Nyírvidék, 1928 (49. évfolyam, 274-296. szám)

1928-12-25 / 293. szám

1928. december 25. JSÍYÍRYZDSK, mmmmmmmmmmmmmmm Készül a betlehem Irta: Juhász Margit. Gyurka bedörömbölt az istálló ajtón: «Én vagyok, nyissátok kí!» Ott benn motoszkálás hallatszott, felemelkedett a fakilincs, s egy kis élénkszemü, piszeorru suhanc dugta ki a fejét. Alig látszott a nagy sipka alatu «Petit hon hagytad?» — «Itt lesz, csak az ángya imádságos könyvét akarja Kilopni a szentképek miatt.// Kis mécses pÍ3log az ablakon és küzd a beszivárgó téli levegővel. I Az állad gőzölgéstől meleg istálló sarkában már két legényke bíbelődik. A tanya hó alatt várja a Megváltó születését és az apró házak padlásán, már ijedten zörren össze a dió a zsákban. És készül a betlehem. Nagydolog ez az egész. Már az ősszel kezdte megpenditeni Gyurka. Mert tengeritöréskor betöltötte a 15-ik esztendőt ő is meg a Vargáék Pistája is. Igaz, hogy Fodor Jóska még csak másodéve merült ki az öreg tanitó kezeügyéből, (.meg is látszik a fülén), de igen mulatságos gyerek és kukorica fosztásnál is szóval tartotta a népet. Valósággal öregnek való. A Jzakálla meg a kócbajusza majd segít mindenen, a nagy bunda is csak ad egy kis tekintélyt. Hát igy. De a betlehem. Ahhoz már tudás kell. Mert hogy állatokat is szükséges a jászol mellé állítani. Az pedig nincs. A Mári néni kékre festett porcellán Jézuskája, az igen gyönyörűen mutat majd a jászolban, mellette meg az öreg olvasós Sára két gipsz angyalkája. Az nem sokat ssámit, hogyne'Megváltó már fel van feszítve a szép, porcellán kereszten. Szívesen elfekszik ő a jászolban igy is most az egyszer. De a jászol mellé csak Kell egy pár lábasjószág. Zarga Pista hát vállalta őket. Agyag, az van bőven. Csakhogy a tiz ujja valahogy nem igen engedelmeskedik ugy, — ahogy gondolta. Persze, ma egész nap földet kubikolt az apja mellett. A kis mécses is alig pislog. No, dehát valami csak tesz. A többi is igen lesi már. Meg a modell sincs messze. De a lábak! Eh, az nem is szükséges. Majd a jászolt állítják előre. Ni ni, a Cifra ahogy ott fekszik az almon, nagyon is hasonlít. És ha a két szalmaszál szarvat bemeszelik a többivel együtt — mindenki láthatja, hogy tehén lett belőle. A szeme, az — irigység nélkül —, szép. (Jó, hogy kék kalárist hord a Pista nénje, s hogy a múltkor szétgurult a táncban.) A jászol, az már semmi ehhez a műhöz. A betlehem már csirizelve srárad. Bizony, gyönyörű annak az egész külseje. Csak az a csiriz ne tett volna kárt benne itt-ott. Merthát átlátszó, rózsaszín papiros az egész. És belül! Uram Isten! Ezen egy hétig sugdosódtak az istállósarokban. Más ez, mint egy botot kicifrázni, vagy cstornyeíet faragni De mégis, megfordultak már egy-két bucsun a Margitán. A templomban pedig van mit bámulni. És persze, mindenki mondhat hozzá valamit. A hátsó falhoz, no oda csakis egy nagyobb kép kell. n kalendáriumban pedig nagyon alkalmas, gyönyörű, tarka kép van: Szent Mihály arkangyal. Ez már csak jó lesz I És megérkeztek a szent képek is. Még kétséges, hogy a Peti ángya majd megtalálja-e a karácsonyi éneket az utmutatás nélkül, de a képek mégis csak megérkeztek. Hát ez aztán méltó koronája a berendezésnek. A pócsikegy kép a koronával ts a csipkézett szélű nefelejcses kehely, meg ez az egészen kicsi kép ~ /ózsaszin ruhás angyallal. Melyik hogy, csak odaragadnak, sorban a két oldalfalra. No ezzel a betlehemmel át lehet ám vándorolni a szomszédos tanyákra is. Hogy ragyognak ezek a kis betyár szemek 1 És most szömyü fontos tárgyalások a süveg körül. Men ha az egyik csipkézett zöld «stelázsi» papírral lesz kiragasztva kürtőformára, a másik piros, a harmadik kék, a negyedik persze szép sárga. Fő, hogy aranyozott legyen. És bizony nagy gondot okoznak a slingelt fehér alsószoknyák, az ingek. A legszebb pedig az ének legyen. Azt jól be kell tanulni. Különösen a mondókát a végén: '•Hurka-kolbisz szalonna Pásztoroknak jó volna! > De az ének I Az mégis csak nagy fejtörés. Mert a Pista hangja vékony, mint egy kis íütyiilőé, a Petié pedig egészen őszintén szólva rekedt, mint egy repedt fazék. Gyurka, az még vinné az élesét, de Jóslca! — na ő van legrosszabbul eleresztve. Mert hangja még csak akadna, de éppen akkor viszi fel, mikor a többi lefelé megy vele. Mégis, legalább hangot ad, hanem a pufók szőke Gábris végképpen nem megy semmire. De ha már egyszer a betlehemet 6 ragasztotta össze és csepüt is ő szerzett az öreg bajuszának. Persze, persze! ezen is gondolkozni kell. És utóvégre! majd elsüvítik ők négyen a «Mennyből az angyai»-t, Gábris meg azalatt meggyujtogatja a betlehemi szines gyertyákat. Meg hát tesz-vesz a betlehem körül. Ez sem megvetendő tisztség. Igen. És a kis istállócskában fel hangzik előbb bátortalanul, azután egyre erősebben, vékony, vastagabb hangocskákon a karácsonyi szent ének, hogy megszületett a kis Jérus, jászolban fekszik, pólyában, s melegiti őt a barmok párája. Ezek a kis maszatos arcok milyen szépen kisimulnak. Kint valahol morc tanyai kutyák ugatnak a holdra, de ime lassan feljön az égen a karácsonyi csillag. Ének a Fényről Van valami titokzatos a fényben, egy szent erő, egy rejtelmes csoda, mit megérteni nem tudunk soha. Gyúljon csillagon, vagy kis gyertyalángon, villanjon kőből kalapács alatt: egyként babonáz, vonz, emel, ragad. Ugy szökken föl a bús homály öléből, mint aranyhúru óriás gitár, csábító, forró, szép dalt muzsikál. Szép a szemekben s ajkon a mosolyban, a gyémánton, a gyöngyön, aranyon, a fény igéző büszke hatalom. Mégis.... legszebb a fény karácsonyeste, mikor kis szívek tapsolnak nel%, mikor az Ég a Földet keresi... E fény selyemmé tesz nyűtt, ócska rongyot, arannyal von be bús koldúsbotot és szentté csókol kínzó robotot. E fény cirógat, melegít, vigasztal és büszkeséget, dölyföt összetép, mert osztja szívek nagy szeretetét. A legáldottabb szent gyönyört ez adja s addig vagyunk mindnyájan boldogok, míg cí a fény: az Isten arculatja szívünknek mélyén melegen lobog. Fiák András. Ismét olcsóbbak lettünk 5

0! 0-kal a hét-literes MERCEDES BENZ után csak 5% luxusadó térítendő HERCEbES-BENZ AT0M0B1L R-T. Budapest. IV. ker, Váci ucca 24. sz. Telefon; Automata 870—16. és Au'omatta 870—51. Téli élet a Sóstón ... Irta: Várallyay Jenő. Napszálltakor. Tejszinü köd höm pölyög az erdő felől. Előbb csak kisebb foszlányok, hosszú sávok lebegnek a hideg tó felett, majd mindjobban sűrűsödik és szürkül a nyirkos földi felhő és beburkol mindent. Köd előttem, köd utánam... Még itt-ott kilátszik egy szőlődomb a fehérre meszelt karóvégekkel, egy-egy fenyő sötét árnyképe s a villák mint távoli, mesebeli kunyhók. Egymásután kigyúlnak az ablakok és sárga, aranyos ragyogással fénylenek a lassan sötétedő ködben. Hogy hol vagyunk, mindegy... Szabadon csaponghat a képzelet. Tegnap a Tátra bérceit láttam az égen Kótaj felett, ma a »daloló vad tenger« hideg, zubogó mormolását hallom a kis völgyek ködbevesző mélyein. (Tenger, óh te első szerelmem, ifjúságom legszebb álma és legszentebb emléke vagy.I Nagy, ütő magyar bottal bolyongok a köd e rejtelmes világában. Néhol megállok és hallgatózom. Még a kutyák sem hallatják hangjukat. Csend van. Semmi sem zavarja a téli álmot alvó tőkék nyugalmát. A villák egymásután behunyják sárga ablakszemeiket. A fehér viskók tovább világítanak. Oly egyszerű és mesterkéletlen dolgok történnek ezekben a me szelt házikókban, hogy igazán nem érdemes bekukucskálni. Az ember ugy is tudja mi van ott. A férfi vincellér, vagy inkább vinclér, ahogy mondják, az ablak mellett ül és kártyázik a mittudom hova valósi kerülővel. Az asszony venyigét csőváz a kemence előtt és eteti a tüzet. Fél szemmel a fel-fel fortyanó fazékra ügyel, másik szemével a két pipázó kártyázó embert figyeli. — Akár a köd, olyan füstöt csinálnak! — Ne beszélj, csináld a dogodat — intik le. Másutt, rembrandti félhomály. Öreg ember és öreg asszony. Az asztalon fekete biblia. A férfi a Nyírvidéket olvassa, okulárés komoly ábrázatán nagy figyelem, az asszony is érdeklődéssel hallgatja, közben érmelegitőt köt pesti soffőr fiának. Az országúton járok már, kopogó nehéz léptekkel. — Ni itt volt azelőtt a Betekints csárda. Most hegyőrök laknak benne. — Jó volna megpályázni ezt a hivatalt — mondta egyszer nagynevű író kollégám. — Miért? — kérdeztem. — Azért mert tudtommal Sóstón nincs hegy. Hát azt a nincs hegyet szívesen előrizgetném. Igazán megfelelő polgári foglalkozás lenne költő ember számára... Megmagyaráztam akkor neki, hogy hát ez nem egészen igy van, mert bár a térképen nincs feltüntetve a hegy, mert nem régi keletű, de azért van... — Micsoda hegy? —• kérdezte megrökönyödve. — Adósságok hegye. A birtokosok nem tudván fizetni, új bábéit építenek, egy piramisnyi hegyet homokból, hogy legyen hová menekülni a végrehajtók elől. Az országúton, Kemecse felől három legény közeledik. Be vannak rúgva. Dalolnak, gajdolnak nagy nekikeseredéssel: — »Látod babám mire jaó a patika, Rücskös pofád simára le pucojja.« Lassacskán egymáshoz érünk. Elállják az utamat. Kidülledő szemük rám mered és nem szólnak. •