során gyanúba vehető embereket kihallgatta, egy rovott multu egyén ellenük terhelő vallomást is tett, azonban a gyanúsítottak tagadják a terhükre rótt cselekményt. A nyo mozás tovább folyik Hagy Elek ?olt magyar a Eolhermere emlékét megörokitó emlékmű költségeit magára vállalni Nagy Elek volt követ és meghatalmazott miniszter a következő táviratot intézte a Magyar Táv irati Irodához: Nagy érdeklődéssel olvastam a Pesti Hírlapban Légrády Ottó dr. cikkét, mely arra hivja fel a magyar közönséget, viszonozza Rothermere lordnak a Rákosi szobor felállítását azzal, hogy állítsanak a lordnak is emléket. Én felajánlom az emlékmű felállítását és legjobbnak tartanám Sopronban, melyet elvettek tőlünk, de mikor Bethlen miniszterelnöknek sikerült a népszavazást elérnie, visszakaptunk. Bizonyságául annak, hogy a békeszerződés revíziójára szükség van. Rothermere volt aki hirdette a revízió jogosultságát. Nagyon kérem, kérdezzék meg a nemes lordot, nem ellenzi-e egy emlékmű felállítását és kérem válaszukat. ; Szabolcsvármegyében 498 less a törvényhatósági bizottság tagjainak száma Ma jutott nyilvánosságra, hogy az egyes vármegyékben és auto>nom jogú városokban hány tagu lesz a törvényhatósági bizottság. Szabolcs és Ung vármegyékben a bizottsági tagok összes száma 498. Ezek közül a vallásfelekezetek képviselete a következő lesz: 4 r. kath., 3 g. kath., 6 ref., r ev., 1 izr. Az érdekképviseletek kiküldötteinek számaránya igy oszlik meg Troczkij letelepesedésl engedélyt kapott Törökországtól Londonból jelentik. A Daily Mail jelentése szerint Izmed miniszterelnök hosszabb tartózkodási engedélyt adott Troczkijnak. — Troczkij egyébként súlyos anyagi zavarokkal küzd, ugy hogy törökországi hivei gyűjtést indítanak, hogy segítsenek rajta. Négy millió dinárral és egy diákkai megszökött egy gazdag örmény felesége. Belgrádból jelentik. A Vreme jelentése szerint Savoyan gazdag örmény naftaforrások után kutatott s ezalatt Adirna nevü felesége egy diákkal Délszerbiába szököt.t A naftakutató szerb feljelentést tett felesége ellen, mert magával vitt mintegy 4 millió dinár értékű ékszert is. Az asszonyt a határ közelében Skopjában letartóztatták és visszavitték Belgrádba. TŐZSDE A pangó Zürichben nyitáskar és zárUtkor 80 855 volt. Valuták : Angol font 27.75 — 90 Cseh korona 16.93—17.01 Dinár 10.00-06 Dollár 570.70-572.70 Fr»nk 22.S0-70 L*u J 39—4* Líra 29.85—30 !• Mtrka 136 0« —50 O'itrák korona 80.5# - ts Srtjai frank 110.08—45. 7erménvpiae: Bwtn 78 kg. 25 60—7í » 80 » 2S 90—21 Boa 28 OS—15 Határidősök: BUM. márciusi zárlat 2-5 05 97 Bura májusi rarlat 25.88—89 Októberi zárlat 26.48 -49 ROÍS márciusi zarlat 22 92—93 ROM májusi airlat 23.29—IT Októberi zárlat 24.22 — 24 Tengeri májusi zarlat 28.9Í—98 Tengeri juliusi zárlat 28.87—89 vármegyénk törvényhatósági bizottságában : ügyvédek 4, mérnökök 3, a kereskedelem és ipar képviselői 12, mezőgazdasági bizottság 30, vitézek 2, a Társadalombiztosító 6, a vármegyei jegyzői testület 4 taggal lesz képviselve. A felekezeteket a legnépesebb egyházközségek élén álló lelkészek fogják képviselni és számukat a felekezetek számarányai szerint állapították meg. á Tnfca üggyel kapcsolatban njabb kizárásokat Tárnak a tót néppártból Prágából jelentik : A vizsgáló bíró tegnap több tanút hallga tott ki a Tuka ügyben többek __ közt Tordy Jenő zsolnai ügyvé det és Weiner volt őrnagyot. A tanú kihallgatások sokkal hoszszabb időt vesznek igénybe, mint gondolták A Tuka ügyre vonatkozólag a „Nasinec* interjút közöl Hiinkávai. Az interjú során Hlinka sejteni engedte, hogy esetleg Kubis és Oazik képviselőket is kizárják a tót néppártból, mint Jurigát és Tomaneket. A Tuka ügyben megvárják a törvényszék Ítéletét és csak akkor döntenek. Rablótámadás egy Király-utcai divatüzletben Budapestről jelentik: A Királyutcai Erdős divatüzletben, ahol csak Hamzik Rezső kifutófiu tartózkodott, betért egy 40 év körüli férfi. Mikor a gyermek apuktól elfordult, hátulról fejbevágta. A pénztárt nem tudta felfeszíteni és félvén, hogy rajtaveszt, elmenekült. A kifutófiut súlyos sérüléssel kórházba szállították. 15 év alatt 8 gyermekei ölt meg két asszon? St. Josephból jelentik: Lázas izgalomban tartja az egész várost két asszony rémtette. Mrs. Lewis és leánya Mrs Gorham nyolc gyermeket öltek meg. A fiatalabb asszony bevallotta, hegy öt hónapos fiát anyja megölte. A nyomozás során kiderült, hogy nemcsak egy gyermek halála szárad lelkükön, három esztendő alatt Lewisné három gyermekét pusztította el anyja segítségével. A gyilkosság előtt mindig összeveszett férjével és hazament anyjához és a rémtettet férje tudtán kívül követték el. A jó nagymama nemcsak unokáit, de saját gyermekeit is szívesen küldte a másviliágra, i 5 év előtt iker gyermekeit fojtotta meg, sőt egyszer rágyújtotta házát egyik gyermekére és unokájára. A bünügyi szervezet lázasan kutat az után, vájjon nem terheli-e több rém'tett a két bestiális nő lelkét. NagyszaMsn légiflotta építését sürgetik az angolok Londonból jelentik: Hasbury a legsötétebb színekkel ecseteli a jövő háborúját. A légi támadásokkal szemben London csaknem teljesen védtelen, ezen csak ugv lehet segíteni, ha nagyszabású légi flottát alakítanak, hogy az ellenségnek elvegyék kedvét a támadástól. Deszkát loptak a fiottesmannféle faraktárból A Nyirvidék tudósítójától Ma éjjel a dohányraktárral szemben levő Gottesmann féle fatelep kerítését ismeretlen tet tesek megbontották s az igy nyert nyíláson át nagyobb mennyiségű deszkát vittek el. A kár nagyságának megállapítása folyamatba van A rendőrség széleskörű nyomozást indított a tettesek kézrekeritésére. Az osztály sors játék mai húzása Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki: 2000 pengőt nyert: 9454. 1000 pengőt nyertek: 25333, 45925, 65728, 72327, 74811, 77875600 pengőt nyertek: 197, 8925, 12662, 5076, 27604, 28962, 39536, 6832c, 78351. takarít msg, ha a „Nyim'dék a-ben hirdet, mert egyszeri hirdetes már eredményt hoz.