Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 50-74. szám)
1929-03-15 / 62-63. szám
10 JsÍYÍRYIDÉK. 1929. március 15 Nyiregyházás erősen felszökött &z influenzás betegek száma Nyíregyházán ma délelőtt hirtelen felszökött az influenzás betegek száma. A délelőtt folyamán 34 beteget jelentettek be az orvosok. A tanítóképző intézetből 17 beteget jelentett be dr. Konthy Gyula intézeti orvos. Demjén József dr. városi ügyvezető orvos előterjesztést tett a vármegye alispánjának a tanítóképző átmeneti bezárására. Ma délelőtt betörtek as Ujszoló utca egyik házába (A Nyírvidék tudósítójától.) Ma délelőtt 10 és 12 óra között ismeretlen tettes bemászott az Ujszőlő-utca 68. számú ház keritésék s miután a házbeliek távol voltak, a konyha ajtaját fejszével kifeszitette, majd onnan behatolt a szboába s a ruhaszekrényből 3 öltöny férfiruhát, egyéb apró holmit és 83 pengő készpénzt lopott el. A ruhákat egy a lakásban találí barna szinü (Vulkán védjegyű) / utazótáskába csomagolta be és eltávozott. A lakásban özvegy Hegedüsné lakik fiával és egy fiatalember bér-lővel. A két fiatalember munkában volt, mig Hegedüsné a piacra ment bevásárolni, mialatt a lopás történt. A nyomozás erélyesen folyik a vakmerő betörő után. WHLTEftüE KALAPSZALONJA (azelőtt Mme Carly Walter Paris Bld. Sebestopol 36.) Nyíregyházán, Luther-u. 20. Páris, Bécs és Budapest legújabb és legszebb kalapmodelljei állandóan raktáron. Átalakítások és gyászkalapok 2 éra alatt készülnek. anulóleánv felvétetik. 77324 PAPÍRT ÍRÓSZERT KÖNYVET DIVATLAPOT UJSÁGBOLTBAN VÁSÁROLJON. I Italmérések részére szükséges 502—922. népjóléti miniszteri rendelet az egészségügyi és tisztasági rendszabályokról már kapható a Jóba-n^omdában, Nyíregyházán, Széehenyiűt 9. sz. APRÓ HIRDETÉSEK Hirdetési dij: 10 szóig 80 fillér, atiodes további szó S»iillér. Hirdetései utáni érdeklődésre csak válsszbéíveg beküldése mellett válaszolunk. „Cim a kiadóhivatalban" ielzésB hirdetésekre csak a hirdetésen feltüntetett szám bemondás^ eseiéo adhatunk felvilágosítást. Ugy az apré, mint a nagy hirdetések dija c feladáskor fizetendő Vidékről levélbélyegben is beküldhető a hirdetés üiia. A lap megjelenési nnpján kózlendő hirdetéseket d. e. 10 óráig kérjük feladni Eladó háztelkek Mák u. belsökörnton kedvező fizetésekkel. Értekezni Tavasz u. 7. Kada. 1000-4 Kettő szoba, fürdőszobás lakást keres kéttagú család május 1 re a város központján. Cim a kiadóban. 364-? jánoszky Gyula saját termésű borainak eladása. Lather-n. 8. 1 liter asztali bor 60 f., 1 liter rizling 80 f. 1181-1 Női és férfi ruhákat vegyileg Fest és tisztit Martthy Antal. Gyászruhát 24 óra alatt fest. Felvételi Szlot Kossuth- utea 1. szám. Műhely Szarvas-utca 41. 353 Rendes fiatal leányt szobalánynak keresek '5 ére. Kállói-ntca 19. 1405—1 Suche ein intelligenteres deutsehes Fráalein zu meinen kleinei en Töchtern. Adresse in Ujságbolt. 5468-1 Kis pipa borozó Vécsey ntein bérbeadó vagy házzal együtt eladó. 1411-3 JGl főző szakác«nőt keresek márcins 15-éu kinek bejáró barátja nincs. Hazatér 3. első emelet. 1416-2 Keresek egy magányos gyermekszerető nőt, mindenesnek — azonnali belépésre — Malom ucca 10. 1425-2 Kerestetik április elsejére gyakorlott középkora gazdasági konvenciós kovács saját szei számjával, ki {betanult fiával vagy inassal dolgoznak és az Összes gazdasági szeszgyári kovács munkákban jártas. Józanéietü, szorgalmas, szerényigényü egyé nek jelentkezhetnek bizo oyitványaikkal Fülöp és Frenkel bérgazdaságában Pócspetriben. Cormick traktor kezelésében gyakorlotUk előnyben . 1420—1 Egy szoba, konyba, kamarából álló udvari lakás április elsejére kisdó Kállaiutca 55. szám alatt. Értekezhetni Kossuth-u. 36. alait, 1415-2 Mosónőt keresünk azon- | nali belépésre. Közigazgatási tanfolyam, Véső-u. sz. 1419-3 Egy teljesen jókarban lévő „Olympiune" gyártmányú teerekpar eladó. Cim; Kótajiutci 22. szám. BejárónSt azonnalra felveszek. Bojtos a. 48. 1421-1 Egv jó zongora eladö. Rózsa-ütca 6. 1440 4 drb ujtipnsn borbélyáéi eladó fejtámla nélkül darabonként 50 pengőért egyenkint is. C m Szalontay József asztalosmester Debrecen, Csapó ucca 17. 1423-3 Egy utcai bútorozott szoba azonnal kiadó. Debreceaiutca 23. sz. 5485 4 drb ujtipnsn borbélyáéi eladó fejtámla nélkül darabonként 50 pengőért egyenkint is. C m Szalontay József asztalosmester Debrecen, Csapó ucca 17. 1423-3 2 szobás konyhás lakást keresek Bercsényi utca kö zelében. Cim az Ujságboltban. 6486 Perfekt, szorgalmas szoba inas, vagy szobaleány éves bizonyítványokkal felvétetik Deák Ferene-u. 5. 12ÍÍ-1 Vécsei-kőz 4. szám alatt egy lakás kiadó, azonnal elfoglalható. 1442—3 ZONSORA, elsőrangú najna, rövid, teljesen jó karban eladó, Cim a kiadóhivatalban. 1439-5 Mindenes főzönő 15-ére felvétetik, Kábái utca 20. 1432 Szobalányt keresek március 15-ére, kinek bejáró barátja nincs. Buza tér 3. első emelet. 1427—2 Vécsei-kőz 4. szám alatt egy lakás kiadó, azonnal elfoglalható. 1442—3 ZONSORA, elsőrangú najna, rövid, teljesen jó karban eladó, Cim a kiadóhivatalban. 1439-5 Mindenes főzönő 15-ére felvétetik, Kábái utca 20. 1432 Ügyes mindenest keresek március 15 ére. Vay Adám utca 51. sz. 5474—1 Vécsei-kőz 4. szám alatt egy lakás kiadó, azonnal elfoglalható. 1442—3 ZONSORA, elsőrangú najna, rövid, teljesen jó karban eladó, Cim a kiadóhivatalban. 1439-5 Mindenes főzönő 15-ére felvétetik, Kábái utca 20. 1432 Ügyes mindenest keresek március 15 ére. Vay Adám utca 51. sz. 5474—1 Fiatal bejárónőt egész napra, vagy bentlakó mindenest felveszek. Bujtos-u. 5. szám. 1436 Bejáró mindenesleányt felveszek 15-re Kállai.utea 25. szám. 5477 Fiatal bejárónőt egész napra, vagy bentlakó mindenest felveszek. Bujtos-u. 5. szám. 1436 Egy főzni tudó mindenes azonnal felvételik a Fonái házba. 51811 Vizsgázott soffőrinas állást keres. Cim a kiidotau. 1433—2 Megbízható ügjes mindeneslanyt felveszek máreius 15-re. Epreskert ucca 19. 5483-1 Világos tanyán 3 holdas földemet felesbe kiadnám. Ariny János u. 17/a. 1444 önillóan, jólfCaö bejáró szakácsné és lendes megbízható szobaleány azonnalra felvétetik Luther u. 16. szám. 1445 Jólíőző mindenes, jó bizonyítványokkal felvétetik március 15-étől Kossuth u 23. szám. 1430—1 Világos tanyán 3 holdas földemet felesbe kiadnám. Ariny János u. 17/a. 1444 önillóan, jólfCaö bejáró szakácsné és lendes megbízható szobaleány azonnalra felvétetik Luther u. 16. szám. 1445 Egy különbejárata bútorozott szoba kiadó. Pazoayi út 5. Világos tanyán 3 holdas földemet felesbe kiadnám. Ariny János u. 17/a. 1444 önillóan, jólfCaö bejáró szakácsné és lendes megbízható szobaleány azonnalra felvétetik Luther u. 16. szám. 1445 Egy különbejárata bútorozott szoba kiadó. Pazoayi út 5. Egy buiorozolt szoba kiadó. Sólyom ucca 9. Szerdán eltűnt 2 fehér, 4 fekete pulyka, Nyomravezetőnek jatalom. Széchenyi út 11. 1445—10 Vasúthoz közel uj, modern uri báz emeleti részén 2 szoba, konyha, kamata, előszobából és szép terraszból álló különbejárata lakás májas l-re kiadó. Cim a kiadóban. 544—3 Egy buiorozolt szoba kiadó. Sólyom ucca 9. Szerdán eltűnt 2 fehér, 4 fekete pulyka, Nyomravezetőnek jatalom. Széchenyi út 11. 1445—10 Vasúthoz közel uj, modern uri báz emeleti részén 2 szoba, konyha, kamata, előszobából és szép terraszból álló különbejárata lakás májas l-re kiadó. Cim a kiadóban. 544—3 Német, vagy intelligens magyar leányt gyermek me lé felveszek. Vay Adám utca 61. szám, 1448 Kiadó bútorozott szoba ariembernek, nri házaspárnak konyhahasznalattal. Bajtos-utca 21. sz. emelet. 5487-2 Német, vagy intelligens magyar leányt gyermek me lé felveszek. Vay Adám utca 61. szám, 1448 Kiadó bútorozott szoba ariembernek, nri házaspárnak konyhahasznalattal. Bajtos-utca 21. sz. emelet. 5487-2 600 vagy 700 mm. takar mány cukorrépa eladó. Kis vasnti állomáson berakva. Értekezhetni, Nyiregvhaza, Vasgyár-ntoa 6/c. 1447—í Nagyobb mennyiségű préseletlen szalma és két darab fejőstehén 20 liter tejhozammal eladó a királyteleki uradalomban." 1443-3 Keresek tisztességes gyermekszerető szobaleányt, ki a gyermekek körüli teendőket is végzi. Cim az Ujságboltban. 5í89 600 vagy 700 mm. takar mány cukorrépa eladó. Kis vasnti állomáson berakva. Értekezhetni, Nyiregvhaza, Vasgyár-ntoa 6/c. 1447—í Nagyobb mennyiségű préseletlen szalma és két darab fejőstehén 20 liter tejhozammal eladó a királyteleki uradalomban." 1443-3 Ogyei bejáró takarítónőt keresek 15 ére. Szarvasa. 24. sz. 1449 Eladó 50 ezer darab első osztálya bujtosi vályog nagyobb tételekben. Bujtosi 1 kerülőhámál. 1441 600 vagy 700 mm. takar mány cukorrépa eladó. Kis vasnti állomáson berakva. Értekezhetni, Nyiregvhaza, Vasgyár-ntoa 6/c. 1447—í Nagyobb mennyiségű préseletlen szalma és két darab fejőstehén 20 liter tejhozammal eladó a királyteleki uradalomban." 1443-3 Ogyei bejáró takarítónőt keresek 15 ére. Szarvasa. 24. sz. 1449 Eladó 50 ezer darab első osztálya bujtosi vályog nagyobb tételekben. Bujtosi 1 kerülőhámál. 1441 100 mm. alomszalma eladó Kordován-bokor 11szám alatt. 1453—2 '^iiBiysP^ Gvilmölcsfacsemetél nagy és kis tételben, díszfák, bokrok és cserjék legolcsóbban szereshetők be Nyíregyháza város Faiskolájabsn Nyíregyháza Csgpatkórház mellett. Fajta azonosságáért szavatolunk,— kérjen árjegyzéket. es 1407—? IC ét Sü^báSy légfütéses garion iakás a városközpontjában orvosi rendelőnek, vagy ügyvédi irodának is igen alkalmas mm&nnml kmúé Cim a kiadóban 5490 K: 11,825—1929.52. Hirdetmény. Nyíregyháza város tanácsa közhírré teszi, hogy a téli gyümölcsfa ápolási és védekezési tanfolyam folytatását az előadó tanár folyó hő 18. és 19. napjára tűzte ki. Felhívja a tanács a tanfolyam résztvevőit, hogy a jelzett napokon d. e. 8 órakor az előirt eszközökkel a Gazdaszövetség épületének földszinti helyiségében pontosan jelenjenek meg. Nyíregyháza, 1929. évi március hó 12 én. 1434 VÁROSI TANÁCS. 709 — 1929. vsz. Árverési hirdetmény kivonata. A nyiregyhf'zi kir. járásbíróságnak 5891 — 1927. és 12,339-1928. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Könyvesház Könyvkiadó ás Terjesztő és Kelemen D. és Társa budapesti cég javára 92 P 50 f. -j- 100 P tőke s járulékai erejéig 1929. évi iebruár hó 4. napján végrehajtás utján felülfoglalt és 1440 P-re beesült ingóságok, u. m.: szépirodalmi könyvek, festmér.yek stb. a nyíregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 21,679—1929. sz alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyíregyházán, Bethlen-utca 63. sz. háznál 1929. évi március hó 23. napján d. e. 12 órakor nyilvános biiói árverésen elfognak adatni. Nyíregyháza, 1929. március 4, LABAY ANTAL 1435 kir. jbirósági végrehajtó. f'SNiíi liíjí ' '"fi T ; 'iil 'ZZj""' m<2glő Ö. tegjobDafe! KAPWATŐ : SINGER VARRÓGÉP RESZVE NY-TÁ RSASÁG Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 2. Nyomatott Jóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában, Nyíregyházán.