Nyírvidék, 1929 (50. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-28 / 49. szám
JSÍYÍHYI DE&. 1929. február 28. Petrovácz kirohanása a Reichspostban # # • # A bécsi Reichspost hasábjain egy cikk jelent meg minapában, mely •élesen támadja a magyar kormányzatot általában betöltő közszellemet, kilátásba helyez uj ellenzéki tömörülést, a kormány ellen, s végül fáklyát gyújt egyik közismert ellenzéki férfiúnak, mint az uj alakulás egyik nagyreményű vezérének. Maga a cikk sem érvelésében, sem gondolatmenetében nem tartalmaz olyan dolgokat, amelyek megérdemelnék, hogy a közvélemény foglalkozzék velük. Többékevésbbé közhelyek azok, amelyet az ellenzéki lapok és pártok évek óta unosuntig és meggyőződés nélkül hangoztatnak. A cikkben a frappáns a szerző személye: Petrovácz Gyula. Nem a kommunizmus lelki terheivel és a büntetőjogi következmények elől Bécsbe szökött «emigráns» a szerző, hanem magyar országgyűlési képviselő, egyben a kor mányt támogató keresztyén gazdasági párt tágja. Olyan ember tehát, aki nézeteit, gondolatait, megállapításait, kritikáját bármikor és a mentelmi jog által védve bármily élesen elzengheti a parlamentben. Ugyanezeket elmondhatja a feles számú magyar sajtóorgánumok igen nagy részében. C5 azonban nem ezt teszi, hanem azt a módot választja, amivel a kormány nak édeskeveset, nemzeti renoménknak viszont annál többet árt. Mert mi szükség van arra, hogy egy magyar kép\iselő a bécsi lapokban tárja lel a magyar belpolitikai élet intimitásait, s ezzel alkalmat szolgáltasson beléletünknek olyan helyen való megbirálására, ahol az irántunk érzett rokonszenv amúgy is minimális. Részben irigykedő vetélkedésből, részben pedig azért, mert Petrovácz Gyula a Bécsben meghúzódott kommunista és Károlyi-párti szökevények az elmúlt évek folyamán bőven gondoskodtak arról, hogy Magyarország, s a magyar nemzeti politika céljai és eszközei befeketittessenek. Ezeknek csapatát szaporította most minden különösebb érdek, szükség és á propos nélkül az uj volonter, — Petrovácz Gyula. Ezzel azonban még nincs kimerítve Petrovácz Gyula érthetetlen botlása. Mert a tényálladék ismereséhez az is szorosan hozzátartozik, hogy Petrovácz Gyula ha szózatával nem is, de szavazatával ma is támogatja azt a kormányt, amely nek működését és szellemét Bécsben könyörtelenül elitéli. Megütközéssel bámuljuk annak a felfogásnak elaszticitását. melyet Petrovácz Gyula tanusit eljárásával a politikai morál tekintetében. Anynyira élthetetlen elöltünk ellenszenves és eléggé el nem Ítélhető vállalkozása, hogy egyelőre magyarázatát sem tudjuk megkapni e kérdést körülövedző rejtelmeknek. — Tágrameredt szemekkel ámulunk és várjuk a legközelebbi napok eseményeit, melyek talán meg fogják világítani e lépésének inditó okait és célját, bárha magyarázatát és igazolását még ezek után sem remélhetjük. 961—2 MÁLNASI Mm természetes alkalikus sós savanyúvíz. Legjobb gyógyszer köhögés (is vekedtség eseteibeu. Vezérképviselet: Domus R.-T Budapest, V., Nádor u. 34. Mindenütt kaphatói Nyíregyháza város sokat tanult a Szociális Misszió társulattól - állapította meg Kardos István kulturtanácsnok a Misszió impozáns közgyűlésén Tegyen boldoggá mindenki egy embert és paradicsomi élet lesz Nyíregyházán — mondotta Chriszta nővér a missziós gyűlésen — A Misszió levesosztójában az elmúlt évben közel harmincezer adag ingyen ebédet szolgáltak ki (A Nyírvidék tudósítójától.) Tegnap délután öt órakor volt a Szociális Missziótársulat évi rendes közgyűlése a róm. kath. elemi iskola dísztermében. A Missziótársulat fejti ki a legrégibb szociális tevékenységet Nyíregyházán. — Abban az időben, amikor a szegényügy még teljes mértékben rendezetlen volt a városban, a Missziótársulat már megnyitotta ingyen levesosztókonyháját és ébrentartotta az Ínségesek szivében azt a hitet, hogy van jóság, van szeretet itt a földön. A Missziótársulatnak ezt a kezdeményező munkásságát — valljuk be — eleinte nem sokra értékelte a hivatalos város, és csak hosszas sürgetésre, szívós kérelmekre kapott a társulat évről-évre segélyt a várostól, amelyben, sajnos a szociális kérdések iránt való fogé- I t<'> ;-> Káliay Miklósné: Büszkén vallják, hogy a Misszió már kezdettől fogva tudta, mit kell tennie konyság nem volt éppen mintaszerű. A nyomor súlyos valósága, a válságos percek dörömbölő sürgetése világosította fel az illetékes tényezőket arról, hogy a szociális téren erős cselekvésre van szükség és ma már a Szociális Miszsziótársulat teljes mértékben való igazolására a város is meghajlik az előtt a tevékenység előtt, amelyet ez a hatalmas karitatív egyesület egy évtized óta lankadatlan erővel fejt ki Nyíregyházán. A Missziótársulat tegnapi közgyűlésén már megjelent maga dr. Bencs Kálmán kir. kormány főtanácsos, polgármester és Kardos István kulturtanácsnok is. Jelenvoltak továbbá Salzmann Öttó kir. ügyészségi elnök, Lázár Ferenc főszolgabíró, Néveri János igazgató a fiatalkorúak fogházának igazgaA Missziótársulat közgyűlését dr Kállay Miklósné elnöknő nyitotta meg, aki rámutatott, hogy az évi közgyűlés mindig nagy horderejű esemény a Missziótársulat életében, de különösen jelentős ma, amikor a társulat körében megjelent Chriszta nővér, akit örömmel üdvözöl, és amikor a nyomor elleni küzdelem általános az országban. Büszkén vallja a Missziótársulat, hogy a nyomor elleni akciói előtte nem uj, hogy az Ínségesek segítésében a Misszió már évtized óta elölj ár és azokat a kötelességeket, amelyek e téren a társadalomra várnak, a Missziótársulat nem most ismerte csak fel. A tiz év óta működő ingyen levesosztó konyhában és a néhány' napja megnyílt Napközi Otthonban a Társulat megtalálta a módját a szegények szivéhez való férkőzésnak a hathatós közvetlen segítésnek. Ezt jóleső öntudattal állapítja meg. \ Missziótársulat nemcsak most segit a sürgető szóra, hanem következetcsen gyakorolja a szociális cselekvést évek óta és a létminimum biztonságával széles rétegek nyomorát enyhítette minden időben. Hogy a Missziótársulat a szociális cselekvés terén tovább haladhasson, hogy megtervezett intézményeit megépítse és működésűket megkezdje, arra anyagi támogatásra van sürgősen szüksége, amely segítséget elsősorban a várostól várja és remé i. Hogy a Missziótársulat eddig is jutott, ebben annak a kifogyhatatlan erkölcsi erőforrásnak van része, amelyet Énekes János prelátus, egyházi tanácsadó fenkölt személyisége képvisel Az ő segítsége nélkül a Missziótársulat nem ért volna céljához. Köszönetet mond ezért a vezérlő segítségért és köszönetet mond Nyíregyháza polgármesterének is megértő támogatásáért. A polgármester ujabban három uj helyiséget engedeti át a Misszió céljaira. ' Köszönetet mond Mikecz István alispánnak, aki az ínséges időben tüzifasegélyt adott és pénzbeli támogatást helyezett kilátásba. Sokaknak tartozik hálás köszönettel, akik a Misszió segítségére siettek, igy a két tejgazdaságnak, az ingyen tejért. Eddig '.s bíztunk abban, hogy munkásságunk sikeres lesz mondotta dr. Kállay Miklósné, de most, hogy látom, tapasztalom a minden oldalról megnyilvánuló jóakaratot, ez erőt ad arra, hogy a szociális kérdések intézményes megoldása utján kettőzött erővel haladjunk. Isten segítségét kéri erre a munkára és a munkatársakra. Énekes János dr. egyházi tanácsadó buzdító beszéde előtt hálás köszönetet mond az elnöknő tartalmas, szívhez szóló szavaiért. Dr. Kállay Miklósné — mondotta — nemcsak szavakkai serkent, de tettekkel is buzdít, Szereti a Missziótársulatot, amelynek minden ügye a szivéhez van nőve és ez a szeretet cselekvésekben nyilvánul meg. Ennek az évnek nagy eredményei bizonyítják, hogy az elnöknő szeretetet sugárzó egyénisége sikereket kiváltó erőforrásunk. Napközi Otthon és bölcsőde a Missziótársulatban Kevesen tudják, mivet bővült a Misszió. Napközi otthona van és van. már bölcsődéje is. A város vezetősége most foglalkozik a Nép ház keretében a Napközi otthon I felállítása tervével, de a Miszsziónak máris meg van a Napközi Otthona, ahol az iskolás gyermekek, akiknek szülei munkában vannak, ott tölthetik az egész napot reggeltől este 6-ig. Máris 30—32 gyermek talál itt otthont, amelynek működése 1 elejét veszi olyan tragédiának. ! amelynek a napokban három i gyönyörű gyermek lett az áldozata Nyíregyházán. A Missziótársulat elnöknőjének szerető szive ennek az intézménynek létrejötténél is sugalló erő volt és mind azt a köszönetet, amelyet az imént neki mondott, most nemcsak a Misszió, de az egész város nevében hárítja vissza reá. Bencs Kálmán a Misszió gyűlésen Ebben a pillanatban jelenik meg a közgyűlésen Bencs Kálmán dr. polgármester, akit a nagyszámban megjelent hölgyek élénk ovációval fogadnak. Kállay Miklósné elnöknő: Épp most szavaztunk köszönetet a polgármester urnák. Énekes János: Azért jött a polgármester ur későbben, mert tudta, hogy a gyűlés elején köszönetet fog kapni. (Nagy éljenzés.) A szeretet csodatevő plusszá Énekes János prelátus egyházi tanácsadó ezután mélyen szántó elmélkedés útjára vitte hallgatóságát. Arról beszélt, hogy a böjti napok alkalmasak Krisztus szenvedéseinek átélésére, a lelkek megrezdülésére, az érzékek, a vagyak, a zajos testi örömök korlátozására. Az Ur igazát kell vállalnia a tisztes élet hitvallóinak és mint Szent Pál mondja, »Az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű. A jámbor törvényes élet nem elviselhetetlen teher. Az emberi természet, a józan ész sürgeti ezt a fegyelmezett életet. — Amit Isten kiván, az nem elérhetetlen, ha valakinek az, annak intellektuális élete, akarata beteg. Az akaratnak le kell tudni küzdeni a gonosz hajlamot és ebben Isten kegyelmének segítségére számithatunk. A terhek viselésében a szeretet is segitő erő. A szeretei az, ami a terhet hordó munkás vál Ián a párna: könnyíti a terhet. Az, ami a vadásznak a fáradhatatlanná erősítő szenvedéfy. mint a madárnak a súlyos de felemelő szárny, a szeretet az a plusz, amely diadalra visz. Erre a szeretetre inspirálnak az előadás bölcs igéi, amelyekért dr. Kállay Miklósné mond köszönetet. A beteg ügyvezető méltatása A közgyűlés most a Missziótársulat mult évi működéséről szóló értékes jelentéseket hallgatja meg. Dr. Kállay Miklósné elnöknő bejelenti, hogy Kálmán Károlyné ügyvezető elnöknő beteg. Nagy elismeréssel méltatja azt a lelkes, sikeres munkásságot, amelyet Kálmán Károlyné igy is kifejtett. — Erről a működésről az évi jelentés ad képet, Tóthné Mulega Ilona olvassa fel a jelentést, amely részletesen ismerteti a Missziótársulat városi és állami segélye-