Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-10 / 34. szám
1929. február 10. J^ÍKYTÜÉL n V?áraltyay Jenő: Óh ha meg tudnám tenni.. Fehér minden, a zöld fenyők is fehéren roskadoznak a hótól; vastagon és puhán betakar mindent a nagy fehérség. És a levegő szintén kék, tán megfagyott, úgy cseng ha hangosan belékiáltok: hahó! hahó! megint csak visszaszáll hangom lágyan és kacagva. Mi lenne, ha piros vér csörgedezne patakban ott, ahol, legvakítóbb ragyogású a hó? óh ha meg tudnám tenni, be jó lenne, be jó.... S be szép lenne együtt, fehér hó és piros vér.... Nagy koresolyaverseny lesz vasárnap Debrecenben Debrecenben az utóbbi pár év alatt óriási lendületben fejlődött a korcsolya sport. Ma már modern felszerelési, gondozott korcsolyapályák állanak a közönség rendelkezésére; ahol kora reggeltől a késő esti órákig folynak a tréningek, ugy hogy végre Debrecen is elérte azt, hogy egy komoly, s az indulók elé országos viszonylatban is nehéz feladatokat állító korcsolyaverseny megrendezhető. A korcsolyaversenyt vasárnap, lolyó hó 10-én délelőtt és délután tartják meg a DKAE piacutcai pályáján. A versenyre a pénztárnál lehet leadni a nevezéseket. A verseny a következő számokból fog állani: Egyéni versenyek, női egyes, vegyespáros műkorcsolyázás, műkorcsolyázás, gyorskorcsolyázás, ifjúsági egyes (18 évig:) Gyorskorcsolyázás 500 méteres távon. A verseny iránt sportkörékben óriási érdeklődés nyilvánult meg. A meghívók az egész kerületbe szétmentek s igy remény van arra is, hogy Miskolc, Sátoraljaújhely, Nyíregyháza korcsolyázói is résztvesznek a magasnivőjú első debreceni korcsolyaversenyen. A verseny győztesei érmekkel, a résztvevők díszoklevéllel tüntetettnek ki. Nevezni lehet a helyszínen, nevezési díj 1 pengő. Vezetőség. Tea sütemények és mindenféle cukrászsütemény K U G L E R cs. és kir. udvari cukrász eredeti receptjei alapján p ót a n y a g m e n te sen Sipos cukrásznál Római katholikus bérpalota. TELEFONSZÁM: 2-13. r ItWUTASOSAIB GTMY¥lZl\ SAVÓIM. VUELfTIUJTÓ ' ftroKttj Nagybani írasitó Niregyliáza és rldéke •részére: Alt}r Kernat, Nyiiegyháza. A vízvezeték megépítése lendíti fel a Sóstó forgalmát is á strandfürdő terve már készen vao, csak pénz kell a megvalósításához (A »Nyirvidék« tudósítójától.) A Sóstó életében uj korszakot vár a gyönyörű fürdőhelyért rajongó közönség. A vendéglő és szálloda nivója feltétlenül emelkedés előtt áll és Papp Lajos, az uj bérlő, már késziti terveit, amelyek egy csapásra uj szellemet, uj életet hoznak a Sósótóra. Jíézzük csak a Sóstó mult évadi forgalmára vonatkozó adatokat. A polgármesteri jelentés a következőket mondja: A Sóstófürdőn, dacára a szerfelett nagy szárazságnak, remek virágos kert volt, a tölgyerdőben nyesett sétautakkal, melynek alföldi városokban párja nincs. Eltekintve fürdőjétől, melyet a városi közönség áraszt el egész nyáron, meg a szebb őszi napokban is tisztaságánál és szépségénél fogva kiváló nyaralóhely. 1928. évben 143 belföldi és külföldi egyén volt állandó vendége, ezenkívül 25 külföldi tartózkodott ideiglenesen. i Ha az eddigi viszonyok között ennyi külföldi és belföldi kereste fel a Sóstó árnyas utait, mennyivel több vendégre számithatunk a strandfürdő megépítése, az olcsó közlekedés biztosítása esetén. A strandfürdő megtervezése komoly terve a városnak és értesülésünk szerint az idevonatkozó tervek el is készültek, csak pénzügyi nehézségek állanak még a megvalósítás útjában. Sportkörökben is mozgalom indult meg a sóstói uszoda megépítése érdekeben. A strandfürdő terve egyszerre megvalósul, ha a vízvezeték elkészül, mert igy a fürdő bőséges vízellátása biztosítva van. Nyíregyháza megyei város lesz és lényegesen egyszerűbb igazgatás alá kerül (A Nyirvidék tudósítójától.) A közigazgatási reform élénken foglalkoztatja Nyíregyháza város vezetőségét, képviselőtestületének és szakosztályainak tagjait is. Nyíregyháza közigazgatási irányítása nagy változásokon megy át A képviselőtestület tagjainak száma lényegesen lecsökken és különösen kevés lesz a választottak száma. A tanács megszűnik és megszűnnek a szakosztályok is. Igen fontos szerepe lesz a közgyűlésnek is, amely az ügyek legjava részét elintézi. Nyirvegyháza úgynevezett megyei város lesz. A Korona kibővítésére és a vízvezeték megépítésére Nyíregyháza már erős anyagi obiigóval kötelezte magát (A Nyirvidék tudósítójától.) A Fisch-féle telek megvásárlására vonaíkozó határozat és a vízvezetéki müveknek két ••teában való megépítése Nyíregyházát máris elkötelezte a Rorona kibővítésének és a vízvezeték, valamint a csatornázás megépítésére. A Korona melletti ház megvételére szükséges 400000 P kölcsön — mondották városellenzéki körökben olyan drága, olyan súlyos kamatterhet jelent, hogy a Korona kibővítése és jövedelmezővé tétele most már az anyagi egyensúly kérdése Nyíregyháza városában. Sietve meg kell építeni a Koronát, fokozni kell az elérhető jövedelmeket a maximumig, a Kaszinóépületet sürgősen át kell majd üzletes házzá építeni, az utcát is *gy kell kontemplálni, hogy itt is uj üzletek nyílhassanak és haladéktalanul meg kell nyitni az uj mozit. Ha azonban a számításokban a várost kudarc érné, pénzügyi helyzete megroppanna és beteljesedne a Kassandrák jóslata. Szegedi György városi díjnok sikkasztott és megszökött Az előkelő származású Szegedy György vo!t huszárfőhadnagy, a városi adóhivatal napidíjas dijnoka ellen a Társadalombiztosító Intézet csalás miatt feljelentést tett. Szegedy György ugyanis, mint állásnélküli tisztviselő különféle cimeken segélyt kapott a biztositótól. Ezt a segélyt akkor is felvette, amikor már állásban volt és közel 200 pengővel károsította meg a az intézetet. Ez ügyben a rendőrség a nyomozást megindította és letartóztatta ÖTVEN ÉV ÖT A MINDIG ERED- | MÉNYT HOZ A | I JWyíryidek i HIRDETÉSE KERJE AFÜSZERKERESKEDÉSBEN AMOSTMEGJELF.Nl. 148 RECEPTET TARTALMAZÓ. SZINES KEPEKKEL ILLUSZTRÁLT D ? ÖETKERTÉLE RKEPTK0NYYET ÁRA 30 FILLÉR HA A , FŰSZERESNÉL NINCS,FORDüUOfi KÖZVETLEN HOZZÁNK üionmumti BUDAPEST. VIUX0NMZ5.' A 127 receptet tartalmazó Hogyan készül a jó sütemény? c.lcönyvecskét kívánatra továbbra is ingyen és bérmentve küldöm. 7177-26 Szegedy Györgyöt. Szegedy azonban ígéretet tett, hogy ha szabadlábra kerül rendezi az ügyet. Másnap, tekintettel arra, hogy a bűncselekmény nem volt súlyos, szabadlábra helyezték Szegedy Györgyöt, aki azonban állítólag megszökött. Az adóhivatali vizsgálat megállapította, hogy Szegedy György tíz hónap alatt több. mint 1600 pengőt sikkasztott el a kezelésére bizott pénzekből. A sikkasztó dijnok ellen körözőlevelet adtak ki. * M*M»M«MIMMM MI MMM MI H«M M* — A divathölgy öltözete. — A jnodern nő öltözetében aszsztmi lálódik a mai kor követelményeihez. A mai nő dolgos munkatarsa férjének és .1 hivatalokban, üzletekben és gyárakban vállvetve harcol a gazdasági élet nehézségei ellen. Ez a produktív munkateljesítmény szükségszerűvé tette az öltözetének átalakulását és a régi bő. hosszú szoknya, a hatalmas tüdárdákkal a konty tetejére tűzött paradicsom madaras, szőllőgerezd-diszes kalap helyett, ma testhez simuló, rövid, •— sőt néha tul rövid — szoknyák és sima, egyszerű kalap-formák divatosak. Természetesen a modern öltözködés egyszerűsége finomabb ízlést, nagyobb szaktudást követel az előállítótól a réginél. Különösen a női kalapoknál fontos, hogy a masamód a vásárló hölgy hajának szine, alakjának nagysága és arcának vonalai szerint olyan alakban formázza és diszitse meg kalapot, hogy az egyrészt a divat követelményeinek, másrészt a női arc és alak speciális kívánalmainak mindenben megfeleljen. Nyíregyházán a Luther-utca 20. szám alatt Walterné kalapszalonjában láittuk ezt a Párisban elsajátított munkaszisztémát, ahoi olcsón, pontos kiszolgálás mellett gyönyörű, a legújabb tavaszi divat szerint készült szalmával koihbinált filc és selyem kalapokat vásárolhat a hölgyközönség.